Minden ami GTA!!
Az eddigiek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
GTA oldalak
 
Innen letöltheted a játékokat
 
Egyéb
 
A GTA története

Nagyon furcsán kezdődött a GTA. Emlékezzünk csak vissza a felülnézetes GTA 1-re. Akkoriban az a játék nagy dobásnak számított, de fél évvel később már elavult lett.

Ekkor a Grand Theft Auto készítői elő akartak állni valami újjal. Létrehozták a Grand Theft Auto Londont. De a várt hatás elmaradt. Mi több: a GTA london autók tekintetében még el is marad elődjétől. Mostmár a Rockstar Games-t szórította az idő. 

1999-ben megjelent a GTA 2. Ez már jóval kidolgozottabb grafikával rendelkezett, mint az előtte lévők, de még mindig felülnézetes volt.

Ekkor aztán! Miután kiadták a GTA 3-mat, még a kritikusok is elhallgattak. Az első 3D-s GTA-t 2001-ben adták ki PlayStation 2-re, 2002-ben PC-re és 2003-ban XBox-ra.

A sokak szerint legjobb GTA a Vice City. A játék PS 2-re 2002-ben, míg PC-re és XBox-ra 2003-ban jelent meg.

A 2004-ben megjelenő San Andreas az eddigi legfejlettebb grafikai elemekkel, fizikával valamint történettel rendelkezett a műfajban.

2005-ben megjelent a GTA 3 "folytatása"(?), a Liberty City Stories. Igaz, hogy a GTA 3 után jelent meg, de 3 évvel előtte játszódik. A hátránya az, hogy nem jelent meg PC-re.

Sokak örömére a Rockstar Games bejelentette a legújabb GTA érkezését Vice City Stories néven. A játék 2006-ban jelent meg.

2001-ben megjelent a GTA 3, mely akkor a Grand Theft Auto sorozat történelmében hatalmas áttörést jelentett, hiszen az volt az első 3D-s epizód. A következő években megjelent a Vice City, majd a San Andreas, melyek ugyanazzal a grafikai motorral futnak, mint a sorozat 4. tagja. Így a trailer megjelenése után elmondhatjuk, hogy a GTA 4 is legalább ekkora áttörést fog jelenteni, hiszen ez lesz az első olyan rész, mely nextgen grafikával lesz ellátva és emellett számos látványos újdonságot is tartalmazni fog.

 

Az első GTA Trilógia (1997-1999):

A második GTA Trilógia (2001-2004):

 
Képek
 
Hogy tudd az időt!
 
Szerinted melyik a legjobb?
Szerinted a Vice city-ben melyik jármű a legjobb?

Infernus
Cheetah
Banshee
Angel
Sabre turbo
Hotring racer
Washingthon
Dodoo
Admiral
valami más
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Látogatók
Indulás: 2007-06-06
 

Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK