JANUSVERS Tóth János versei

 

 KEZDŐLAP

 

 

 

 

 

 

   

 Gyertyák

Természet

Szerelem

Mosolygó

 Világrólszóló

  Gyerkőc

Tüskék

  Apróságok

  Hangosverseim

 Könnyszoba

 VERSEK 2011-12

  KÉPRE SZÓRT SZAVAK

 

Köteteim

 

Csótka Lajosné képei

 

 

 

 

 

Kapcsolat

 

 

Beállítás Kezdőlapnak!

 


 

 

1 1 1

2 2 2

 
FRISSÍTVE
2019.04.22.

 

 

 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2006-06-15
 

 

 

 

http://indavideo.hu/video/Toth_Janos_Janus_Versvilag

 

ELŐKÉSZÜLETBEN:

 

pont olyan

 

nyitott esernyőmből

zuhog az eső

talpam alatt szívem

buborékos kő

lenyugszik a remény

ott az ég peremén

összetört fényeit

szél söpri körém

nincs tavasz csak április

az ősz örök burok

sóhajtanék de minek

lassan haza indulok

cipőmbe kapaszkodva

a hideg sár lép velem

bámulom hisz pont olyan

mint szívemen a szerelem

 

 

furcsa istenség

 

nincs senki senki más

furcsa imádott  istenség lettél

mindenki  halandó

s elveszik belőlem

pedig csak vagy

semmit nem tettél

előbb a szél hallgatott el

behunyta szemét a nap

kifordult a föld

és már nem volt talpam alatt

csillagok törtek szét

apró finom  szilánkos lett az ég

szárnytalan repültem

bőrömön égett vérem az izzó festék

a csend hálójába esve

bámultam hangtalan mellkasom

eltűnt a dobogás és nem szorít

nem szorít a fájdalom

megérkeztem bár elvesztettem magam

szemedbe nézek s eltűnök benne

s utánam már béke béke van

 

félárbócon a csend

 

félárbócon leng a csend

fejet hajt a suttogás

nem méltó emlékezni

e szent napon semmi más

 

szennyes és mocskos a szó

így szólni sem érdemes

eldobott eszmék hantján

ünnepel az új nemes

 

ma nézz a múltba hallgass

kortyolj Petőfi verset

hazáról a nemzetről

más nem nem írhat szebbet

 

meséljen ki akkor élt

a régi könyv erre való

félárbócra a csendet

nem kell az orbáni szó

 

ha mégis szóra vágynál

szóljon Széchenyi Kossuth

mert ők e nemzet fái

hát ma ne hallgasd a szút

 

tövis tüske éj

 

vak hold koldul a tejút mentén      

mint aprópénz csörren a csillagsugár

fellegen botlik elcsoszog gyöngén

sötét foltjában fekete madár

 

tövis szememben a lámpafény

a nehéz csend szempillámra ül

kinn a párkányon gubbaszt a remény

majd szárnya hangja itt hagy egyedül

 

körém nő az este szúrós rózsaág

semmi az ember ha magában se hisz

zajokkal porladó avar a világ

csak az est ágából nő belém tövis

 

értelmét veszíti minden dobbanás

a csöndes lélegzetek hiábavalók

a magány ujjai közt metsző csattogás

 s mint rózsafejek hullnak a mondanivalók

 

szavak rügyeit letépi az éjjel

kietlen pusztaság a papír síkja

szeretni nekem nem lehet  fénnyel

vágyaim a sötét magához hívja

 

a csend leple

 

szürke alkonyi csend takar

szívem dobbanása  átüt leplén

csak lüktetés semmit nem akar

élek nélküled ez a balszerencsém

viaszként csorduló percek

a  vén idő hideg lábánál gyűlnek

megsárgult emlékek peregnek

majd mozdulatlanná kövülnek

még világít a szerelem kanóca

de fekete kormot fest lángja

itt hagy a remény a kis bicebóca

nincs erőm hogy kiáltsak utána

üvegpohár magány ereszkedik

szája köröttem a földet zárja

minden légzés egyre nehezedik

ez a szív s a szerelem haláltusája

 

 

fáradt percek

 

ágyamba zuhannak

a fáradt percek

kopott csillag hunyorít

a függönyön át

szívemben a szú

a dobbanáson perceg

és a ma maga köré

fonja bábját

korhadó szív körül

repedezett kéreg

réseiben sárga mohaként

haldoklik a vágy

a bábból kibújó holnap

lassú méreg

jó lenne újra halni

kínoz a honvágy

sötét sírgödör az ágyam

benne halott percek

álmok állnak fölénk

s rögöt dobva lassan eltemetnek

 

esti sóhaj

 

lábujjhegyen lép mögém az este

vállamon feszeng  a sárga lámpafény

árnyékom  asztalon kissé meggörnyedve

mint ahogy szívemben a kolduló  remény

 

óra ketyegésközt bujkálnak a csendek

apró szösz kering s pókfonálra ül

míg én a kastélykert fáin merengek

a délután fájdalma is előkerül

 

sóhajom ütődik a monitornak

bújik át az ablak résén szökik

és nem hagy semmit a szavaknak

az ihlet megvakult tükörként törik

 

hozzám bújnak a didergő falak

lámpát olt a magány sötét ölel

kalitka vagyok elbújó szavaknak

a végtelen csöndhöz már oly közel

 

 

néha

 

néha meginognak a hatalmas falak

sajgó repedés fut téglák sikoltanak

boltív torzul üvegét kupola szórja

szilánk és törmelék a falak sorsa

néha meginog a szív s a lélek

egymást üldözik mint lápi  lidércek

a szív gyöngül vágyakat súg hangja

a lélek üresen kong mint  magány harangja

néha meginog sőt eltörik az ember

ki reggel álmából kelni már  nem mer

hisz a valóságban minden lépés

szemrehányás isten felé kérdés

minek ad az isten szerelmet vágyat

ha azokra nincs ír sem bűnbocsánat

 

 

 

versvilág

 

dörömbölnek a versbe zárt szavak

a pont feszül a vessző dárda alak

szóközök tágulnak s a kérdőjelek

válaszért görbülnek s a gondolatjelek

te érted nyílnak téged idéznek

legyél hang s én a szó kit kitépnek

ki a sorok börtönéből rá leheletedre

legyek oxigén társa  jussak a szívedbe

ne itt legyek  a betűk alakjára fonva

ne legyek görcs mi sosem lesz kibontva

had legyek az mire oly régen vágyom

érintés  ölelés csók egy puha álom

ne legyek szó a testetlen kínvalóság

sorok közt gubbasztó sajgó nyomorúság

ne legyek  kit a hideg csended megöl

legyek egy hang szívedben legelöl

hisz mit számít más mit az egész élet

a világ nélküled csak málló enyészet

ne hagyj itt itt  hol verslábak tipornak

gyere nyújts kezet e szívbezárt titoknak

szavam hangod legyen érezd meg a lelkem

vigyél a szavakból vigyél el engem

ha csak egy lépésen egyetlen lépésen át

vidd a versem e  vén bolond aranyát

és ha nem kell csak  dobd le a sárba

had legyen semmi nem nyúlok utána

magamra borítom az itt hagyott csendet

és megfojtom magamban a sápadó szerelmet

…ne hagyj itt hol a szavak dörömbölnek

ne hagyj meg engem betűkbe zárt rögnek

 

vagyok aki lehetek

 

vagyok aki lehetek

egy bonsái a világnak

kiben nő a  végtelen

de mindig visszavágnak

cserepem apró szürke

vizem hangja is kimért

több a sötét mint a fény

nem kiálltok istenért

ide tesz és oda rak

ráncos kezű vén idő

levelem közt nincs virág

csak magány mi nagyra nő

vagyok aki lehetek

egy bonsai kis világa

szárba szökő félelmem

már nincs ki visszavágja

 

abdai töredék

 

ma minden magyar szóra

rideg sötét köd szitál

jaj te tétova óda

karján ringat a halál

 

erőtlen  járni sem bír

szívében Fanni remeg

arcáról a lázas pír

sáros avarba pereg

 

hol mondd hol van az ember

mindenütt csak fenevad

gyűlölet kezén fegyver

és a préda te magad

 

őrült felsőbbrendűség

rád sütötte billogát

a tébolyult szörnyűség

beléd mélyeszti fogát

 

a határ mint őszi ág

hullt az utolsó levél

pörgő csoda-versvilág

oly korban… már nem remél

 

a csend foga között szó

szép szárnya nem remeg

fölénk úszó mementó

„virrasztó éji felleg”

 

évelő

 

sápadó ablakon

jégvirágok nyílnak

szirmokon átdereng

a sárga holdsugár

és a fagyvirágok

a csend vállán sírnak

mikor a kéményből

a tűznek füstje száll

 

rád gondolok fagy szorít

lélek reped szív rian

nincs isten ki megsegít

ajkam szorítja fogam

serken a vér íze fáj

kínom könnyek közt nyelem

halál s köztem akadály

mért nem ölsz meg szerelem

 

olvad a hó tél szökik

ibolya kel fű közül

szirma fénybe öltözik

bibén méhnek csókja ül

rügy mosolyán hófehér

meggyfavirág születik

sóhajával fut a szél

alma szilva követik

 

rád gondolok leszel tű

szívbe öltő fájdalom

minden öltés gyönyörű

reménytelen bámulom

érzést hímző gondolat

szívfalára odavarr

szemed szád az arcodat

mindazt mint a vágy akar

 

pipacs pirul búzaközt

álmosan ring a kalász

fönn az égen sas köröz

bodzabokor hadonász

kakukk röppen odaszól

évet ígér a csibész

fácán riad valahol

még a nap is odanéz

 

rád gondolok fut a tűz

minden sejtem ég lobog

pokol falára kitűz

jön az ördög  vicsorog

kínjaimból verset ír

és kántálja Lucifer

de nem jut még puha sír

melybe testem lehever

 

rozsda marta falevél

keringőzve földre száll

hideget hoz már a szél

v alakban sok madár

kökény kékre fagy lehel

sárga fűközt jár a dér

elbújik ki élni mer

szállingózva itt a tél

 

rád gondolok mindig

múlnak az évszakok

fut a perc az óra

lassan elfogy időm

mély ránc fölött ősz haj

vének a mondatok

csak te maradsz örök

nem ölelt szeretőm

 

számtan mértan

 

mint egy tört a négyzeten

úgy  ülök itt a széken

kedvem aprócska semmi

nullára kerekítem

osztható önmagammal

már réges-rég nem vagyok

bennem a kivonás él

szorozni  meg nem tudok

 

egymásnak merőleges

a két megfoghatatlan

az álmom és a vágyam

de befogót magamban

nem találok nincs sehol

így nincs mi összekötné

az időm pedig kevés

nem válok derék-szöggé

 

mint elnyújtózó nyolcas

a szerelem úgy hever

hol kezdődött nem tudni

de úgy tűnik forever

igen itt törtek jönnek

mert egész az nem lehet

hiszen te ott én itt

elrontjuk a képletet

 

önmagam vízbe mártom

a bánat mennyi bennem

mint a kiszorított víz

már tele minden vedrem

a vízbe könnyem csordul

most vétlenül de csalok

cseppnyit szomorúbb lettem

lehet bele is halok

 

ha most összegzésre vársz

hát jó nem bánom legyen

számolatlanul vágyom

rád  egy egész életen

és nincs képlet egyenlet

mi magyarázatot ad

de te vagy az origó

mi fejem fölött halad

 

 

karácsony margójára

 

ülj le mellém hideg a semmi széle

de te ne rezzenj ne rezzenj mégse

nézd a világot úgy mint még soha

látod mennyi út egy sem fut sehova

térdig vagy derékig hazugságban állnak

azok kik szent este együtt vacsoráznak

valami még dereng egy születés szeretet

jó ez a fasírt dobd vissza anya a kenyeret

gondolják magunkban mily jó az isten

s várják hogy szívükbe beletekintsen

aztán megrezzenve kapnak kabát után

nem gondolták végig a szívűk úgy igazán

hol volt isten mikor egy gyermek tűzben égett

s hol mikor apja temette ki egy élő kísértet

és hol van nap mint nap ha baj van

csak most van itt az asztalnál a halban

vagy talán kettő az egy isten

egyik a bajban másik az örömben nincsen

vagy az ember is ki isten földi mása

mind a kettő bűnös egymást sose lássa

ki a bűnös ki pusztító tűzet szít a tájon

vagy az ki csak nézi a békés mennyországon

hogy ez a tűz az otthont s az embert falja

hát hogy üvöltsek hogy isten is meghallja

hiába vagyok jó fej leszegve járok

nincs előttem út csak kő és sáros árok

minek imádkozzak hisz lassan nincs kiért

istenhez szóljak de mi az istenért

nincs apám  bátyám és a sor végtelen

megannyi szerettem már csak gyertyafényeken

fel-fellobbanva lelkem paravánján

csak megvillannak s maradok én árván

minek és miértelme hogy legyen bennem hit

szeressek vakon egy sosem látott valakit

valakit ki megteremtet s talán már szégyell

vagy hibázott ő is megjelenni ezért nem merészel

vagy istent s engem is csak kitaláltak

úgy adtak szemet hogy vele sose lássak

legyek szolga ki fél s vakon remél

és majd hamvaink szétfújja s szél

nem kel karácsony nekem nem kell a hit

én szeretni akarok egy hús-vér valakit

ki viszont szeret más vágyam nincsen

ha ez teljesül legyek majd por s hintsen

utam végén semmibe az isten

de nem baj ha a semmi és isten sincsen

nekem nem kell karácsony két napos szeretet

én szeretni hoztam egy egész  életet

 

Szívradír

 

Dörzsölgetem, itt-ott átszakad,

az se bánom, ha semmi nem marad,

csak egy kopott, tépett szívalak,

körötte morzsa, utolsó szavak.

 

A való fakó, csak az álom festeget

omló falakra színes képeket,

rózsatövisek közt szappanbuborék

a lebegő ábránd, halott voltaképp.

 

Ha a hajnali bíbor szívemre oson

körömszakadtáig, de kiradírozom

míg nem lesz újra sápadt hófehér

fáj a tűzpiros, de mi az istenér’?

 

HÁRSFALEVELEK NET-Kötet

(katt a szövegre)

 

ringató

 

alkony ágyaz a Napnak

völgyben bágyad a fénye

árnyékok mosolyognak

alvó széncinegére

 

ritmust suttog a szellő

bokrok lejtik a táncot

sírva kacag egy felhő

mosva szürke világot

 

éj feketéje paplan

terül az alvó Napra

alszik a tűz a katlan

csend pisszen a szavakra

 

szirmát bontja az álom

bűbájos tavirózsa

kelyhén ring a világom

jöjjön a csók a múzsa

 

rekviem

 

isten verte szívverés

erekbe zárt büntetés

tüdő falta levegő

kilélegzett múlt idő

 

öregedő sejteken

ráncba fut a szerelem

megritkuló csontokon

halál szele átoson

 

fényét vesztett szemgödör

benne sötét tündököl

fejfa alatt gyertyakönny

és a lélek elköszön

 

pipacsfény az ég alatt

búzavirág nem maradt

éj földjében gyász terem

tücskök sírta rekviem

 

Adj

 

Adj hazát a hontalannak,

saját fényt a sápadt holdnak,

testet a levágott üszkös lábnak,

adj  erőt a zuhanó madárnak!

 

Adj reményt a reménytelennek,

ölelést annak, kit sosem öleltek,

zsenge levelet a haldokló fának,

adj csecsemőt, az elvetélt anyának!

 

Adj apát apró, árva fiaknak,

gyökeret a földbe  hullt magnak,

jövőt az alkonyba bújó mának,

adj békét minden katonának!

 

Adj hitet minden hitetlennek,

Istent, kik istent keresnek,

házat ,kik szabad ég alatt hálnak,

adj csendet e háborgó világnak!

 

Adj azoknak, akik kérnek,

akkor is, ha nem remélnek,

de nyúlj  a szívembe s vedd ki belőle,

az átkozott szerelmet, s tedd ki a kőre!

 

 

Esteéj

 

Sóhajként szökik a távolság,

egymáshoz bújnak a párhuzamok,

a ma szeme még résnyire nyitva,

de  pilláin már lógó, álmos mondatok.

 

Árnyékait hívja magához az alkony,

a Nap kanócát összecsípi ujja,

és kihuny a fény, a vöröslő ködöt

hegyek csúcsain szél maszatolja.

 

Csillagsugár kacsint suttogó percre,

a tétova pillanat lábujjhegyre áll,

meg-megbillen, majd eltűnik hirtelen,

szárnyára kapta egy suhanó madár.

 

Ráérős a szívverés, lehelet csitul,

párna ráncain arcvonás pihen,

gyengül a tudat, forgó  bakelit világ,

álom tűhegyén vágy szól csendesen.

 

Szendergő pillanat

 

Futórózsa áll ablakom alatt,

szendereg szirmain a pillanat,

fények takarják a csöppnyi időt,

aludj csak, tedd párnáddá a jövőt!

Szellő ringat, alszol, s én álmodom,

képzelet hintáz a hajló ágakon,

tövis tövén huncut harmatgyerek

csillogó szeme kuncogós kerek.

Megcsúszik a csepp, szárcsúszdán rohan,

pitypangra huppan, amely színarany.

Árnyék ballag, szirmon botlik lába,

megriad a pillanat a félhomályba,

és elillan, mint a rózsa lelke,

álmom  is leejt, s itt hagy sietve.

 

Hajnal-kép

 

 

Álmom nagy kócait fésüli a reggel,

vízcsepp az arcomon libabőr hideggel,

pára mögül kacsint, kávém mosolyog rám,

forróság bontja le jeges lélekruhám.

 

Szemeim lehunyom, visszahúz egy álom,

az ébrenlét hintáz lehelet fonálon,

de pilláim alatt a falatnyi résen,

zúdul a valóság, és felráz egészen.

 

Fekete alagút nagy kabátom ujja,

tenyerem redői  cérnaszálát húzza,

megakad, megfeszül, hangtalan elpattan,

mint néhány érzelem a leírt szavakban.

 

Cipőim indulnak, megy velük a lábam,

elhagyott lábnyomok csak néznek utánam

kanyargó mintázat kígyózik a havon,

nyikorgó perceim az utcában hagyom.

 

Lassan felkel a Nap, véres szemefénye,

bíbor fájdalmait ráfesti az égre,

megszökő köd alatt elsurran egy gerle,

elvitte lelkemet, én megyek emerre.

 

 

Nyafogó (Mindenszentek előtt)

 

 

Apa, gyere, játszunk még,

 heverj le mellém ide!

Látod mily színes az ég?

Nézd, ott száll egy gerlice,

hallod szárnyai neszét,

ahogy evez a légben?

Apa, suttogj egy mesét,

idebújok egészen.

 

Apa, mért vérzik az ég

ott a hegyek csúcsain?

s hová lett a messzeség,

mért szürke a rózsaszín?

Apa, mért hideg kezed,

mért csendes a mellkasod?

Apa, nyisd ki a szemed,

apa, nézd, nézd, jó vagyok!

 

Apa, nem játszol velem,

fejfádra száll sóhajom,

gyertyán  reszket a kezem,

füstbe bújik homlokom.

Apa, gyere, játszunk még,

nézd, leheverek ide!

Látod, mily sírós az ég,

fönn lebeg egy gerlice.

 

Érintő

 

 

A gondolat nem játszik velem,

oda lett a könnyed lebegés,

mellkasomon térdel  a félelem,

tétován jár ritmust a szívverés.

 

Álmok keringnek a plafonon,

mint varjak őszi vetés fölött,

a valóság dióját még fogom,

de csontos héja csőröktől törött.

 

Örvény a szoba, kering az ágy,

magába szív a padló rése,

elveszett tudatot forgat  a vágy,

hogy nevedet újra belevésse.

 

Színek szitálnak a feketén,

bíbor játszik elpirult kéken,

fűszálakon fekszünk, lényed  meg én,

ujjaink hegyével összeérten.

 

Mifelénk

 

Mifelénk,

állandó lakcímen gond és baj lakik,

ablakot bedobó kölyök az öröm,

de csak néhanap rosszalkodik,

s szilánk mosolyunk megcsillan a kövön.

 

Mifelénk,

 az apák nem lesznek nagyapák,

túl hamar hajol le értük az ég,

olyanok ők, mint kivágott fák,

fakuló évgyűrűk közt nőnek a csemeték.

 

Mifelénk,

szövőmadár a szürke árvaság,

rozoga lengő fészkében lakunk,

alattunk kietlen végtelen pusztaság,

mely sírrá lesz, ha egyszer  lezuhanunk.

 

Mifelénk,

a csend is túlontúl zajos,

a fény már megszokta árnyék rácsait,

a szívekben a vér zavaros, habos,

örvény nyeli el, rejtett vágyait.

 

Csend

 

Takaró terül, bújik a hegy,

csúcsán hunyorog, guggol a fény,

alkonyat jön, a délután megy,

billeg a ma az ég peremén.

 

Halkul a világ, nyugodni tér

a zaj,a dal és a suttogás,

erekben már nem száguld a vér,

egykedvűn ballag a dobbanás.

 

Hallgatok, csendek cseperegnek,

a nagyvilág álom hintán leng,

a gondok, bajok rám nem lelnek,

szívem ajkad mosolyán mereng.

 

Kapaszkodj belém

 

 

Kapaszkodj belém,

ha megcsúszik talpad,

tiéd minden erőm, hogy megmaradj,

kapaszkodj belém,

én segítek rajtad,

hogy zuhanás helyet csak szaladj!

 

Kapaszkodj belém,

karomba, nyakamba,

akár a szívembe is, ha muszáj,

kapaszkodj belé,

csak szorítsd, el ne engedd,

akkor se, ha már nem kalapál!

 

Kapaszkodj belém,

szemed szemembe,

de ha zuhansz, ránts magaddal,

kapaszkodj belém,

és nézzünk az egekbe,

míg a fütyülő szélből elfogy a  dal!

 

 

Árva-ház

 

Pattan a lakat, nyög a zár

ahogy megmozdul a kilincs,

vállam fölött beszökő fény

lopva les be, de benn már senki sincs.

 

Repedezett a mennyezet,

mint kapától feltört tenyér,

közepén életvonal fut,

 


JÓK ÉS ROSSZAK ISKOLÁJA - ismerd meg a részleteket a mesérõl    *****    Visszatérjünk? Digimonweb!!!! A digimonok rád várnak, ha akarod! Szerkesztõtárs kerestetik! Barmilyen téma érdekel!!!    *****    &#9830;&#9830; CSAK EGY ÚJABB W A T T P A D TÖRTÉNET &#9830;&#9830; CSAK EGY ÚJABB WATTPAD TÖRTÉNET &#9830;&#9830; CSAK EGY ÚJABB WATTPAD TÖRTÉNET &#9830;&#983    *****    Tehervonat: 3:20 Hobo    *****    Kérlek szavazz az egyesületünk pályázatára. Köszönjük. EKE tagjai. Védd a méhet edd a mézet!    *****    Vár a csillagjövõ asztrológia portál, sok asztrológiai és ezoterikus olvasmány, letöltések és megrendelések sokasága!!!!    *****    Én kicsi pónim: Varázslatos barátság | Az utolsó évad! | Én kicsi pónim: Varázslatos barátság | Az utolsó évad!    *****    Kérlek add szervezetünknek az adód 1%-át. Köszönjük. Egészségünkért & Környezetünkért Egyesület Pécs    *****    Születési horoszkóp, megrendelése esetén, ajándék elõrejelzés és ingyenes konzultáció. Keress meg, szeretettel várlak!!    *****    Közeledik a HÚSVÉT, ajándékozd meg barátaid, szeretteid, születési horoszkóppal,biotérképpel,párkapcsolati elemzéssel!!!    *****    *** LECKÉK +18 *** LECKÉK +18 *** LECKÉK +18 *** LECKÉK +18 *** LECKÉK +18 *** LECKÉK +18 *** LECKÉ    *****    Március 30-ig várunk bármilyen tavasszal, húsvéttal kapcsolatos SAJÁT fotót vagy SAJÁT szerkesztett képet. Mire vársz?:)    *****    LETTERSTOME -> ÚJ OLDAL - LEVELEK MAGAMNAK - ÚJ OLDAL <- LETTERSTOME    *****    Képszerkesztõ verseny. 1.helyezés 60 kredit, 2.helyezés 30 kredit, 3.helyezés 20 kredit. Gyere és NYERJ! :)    *****    Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. - Silhouette FRPG    *****    STAR STABLE - Kattints ha érdekel vagy te is játszol! { Játékkal kapcsolatos Extra tartalmak várhatóak a héten! }    *****    Március 11-15 között minden nap újabb játék vár rád! Vegyél részt minden nap vagy ahogy az idõd engedi és NYERJ! :)    *****    Elvihetõ kinézetek, PNG képek, fejlécek, háttérképek, patternek, textúrák és segédletek. creative-forest.gportal.hu    *****    Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Tavaszi képszerkesztõ verseny - A fõnyeremény 60 kredit, 2.helyezés 30 kredit, 3.helyezés 20 kredit - Jelentkezz te is!