orangyalok
Menü
 

Regisztrált tagoknak
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Felhívás!

2000-ben jött létre alapítványunk, hogy Franciska sorsán közös erővel próbáljunk segíteni. Azóta csak küszködünk, hogy némi vígaszt nyújthassunk a családnak.

A kegyetlen végzet azonban - mint sötét árny - kísért.
Hisz mit értünk el eddig….!!!???

Egy év óta a testvérén is mutatkoznak a kegyetlen kór jelei,Franciska állapota meg egyre romlik.
A család porig sújtott állapota, és Franciska iskolai közösségének megható magatartása  arra indított minket, hogy újult erővel, még-még-még nagyobb reménnyel, és őszinte hittel a közösség  erejében, végső tettre szánjuk el magunkat:

Segélyfelhívást intéztünk minden jóérzésű emberhez, hogy bármi módon - adománnyal, jó tanáccsal, vagy amit a szíve diktál - ÁLLJON  MELLÉNK !!!

  • Jótékonysági koncertet szervezett a berkenyei Faluszövetkezet, majd 2004. junius 23-án az RTL Klub Fókusz műsorában próbáltunk ország-világ felé fordulni, hátha meghallgatásra találunk.
  • Szeptember 04-én a nógrádi Római Katolikus templomban rendeztünk jótékonysági koncertet a gyermekekért.

Sajnos, még mindig nem tudtuk összegyűjteni azt az összeget, ami a két kislány műtétjéhez szükséges lenne (30mFt).

Ez a weblap, és felhívás, most a sokadik  erőfeszítésünk eredménye, mely reményünk szerint most Önhöz is eljutott. Ez a ”való világ” ahol nincs rivaldafény, de van - reménysugár!

Már nem vagyunk egyedül – az ÚR és angyalai sok nemes lelket küldtek a gyermekekhez, kik szeretetükkel és adományaikkal  életre keltették  az alapítványi gondolatot:

"A jövő még nincs itt, de a reményt megtapasztalhatod, ami több mint egy pillanat."