gombi7
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
A PTSD kezelése

A poszt-traumás stressz szindróma embereknél és állatoknál egyránt felfedezhető betegség. A katonáknál ez egy gyakori dolog, éles bevetés után hazatérve szokott kijönni rajtuk. Az állatoknál pedig a rossz tartási körülmények és az elhanyagoltság hozza ki a tüneteit, erre pedig a papagájok rendkívül érzékenyek. Az Egyesült Államok egyik intézete összeköti a két, hasonló betegségben szenvedő fajta, az embert és a papagájt és hagyja, hogy kölcsönösen gyógyítsák egymást.



Simmons exkatona adminisztratív és hivatalnoki pozíciót töltött be egy repülőgép-hordozón, egészen addig, amíg a hajó 1991 elején hirtelen megfordult és éles bevetésbe került: elindult az Öbölháború. Simmons esetében a PTSD a haditengerészetben töltött idejéből fakadt, és hivatalosan még két évig nem diagnosztizálták. Egy barátja javasolta, hogy látogassa meg a West Los Angeles V.A. intézetet segítségért.



Az ottani pszichiáter által felírt új gyógyszerek kezelése hatástalannak bizonyult, és a terápia sárn a beteg egyre inkább elzárkózott a kezeléstől, amelyeken abban az időben egyébként is a régóta figyelmen kívül hagyott és addigra elővett vietnami veteránok uraltak, teljesen más kérdésekkel és sérülésekkel, mint a Simmonshoz hasonló Öbölháborús veteránok. "Ezt elmondtam a terapeutámnak" - mondta Simmons -, "és ő azt mondta, hogy vágjak neki, és csatlakozzak az állatos terápiához".

Simmons azonnal barátságot kötött a sárgafejű Amazonral, Joey-val, aki csecsemőkorától fogva örökbe fogadottként élt az intézetben. Rajta kívül volt még egy pár nőstény, koronás amazon-papagáj, akik egy fészekből kiesett, de más fajba tartozó papagájt neveltek és etettek. Ez az altruizmus ritka megnyilvánulása, olyan viselkedés, amelyet kizárólag az emberek és más főemlősök esetében lehet megfigyelni.

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!