A spanyol válogatott szereplése mindig nagy talánynak számított a világ futballrajongói körében. Annak az országnak, amelyben deklaráltan a Föld három legnívósabb bajnokságának egyikét rendezik, egyszerűen nincs egy igazán sikeres, ütőképes nemzeti együttese. Hogy ez a helyzet a mai napig fennáll, arra jó példa a spanyolok világbajnoki selejtezőkön való szereplése is - Raúléknak pótselejtezőt kellett játszaniuk azért, hogy ott lehessenek a németországi seregszemlén.

A Luis Aragonés által irányított hispánok a hetedik selejtezőcsoportban kaptak helyet, és csapatukat egyértelműen a győzelemre legesélyesebb válogatottként emlegették, ellenfeleik Belgium, Litvánia, Bosznia-Hercegovina, Szerbia és Montenegró és San Marino voltak. Az első mérkőzéseken Aragonés azzal kísérletezett, hogy csak egy vérbeli csatárral küldi pályára együttesét, aki pedig kivétel nélkül Raúl volt. A nemzeti csapat már az első mérkőzésen botlott, hiszen Zsenicában Vicente révén hiába szereztek vezetést, a bosnyákok ellen végül meg kellett elégedniük egy 1-1-es döntetlennel. Szergej Barbarezék ellen otthon sem villogott a csapat, és csak az utolsó utáni pillanatban sikerült az egyenlítés a remekül küzdő vendégek ellen - a 96. percben, kettős emberelőnynél.

Litvánia ellen is megszenvedett a csapat, a vilniusi kiruccanás eredménye egy sovány, gól nélküli döntetlen lett, de otthon, Valenciában is kemény ellenfélnek bizonyultak a baltiak. Még szerencse, hogy a selejtezők során Aragonésnek volt egy szupercseréje Albert Luque személyében, aki a Luis Casanova stadionban tíz perccel becserélése után megszerezte a győztes találatot. A spanyolok - természetesen San Marino kétszeri elkalapálásán túl - még Belgium válogatottja ellen nyújtották a legjobb teljesítményt, hiszen Bart Goorékat otthon és idegenben is sikerült két vállra fektetni, a végeredmény mindkétszer 2-0 lett. (Megjegyzendő, hogy a Santanderben lejátszott összecsapáson Kim Milton Nielsen sporttárs két játékost is kiszórt a vendégektől, és még így is csak Luque becserélésével sikerült feltörni a Vörösök védelmét.)

Nem csoda tehát, hogy Spanyolország válogatottjával kapcsolatban még az is felmerült a selejtezősorozat során, hogy esetleg a második helyet sem tudja majd megszerezni, ez azonban végül összejött, sőt, hogy valami pozitívumot is megemlítsünk a gárdával kapcsolatban, még a veretlenséget is sikerült megőrizni.

Túl sok volt azonban a pontosztozkodás, ami erősen hozzájárult ahhoz, hogy a csoportban Szerbia és Montenegró végezzen az élen, akik ellen, a fentieket figyelembe véve nem meglepő módon, kétszer is döntetlenre végzett Aragonés legénysége. Belgrádban sérülés miatt a standard jobbhátvéd, Míchel Salgado, a balszélső Vicente, valamint Xabi Alonso és Carlos Marchena sem léphetett pályára sérülés miatt, de az is a Marakanában fordult csak elő a selejtezők során, hogy Raúl nem a kezdőcsapatban kapott helyet. Ennek, na meg a szerbek félelmetes hatékonyságának fényében a 0-0 nem is számított rossz eredménynek. A hazai mérkőzésen aztán éppen Raúlnak sikerült az, ami korábban - és a csoportmérkőzések során utána sem - senkinek, a Real Madrid klasszisa gólt lőtt Dragan Jevricsnek, azonban ez is csak egy 1-1-es döntetlenre volt elég.

Iker Casillasék tehát a csoport második helyét foglalták el tít mérkőzés után, azaz ugyanúgy, mint a 2004-es Európa-bajnokság előtt, ismét pótselejtezőt kellett játszaniuk. Fortuna pedig megismételte két évvel ezelőtti tettét (amikor is Norvégiát sodorta a spanyolok útjába), ismét rámosolygott a dél-európaiakra, aminek köszönhetően a (talán) leggyengébb ellenfelet, Szlovákiát kellett legyőzniük a világbajnokságra való kijutásért.

Azonban még így is több, mint egy órába telt, hogy Madridban Raúlék megnyugtató előnyt szerezzenek északi szomszédaink ellen, Marian Had kiállítása előtt ugyanis még 2-1 volt az állás, amiből, ha így marad, a visszavágón még bármi történhetett volna. A piros lap után azonban megtört a vendégek lendülete, a megfogyatkozott védelem további három gólt kapott, így a visszavágóra már nem maradt eldöntetlen kérdés.

A szlovákok persze Pozsonyban is hajtottak becsülettel, ami a második félidő elején eredményt is hozott, hiszen vezetést szereztek, de a csereként beállt David Villa húsz perccel a találkozó vége előtt egyenlített. Így Spanyolország válogatottja végül is veretlenül jutott ki a világbajnokságra, a házi gólkirály pedig Fernando Torres lett hét találattal - igaz, ebből négyet San Marino ellen lőtt az ifjú csatár.