Lyserg megtér

Hajnalodott. A nap vörösre festette az ég alját. Tökéletes szélcsend volt, minden néma csendbe burkolózott. Mintha még az állatok is elhallgattak volna, megérezve valami borzalmas eljövetelét. Doby-falu nyugati sarkán jártunk. Errefelé mindent gyér növénytakaró, itt-ott fák borítottak. Bár a Nap már felkelőben volt, azért az alapvetően sötét viszonyokat csak egyvalami törte meg: egy lobogó, fényes tűzrakás. Ez a lángegyüttes olyan magasra csapott fel, hogy akár középkori máglyának is beillett volna. Körülötte mindössze két lény ült: egy sámán és egy emberalakot öltött, barna bőrű-és hajú kislánynak kinéző szellem. A sámán haja hosszú, barna, szeme úgyszintén barnás árnyalatú, testalkatára nézve pedig sovány termet. Ő félig lehunyt szemmel meredt a messzeségbe kifürkészhetetlen arckifejezéssel.

- Sick mester, minden rendben? Egész éjszaka nem aludt. Valami baj van? - kérdezte a kislányforma szellem.

- Dehogy, Opacho. Épp ellenkezőleg. Eljött az idő. - felelte a sámán.

- Az idő? Sick mester, csak nem arra gondol, hogy…

- De igen, Opacho, pontosan arra. Ébressz fel mindenkit! Indulunk a Lelkek Királyához.

- Nem! - kiáltotta Yoh. Lihegve felült az ágyában. Szelleme, Amidamaru azonnal megjelent mellette.

- Yoh, mi baj? - kérdezte. Yoh válaszolni akart, de ebben a pillanatban benyitott Morti.

- Yoh! Kiáltást hallottam, mi történt?

- Sick… elindult a Lelkek Királyához. - zihálta Yoh. Még mindig az álom hatása alatt állt. Körülnézett. Szokásos Doby-falui szállásán volt. Apró, sötét szoba jutott neki osztályrészül. Csak az ablaka volt valamivel nagyobb az átlagosnál; Yoh sokszor álmodozott is róla, hogy kiugrik rajta és ezáltal megmenekül Anna legújabb edzésterveitől. A falak, a padló, minden dohos, régi fából volt, amin itt-ott likacsok is voltak szép számmal, melyen keresztül a bogaraknak szabad volt az út befelé. Yoh persze ezen nem zavartatta magát, őt sosem feszélyezték az apró kis élősködők. A szoba különben is olyan kicsi volt, hogy épp elfért benne egy hálózsák meg egy ember, a bogaraknak már nem nagyon jutott hely.

- Yoh, biztos, hogy nem csak álmodtad? - kérdezte Morti.

- Bárcsak úgy lenne… De nem, Morti, ez valóságos volt. Kelts fel mindenkit. Meg kell beszélnünk pár dolgot.

- Marco! - A Vasszűz hangja bezengte a Kívülállók Szentélyét. Az aprócska ablakok üvegei megremegtek. Mind egyszerűek és dísztelenek voltak, de egyiken sem látszott repedés sem. A falakkal is ez volt a helyzet: egyszerű, de erős falak voltak. Padlója nem volt e helynek: a természet anyaföldje szolgált szőnyegként a Kívülállók számára. A Szentély közepén ronda vaskoporsó állt, melyet azonban dicső fény keretezett. Hogy ez a fény honnan áradt, csak az tudta, aki tudta azt is, mit rejt a vaskoporsó: a szépséges Jeanne, más néven Vasszűz örök börtöne volt az.

Marco azonnal előlépett vezére hívására. A nyomában Lyserg loholt: őt senki sem hívta, de nagyon aggódott Jeanne miatt. Marco letérdelt a szent akaratú Szűz előtt.

- Miért szólítottál, Úrnőm? - kérdezte alázatosan. Lyserg némán meghúzta magát a sarokban.

- Marco, elkezdődött. Sick megindult a Lelkek Királyához. Ha megszerezte magának a legfőbb szellemet, már nem tudja megállítani senki sem.

- Azt mondod, hogy menjünk utána és állítsuk meg? - kérdezte Marco.

- Lehetséges volna, hogy… De hiszen akkor irtózatosat tévedtünk… - motyogta Jeanne. Marco elfordult tőle, Lyserg aprót sóhajtott. A Vasszűr már napok óta ugyanazokat a szavakat mormolta: ,,Lehetséges volna, hogy… De hiszen akkor irtózatosat tévedtünk…" És bárki is kérdezett rá, miben tévedtek, a Vasszűz nem felelt, csak ismételgette újra. Ám most megszólalt, és Marco-nak határoznia kellett.

- Jeanne nem mondta, hogy állítsuk meg Sicket, de igazi Kívülálló számára ezt nem kell külön mondani. Lyserg! Menj és hívj ide mindenkit! Egyszer és mindenkorra végeznünk kell Sick és Yoh Asakurával.

- Yoh-val is? De Marco, hisz ő nem állt át! - torpant meg Lyserg.

- Lyserg. Yoh és Sick ikertestvérek, és mint ilyenek, ha eddig ellenségek is voltak, a végső csatában mindig egymás mellé állnak. Higgy nekem, Yoh már most is ott menetel Sick oldalán. - Lyserg gyorsan elfordult, hogy Marco ne lássa, ahogy szemébe könnyek gyűlnek.

- Igen… biztosan… - motyogta.

Az Orákulum-csengők csilingelni kezdtek Yoh ás barátai karján.

- Hé, ez meg mi? Miért csipog ez a vacak? - kérdezte Rio.

- Azt jelzi, hogy a Sámánbajnokság átmenetileg szünetel. - hallatszott egy hang a bejárat felől. Mind odafordultak.

- Sylva, te meg mit keresel itt? - kérdezte Yoh meglepetten.

- Azért jöttem, hogy figyelmeztessem a sámán-résztvevőket. A Bajnokság egy ideig szünetel, és a sámánoknak jogukban áll elhagyni a falut, amíg nem kezdődik el újra. Persze erre senki sincs kötelezve, mégis én azt ajánlom, ti mindnyájan éljetek ezzel a lehetőséggel. Sick elindult…

- …a Lelkek Királyához, tudjuk. - fejezte be a mondatot Lenny.

- Tudtok róla? De hát honnan? - kérdezte Sylva.

- Yoh mester megálmodta. - felelte Rio.

- Úgy van. És nekünk eszünk ágában sincs elmenni. Elintézzük Sicket! - heveskedett Trey.

- Jobban örülnék, ha ezt a Tanácsra bíznátok. Nekem tovább kell mennem, hogy értesítsem a többi sámánt. Kérlek, fontoljátok meg a tanácsom. - szólt Sylva, majd otthagyta őket. Mindenkire néma csend borult.

- Kár, hogy Jocó elment Tamarával. Most igazán jól jönne egy feszültségoldó poén. - motyogta Morti.

- Majd adok én nektek feszültséget! - csattant Anna hangja. - Yoh drágám, mire vársz még? Indulás! - Ezzel Lenny, Yoh, Trey, Anna, Rio, Morti és Faust búcsút vettek a kicsi, dohos Doby-falui szállástól és elindultak, hogy megállítsák a legfőbb gonoszt.

