Holly - Vissza a múltba

 Véleményed

Nincs menekvés

Wyatt és Chris egy erdő kellős közepén találták magukat. Nyoma sem volt a csatának, de még Prue-nak sem. Mintha meg sem történt volna ez az egész. De akkor mit kerestek egy erdőben?
Ezen járt mindkettőjük esze, amikor a szél hangokat hozott feléjük. Ezek a hangok nem állattól jöttek, hanem élő, húsvér emberektől.
- Má’ megin’ egy boszorkány! A héten csak a harmadik!
Mindketten a hang irányába kapták a fejüket, és két parasztembert láttak feléjük közeledni. Úgy néztek ki, mint halloweenkor a gyerekek jellmezben. Wyatt-et és Chris-t a történelemkönyvekből ismert képeken a középkori jobbágyokra emlékeztette.
Mikor végre az érkezők is észre vették őket, ledermedve és talán még szörnyülködve nézték a két betolakodót. Gyanakodva végig mérték őket tetőtől talpig, majd megkérdezte az egyik:
- Há’ ti meg kik vagytok?
-Öööö…..- szólalt meg zavartan Wyatt - micsak átutazóban vagyunk.
-Külföldről! – tette hozzá Chris, miután még gyanakvóbban néztek rájuk. - És…ööö..maguk kicsodák?
-Mi közöd hozzá? – mordult fel az előző.
-Mi favágók vagyunk Salemből. – válaszol kézségesen a másik –Bocsássatok meg kérlek George-nak, ki nem állhatja az idegenekt. Gyertek el hozzám, adopk rendes ruhákat. A végén még rátok fogják hogy boszorkányok vagytok!
Ez a válasz annyira sziven ütötte a fiukat, hogy egy percig még levegőt sem vettek . Szóval Salem. A boszorkányégetés hírhedt központja. Most már tudták, hol vannak, de ezzel egy újabb kérdés merült fel: Mikor?
Valószinűleg ez a gondolatsor az arcukra is kiült.
-Jól vagytok? Hirtelen olyan sápadtak letettek….
-Persze, semmi gond! – válaszol gyorsan Wyatt. – Csak fáradtak vagyunk a hosszú út miatt.
-Akkor jobb lesz ha sietünk, nálunk majd lepihentek és meg is fürödhettek. Erre! – mutatja az irányt.- Elnézést hogy ilyen udvariatlan vagyok. A nevem John. Ő pedig itt George.
-Te teljesen meggágyultál?? Lehet hogy tényleg boszorkányok! Nézz csak rájuk! Milyen a ruhájuk, és ahogy iselkednek!- Kellt ki magából George.
-George nyugodj meg! Most mondták, hogy külfödről jöttek. Nem tudjuk, mi van külföldön!
-Pontosan honnan is jötettek? – kérdezte tovább a fiukat George.
-Keletről! Az óceánon túl! – vágja rá könnyedén Chris.
-Értem…- motyogja szinte már magában George.
-És mi dolgotok itt? – faggatózik tovább John.
-Mint már említettük, csak átuatzóban vagyunk. Nincs szándékunkban sokáig itt maradni. – mondja nyomatékosan Wyatt.
A szűk ösvény, amin haladtak kacskaringós, és hosszú volt. Egyedül valószínüleg már rég eltévedtek volna a fiuk. Itt a fák sűrűn nőttek, a madarak csicseregtek, az állatok neszei tisztán hallatszódtak körülödtük. Lassan kitisztult a táj és egy kicsi tisztáshoz értek. A tisztás közepén egy kunyhó állt.
-Megérkeztünk! –nyújtotta előre a kezét John.- Nekünk sajnos mennünk kell tovább, de bent a feleségem majd ellát titeket. Minden jót!- köszön el.
Wyatt és Chris tehát egyedül mentek a házhoz. A kunyhó, amiben vendégül látták őket, kicsi és kopott volt. Maga a ház fából volt, a tetejét pedig náddal borították. Belül, csak egy háloszóba és egy ebédlővel egybe épített konyha várt rájuk amint beléptek. A háziasszony valószínüeg John felesége volt. Nagyon kedves és segítőkész volt. Adott a fiuknak ruhát, és két pár bakancsot.
-Cameron vagyok! –muatkozik be-
-Én Wyatt vagyok ő, pedig Chris.
-Szóval mi járatban vagytok erre? Tudjátok nagyon ritkán, látunk erre vendégeket. Általában mndenki elkerüli Salme-et. Tudjátok, a boszorkányégetések miatt. Az emberek félnek, hogy őket is élve máglyán elégetik.
-Persze, megértjük. Mi is… ööö… úgymond csak kényszeredetten jöttünk ezen az útvonalon.
Az ajtón türelmetlen kopogás hallatszott.
-Megyek! – kiabál ki a vendéglátó – Bocsássatok meg egy pillanatra.
Cameron az ajtóhoz sietett majd gyorsan kinyitotta és beljebbtessékelte az érkezőket. Egy szőke kislány futott be a házba. Nem lehetett több 8 évesnél. Utánna egy 25 év körüli, szintén szőke, csinos nő lépett be az ajtón. Valami furcsa bátorság és határozottság csillogott a szemében, mely melegséget sugárzott.
-Bocsáss meg a késésért. Nem tudtunk előbb jönni. Sajnos Matthew viszont egyáltalán nem jön. - mondja gyorsan majd mikor, meglátta az ottlévőket elhallgatott és zavartan megkérdezte Cameront – Rosszkor jöttünk?
-Ohh nem. Ő itt Wyatt és Chris. Ők átutazok, egy darabig nálunk fognak lakni.
-Örvendek a szerencsének. Én Melinda Warren vagyok. Ő itt a lányom, Prudence. –állította maga elé a lányát.
A fiuk hátán végigfutott a hideg. Ez egyre rosszabb lett. Nem elég az hogy Salembe érkeztek, de még a saját ősükkel is össze kellett futniuk.
-És, merre tartotok? –kíváncsiskodik szeliden Melinda.
-Buddha mutatja az utat! – vágja rá Chris, akinek nem esik nehezére a hazudozás.
-Nem keresztények? – rémüldözik Cameron.
-Semmi gond ezzel.- Nyugtatja meg barátnőjét Melinda. Amúgy is csak átutazóban vannak.
Cameron ezzel a válasszal kissé megnyugodott.
-Mindjárt kész a sült és vacsorázhatok. Remélem addigra John is hazaér.
Ekkor hangok szűrödtek be kintről. A bentlévők mind az ablakhoz rohantak hogy megnézzék mi ez a nyüzsgés. Kint, az egyre sötétedő időt rengeteg fáklya fénye világította be. A fényben rengeteg dühös arcot lehetett látni akik mind csak azt kiabállták hogy Boszorkány! Végül, egy olyan 10 perc múlva a tömeg elhallgatott, és egy valaki megszólalt.
-Melinda Warren boszó’kányt követeljük azzonal a színünk elé! – követelőzött egy nagyon ismerős hang.
-George! – ájuldozik a vendéglátó.- Mit művelsz ott?
-Nyugodj meg Cameron, kimegyek és elintézem a dolgot. – mondja teljes nyugodtsággal Melinda.- Kérlek addig amig távol létszi vigyázz Prudence-ra.
Melinda nyugodtan és biztosa léptekkel kisétált az ajtón a höbőrgő tömeg elé. Mikor kinyitotta az ajtót George észrevette az ajtóban álló idegenket és elkiáltotta magát.
-Nem csak Melinda a boszorkány! Vele van a két idegen is!
Ennél már nem lehet rosszabb! Gondolta a két fiú.. Salemben boszorkánynak nyilvánítani valakit egyenlő a halálos ítéletével, akár van kihalgatás, akár nincs.
Pár percel később már mindhárman a fogdában ültek, fejüket törve a szökésen. Wyatt egy kicsit félrevonta Chris-t a legtávolabbi sarokba Melindától.
-Ez Melinda Warren! Családunk vérvonalának kezdete!
-Igen képzeld én is tudom.
-El kell mennönk innen, méghozzá most!
-Egyszerűen meg kell szöknünk, ami nem lesz nehéz.
-Hahó! Salemben vagyunk a boszorkányégetések fővárosában! Itt nem varázsolhatunk!
-Én nem erről beszélek! Gondolkodj egy picit. Elvégre 400 évvel előttük járunk
-Ahha. Igen. Szóval, mi a nagy ötleted?
-Mi már elég vadnyugati filmet láttunk, ahhoz hogy képesek legyünk hozzá a szökésre! – vetette fel az ötletet Chris.
-Igen, igen – válaszolta gyorsan Wyatt.
Eközben Melinda öt méterrel ült mellettük és a vitatkozó fiatalokat figyelte.
-Elnézést kérek tőletek! –szólt oda a fiukhoz- Nem akartalak titeket is belekeverni a dologba!
-Ugyan, semmi gáz! –legyintett könnyelműen Chris – Van egy tervünk! Meg fogunk szökni!
Egy negyedóra stratégiai egyezkedés után végre kész volt a teljes terv. A végrehajtása, viszont nem ment zökkenőmentesen. Le tudták ütni az őrt, ahogy belépett a cellába, de mikor kiléptek a “rendőrőrs” ajtaján, furcsa tekintetek követték őket. A legtöbben nem tudták, hogy ők azok, akiket boszorkánysággal vádolnak. Ez volt a szerencséjük. Leszegett fejjel próbáltak a falu végére kiérni. Sajnos enm érték e a kitűzött célt, mert szó szerint beleütköztek egy régi ismerősbe: George-ba. George először azt sem tudta hogy mi történik de pár másodperc leforgása alatt rájött, átvágták őt. A szökevények után kapott, de csak a levegőt markolta meg.
-Szöknek a boszorká’k!!! – hallották a hátuk mögül George felböszült hangját.
Erre a kijelentésre mindenki egyszerre állta el az utolsó esélyüket is!
-Azt hiszitek, elmenekülhettek?!? – kérdezte gúnyos mosollyal az arcán – Nem bízhatunk bennük! Rögtön a máglyára velük! – jelenti ki, mire hatalmas örömujjongás söpört végig a tömegen.
Chris eközben az ujjongás hatására fölbátorodott és a testőrének egy jobbegyenest ajándékozott. Ugyan ezzel a jólbevált módszerrel megszabadult Wyatt és Melinda őrétől is, és a gyűrűn át, ami körbevette őket utat törtek maguknak.
-Gyere! – fogta meg gyorsan Chris Melinda kzét és maga után húzzta.
A nő örömest megszabadult volna a dühtől tomboló tömegtől, így követte az idegent. A gyűrű a döbbenettől mozdulni sem tudott. Így szinte utat nyitott Wyatt-nek, ám gyorsan fel is ocsúdott és Christ nem enegedték ki olyan könnyen. Ő neki még sikerült átverekednie magát, de Melindát már nem tudta magával vinni, mert a többi ember is odajött ahhoz a ponthoz segíteni és visszaszorították a nőt. Melinda ott maradt!

Előző                                      Következő