Supermassive Black Hole

                                                       

Bill 1989.szeptember elsején született.Van egy ikertesója,Tom. Biztosan tudjátok, ő is benne van az együttesben, gitáros:) XDA szüleik elváltak, így anyukájuk és nevelőapjuk nevelték föl őket. Egyébként vele elég jó viszonyban voltak, nagy része volt abban, hogy a fiúk elkezdtek zenélni.Ő is játszott egy rockzenekarban és Tom először az ő gitárján gyakorolgatott. Kezdetben kisebb fellépéseikre a szüleik furikázták őkez kocsival, szóval nagyon sokat segítettek nekik abban, hogy sikeresek legyenek, köszi érte nekik:) Bill 13 évesen indult egy tehetségkutató versenyen, ahol  nem nyert, de szerintünk nagyon jól szerepelt:D Van 2 piercingje. Egy a szemüldökében, és egy másik a nyelvében. A tarkóján viseli (egy ideig tényleg ott volt, de aztán nyaralós képeken már nem , de lehet, hogy csak megszerkesztették a képet...na mind1 mostmár a hajától úgysem látszikXD) a TH logóját. . Később a pocijára tetováltatott egy csillagot.Most pedig ( 2007. augusztus) egy Freheit 89 feliratot az alkarjára. Nem szeret a természetben lenni, fél a bogaraktól és a kígyóktól. Már egészen kicsi korától kezdve megvan a saját, egyedi stílusa.
Bill besegít a dalszövegek és a zenék írásában is. Nem híve az egyéjszakás kalandoknak, hisz az igaz szerelemben:)
Tommal közösen van egy kutyusa ( Scotty) és egy fekete cicája ( Kazimir).
Néhány szó a külsejéről:

Bill magas-kb. 183 centi- és nagyon vékony, bár sok gyorskaját eszik és szereti a gumicukrot is:) Zöldségek közül utálja a brokkolit.(példáulXD) Szereti a szűk pólókat, a szakadt gatyókat, és van jópár bőrdzsekije is.Általában edzőcipőben van, de szokott hordani veszkócsizmát is.(ömm no comment XD)
Szereti változtatni a frizuját, de csak olyat hajlandó viselni, ami neki igazán tetszik.

 

Bill szereti az ékszereket, szokott hordani nagy köves gyűrűket . Gyakran van rajta csuklószorító, sok nyakláncot visel, és karkötőket. Szintén gyakran lehet rajta látni Tazuma (márkájú) övet.
HA nincs rajta smink általában csak felkap egy hatalmas napszemüveget, amitől néha úgy néz ki mint egy kisbogár, de azért cuki:)

Jön:
május 16.exit street fesztivál
május 20: ZP (még kérdéses)
augusztus 12-16.: Sziget (Placebo koncert *_*)



Külsőségek:
178 cm
kékeszöldesszürke szem
szőke haj.(igen, festett.de amúgy is szőke vagyok.csak nem ennyire)
Zene:
Incubus, BlessTheFall,Placebo,The Killers
STB.

"
Még?Nem elég?O_O"

Husssshuss
  

Linkelj 

Többi button
  Cserék  

Legfrissebb SK blend


Modulajánló:
Koncertnapló

Infók
Nyitás:
2007.május 20.
Legforgalmasabb nap 
látogatottsága:
70
Szerkesztő:
Bius (bővebben:
ITT )
Téma:
személyes, design
Design: 
Bius 
Az oldal elérhető:
így
vagy így
És még így is

Site nyilatkozat 

Credit
Swimchick
Egobox 
  

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

            A puszik                 Bius               Cuccos                   Oldal                    Design


Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK