MEGSZÜLETTEK A KISKUTYÁK!
Az aktuális hírek, információk a Hírek menüpont alatt találhatók! :)

A kutyák oroszlánja

A Bullmasztiff

Valamikor régen – még a fajtatiszta kutyák kialakítása előtt – minden nagytermetű egyedet masztiffnak neveztek. A görögök és a perzsák hadi célokra alkalmazták ezeket, melyek alapjai voltak az Európában és Ázsiában igen elterjedt óriási kutyák kitenyésztésének. Később nyájak őrzésére, ragadozók vadászatára alkalmazták őket.

Honnan jött??
Az orvvadászat volt az egyedüli létfenntartási lehetőség sok nincstelen ember számára a XIX. századi Angliában. Ha elfogták őket, igen szigorú büntetés várt rájuk, így aztán attól sem riadtak vissza, hogy üldözőikre lődözzenek. Az angol földbirtokosok vadőrei – kényszerhelyzetből – próbálkoztak olyan erőteljes, nyugodt, engedelmes kutya kitenyésztésével, mely kockázatos munkájuk során megvédelmezi őket.  Kezdetben – mivel nem voltak erre a célra alkalmas fajták – különbező sikertelen keresztezéseket végeztek többek között az ír farkassal, az újfundlandival, mi több még bernáthegyivel is.
Később választásuk a masztiffra esett, ám ez a fajta is alkalmatlannak bizonyult. Ekkor döntöttek a bulldog és a masztiff keresztezéséről és az eredmény a bullmasztiff lett. Az új kutya faladatává tették, hogy éjszakai ténykedésük közben csípjék el a vadorzókat, s támadás esetén ne harapják meg, hanem erőből döntsék le, és tartsák fogva. Még egy kikötés volt a fajtával szemben, ez a sötét szőrszín (emiatt akkor szinte csak tigriscsíkos egyedek léteztek). Állítólag később - egyes adatok szerint, hogy növeljék a kutya szimatát – keresztezték meg az angol vérebbel (bloodhound) is.                               
Az angol Kennel Klub 1924-ben hozzájárult az olyan egyedek törzskönyvezéséhez, melyeknek legalább három nemzedéken sem bulldog, sem pedig masztiff nem volt az ősök között. Ekkor fogadták el a bullmasztiff első standardját. 1931-ben az Amerikai Kennel Klub is elismerte a fajtát, majd 17 évvel utána a franciák ugyancsak törzskönyvezték a bullmasztiffot. A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete (MEOE) – a mai napig! – közel tízezer bullmasztiff pedigrét adott ki.

Ritkán kezdeményez verekedést
A kölyök beilleszkedése körülbelül a negyedik hét közepétől a hetedik hét végéig tart. Az ebben az időszakban szerzett jó vagy rossz tapasztalatok döntőben befolyásolják további fejlődését. Lénye, természete formálásában elsősorban az anyakutyának van kiemelkedő szerepe, együttlétük alatt nagyon sokat ad át kölykeinek saját természetéből. A tenyésztőnek ugyancsak befolyása van a kicsikre, jó vagy rossz irányba. A kölyöknek alapos szocializálódásra van szüksége, már fiatal korban meg kell ismertetni őt különböző emberekkel és helyzetekkel. A legjobb nevelési módszer, sok-sok közös játék. Ezzel alapozhatjuk későbbi kapcsolatunkat, másrészt nagymértékben csökkenthetjük annak az esélyét, hogy ő maga eszeljen ki különböző ravaszkodásokat szabadideje eltöltésére.
A környezet igen nagy hatással van a kiskutyára. Ezért különösen fontos, hogy minél hamarabb ismerje meg a körülötte lévő világot. A kölyök gyorsan megbarátkozik azokkal az emberekkel, akik etetik, de ezen túl mindenki idegen a számára. Az a kiskutya, amelyik ilyen körülmények között nő fel, a későbbiek során gyakran elutasítja a számára idegen és ismeretlen dolgokat. Mivel fontos a szocializáció, éppen ezért fiatal korában vegyük magunkhoz a kölyköt. Már korán meg kell tanulnia a leckét ahhoz, hogy megfelelően beilleszkedhessen a családba. Odaadó, mindent megtesz ha érzi, hogy szeretik, de csak a kedves és az erély együttes alkalmazásával érhetünk el nála eredményt, nyers erővel semmi esetre sem. A rosszul szocializált kiskutya beilleszkedése sok időt vesz igénybe. Kivételes figyelmet kíván a kiképzésnél, s ha ezt megkapja, akkor csodálatos képességeket árul el. Különösen értelmes, bár erős egyénisége hagyatékaként néha túlságosan is akaratos.
Alapvetően barátságos és vidám, egyaránt rokonszenvez az egész családdal, idegenekkel szemben azonban gyanakvó. Nagyon rámenős, figyelmes, késő öregkoráig játékos, de félelmetes, ha megharagszik. Jókora erejének nem igen lehet ellenállni. Ritkán kezdeményez verekedést, de ha támadás éri egyetlen másodpercre sem hátrál meg. Termete, nem mindennapi ereje, mozgékonysága, bátorsága, támadó kedve miatt utolérhetetlen személy és házőrző, kifizetődő kiképzéssel fejleszti ösztönös képességeit.  Akkor élhetünk összhangban a bullmasztiffal, ha képesek vagyunk egyenrangúként kezelni őt.                          
Testi fejlődése az első év után fejeződik be, mely függ az örökölt alaki sajátosságoktól, a tartástól, és nem utolsó sorban a táplálástól. A kisfogástalan körülmények között élő, szabad mozgáslehetősséggel rendelkező kutya igen sokáig megőrzi alakját. A kevés mozgási lehetősséggel bíró-, valamint a helytelenül táplálkozó egyed hamar elveszti ruganyosságát, és már 6-7 éves korban láthatók rajta az öregedés jellemző tünetei. Vagyis az ilyen eb anyagcserezavarokban szenved, néha lefogy, máskor elhízik, formátlanná válik, szőrzete ritka és törékeny lesz, a könyökén, az ülőgumón, a csánkján pedig kellemetlen felfekvések alakulhatnak ki, melyek rendszeres kezelést igényelnek.

