KRISTON Pályázatmenedzser Iroda
Pontos idő
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Tartalom
 
Bemutatkozás

Bemutatkozás

A vállalkozás 2001-ben alakult, elsősorban mikro-,  kis- és középvállalkozások fejlesztéseinek támogatása céljából.

Kezdetben kizárólag vissza nem térítendő támogatások elnyerésére készítettünk pályázatokat, ezt a tevékenységet a mai napig is fő tevékenységként végezzük. A vállalkozás eredményességét az elmúlt időszak 90 % fölötti sikeraránya mutatja. A cég 2004-ben sikeresen részt vett a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és a Nemzetközi Bankárképző Rt. által szervezett képzésen, amelynek eredményeképpen Európai Uniós pályázati tanácsadó oklevelet szerzett és jelen van a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium pályázatírói regiszterében. Időközben a partnereink igényeinek megfelelően bővítettük tevékenységi körünket.

Tevékenységünk:

·        Pályázatmenedzselés

A hagyományos, megrendelésre történő pályázatíráson túlmenően igény esetén folyamatos együttműködést alakítunk ki partnereinkkel, megismerve problémáikat közösen feltárjuk a megoldásokhoz szükséges fejlesztéseket, amelyeket a lehetőségek ismeretében a maximális támogatás igénybevételével megvalósítunk. Igény esetén segítséget nyújtunk a pályázati úton megvalósított projekttel kapcsolatos, a támogató által igényelt beszámolók elkészítésében.

·        Finanszírozás

Partnereink pénzforráshoz jutását államilag támogatott hitelkonstrukciók segítségével illetve lízing igénybevételével segítjük.

·        Követeléskezelés

Amennyiben vevői hosszú lejáratra fizetnek, úgy állami támogatásos faktoring segítségével a kifizetést rövid határidőre redukáljuk.

·        Beszerzés optimalizálása, értékesítés növelés

  • a legkedvezőbb beszerzési forrást felkutatjuk vállalkozása számára, ezáltal komoly költségcsökkentést érhet el.

  • értékesítésének növeléséhez viszonteladói hálózatot építünk ki.

  • termékeinek, szolgáltatásainak piacát nagymértékben kibővítheti országos ügynökhálózatunk segítségével.

Amennyiben bármelyik ajánlatunk felkeltette érdeklődését, küldjön egy e-mailt a kriston.mihaly@chello.hu címre, vagy hívja a 06 30-317-7754-es telefonszámot.

Kriston Mihály

 

 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Üzenetek
Tartalom
 
Ajánlott oldalak
 
Látogatók
Indulás: 2005-03-02
 
Hirdetés

 

 
Partnerek
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon