KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

News

Zárás

Hosszas gondolkodás után arra az elhatározásra jutottam, hogy bezárom az oldalt.
Nem igazán lelem már örömömet az oldalszerkesztésben, akármennyire is a hobbim volt. A hobbi azért jó, mert kikapcsol és szeretjük csinálni. Nekem ez inkább már „nyűg”. Természetesen nem azt jelenti, hogy nem szerettem csinálni,csak már elég volt. Azért kisebb-nagyobb megszakításokkal 7 évig szerkesztettem ezt oldalt, hol segítséggel, hol egyedül. Meg valljuk be,nem igazán volt rendszeresen frissítve és visszajelzéseket sem sűrűn kaptam.
Köszönöm szépen, hogy látogattátok az oldalt. Köszönöm, hogy volt kiknek szerkesztenem.
Az én „pályám” itt véget ért.
A facebook oldalt nem törlöm,oda fogok kitenni híreket illetve képeket,szóval ott még megtaláltok majd.
Kívánok Mindenkinek Sikeres és Boldog Új Évet!!

Üdv.:Vivcsó

2014.01.02. 13:52, Vivcsó

Karácsony

KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK MINDEN LÁTOGATÓNAK!!
VIVCSÓ

2013.12.25. 17:36, Vivcsó

Sikeres volt Räikkönen műtétje

A finn televízió jelentése szerint jól sikerült Kimi Räikkönen hátműtétje, így teljesen felépülhet a 2014-es idény kezdetéig.
 
Mint ismert, Kimi Räikkönen korábbi visszatérő hátfájása miatt nemrég úgy döntött, a tervezettnél hamarabb, már e hét csütörtökjén megműtteti hátát az ausztriai Salzburgban, hogy 2014-es ferraris szezonjának már teljesen egészségesen vághasson neki. Räikkönen a beavatkozás miatt kénytelen volt kihagyni az idény utolsó két versenyét – a helyére a honfitárs Heikki Kovalainent ültette a Lotus.
 
Räikkönen műtétje a finn MTV televízió jelentése szerint sikeres volt, így a „Jégember” négy-hat héten belül megkezdheti a könnyített edzéseket. A felépülés folyamata tehát eltart egy ideig, ám a várakozás szerint Räikkönen száz százalékosan fitt lesz a március 16-án esedékes jövő évi idénynyitóig.
(motorsportal.hu)
2013.11.15. 11:14, Vivcsó

Räikkönen: Autóba sem tudnék ülni a fájdalomtól

Kimi Räikkönen sajnálja, hogy nem tud rajthoz állni az idei bajnokság utolsó két futamán, de elmondása szerint jelenleg olyan komoly hátfájdalmai vannak, hogy még az autóba sem lenne képes beülni.
 
Kimi Räikkönen nem áll rajthoz az Amerikai és Brazil Nagydíjon, miután korábbi hátfájása az abu-dzabi hétvégét követően kiújult, s emiatt már ezen a héten meg is műtik, hogy még a következő szezon kezdete előtt felépüljön. A finn menedzsere erről vasárnap reggel tájékoztatta a nyilvánosságot, majd délután a Lotus csapat hivatalosan is megerősítette, valóban más versenyzőt kell keresniük a hátralévő két futamra.
 
2007 bajnoka a hírt először közlő Turun Sanomatnak nyilatkozva elmondta, nagyon sajnálja, hogy így ért véget idénye, ám nem volt más választása, mint a műtét. „Csalódott vagyok, mert nem tudok részt venni a bajnokság utolsó két futamán, hogy sorozatban második szezonomban is bebiztosítsam a harmadik helyemet, és hogy segítsem a Lotust. Örömmel döntöttem volna másképpen, de a fájdalom ehhez túl nagy volt már. Még csak gondolni sem tudok arra, hogy autóba üljek. Az azonnali műtét a legjobb megoldás, ezzel gyorsan megszüntethető ez a probléma. És ezzel az is biztosra vehető, hogy teljesen rendbe jövök a következő szezonra” – fogalmazott a finnek bajnoka, akinek előnye a bajnoki tabellán jelenleg nyolc pont a negyedik Lewis Hamilton előtt.
 
Räikkönen visszatérő hátfájása egyébként még egy 2001-es magny-cours-i tesztbalesetre vezethető vissza, amelynek utóhatása az évek alatt többször is problémát okozott a finnek. A Turun Sanomat szerint Räikkönen 2010-ben már esett át egy ezen problémával kapcsolatos műtéten. „Kimi hátán olykor jelentkeznek ezek a tünetek. Az elmúlt napokban annyira felerősödött a fájdalom, hogy még aludni sem tudott fájdalomcsillapítók nélkül” – árulta el Steve Robertson, a versenyző menedzsere.
 
Ami a Lotust illeti, a csapat vezetőségének mindössze pár napja van eldönteni, kivel pótolják bajnokukat. A hírek szerint a tartalékversenyző, Davide Valsecchinek van a legnagyobb esélye a beugró szerepre. A GP2 olasz bajnoka mindazonáltal egyelőre semmit sem tud arról, rajthoz állhat-e a hétvégén Austinban. „Semmit sem tudok. Nem hallottam semmi információt a csapattól, és múlt héten a gyárban sem jártam. Még akikkel rendszeresen beszélek Enstone-ból, sem mondtak semmit. Ha bármi is történik, viszont én készen állok” – mondta Valsecchi az Autosprintnek. Az olasz egyébként Räikkönen kidőlésétől függetlenül mindenképpen elutazott volna Austinba a csapattal – mint tartalékversenyző.
(motorsportal.hu)
 
 
2013.11.11. 11:44, Vivcsó

Hivatalos: Räikkönen idén már nem versenyez!

Nem indul az idei szezon hátralévő két versenyén Kimi Räikkönen, miután korábbi hátfájása miatt jövő héten meg kell operálni. A hírt a finn menedzsere jelentette be a médiának.
 
Kimi Räikkönen számára a korai véget érő Abu-dzabi Nagydíj volt az utolsó futam, amelyet a Lotus színeiben teljesített. A finn Turun Sanomat jelentése szerint Räikkönen hátfájdalmai miatt nem áll rajthoz Austinban és Interlagosban sem. Mint ismert, 2007 bajnokának a szeptemberi Szingapúri Nagydíjon jött elő korábbi visszatérő problémája, minek következtében az időmérőn gyengén szerepelt, a versenyen pedig csak beinjekciózva tudott rajthoz állni. Noha az ezt követő futamokon egyaránt elindult, a menedzser Steve Robertson beszámolója szerint Räikkönen fájdalmai Abu-Dzabiban újra előjöttek, s azóta csak fájdalomcsillapítókkal képes aludni – emiatt elkerülhetetlen a műtét.
 
„A szakemberek a műtétet javasolták, amire csütörtökön sor is kerül Salzburgban” – idézi a finn lap Robertsont. Miután az orvosok szerint Räikkönen felépülése legalább négy hetet vesz majd igénybe, a finn szezonja immáron bizonyosan véget ért. A beavatkozásra ugyanakkor Robertson szerint mindenképpen szükség volt, mivel ha megvárják az idény végét, azzal már a „Jégember” 2014-es tesztidényét veszélyeztetik. „Szomorú befejezése ez a Lotusszal való kapcsolatunknak azután, milyen sikeres volt velük Kimi visszatérése után az elmúlt két évben. De már nem várhat tovább. Létfontosságú orvosolni ezt a problémát, hogy egészségesen vághasson neki 2014-nek” – fűzte hozzá a menedzser.
 
