Következő 10 cikk | Előző 10 cikk |
BL tragédia!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! |
oldalszerkesztő |
2005.05.26. 16:45 |
A szerda esti milánói Bajnokok Ligája-negyeddöntőben meghalt egy Internazionale-drukker. Az 52 éves férfi a második félidőben - miután csapata már vesztésre állt a 2-0-s Milan sikerrel záruló mérkőzésen - kapott szívrohamot, s hiába érkezett gyorsan a segítség, az orvosok már nem tudtak segíteni rajta.
Egy másik szurkoló is súlyos sérülést szenvedett a találkozón: a Milan egy 20 éves drukkerre próbált meg átmászni egy kerítésen, hogy egy jobb szektorba kerüljön, amikor több méteres magasságból leesett és a lábát törte.
Újabb két évvel hosszabbította meg szerződését Milánóban Ruí Costa, aki 2007-ig kötelezte el magát az AC Milan-nál, amellyel 2003-ban Bajnokok Ligáját és Olasz Kupát, míg 2004-ben bajnoki címet is nyert. A portugál válogatottal tavaly Eb-ezüstérmet szerző középpályás a múlt héten ünnepelte 33. születésnapját, azaz várhatóan az AC Milanban fejezi be pályafutását, hiszen szerződésének lejártakor már 35 éves lesz.
|
A LIVERPOOL nyerte a bl-t!!!!!!! |
oldalszerkesztő |
2005.05.26. 16:41 |
Fantasztikus mérkőzésnek lehettek szemtanúi mindazok, akik leültek megnézni a 2005-ös BL-döntőt. Két nagyszerű csapat, remek játékosok a világ rengeteg országából. Gól az első percben, majd még az első félidőben újabb kettő. A második játékrészben szintén három találat, hosszabbítás, tizenegyesek, dráma, könnyek, nevetés...
...majd liverpooli siker. De milyen körülmények között? A veterán Paolo Maldini már az első minutumban Dudek kapujába lőtt. Ezen a ponton megnyugodhattak azok, akik gólszegény, védekező focit hozó mérkőzésre számítottak. Támadásban maradt a Milan, az olaszok uralták a játékot az első félidőben, ezért volt váratlan Crespo 39. percben szerzett gólja. Öt perccel később ismét betalált az argentin, ekkor úgy tűnt, padlót fogtak az angolok.
A második félidőre azonban egy másik Liverpool (és egy másik Milan) jött ki. Az 54. percben Gerrard fejelt Dida kapujába Stam mellől, két perccel később pedig Smicer lövése talált utat a brazil hálóőr kapujába. Egy óra elteltével már döntetlen volt az állás, Gattuso szabálytalankodott Gerrarddal szemben, Mejuto Gonzalez pedig büntetőt adott. Xabi Alonso állt a labda mögé, lövését Dida kivédte, de a spanyol a kapuba vágta a kipattanót. A játékrész hátralévő része ezután már nyugodtabb körülmények között zajlott.
A hosszabbításban se a helyzeteké volt a főszerep, de azért akadt ziccer. Az utolsó utáni pillanatokban Sevcsenkónak sikerült kihagynia a kihagyhatatlant, jöhettek tehát a büntetők. Serginho kezdésként fölé helyzete a labdát, Hamann viszont nem hibázott. A Milan állandó ítéletvégrehajtója, Pirlo is betlizett, Cissé viszont nem, így két-két játékos után 2-0-ra vezetett a Pool. Tomasson belőtte, Riise lövését viszont kitolta Dida, éledeztek a milánói remények. Kaká sem hibázott, de az angoloktól Smicer sem. Jött a 2003-as aranylabdás Sevcsenko, aki ugyanabban az évben a büntetőjével eldöntette a Juventus elleni BL-döntőt. Jött az ukrán és...
...kihagyta! BL-győztes 2005-ben a Liverpool!
Bajnokok Ligája, döntő:
AC Milan - Liverpool FC 3-3 (3-0)
Isztanbul, 45 ezer néző
vezette: Mejuto González (spanyol)
Milan: Dida - Cafú, Stam, Nesta, Maldini - Gattuso (Rui Costa, 112.), Pirlo, Seedorf (Serginho, 85.) - Kaká - Crespo (Tomasson, 85.), Sevcsenko.
Liverpool: Dudek - Finnan (Hamann, 46.), Carragher, Hyypiä, Traoré - Luis Garcia, Xabi Alonso, Gerrard, Riise - Kewell (Smicer, 23.) - Baros (Cissé, 85.)
g: Maldini (1.), Crespo (39., 44.), illetve Gerrard (54.), Smicer (56.), Xabi Alonso (60.)
sárga lap: Carragher (77.), Baros (82.)
|
Ki lesz a BARCA szponzora? |
oldalszerkesztő |
2005.05.24. 15:27 |
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a következő szezonban - először a klub történetében - reklám díszíti majd az FC Barcelona futballcsapata játékosainak a mezét.A spanyol média értesülése szerint az első számú befutónak a kínai kormány látszik, amely évi 19 millió eurót fizetne azért, hogy a 2008-as pekingi olimpiát hirdesse a világ egyik legnépszerűbb futballklubjának a közreműködésével. Az FC Barcelona az európai labdarúgás egyetlen olyan egyesülete, amelynek játékosai mindezidáig reklám nélküli mezben szerepeltek.
|
Maradona 33 kilót veszített súlyából!!!! |
oldalszerkesztő |
2005.05.24. 15:24 |
Diego Maradona egy gyomorszűkítő műtétnek köszönhetően alig több mint egy hónap alatt 33 kilót veszített súlyából - a hírt a sztárfocista orvosa is megerősítette. A kolumbiai Cartagena de las Indiasban elvégzett "gyomor bypass" műtét remek eredménnyel zárult, s a volt argentin focista azóta is jól érzi magát.A műtét előtt 120 kilós futballsztár megelégelte súlyát, s ezért kérte ezt a beavatkozást, mely meglepő eredményt hozott. "Diego ideális adottságainak köszönhető, hogy ilyen kitűnően sikerült az operáció" - mondta Alfredo Cahe, az operációt végző orvos.
Általában szükség van egy második műtétre is a hasfal ernyedtsége miatt, de ez Maradona esetében elmaradhat. Természetesen még mindig szigorú diétán kell élnie, melynek húsleves, pépesített csirkehús, és vitaminok képezik az alapját. Diego célja az, hogy ismét régi fényében tündökölhessen a sportpályákon.
|
Beckham megsérült!!!!! |
oldalszerkesztő |
2005.05.23. 18:10 |
Az angol nemzeti tizenegy csapatkapitánya és középpályása, David Beckham szombat este lábujjsérülést szenvedett a Real Sociedad-Real Madrid 2-0-s vendéggyőzelemmel zárult bajnoki derbijén, miután Valerij Karpinnal ütközött.A blancók szabadrúgás-specialistájának lábujján - orvosi jelentések szerint - hajszálrepedés keletkezett, ami veszélyezteti a következő, Racing Santander elleni, La Liga-szereplését. „Az orvosok továbbra is optimisták, és úgy vélik, Becks felépül a következő összecsapásra, de ami valóban számít, hogy ő mindenképp játszani akar” - írja a királyi gárda hivatalos honlapja.
Beckham elismerte, a sérülés komoly fájdalmak forrása és némileg aggódik teljes felépülésének elhúzódása miatt: "Ez tényleg borzasztóan fájdalmas, de remélem képes leszek rendbe jönni a hátralévő meccsekre.”
A fővárosi gárda hat ponttal van lemaradva a nagy rivális bajnokaspiráns Barcelona mögött négy fordulóval a bajnokság vége előtt, és a csapat egyik kulcsfigurájának kiesése rendkívül érzékenyen érintené a Real Madridot.
|
Figo: |
oldalszerkesztő |
2005.05.23. 18:09 |
A portugál nemzeti tizenegy egykori játékszervezője és csapatkapitánya, a Real Madrid jelenleg méltatlanul mellőzött aranylabdása, Luis Figo úgy döntött, hogy visszatér a válogatottba.Korábban egy japán lap tudni vélte, hogy az élvonalbeli együttes a szezon végén leigazolja a Real Madrid középpályását, de ezt az Urawa részéről cáfolják.A 32 éves játékos eddig 110 alkalommal ölthette magára a portugál mezt és 31 gólt szerzett. A 2004-es Európa-bajnokság fináléjának elvesztése után lemondta a válogatottságot, mondván, hogy több időt szeretne klubcsapatának, a Real Madridnak szentelni: ” Vannak az életben olyan pillanatok, amikor dönteni kell. Az Európa-bajnokság befejezése éppen ilyen pont. Nagyon nehéz volt meghoznom ezt a döntést, de azt hiszem, itt az ideje, hogy helyet adjak a fiataloknak. Döntésem nem végleges, de úgy érzem, egy kis szünetet kell, hogy tartsak" - nyilatkozta a középpályás.
Figo 2000-ben igazolt a spanyol fővárosba az akkori rekord összegnek számító 56 millió euróért Barcelonából. A bajnokság megnyeréséért folytatott küzdelemben a portugál csapata hat ponttal áll a gránátvörös-kék katalán együttes mögött. Feltehetően Luis Figo bosszús méltatlan mellőzése miatt, ugyanis az utolsó öt bajnoki mérkőzésen csak tartalékként nevezte Vanderlei Luxemburgo, a Madrid trénere. Rengeteg pletyka is szárnyra kapott a középpályás távozását illetően, és pillanatnyilag a klub nem kívánja meghosszabbítani Figo szerződését.
Többek között ez is hozzájárult ahhoz, hogy Luiz Felipe Scolarinak, a portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának sikerült visszacsábítania a sajtó által is kulcsemberként számon tartott játékost. Figo a június 4-i szlovákok elleni világbajnoki selejtezőn tér vissza.
|
Nagy meccset játtszott a Barca |
oldalszerkesztő |
2005.05.23. 18:03 |
Gólnélküli döntetlennel zárult a madridi derbi, ahol a hazaiak csupán a becsületükért küzdöttek, miután már a 36. fordulót követően biztossá vált a Barcelona bajnoki aranyérme. A 0-0-s végeredmény azonban sokat nem változtat a tabella állásán, hiszen a Real Madrid és a jelen pillanatban harmadik Villareal között tizenhat pont a különbség, tehát a királyi gárda ezüstérmét nem fenyegeti veszély. A Betis 3-2-s győzelmével a negyedik, de a másik sevillai együttes még esélyes a Bajnokok Ligája indulásra, jóllehet a Getafe elleni remi nem sokat javított a helyzetükön. Hatalmas csatát vívott a már bajnok Barcelona és a Villareal. A sárgák Forlanja hihetetlen formában van, szinte nem is tud hibázni, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint mesterhármasa. Az európai gólkirályi címre pályázó Eto'o 0-1-s vendég vezetésnél büntetőt hibázott, így végül Ronaldinho és a duplázó Giuly járult hozzá a döntetlenhez.
|
BL gólvágók terítéken |
oldalszerkesztő |
2005.05.23. 17:59 |
A Bajnokok Ligája góllövőlistájának vezetője, Ruud Van Nistelrooy feltehetően nem annyira boldog első helyével, miután az AC Milan ellen képtelen volt gólt szerezni, ami részben csapata kieséséhez vezetett. A csoportmérkőzések során nyolc találatot jegyző hollandot hét-hét góllal követi Adriano és Makaay, a hatgólos Sylvian Wiltord "csak” a negyedik.Ezeknek a gólvágóknak és nagyszerű csatároknak azonban már szembe kellett nézniük a kieséssel, míg az ötször-ötször eredményes Drogba és Sevcsenko továbbra is esélyes a Vörös Ördögök holland fenoménjának megelőzésére. A Chelsea a Liverpoolt fogadja, az elődöntő másik ágán az AC Milan-PSV összecsapást izgulhatják végig a futballrajongók.
Külön összecsapás várható a négygólos játékosok között, így Lampard és Luís Garcia tehet pontot az angol derbi végére. Nem kis meglepetésre a Chelsea válogatott védője, John Terry is ugyanott foglal helyet a góllövőlistán, ahol fentebb említett középpályás csapattársa.
Egy dolog azonban már most biztos: ezek a kitűnő futballisták nem azért mennek majd ki a pályára, hogy a góllövőlistán egy vagy két helyet előreugorjanak, hanem azért, hogy csapatukat a lehető legjobb teljesítménnyel segítsék.
|
Bajnok a barca!!!!! |
oldalszerkesztő |
2005.05.20. 19:56 |
Az idény vége előtt már bajnok a barca!!!!!!A spanyol bajnokság 36. fordulójában szombaton csupán két mérkőzést rendeztek, ám ez a két találkozó döntött a La Liga sorsáról is. A Real Madridnak kötelező volt a győzelem a Sevilla otthonában, hiszen hat ponttal voltak lemaradva a legutóbbi Racing Santander elleni 5-0-s hazai győzelmüket követően a Ronaldinho nevével fémjelzett Barcelona mögött. Sikerük kulcsa az lett volna, ha hozzák a kötelező három pontot az idén remeklő Sevilla ellenében és a gránátvörös-kékek csodával határos módon elbukják a Levante elleni összecsapást. Florentino Perez úr, a királyi gárda elnöke azonban nem találta meg számításait, miután csapata 2-2-es döntetlent ért el sevillai vendégjátéka során. Igaz a Barca is remizett a kisebb valenciai alakulattal, ám ez az eredmény a katalánoknak kedvezett végül.
|
Következő 10 cikk | Előző 10 cikk |
|