JANUSVERS Tóth János versei

 

 KEZDŐLAP

 

 

 

 

 

 

   

 Gyertyák

Természet

Szerelem

Mosolygó

 Világrólszóló

  Gyerkőc

Tüskék

  Apróságok

  Hangosverseim

 Könnyszoba

 VERSEK 2011-12

  KÉPRE SZÓRT SZAVAK

 

Köteteim

 

Csótka Lajosné képei

 

 

 

 

 

Kapcsolat

 

 

Beállítás Kezdőlapnak!

 


 

 

1 1 1

2 2 2

 
FRISSÍTVE
2018.11.18.

 

 

 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2006-06-15
 

 

 

 

abdai töredék

 

ma minden magyar szóra

rideg sötét köd szitál

jaj te tétova óda

karján ringat a halál

 

erőtlen  járni sem bír

szívében Fanni remeg

arcáról a lázas pír

sáros avarba pereg

 

hol mondd hol van az ember

mindenütt csak fenevad

gyűlölet kezén fegyver

és a préda te magad

 

őrült felsőbbrendűség

rád sütötte billogát

a tébolyult szörnyűség

beléd mélyeszti fogát

 

a határ mint őszi ág

hullt az utolsó levél

pörgő csoda-versvilág

oly korban… már nem remél

 

a csend foga között szó

szép szárnya nem remeg

fölénk úszó mementó

„virrasztó éji felleg”

 

évelő

 

sápadó ablakon

jégvirágok nyílnak

szirmokon átdereng

a sárga holdsugár

és a fagyvirágok

a csend vállán sírnak

mikor a kéményből

a tűznek füstje száll

 

rád gondolok fagy szorít

lélek reped szív rian

nincs isten ki megsegít

ajkam szorítja fogam

serken a vér íze fáj

kínom könnyek közt nyelem

halál s köztem akadály

mért nem ölsz meg szerelem

 

olvad a hó tél szökik

ibolya kel fű közül

szirma fénybe öltözik

bibén méhnek csókja ül

rügy mosolyán hófehér

meggyfavirág születik

sóhajával fut a szél

alma szilva követik

 

rád gondolok leszel tű

szívbe öltő fájdalom

minden öltés gyönyörű

reménytelen bámulom

érzést hímző gondolat

szívfalára odavarr

szemed szád az arcodat

mindazt mint a vágy akar

 

pipacs pirul búzaközt

álmosan ring a kalász

fönn az égen sas köröz

bodzabokor hadonász

kakukk röppen odaszól

évet ígér a csibész

fácán riad valahol

még a nap is odanéz

 

rád gondolok fut a tűz

minden sejtem ég lobog

pokol falára kitűz

jön az ördög  vicsorog

kínjaimból verset ír

és kántálja Lucifer

de nem jut még puha sír

melybe testem lehever

 

rozsda marta falevél

keringőzve földre száll

hideget hoz már a szél

v alakban sok madár

kökény kékre fagy lehel

sárga fűközt jár a dér

elbújik ki élni mer

szállingózva itt a tél

 

rád gondolok mindig

múlnak az évszakok

fut a perc az óra

lassan elfogy időm

mély ránc fölött ősz haj

vének a mondatok

csak te maradsz örök

nem ölelt szeretőm

 

számtan mértan

 

mint egy tört a négyzeten

úgy  ülök itt a széken

kedvem aprócska semmi

nullára kerekítem

osztható önmagammal

már réges-rég nem vagyok

bennem a kivonás él

szorozni  meg nem tudok

 

egymásnak merőleges

a két megfoghatatlan

az álmom és a vágyam

de befogót magamban

nem találok nincs sehol

így nincs mi összekötné

az időm pedig kevés

nem válok derék-szöggé

 

mint elnyújtózó nyolcas

a szerelem úgy hever

hol kezdődött nem tudni

de úgy tűnik forever

igen itt törtek jönnek

mert egész az nem lehet

hiszen te ott én itt

elrontjuk a képletet

 

önmagam vízbe mártom

a bánat mennyi bennem

mint a kiszorított víz

már tele minden vedrem

a vízbe könnyem csordul

most vétlenül de csalok

cseppnyit szomorúbb lettem

lehet bele is halok

 

ha most összegzésre vársz

hát jó nem bánom legyen

számolatlanul vágyom

rád  egy egész életen

és nincs képlet egyenlet

mi magyarázatot ad

de te vagy az origó

mi fejem fölött halad

 

 

karácsony margójára

 

ülj le mellém hideg a semmi széle

de te ne rezzenj ne rezzenj mégse

nézd a világot úgy mint még soha

látod mennyi út egy sem fut sehova

térdig vagy derékig hazugságban állnak

azok kik szent este együtt vacsoráznak

valami még dereng egy születés szeretet

jó ez a fasírt dobd vissza anya a kenyeret

gondolják magunkban mily jó az isten

s várják hogy szívükbe beletekintsen

aztán megrezzenve kapnak kabát után

nem gondolták végig a szívűk úgy igazán

hol volt isten mikor egy gyermek tűzben égett

s hol mikor apja temette ki egy élő kísértet

és hol van nap mint nap ha baj van

csak most van itt az asztalnál a halban

vagy talán kettő az egy isten

egyik a bajban másik az örömben nincsen

vagy az ember is ki isten földi mása

mind a kettő bűnös egymást sose lássa

ki a bűnös ki pusztító tűzet szít a tájon

vagy az ki csak nézi a békés mennyországon

hogy ez a tűz az otthont s az embert falja

hát hogy üvöltsek hogy isten is meghallja

hiába vagyok jó fej leszegve járok

nincs előttem út csak kő és sáros árok

minek imádkozzak hisz lassan nincs kiért

istenhez szóljak de mi az istenért

nincs apám  bátyám és a sor végtelen

megannyi szerettem már csak gyertyafényeken

fel-fellobbanva lelkem paravánján

csak megvillannak s maradok én árván

minek és miértelme hogy legyen bennem hit

szeressek vakon egy sosem látott valakit

valakit ki megteremtet s talán már szégyell

vagy hibázott ő is megjelenni ezért nem merészel

vagy istent s engem is csak kitaláltak

úgy adtak szemet hogy vele sose lássak

legyek szolga ki fél s vakon remél

és majd hamvaink szétfújja s szél

nem kel karácsony nekem nem kell a hit

én szeretni akarok egy hús-vér valakit

ki viszont szeret más vágyam nincsen

ha ez teljesül legyek majd por s hintsen

utam végén semmibe az isten

de nem baj ha a semmi és isten sincsen

nekem nem kell karácsony két napos szeretet

én szeretni hoztam egy egész  életet

 

Szívradír

 

Dörzsölgetem, itt-ott átszakad,

az se bánom, ha semmi nem marad,

csak egy kopott, tépett szívalak,

körötte morzsa, utolsó szavak.

 

A való fakó, csak az álom festeget

omló falakra színes képeket,

rózsatövisek közt szappanbuborék

a lebegő ábránd, halott voltaképp.

 

Ha a hajnali bíbor szívemre oson

körömszakadtáig, de kiradírozom

míg nem lesz újra sápadt hófehér

fáj a tűzpiros, de mi az istenér’?

 

HÁRSFALEVELEK NET-Kötet

(katt a szövegre)

 

ringató

 

alkony ágyaz a Napnak

völgyben bágyad a fénye

árnyékok mosolyognak

alvó széncinegére

 

ritmust suttog a szellő

bokrok lejtik a táncot

sírva kacag egy felhő

mosva szürke világot

 

éj feketéje paplan

terül az alvó Napra

alszik a tűz a katlan

csend pisszen a szavakra

 

szirmát bontja az álom

bűbájos tavirózsa

kelyhén ring a világom

jöjjön a csók a múzsa

 

rekviem

 

isten verte szívverés

erekbe zárt büntetés

tüdő falta levegő

kilélegzett múlt idő

 

öregedő sejteken

ráncba fut a szerelem

megritkuló csontokon

halál szele átoson

 

fényét vesztett szemgödör

benne sötét tündököl

fejfa alatt gyertyakönny

és a lélek elköszön

 

pipacsfény az ég alatt

búzavirág nem maradt

éj földjében gyász terem

tücskök sírta rekviem

 

Adj

 

Adj hazát a hontalannak,

saját fényt a sápadt holdnak,

testet a levágott üszkös lábnak,

adj  erőt a zuhanó madárnak!

 

Adj reményt a reménytelennek,

ölelést annak, kit sosem öleltek,

zsenge levelet a haldokló fának,

adj csecsemőt, az elvetélt anyának!

 

Adj apát apró, árva fiaknak,

gyökeret a földbe  hullt magnak,

jövőt az alkonyba bújó mának,

adj békét minden katonának!

 

Adj hitet minden hitetlennek,

Istent, kik istent keresnek,

házat ,kik szabad ég alatt hálnak,

adj csendet e háborgó világnak!

 

Adj azoknak, akik kérnek,

akkor is, ha nem remélnek,

de nyúlj  a szívembe s vedd ki belőle,

az átkozott szerelmet, s tedd ki a kőre!

 

 

Esteéj

 

Sóhajként szökik a távolság,

egymáshoz bújnak a párhuzamok,

a ma szeme még résnyire nyitva,

de  pilláin már lógó, álmos mondatok.

 

Árnyékait hívja magához az alkony,

a Nap kanócát összecsípi ujja,

és kihuny a fény, a vöröslő ködöt

hegyek csúcsain szél maszatolja.

 

Csillagsugár kacsint suttogó percre,

a tétova pillanat lábujjhegyre áll,

meg-megbillen, majd eltűnik hirtelen,

szárnyára kapta egy suhanó madár.

 

Ráérős a szívverés, lehelet csitul,

párna ráncain arcvonás pihen,

gyengül a tudat, forgó  bakelit világ,

álom tűhegyén vágy szól csendesen.

 

Szendergő pillanat

 

Futórózsa áll ablakom alatt,

szendereg szirmain a pillanat,

fények takarják a csöppnyi időt,

aludj csak, tedd párnáddá a jövőt!

Szellő ringat, alszol, s én álmodom,

képzelet hintáz a hajló ágakon,

tövis tövén huncut harmatgyerek

csillogó szeme kuncogós kerek.

Megcsúszik a csepp, szárcsúszdán rohan,

pitypangra huppan, amely színarany.

Árnyék ballag, szirmon botlik lába,

megriad a pillanat a félhomályba,

és elillan, mint a rózsa lelke,

álmom  is leejt, s itt hagy sietve.

 

Hajnal-kép

 

 

Álmom nagy kócait fésüli a reggel,

vízcsepp az arcomon libabőr hideggel,

pára mögül kacsint, kávém mosolyog rám,

forróság bontja le jeges lélekruhám.

 

Szemeim lehunyom, visszahúz egy álom,

az ébrenlét hintáz lehelet fonálon,

de pilláim alatt a falatnyi résen,

zúdul a valóság, és felráz egészen.

 

Fekete alagút nagy kabátom ujja,

tenyerem redői  cérnaszálát húzza,

megakad, megfeszül, hangtalan elpattan,

mint néhány érzelem a leírt szavakban.

 

Cipőim indulnak, megy velük a lábam,

elhagyott lábnyomok csak néznek utánam

kanyargó mintázat kígyózik a havon,

nyikorgó perceim az utcában hagyom.

 

Lassan felkel a Nap, véres szemefénye,

bíbor fájdalmait ráfesti az égre,

megszökő köd alatt elsurran egy gerle,

elvitte lelkemet, én megyek emerre.

 

 

Nyafogó (Mindenszentek előtt)

 

 

Apa, gyere, játszunk még,

 heverj le mellém ide!

Látod mily színes az ég?

Nézd, ott száll egy gerlice,

hallod szárnyai neszét,

ahogy evez a légben?

Apa, suttogj egy mesét,

idebújok egészen.

 

Apa, mért vérzik az ég

ott a hegyek csúcsain?

s hová lett a messzeség,

mért szürke a rózsaszín?

Apa, mért hideg kezed,

mért csendes a mellkasod?

Apa, nyisd ki a szemed,

apa, nézd, nézd, jó vagyok!

 

Apa, nem játszol velem,

fejfádra száll sóhajom,

gyertyán  reszket a kezem,

füstbe bújik homlokom.

Apa, gyere, játszunk még,

nézd, leheverek ide!

Látod, mily sírós az ég,

fönn lebeg egy gerlice.

 

Érintő

 

 

A gondolat nem játszik velem,

oda lett a könnyed lebegés,

mellkasomon térdel  a félelem,

tétován jár ritmust a szívverés.

 

Álmok keringnek a plafonon,

mint varjak őszi vetés fölött,

a valóság dióját még fogom,

de csontos héja csőröktől törött.

 

Örvény a szoba, kering az ágy,

magába szív a padló rése,

elveszett tudatot forgat  a vágy,

hogy nevedet újra belevésse.

 

Színek szitálnak a feketén,

bíbor játszik elpirult kéken,

fűszálakon fekszünk, lényed  meg én,

ujjaink hegyével összeérten.

 

Mifelénk

 

Mifelénk,

állandó lakcímen gond és baj lakik,

ablakot bedobó kölyök az öröm,

de csak néhanap rosszalkodik,

s szilánk mosolyunk megcsillan a kövön.

 

Mifelénk,

 az apák nem lesznek nagyapák,

túl hamar hajol le értük az ég,

olyanok ők, mint kivágott fák,

fakuló évgyűrűk közt nőnek a csemeték.

 

Mifelénk,

szövőmadár a szürke árvaság,

rozoga lengő fészkében lakunk,

alattunk kietlen végtelen pusztaság,

mely sírrá lesz, ha egyszer  lezuhanunk.

 

Mifelénk,

a csend is túlontúl zajos,

a fény már megszokta árnyék rácsait,

a szívekben a vér zavaros, habos,

örvény nyeli el, rejtett vágyait.

 

Csend

 

Takaró terül, bújik a hegy,

csúcsán hunyorog, guggol a fény,

alkonyat jön, a délután megy,

billeg a ma az ég peremén.

 

Halkul a világ, nyugodni tér

a zaj,a dal és a suttogás,

erekben már nem száguld a vér,

egykedvűn ballag a dobbanás.

 

Hallgatok, csendek cseperegnek,

a nagyvilág álom hintán leng,

a gondok, bajok rám nem lelnek,

szívem ajkad mosolyán mereng.

 

Kapaszkodj belém

 

 

Kapaszkodj belém,

ha megcsúszik talpad,

tiéd minden erőm, hogy megmaradj,

kapaszkodj belém,

én segítek rajtad,

hogy zuhanás helyet csak szaladj!

 

Kapaszkodj belém,

karomba, nyakamba,

akár a szívembe is, ha muszáj,

kapaszkodj belé,

csak szorítsd, el ne engedd,

akkor se, ha már nem kalapál!

 

Kapaszkodj belém,

szemed szemembe,

de ha zuhansz, ránts magaddal,

kapaszkodj belém,

és nézzünk az egekbe,

míg a fütyülő szélből elfogy a  dal!

 

 

Árva-ház

 

Pattan a lakat, nyög a zár

ahogy megmozdul a kilincs,

vállam fölött beszökő fény

lopva les be, de benn már senki sincs.

 

Repedezett a mennyezet,

mint kapától feltört tenyér,

közepén életvonal fut,

de deltaágra szakad, véget ér.

 

Agg mész sárga pora pereg,

bennük apám utolsó sóhaja

elterül a beton padlón,

és eltűnik, mint vizes lábnyoma.

 

Ágyán csak emléke pihen,

cipőim suttogva lépnek,

tenyerem langya élt simít

a lepedőn gyűrődő emléknek.

 

Pók szalad, nézem keresztjét,

közben szövöm lyukas imám,

de fonalam hamar elfogy,

soha nem volt fekete bibliám.

 

Az asztalon gyertya csonkja,

a kanóc viaszba zárva,

piros fejű gyufaszálak

már nem indulnak tüzes csatára.

 

Utolsó beszélgetésünk

szavai keringnek bennem,

ő már beteg volt, de tréfált,

én belül sírtam, kívül nevettem.

 

Ősz hajába bújt a tavasz,

arcán virult a pipacs láz,

mikor elbúcsúztam tőle,

nem tudtam, Isten rá már nem vigyáz.

 

 

 

Falvak

 

 

Felnőtt a gaz, az úr újra gyom,

beszakadt tetőn ül a fájdalom,

vályog húsról tapaszbőr szakad,

bozót mélyén lesben áll a vad.

 

Kiborultak a százéves falak,

a gerendán megbújó szavak,

mint fiókák és a fecskefészek ,

földön hevernek, levert remények.

 

Nagyot lépett a harang lába,

üresség  hever a lábnyomába,

ami kúszik, bekebelez lassan,

mindent, ami halott, lakatlan.

 

Udvaron sír a régi szoba,

eltört bölcsőn az idő tejfoga

a ringató kéz nyomait rágja,

mi lesz majd, ha fogait váltja?

 

Meggörnyedve a templom letérdel,

utolsó imát téglavér pecsétel,

s mikor a falut a hit magára hagyja,

nagyot sóhajt nyelvetlen harangja.

 

Visszaszámol

 

 

A tegnap lábnyoma még épp, meleg,

szülőágyon vajúdik anyám,

szakad a hús, a test remeg,

első lélegzetem sír az éjszakán.

 

Egy idegen tenyerében fázom,

fehér vakít és sárga-kék neon,

bőrömre bőr simul és látom,

árnyékok táncát nyeli a plafon.

 

Éles fém villan, egyvérünk cseppen,

sebemmé lesz a köldökzsinór,

elvágták, visszaszámol bennem

az élet, robbanni fog valamikor.

 

 

Minek?

 

 

Minek a szó, hogyha hallgatsz,

megbújva a csend alatt,

simogatva minek altatsz

lelket nyomó hangokat?

 

Minek a lét, ha csak szolga,

úri népnek lábtörlő,

életednek van más útja,

neked nem kell szebb jövő?

 

Minek a tűz, hogyha oltod,

világgá nem engeded,

hogyha lázad belül hordod,

s nem öntöd ki a szíved?

 

Minek fiad, minek lányod,

hogyha mind csak menekül,

határokon hátuk látod,

itt maradsz majd egyedül?

 

Minek tartunk ennyi urat,

élősködő tetveket,

ki csak hízik, ki csak mulat

ördög lelkű szenteket?

 

Minek kéne bocsájtani

álnok hazug kutyáknak,

hagytuk hazánk kifosztani,

öltönybe bújt  betyárnak.

 

Minek a szó, minek a láng,

mit az ősök ránk hagytak,

Dózsa Györgynek mit mondanánk,

értelmetlen lázadtak?

 

Minek a kard, ha csak tartod,

nem vág húst és véreret,

hogyha dühöd visszatartod,

ami tegnap égetett?

 

Minek a nép, minek haza

hogyha hagyjuk meghalni,

mennyit ér a költő szava

ki fog rá majd hallgatni?

 

 

Egyszerű szöveg  (egy kritikára)

 

 

Ódon szöveg leng bennem

poros pókhálóként

egy-két harmatcseppel,

nem sok ez, de én vagyok

a megdőlt betűkön

szegényes ékezettel;

és ha szakad a pókháló

 és fehér papírra terül,

a sorokban nem csak

én vagyok egyedül,

hisz betűimet én is kaptam,

mikor Petőfi rónáján merengve hasaltam,

hová be-benézett Arany bajnok Toldija,

és itt bujkál a sorok közt

a költészet ki tudja hány fia.

Nem egyszerű a szöveg, itt- ott ciráda

a hason latolgató csengő sorvégek,

igaz néha csak hasonlítanak,

tudom nem édes testvérek.

Valami régi elfeledett emlék,

egy múlt időn átütő festék,

vagy tudja  az ég, hogy mi,

ami lelkemet a papírra ily mód teszi,

nem egyszerű száraz szavakkal,

sással, náddal, csillogó patakkal,

meglehet persze, hogy mindezt ,

csak én érzem s látom,

s nem több, amit írok,

csak egy ákom-bákom.

Írhatnék én is úgy, mint mások,

csak azt, amit fogok és látok,

de nem, nekem ez nem menne,

ha a szél csak fújna, és nem feleselne.

Nem írhatom, hogy ága van a fának,

hisz neki karja van úgy, mint egy barátnak,

hisz mikor rég, mikor hazaértem,

az a fa ,tűzben égett értem.

 

Ragyogás

 

 

Ragyog a város, futnak a fények

karácsonyfákon csillogó szépek,

lobogó gyertya, ezüstös csengő,

puha szőnyegen ajándék erdő.

 

Okos telefon, hej de szép tipp-topp,

nyílik a drága full hd laptop,

menő játékok processzor lába

illúziókat rúg e világba.

 

Kopott kis házban egyszerű szépen,

ajándék csillog szívből egészen,

szemek íriszén őszinte szándék,

szeretet ölel, igaz ajándék.

 

Hol ez a világ, melyik irányba?

Ezt a világot csak a szív látja,

akinek nincsen, nincs lejjebb, mélyebb,

szívtelen ember a legszegényebb.

 

Nem vagyok gazdag, de hogyha lennék,

szegénység lenne, amit megvennék,

koldustól botot, remegő kezet,

kopott talicskát, eltört kereket,

 

fázótól fagyot, éhestől korgást,

megállítanám az őrült forgást,

amiben a pénz szédít és kábít,

embert embernek, ellennek állít.

 

Bár lehetnénk mind, mind csak egyformák,

kikre áldásuk égiek szórják,

lenne életünk egyszerű játék,

kiknek a halál végső ajándék!

 

 

Úgy

 

 

Mint ahogy a fuldokló keze

víz alól kapaszkodik a semmibe,

s lesz a kín buborékok  tánca,

az  élet utolsó szótlan  imája.

 

Merül a test, a víz alatt tenyér

hasztalan kapaszkodik az Istenér,

ki magasan ül, fen az égen,

tán nem látja az embert a sötéten.

 

Elernyed a fuldokló keze,

szökik a remény, nem szorítja tenyere,

a víz hullámráncait vasalja,

majd feketén leül a csend a partra.

 

Mint ahogy a fuldokló keze,

úgy tűnök el a kavargó semmibe,

s a parton hagyott lábaim nyomát,

az idő falja fel, mint utolsó vacsorát.

 

Révedés

 

Révedbe, szürkén, még ötvenen innen,

bár tudnám, hogy mibe kéne hinnem.

Elkopott, semmi lett a hit,

ami ez idáig tántorogva vitt,

húzott, vonszolt  magával  egyre,

csak dombig jutottam s nem föl  a hegyre;

melynek árnyékában vacogva fázom,

de már nem kérem, hogy legyen kabátom,

legyen ölelés s egy feleselő szívhang

itt a mellkasomon, ami cseppkőbarlang,

hisz benn tízezernyi perc koppant talajára,

de csak a visszhang talá

 

STARSTABLE Online csatlakozz te is egy remek közösséghez! Daisy BLOG    *****    Érdekelnek a zenei újdonságok? Kattints! ⏵ Popusz: Zenei blog. Kritikák, listák, ajánlók és még több.    *****    Halihó! Néhány újdonság a G-Portál Histórián! Toljuk meg az év végét, kovácsoljunk közösséget ismét! Csatlakozol? :)    *****    Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Egy Blog az Én világom. :) Gyere és nézz be ha érdekel, az Online Játékok leírása, csináld magad dolgok, stb...    *****    Ön internet szolgáltató? Nem talál céget aki javítaná az elromlott hálózati, mikrohullámó eszközeit? Katt ide!    *****    Se kép, se hang? Hozza el, megjavítjuk! LCD TV, Inverteres hegesztõ, Mosó- Mosogatógép, és sok más. Garanciával!    *****    Elromlott? Mi megjavítjuk! Ipari és háztartási elektronika javítás! Garanciával. Elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Rendeld meg:Születési,elõrejelzési,párkapcsolati,fogamzási,hold horoszkóp,biotérkép.Ingyen konzultáció mindenrõl!Várlak!    *****    Keresek jó humorú szerkesztõ társat készülõ ZENÉS KABARÉ MÛSOROMHOZ    *****    Rendelj születési horoszkópot és ajándék 3 éves elõrejelzés,valamint ingyenes konzultáció az ajándékod. Várlak kattints!    *****    Iván és Sára kattttttt!!!!!!!!!!    *****    Erotika az állatövi jegyekben    *****    A szerelem karmája a horoszkópban    *****    Születési horoszkóp,ajándék 3 évi elõrejelzéssel,ingyenes konzultációs lehetõség, telefonon,messengeren,skypeon! Várlak!    *****    Kihagyhatatlan asztrológiai megrendelések, olvasmányok, szoftverek, ezoterikus témák sokasága vár az oldalamon. Várlak!!    *****    Vanessa Hudgens - Magyarország egyetlen mûködõ az egykori Szerelmes hang jegyek sztárjával foglalkozó oldala!    *****    A végtelen szeretet az egyetlen igazság, minden más illúzió.    *****    Ha sok mindent tudni szeretnél és válaszokra vársz látogass el oldalamra!    *****    SZEREPJÁTÉK - Csatlakozz közénk és légy részese egy kalandnak - FRPG - Még nem késõ csatlakozni - SZEREPJÁTÉK