Hogy Räikkönen Lotustól való korai búcsújának mennyi köze van a két fél közötti korábbi ellentéteknek, egyelőre nem tudni. Tény azonban, hogy a finn versenyző múlt hétvégén azzal fenyegette csapatát, hogy amennyiben nem fizetik ki neki egész éves tartozásukat, nem áll rajthoz az utolsó versenyeken. Az abu-dzabi futam rajtja előtt azonban Räikkönen és a Lotus vezetése megállapodtak a közös folytatásról – miután a csapatban 35%-os részesedést vásárló Quantum Motorsports kijelentette, egyezségre jutottak a csapattal. Ennek hivatalos bejelentésére azonban továbbra sem került sor – az ígéretek ellenére sem.
 
A médiában azóta több pletyka is keringett arról, hogy a finn idő előtt hátat fordít Enstone-nak – legutóbb Mika Salo elmélkedett arról az MTV3 oldalán, elképzelhetőnek tartja, hogy a Quantum által favorizált Nico Hülkenberg helyet cseréljen 2013 hátralévő felében Räikkönennel. Erre mindazonáltal a műtét miatt bizonyosan nem kerül sor. A hírek szerint a történtek után Romain Grosjean mellett várhatóan a tartalékversenyző, Davide Valsecchi foglalhat majd helyet Austinban. A GP2 olasz bajnoka korábban két napon át tesztelhette már az idei autót, az E21-est a fiatal versenyzők silverstone-i tesztjén. Amennyiben indul a következő futamon, 2011 óta ő lesz az első olasz a mezőnyben – utoljára Jarno Trulli rajtolt el F1-es versenyen a csizmaalakú ország képviseletében.
(motorsportal.hu)
2013.11.11. 11:32, Vivcsó

Räikkönen hamar kiesett, de ott lesz a következő két futamon!

Hamar véget ért Kimi Räikkönen versenye Abu Dhabiban. A tavalyi győztes már az első kanyarban kiesett. A Lotus versenyzője szombati büntetése után a rajtrács végéről várta a lámpák kialvását.
 
A finn nem kapta el rosszul a rajtot, s az első kanyar féktávján igyekezett az előtte haladó Caterhamek és Marussiák mellé érni. Miután rövidet fékezett, Giedo van der Garde mellett fordult rá az első kanyarra, ahol viszont nekicsúszott a zöld autónak.
Räikkönen pár méterrel később a pálya mellé kormányozta autóját, miután jobb felfüggesztése eltört, így az irányíthatatlanná vált. „Próbáltam belülről előzni. Az első kerekem kicsit hozzáért az egyik Caterhamhez. Sajnos rossz szögben kapta el, így a felfüggesztésem megsérült” – nyilatkozta Bobák Róbert mikrofonja előtt a finn versenyző, aki még a futam idején távozott a verseny helyszínéről.
 
Az Autosport információi szerint mindeközben Räikkönen megegyezett a Lotusszal arról, hogy ott lesz a szezon utolsó két futamán. A világbajnok a futam előtt vett részt egy tárgyaláson, ahol a csapat tulajdonosa, Gerard Lopez és a finn versenyző menedzsere, Steve Robertson.
 
Räikkönen a pénteki szabadedzések után tette egyértelművé, hogy abban az esetben, ha csapata továbbra sem fizeti ki a körülbelül 15 millió eurós tartozását, akkor az utolsó két verseny helyszínére már nem fog elutazni. Mindezt a finn menedzsere is megerősítette, aki szombat este kijelentette, hogy védence akkor folytatja a szezont, ha csapata a két hét múlva megrendezésre kerülő Amerikai Nagydíj előtt rendezi tartozásait.
 
A harmincnégy éves sportember a hétvége során több alkalommal is egyeztetett a Lotus vezetőségével, a vasárnapi verseny előtt pedig az Autosport információi szerint a megállapodás is megköttetett. A Lotus állítólag mindenképpen meg szerette volna tartani a finn pilótát, hiszen rendkívül fontosnak tartják a konstruktőri pontverseny második helyezésének megszerzését, melyhez a 2007-es világbajnok eredményeire, egységeire is szükségük lesz.
(motorsportal.hu)
2013.11.03. 16:19, Vivcsó

Futam

A versenyt Sebastian Vettel nyerte,mögötte Mark Webber és Nico Rosberg végzett az első három helyen.

01

Sebastian Vettel

Red Bull Renault

55 laps - 1h38m06.106s

2

02

Mark Webber

Red Bull Renault

+30.829

2

03

Nico Rosberg

Mercedes AMG

+33.650

2

04

Romain Grosjean

Lotus Renault

+34.802

2

05

Fernando Alonso

Ferrari

+67.181

2

06

Paul di Resta

Force India Mercedes

+78.174

1

07

Lewis Hamilton

Mercedes AMG

+79.267

2

08

Felipe Massa

Ferrari

+82.886

2

09

Sergio Perez

McLaren Mercedes

+91.198

2

10

Adrian Sutil

Force India Mercedes

+93.257

1

11

Pastor Maldonado

Williams Renault

+95.989

2

12

Jenson Button

McLaren Mercedes

+103.767

2

13

Esteban Gutierrez

Sauber Ferrari

+104.295

2

14

Nico Hulkenberg

Sauber Ferrari

+1 lap

3

15

Valtteri Bottas

Williams Renault

+1 lap

2

16

Daniel Ricciardo

Toro Rosso Ferrari

+1 lap

2

17

Jean-Eric Vergne

Toro Rosso Ferrari

+1 lap

2

18

Giedo Van der Garde

Caterham Renault

+1 lap

2

19

Charles Pic

Caterham Renault

+1 lap

2

20

Jules Bianchi

Marussia Cosworth

+2 laps

2

21

Max Chilton

Marussia Cosworth

+2 laps

2

22

Kimi Raikkonen

Lotus Renault

DNF

0

(motorsport.nextgen-auto.com)

2013.11.03. 16:14, Vivcsó

Räikkönen értetlenül áll a büntetése előtt

Kimi Räikkönen cseppet sem boldog amiatt, hogy szombaton kizárták az időmérő edzésről, de nem adja fel, s mindent megtesz azért, hogy előreverekedje magát a mai futamon.
 
Miután az FIA a megengedettnél hajlékonyabbnak találta Lotusa padlólemezét, Kimi Räikkönent utólag kizárták az Abu Dhabi Nagydíj időmérő edzéséről. A finn a versenyzői parádén a Sky Sports riporterének elmondta, kissé meglepte a büntetés. „Kár ezért. Az első próbálkozásom során a keményebb keveréken mentem ki, és keményen áthajtottam a kerékvetőn. Ekkor sérült meg a padlólemez. Normál esetben nem lehet kicserélni ezt az elemet, minket pedig tegnap megbüntettek. A sérülés nem segít gyorsabbá válni, sokkal inkább hátrány, de így alakult. Nagy pech” – mondta.
 
Ami jelentősen romlott esélyeit illeti, Räikkönen a következőképpen fogalmazott: „Mindig van remény, de meglátjuk, mit tudunk kihozni ebből. Természetesen nem ideális a helyzetünk, de az autóm jó. Remélem, jó lesz az első köröm, aztán majd meglátjuk” – tekintett előre.
 
A Lotus a hírek szerint egyébként úgy döntött, a jobb előzési lehetőség érdekében sem változtat Räikkönen autójának beállításain, így a finn már biztosan nem a bokszból, hanem az utolsó rajtkockából vág neki a délutáni küzdelemnek. Hogy melyik gumitípuson, arról viszont kizárása miatt szabadon dönthet.
(motorsportal.hu)
2013.11.03. 13:55, Vivcsó

Menedzsere szerint Räikkönen kész kihagyni az utolsó futamokat

Kimi Räikkönen menedzsere, Steve Robertson figyelmeztette a Lotus vezetőségét: jobban teszik, ha komolyan veszik versenyzője azon pénteki fenyegetését, miszerint amennyiben nem egyenlítik ki tartozásukat, nem áll rajthoz az idény utolsó futamain.
A finn versenyző pénteken nyilatkozott a sajtónak arról, hogy a Lotus idén még egyetlen garast sem fizetett neki, ezért amennyiben nem orvosolják sürgősen a helyzetet, nem lesz hajlandó rajthoz állni a szezon utolsó két versenyén. Noha Räikkönen állítása szerint továbbra is élvezi a versenyzést, a csapatfőnök Eric Boullier pedig úgy érzi, továbbra is jó a viszonyuk vele, Steve Robertson, a versenyző menedzsere a finn Turun Sanomatnak kijelentette, valóban készek bojkottálni a következő futamokat.
 
„Valóban így áll a helyzet. Természetesen mindez amolyan ébresztő, ahogyan azt Kimi már pénteken elmondta. Jelenleg Kimi saját maga fizet azért, hogy részt vehessen a bajnokságban. Ez a helyzet egyszerűen bosszantó. Próbáltunk diplomatikusak maradni, de ez most már az utolsó figyelmeztetés. November van, eljött a végső döntés ideje. Most már nem tárgyalni, cselekedni kell! Kimi pénteken egyértelműsítette, mi várható, és arról is beszélt, miért. Ennek a pénz az egyik oka – a legfőbb oka” – mondta Robertson a finn lapnak.
 
Majd arról is beszélt, miután már nyár óta várják, hogy a Lotus véglegesítse megállapodását befektetőivel, most már végleg elfogyott a türelmük. Mint ismert, Räikkönen korábban garanciát kért csapatától ahhoz, hogy náluk maradjon, s miután ezt nem kapta meg, végül a Ferrarival írt alá 2014-re. „Amennyiben nem kapjuk meg a válaszokat, Kimi pedig elégedetlen a helyzettel, nem fog már idén rajthoz állni. Elég időt adtunk már arra, hogy rendezzék a helyzetet, de semmi sem történt. Ígéretekből már sokat kaptunk, történni viszont semmi sem történt. Valakinek meg kell húznia a végső határt, hiszen már csak három futam van hátra az idényből. Most tehát valami mással kellett próbálkoznunk. Remélhetőleg ennek meglesz az eredménye” – nyilatkozta a finnt képviselő szakember.
 
De vajon mi lesz akkor, ha Kimi Räikkönen úgy dönt, valóban sztrájkol, s nem áll rajthoz Austinban és Interlagosban? A német szaklap, az Auto Motor und Sport munkatársa, Michael Schmidt eljátszott a gondolattal, s arra a következtetésre jutott, 2007 bajnoka adott esetben akár két futam erejéig helyet is cserélhetne Nico Hülkenberggel. A német cikkének elején persze kiemeli: „Ezen írást ne vegyék halálosan komolyan!”
 
Később ugyanakkor az esetleges csere lehetőségeiről értekezik. „Vajon ki váltaná a finnt? A tartalékversenyző Davide Valsecchi aligha. A Lotus számára a bajnoki hajrában ehhez túl nagy a tét. Olyan versenyző kell nekik, aki képes dobogós helyeket elérni. Az egyik ilyen Nico Hülkenberg lehet. Mivel a Sauber még mindig tartozik neki, akár szabaddá is tehetné magát” – kezdi elméleti okfejtését Schmidt, hozzátéve, ez esetben a Sauber is lecsaphatna Räikkönenre. A riporter szerint a Lotusnak két okból is érdekes lehetne Hülkenberg alkalmazása: egyfelől a német az egyik jelöltjük 2014-re, másrészt a csapat a konstruktőri bajnokság második helyére tör, amely éppen 15 millió euróval ér többet, mint a negyedik. Ez az összeg nagyjából éppen Räikkönen várt fizetésével azonos.
 
