golyahaz
Kiado hazaink
 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hova kirandulhatok?
 
SZENTISTVAN

A 3. számú főúthoz viszonylag közel van a nagyközség, így onnan jól megközelíthető Mezőkövesden vagy Mezőkeresztesen át.

A település első írásos említése 1333-ban a pápai tizedlajstromban maradt fenn. A község a nevét Szent István tiszteletére emelt templomáról kapta, földesura pedig az egri káptalan volt. A törökök már 1544-ben felégették, majd 1552-ben ismét, s utána hosszú időre elnéptelenedett.

A hódoltság után valószínűleg az eredeti népesség leszármazottai térhettek vissza, mert hamar benépesült magyar katolikus úrbéres jobbágyokkal. Bár a XVIII. század elején több nemesi birtokos is igényt tartott a községre, hosszas pereskedés után mégis káptalani birtok maradt még a XX. században is. A káptalané volt a falu határának mintegy 40 százaléka.

A falu népességéhez viszonyítva nagy kiterjedésű volt a falu határa. Ennek ellenére a lakosság jelentős részének nem volt itthon munkája, ezért a mezőkövesdiekkel együtt summásként dolgoztak.

A település Tarddal és Mezőkövesddel együtt az un. Matyó-vidék része, ahol jelentős kulturális értéket képviselnek a matyó hagyományok. Ápolásukra Szentistvánon is nagy hangsúlyt fektetnek.

 
Igy ketyeg...
 
Mindjart itt a pihenes...
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Hivj mast is!
Indulás: 2007-08-20
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.