Többnyire egészséges fajta
Sajnos a bullmasztiff sem menekülhet meg a nagytermetű ebek egyik kellemetlen betegségétől, a gyomorcsavarodástól. A nyavalya olyankor alakulhat ki, amikor a kutya túl sokat eszik, és ebben az állapotban ugrál, futkos. Gyors mozgáskor a tele gyomor váratlanul megperdülhet, s tartalma sem előre, sem hátra nem képes távozni. Az eb váratlanul elesett lesz, légzése szaporává, nehezítetté válik, nyálzik, öklendezik, de hányni nem képe, hasának elülső része jelentősen kitágulhat. Gyors beavatkozás hiányában a beteg egyed rövid időn belül elpusztulhat. Megelőzésül ajánlatos két részre osztanunk napi eleségét, és az evés után ne engedjük rohangálnia kutyát.
 Eredményes tenyésztés nem folytatható higiéniai előírások betartása nélkül, hiszen a bullmasztiff rendkívül igényes a tartással és a gondozással szemben. A tenyésztő kötelessége, hogy egészséges utódok kerüljenek ki a keze alól. Genetikai alaptudás és a szemlélet elengedhetetlen ahhoz, hogy képes legyen megoldani a fajta tenyésztésével kapcsolatos buktatókat. Az örökléstan alkalmazása lehetőségeket nyújt a valóban szakszerű tenyésztői munka megvalósításához, mely különösen az öröklődő rendellenességekre vonatkozik. A tenyészegyedek gondosabb kiválogatásával, a genetikai hibákkal rendelkező kutyák tenyésztésből való kizárásával, alapos utódvizsgálattal elérhető, hogy a fajta külleme és pszichikai tulajdonságai még tovább javuljon.

Az állomány genetikai készletében elkerülhetetlenül fellelhetők olyan gének, melyek okozhatják az öröklődő hibák előfordulását. Meg kell említeni a fajtánál előforduló néhány gyakoribb öröklődő betegséget, mint: a csípőizületi ficam (diszplázia,CSD), a fél- vagy kétoldali rejtettheréjűség (monorchizmus, kriptorchizmus), a ferde állkapocs, a szemhéj kifordulás, az epilepszia, a különféle sérvek, és a csavart farok stb. E genetikai rendellenességek kiszűrése kizárólag akkor lehetséges, ha felismerjük az ezzel rendelkező egyedeket, és kizárjuk a tenyésztésből. Ezek a genetikai rendellenességek sok esetben már kölyökkorban észrevehetők, egy része viszont csak a fejlődés során alakul ki. A tenyésztő nehéz helyzetbe kerül, amikor a tenyésztésre használt kutya lappangó (recesszív)génnel rendelkezik. Ez a recesszívitás – sok nemzedéken keresztül – rejtve marad, s csak akkor kerül felszínre, ha két heterozigóta kutya ivarsejtjei egyesülnek, és átadják a hibás géneket az utódaiknak. Leggyakrabban a rokon tenyésztéssel hozzák felszínre a terheltség génjeit, ugyanis a recesszív tulajdonságok ezen az úton kerülnek homozigóta állapotba.

A kölyök egészsége nem csak a genetikai adottságoktól, de az anyakutya elhelyezésétől is függ. A tenyésztőnek biztosítania kell mindazokat a feltételeket, melyek hatékonnyá teszik az egészség védelmet. Tartózkodási helyének korlátozásával kapcsolatban kötelezettségek hárulnak rá. A felnőtt egyedek gondos vagy mostoha tartása és elhelyezése ugyanis jelentősen befolyásolja a tenyésztés eredményességét. A kiskutyának alapos szocializálódásra van szüksége, már fiatal korban ismertessük meg őt a különböző emberekkel és helyzetekkel.

A szőr színének öröklődése

A hazai állomány túlnyomó többsége a sárga, jóval kisebb számban vannak a csíkosak. A sárga szőrszín esetében a géncsoportok módosíthatják az alapszín árnyalatait, a világossárgától a sötét sárgáig. A csíkos mintázatnál fekete és sárga sávok tarkítják a szőrzetet. Az alapszín a sárga, illetve annak a különböző változata, a fekete csíkok merőlegesen futnak le a törzsön és a végtagokon.