Schmidt cikke végén persze a helycsere akadályait is megemlíti. Egyfelől Hülkenberg számára 2014-re az egyik opciót éppen a Sauber jelentené, s ha a német végül maradna, elég valószínűtlen lenne, hogy az idei két futamon más színekben versenyezzen. A szerző szerint ráadásul Räikkönen is a tűzzel játszik: amennyiben idő előtt elhagyja csapatát, azt a Lotus valószínűleg nem nézi majd tétlenül, s akár hosszasan elhúzódó jogi procedúra is követheti szakításukat.
2013.11.03. 13:12, Vivcsó

Boullier: Kiminek nem a csapattal, a tulajdonossal van nézeteltérése

Az indiai rádióvitát már megbeszélték, a fizetések elmaradása pedig nem az ő asztaluk, hanem a tulajdonosé. A Lotus csapatfőnöke, Eric Boullier állítja, Kimi Räikkönen és a csapat továbbra is remekül kijön egymással.
Az Abu-dzabi Nagydíj tavalyi győztese idén is főszereplővé vált a közel-keleti államban – ezúttal viszont egyelőre főként a pályán kívüli ügyei miatt. Kimi Räikkönen pénteken elárulta, sokáig az is kérdéses volt, egyáltalán elutazik-e a futam helyszínére, mivel a Lotus ebben az évben továbbra sem fizetett neki egy garast sem. A finn versenyző előrevetítette, amennyiben nem oldódik meg pénzügyi helyzetük, rajthoz sem áll az utolsó két versenyen.
 
2007 bajnoka ráadásul egy hete Indiában Alan Permane-nel is összekapott a Romain Grosjeannal vívott csatája kapcsán. Eric Boullier, az istálló első embere szerint ugyanakkor ezen nehézségektől függetlenül Räikkönen és a Lotus kapcsolata továbbra is rendben van.
 
„Talán a hűvös megfelelő kifejezés erre. De ez elsősorban nem a csapatra vonatkozik, velünk továbbra is remekül kijön, még mindig kölcsönösen motiváljuk egymást. Tehát ez a feszültség inkább a cég egy másik szintjén mutatkozik meg” – fogalmazott a francia a Sky Sports riporterének, Martin Brundle-nek, utalva arra, hogy Räikkönen elsősorban a többségi tulajdonossal, Gerard Lopezzel kell megvívja csatáját pénzéért.
 
Boullier emellett elárulta, az indiai nézeteltérés már a múlté. „Nem olyan rossz a helyzet. Leültünk, és mindent tisztáztunk. Nagyon feszült volt a hangulat a bokszfalon a verseny idején. Harmadikak és negyedikek voltunk, ami a rajthelyünkhöz képest kiváló helyezés, de a gumik Kimi autóján nagyon gyorsan koptak, és tudtuk, hogy nehezen tudna célba érni a hetedik jobb pozícióban. Aztán ott volt Romain motorproblémája, szóval a legkevésbé sem vágytunk arra, hogy a két autónk összeütközzön” – nyilatkozta.
 
Majd a csapat pénzügyi nehézségeiről is beszélt. „Az én szerepkörömet az állandó harcok jellemzik. Biztosítanom kell, hogy a csapat élvezi az elsőbbséget. Igaz, hogy jelenleg nem normális a helyzet, de bízom abban, hogy a részvényesek fizetnek. A munkám lényege, hogy védjem az alkalmazottaimat” – mondta, hozzátéve, csapata a nehéz helyzet ellenére is kiválóan teljesít, így annyira nincs is nehéz dolga. „Kiváló embereket kell irányítanom Enstone-ban, akik teljes odaadással dolgoznak a csapatért, mégpedig kiválóan. Az autó újításai működnek, tehát nincs nehéz dolgom az irányítással.”
(motorsportal.hu)
2013.11.03. 13:09, Vivcsó
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon