Koyiko hosszú ideig várt. Nem 5 percig. Lehetett az fél óra is. Már kezdte azt hinni, hogy megérkezett az igazi ügyfél. Majd a recepciós nő megszólalt.
- Keyko Kogarashi! Elnézést, hogy ennyit kellett várnia! De az úr fogadja önt!- állt fel a székéből
Koyiko bólintott és követte a nőt. Egy nagy üvegajtóhoz értek.
- Tessék!- nyitotta ki az ajtót a nő
- Köszönöm!- mosolygott a nőre, és belépett az ajtón
A férfi a székében ült, és a kezeivel az állát támasztotta. Szemei éjfeketén csillogtak a nap fényében.
- Köszönöm, Greta! Elmehet!- intett Kakashi és felállt a székéből
A nő bólintott, és kitipegett az ajtón, és becsukta maga után azt.
- Kérem, foglaljon helyet!- mutatott az egyik bőrfotelra
Koyiko bólintott. Nem akarta felfedni a hangját. Még nem. A fotelhoz ment, ám előtte kezet fogott Kakashi-val.
- Nos, amint hallottam, a bátyja megbetegedett. Mielőbbi gyógyulást kívánok neki!- mondta Kakashi
- Átadom neki. A bátyám sajnos arról nem beszélt, hogy milyen tervei vannak. De arról beszélt, hogy minden képen kérdezzem meg, hogy mennyi lenne akkor ez az egész dolog?- egész jól tudott hazudni
- Nos… Hogy a tárgyra térjek…- kezdte el Kakashi
- Nem érdekel a rizsa. Csak az, hogy mi jogon bunkózol te le engem?- kelt ki magából a lány
- Tessék?- nézett furcsán a lányra
Koyiko levette a napszemüvegét. Kakashi-ban megállt az ütő.
- Igen. Én vagyok. Tudnom kell, hogy mi jogon bunkóztál le? Mikor meg sem hallgattad a válaszom…- állt fel a helyéről
- Jogosan mondtam, szerintem. Mert egy köszönömöt odanyöghettél volna!- mordult fel a férfi
- Idefigyelj!- nyúlt át az asztalon Koyiko
Megmarkolta a férfi öltönyének a nyakát, és közelebb húzta magához. Kakashi meghökkent.
- Nem élek kicicomázott világban. És ideje, hogy meghallgasd az én verziómat. Te tudtál volna valamit is kinyögni, ha két, nagydarab, benga állat a karjaiba cipel? Nem hiszem! Kérlek, vond vissza, amiket mondtál, amíg finom vagyok és nőies!- sziszegte a fogai közül
- Nem vonom vissza! Barbi baba!- nevetett fel gúnyosan Kakashi
Koyiko közelebb vonta magához Kakashi-t. Már csak milliméterek voltak az ajkaik között, no meg a maszk. Koyiko kicsit fülledtnek érezte a levegőt, és el is pirult. És a férfi is alig tagadhatta, hogy szerinte is nagyon csinos a lány, és az álmai nője. De szerinte igen arrogáns egy nő… Hiába. A hormonok győznek. Kakashi teljesen felizgult. Koyiko felkacagott, és egy hatalmas erővel visszalökte a férfit a székbe.
- Nem vagyok a játékszered! Arrogáns bunkó!- borította a kávét a férfire
- Azt csak hiszed!- gondolta Kakashi
Letörölte a ruháját, és kitipegett az ajtón.
- Viszlát!- köszönt vissza az ajtóból, és becsukta maga mögött
Elégedetten sétált el. Kedvesen elmosolyodott, és elköszönt a recepciós nőtől, majd mikor ki akart lépni az ajtón, egy magas, elég testet ember lihegett be rajta. A recepcióshoz rohant, és morgott pár szót. A recepciós az éppen távozó lányra mutatott, a férfi pedig hevesen rázta a fejét, nemmel. A Grate nevezetű nő a főnöke irodájába rohant, és meglátta a kávés Kakashi-t. Mivel későnek látta hívni a biztonságiakat, így elég mérgesen a recepcióra ment, és valamit mondott Kogarashi úrnak… Koyiko hívott egy taxi-t, és kényelmesen beült. Elmondta a címet, ám az nem az otthonáé volt. Hanem egy cukrászdáé. Arra jutott, hogy a sikeres akció után megérdemel egy kis édességet… Egy hatalmas adag fagyit rendelt, csoki öntettel, és meggyel a tetején. Majd lassan eszegetni kezdte.
- Koyiko!- kiáltott egy hang mögüle
A lány hátrarántotta a fejét, és körbenézett. Elmosolyodott, majd intett a hang tulajdonosának, hogy menjen oda hozzá…

Pár nap elteltével Koyiko lába kezdett javulni. Bár még mindig nehezére esett lábra állni. De valahogy csak elment a lakásban erre- s arra. Aznap este valami nagyon különlegeset álmodott. Benne volt az ezüstös hajú férfi is. Egy tetőn állt, és épp ugrani készült. Amikor két kéz fonódott a derekára. Hátrapillantott, s a ezüstös hajú férfi volt ott. Csillogó szemeivel marasztalta. Majd a férfi átváltozott. Hajszíne szőke lenne, szemei tengerkékek. És lelökték Koyiko-t a tetőről. A lány sikítani akart, de nem bírt. Nem jött ki a torkán egy hang sem. Majd az egész más nézőpontot vett fel. Koyiko holtteste a földön volt, és a vérében úszott. Mindenhol rendőrök, és mentősök. Vizsgálták a lány tetemét. Amikor szemei hirtelen felpattantak… És felült az ágyban. Testét verejtékek borították, szemeibe akaratlanul is könnyek szöktek. A kezével a hajába túrt, és hátrahúzta a frufruját. Megpróbált felállni az ágyból és a konyhába ment. Gazdagsága ellenére, csak egy egyszerű panellakásban élt, Tokió kellős közepén. Kicsit utálta a hírnevet. Csupán egy egyszerű nő akart lenni, egyszerű élettel. Úgy, hogy nyugodtan kiléphet az utcára úgy, hogy nem követik paparazzik. De nem nagyon ment neki. 23 éves volt, és már meg akart házasodni, és lassan gyerekeket is akart… Egy poharat vett elő a szekrényből, és vizet eresztett bele. A pultnak támaszkodott, és rárakta a poharat. A hűtőre nézett, és felsóhajtott. Egy kép díszelgett rajta, amin a szülei és két testvére volt látható. Mióta meghaltak a szülei, és a bátyja semmire kellőnek nevezte, elhagyta a családot. Ott hagyta az öccsét egyedül. Az árvaházba került, és máig nem halott róla. Remélte, hogy nem haragszik annyira, a nővérére, és jó sorsa van. Megitta a vizét, majd bele tette a poharat a mosogatóba. Visszabicegett a szobájába, és eldőlt az ágyon. Nem volt képes aludni. Bekapacsolta a tévét, amiben épp az aznapi eset volt.

- Fasza. Hajnali kettő, és nincs jobb dolguk, mint ezen rágódni!- morgott

Továbbkapcsolt, és megpillantott egy műsort. Valami „Üzletemberek”. Utálta ezt a műsort, ám most megfogta valami. Az ezüstös hajú férfi ült az egyik székben, a másikban pedig a műsorvezető. Koyiko a tévére cuppant, de szó szerint.

- Itt van velünk, Hatake Kakashi, akit biztosan sokan ismernek. Nos, ő volt tegnap a szépséges Koyiko Uchiha megmentője. Meséljen, kérem, erről az esetről!- nézett a fekete szeműre

- Nos. Megmentettem. Ennyi…- rántotta meg a vállát

- Na és mit gondol a modell kisasszonyról?- érdeklődött tovább

- Beképzelt. És nem az álmaim asszonya. Van nála jobb is!- morogta a Kakashi nevezetű egyén

Koyiko padlót fogott. Oké, hogy nem álmai asszonya, és van nála jobb is, de hogy beképzelt? Sokat lehetett róla mondani, csak azt nem, hogy beképzelt!

- Óhó! Miért mondja ezeket?- kacagott fel a műsorvezető

- Mert még arra sem méltatott, hogy megköszönje! Csak szépen elment a kicicomázott világába!- morgott tovább

- Azért nem köszöntem meg, te fajankó, mert nem volt alkalmam! És még hogy kicicomázott?- üvöltözött a tévének Koyiko

- Nos, köszönjük az interjút! Viszlát!- köszönt el a műsorvezető

Még bemondták, hogy mi Kakashi cégének a neve, és vége volt a műsornak. Koyiko nem bírta tovább nézni a szennyládát, és kikapcsolta. Elfeküdt az ágyban, és morogott magában.

- A jó édes anyukád a bunkó! Te meg nem vagy valami agytröszt. Hatake&Matachi Kft? Ki ad ilyen ostoba nevet egy vállalatnak?- morgott

Majd eszébe jutott, hogy a kislányt Matchi-nak hívták. Szóval a szülei biztosan ismerik Kakashi-t. Eldöntötte. Holnap meglátogatja a férfit, és beolvas neki. De most ideje aludni. Lassan elnyomta az álom…

Reggel fitten ébredt. Elment zuhanyozni, és reggelizni. Majd felvette a fekete szoknyáját, és egy fekete nyakba kötős felsőt, ami jól kihangsúlyozta a csodálatos melleit. Felvette a kedvenc fekete körömcipőjét. Igen. Körömcipőt, mert a magas sarkú nem tett volna jót a bokájának. Haját leengedve hagyta, és felvette a napszemüvegét. Bezárta a lakást, és elindult Taxi-t fogni. Hamar fogott is egyet, és elmondta a címet, ahova ment. Talán 20 percnyire sem volt az út, ám Koyiko így is busás árat fizetett. Kiszállt a kocsiból, és besétált az ajtón. A recepcióhoz ment.

- Jó napot. Hatake Kakashi-hoz jöttem!- mondta határozottan

- Ön a fél 1es ügyfél?- nézett furcsán a lányra

- Igen. Én!- hazudta

- Kogarashi úr?- vonta fel a szemöldökét a nő

- A húga. Sajnos a bátyám megbetegedett, így csak én tudtam jönni!- hazudta ügyesen

- Értem. Egy nevet kérek!- pötyögött valamit a gépén

- Keyko Kogarashi!- mégsem mondhatta, hogy Koyiko-nak hívják

- Rendben. Az úr 5 percben belül fogadja önt. Addig kérem, üljön le!- mutatott a váróra

Koyiko megköszönte, és leült a váróba. A fejében elképzelte, ahogyan péppé veri a férfit… Tudja már, ki a beképzelt…

„Kedves szerelmem!
Jókor voltam, rossz helyen az életedben. Csak egy egyszerű ember akartam lenni, mint mindenki más. Boldog családdal, és sikeres munkával. Mint mindketten tudjuk a munka sikerült. De a szerelem nem igen. Túl vak voltam. Beléd szerettem. Beléd, aki nem voltál képes szeretni. Talán, ha egy kicsit is megkedvelsz, elolvasod ezt az üzenetet. Bár lehet, hogy én addigra, nem leszek az élők sorában… Sajnálom. Nem bírtam nélküled!
Szeretettel, a bukott angyalod…”