- Sick mester! Már egy órája menetelünk a Lelkek Erdejében, de még mindig olyan messze van a Lelkek Királya, mintha most indultunk volna. - sóhajtotta Opacho. Ők már a Lelkek Erdejében meneteltek előre, melynek közepén a Lelkek Királya lakozott. Ránézésre az erdő pedig tökéletesen olyan volt, mint bármelyik másik: fák, bokrok, növények, odúk… Ám ha az ember alaposan megszemlélte, egyszerűen érezte, hogy ez az erdő merőben más, mint az átlagos fácskahalmok. Ez a hely tele volt állatokkal, épp olyan átlagos erdei jószágokkal, mint bárhol máshol. Ám ezek az állatok sosem adtak ki hangot, sosem csiripelt madár vagy makogott mókus itt, mindegyik rejtőzködött, mintha hozzászokott volna, hogy ne tűnjön fel senki előtt. Sick megszakította merengő gondolatmenetét, és Opacho-hoz fordult.

- A fák miatt van. Illúziókeltők. - magyarázta. - Ám ezen könnyen segíthetünk. Hívd ide Treifert! Ő mágus, rajta ez a bűvészmutatvány nem fog ki. - Opacho fejet hajtott, és azonnal futott Treiferért, a hosszú, szőkés hajú, sötét szemű mágusért. - Treifer, találd meg nekünk az utat a Lelkek Erdejének legbelsejébe! - utasította Sick. - Opacho! Közöld az embereimmel, hogy ők mind itt maradnak és bevárják szeretett testvéremet és csapatát. Csak Treifer, én és te megyünk tovább. Gyerünk!

- Igen, Sick mester. - hajtott fejet újra Opacho.

Treifer erős mágus volt, hát lassan, de biztosan közeledtek az erdő közepe felé. Sick némán, arcán ravasz mosollyal követte alattvalóját. A sort Opacho zárta.

Egy újabb óráig tartottak előre. A fák hirtelen rohamosan ritkulni kezdtek, a legapróbb zajok is elhaltak. És Sick ott állt a Nagy Kapu előtt, melyen túl a Lelkek Királya lakozott.

- Úgy látom, nem vagyunk egyedül. - szólt unottan Sick. - Kívülállók, ne rejtőzködjetek! Átlátok rajtatok! - Erre aztán Marco, a csapat másodvezére és társai is előbújtak a fák közül.

- Üdv! Gondoltam rá, hogy ti is megérkeztek majd. - köszöntötte őket Sick már-már unottan.

- Nem csak ők. Én is eszedbe jutottam? - kérdezte Yoh. Épp akkor érkezett az erdő közepébe ő is.

- Yoh! Ó, csak nem egyedül vagy? Mi történt, az embereim máris végeztek a társaiddal?

- Nem! Pont, hogy ők fogják legyőzni a te társaidat, éppen úgy, ahogy én téged! - vágta rá Yoh. Lyserg mocorogni kezdett.

- Marco, miért nem segítünk Yoh-nak? - kérdezte halkan. - Láthatod, hogy nem állt át Sickhez!

- Az nem számít. Ugyanaz a vér csörgedezik ereiben. Ha most le is győzi Sicket, utána majd ő akarja elfogni a Lelkek Királyát, higgy nekem. Az lesz a legjobb, ha mi egyelőre szépen meghúzzuk magunkat, és megvárjuk, amíg végeznek egymással. - felelte hidegen Marco.

- De Marco! És ha Yoh… - kezdte újra Lyserg.

- Elég legyen, Lyserg! Vagy netalántán ellenszegülsz? - kérdezte Marco fenyegető hangon.

- Nem, dehogy! - vágta rá riadtan Lyserg. Újra Sickhez fordult, aki közben válaszolt Yoh indulatos kitörésére.

- Ugyan, Yoh! Mi ketten, akár tetszik, akár nem, testvérek vagyunk. Mást már rég megöltem volna, de tekintettel a családi kötelékekre, téged megkérdezlek még egyszer. Velem harcolsz vagy elpusztulsz?

- A harmadik megoldást választom: legyőzlek! Amidamaru, dupla médium!

- Ó, hát karddal akarsz harcolni? Nos, én jobban szeretem, mikor a puszta furiyokummal győzöm le az ellenfelet, de ha ragaszkodsz hozzá… Tűz Szelleme, karddá legyél kezemben! - kiáltott Sick. Kezében vörösen izzó kard formálódott meg.

- Amidamaru, ez az eddigi legfontosabb csatánk! Mindent bele kell adnunk! - szólt Yoh.

- Úgy van! Gyerünk, Yoh, tegyük meg, amit meg kell tennünk! - helyeselt mennydörgő hangján Amidamaru. Yoh összpontosított és azonnal rámérte Sickre Mennyei Szablyáját, Sick azonban kivédte. Most Sick ugrott neki, de Yoh összeszedte erejét, és ő is kitért a csapás elől. Tudta azonban, hogy ezt is csak annak köszönhet, hogy Sick nem szokott kardként harcolni a Tűz Szellemével. Újra és újra összecsaptak, de Yoh fáradt, ereje fogyóban volt…

- Yoh, tarts ki… - gondolta magában Lyserg. Ezen aztán maga is annyira elszégyellte magát, hogy valóságos rettegés fogta el, ha arra gondolt, hogy Marco szemébe nézzen.

De a kívánsága csak egy darabon teljesülhetett: Yoh ütései gyengülni kezdtek, Sick azonban még nem fáradt.

- Yoh, ez így nem fog menni. - állapította meg Amidamaru.

- Igen, igazad van. Ideje, hogy beleadjuk minden erőnket, és egyetlen csapással legyőzzük Sick Asakurát! Gyerünk, Amidamaru! Száz százalékos erő!

- Az sem lesz elég ellenem! - nevetett fel kajánul Sick. - Végzek minden barátoddal! Len Tao-val, azzal a kék hajú fiúval, az idétlen Rio-val, a mennyasszonyoddal meg a buta kisemberrel, Mortival! Ezek után pedig főfogásnak elpusztítom a szamurájodat is, Yoh! Add fel, és végezzünk gyorsan! - Yohot ekkor elöntötte valami egészen ismeretlen erő. Lyserg csak évekkel később jött rá, hogy ez az erő nem volt más, mint az aggodalom. Igen, Yoh félt, aggódott, rettegett: tudta, hogy ha veszít, Sick beváltja ígéretét, és a barátainak vége. Ez a tudat megsokszorozta az ifjú erejét. A szellemkarddal Sick felé csapott, aki pedig állta a támadást - de a térdei remegni kezdtek.

- Mi? De hát hogy lehet ez? Hogy csinálod? - ordította Sick. - Nem számít, beleadok mindent, és így is legyőzlek! - Ebben a pillanatban megérkeztek Yoh barátai is, kifulladva a futástól.

- Tarts ki, Yoh, megyünk és segítünk! - kiáltott Len.

- Marco, segítenünk kell Yohnak! - kiáltott fel Lyserg magából kikelve.

- Nem, Lyserg! Ne feledd: mi nem állunk sem Yoh Asakura, sem Sick Asakura oldalán, mi az igazság oldalán állunk!

- Én is, és éppen ezért fogok segíteni neki mindenáron! Nem érdekel, mit mondanak a Kívülállók! - fakadt ki a fiú. - Arkszellemem, gyere elő! - Csakhogy nem történt semmi.

- Elárulsz minket, Lyserg? - Marco szeme gyűlöletesen felvillant. - Hát tudd meg, hogy az Arkszellemek a Kívülállók társai, így akár még a gazdájuktól is megtagadják a szolgálatot, ha azok árulói lesznek szent szövetségünknek! - Lyserg ledermedt. Most mi lesz, hogy fog így segíteni az igaz barátainak, akiket eddig ostobán megtagadott? Ha nem tesz semmit, azt hiszik majd, még mindig egy követ fúj a Kívülállókkal. És ez még csekélység ahhoz az indokhoz képest, hogy ha nem segít, Yoh talán meghal, hiszen már most is milyen kimerülten tartja a kardot Sick ellen az utolsó, legerősebb csapásnál…

Ami ezután következett, azt Lyserg sosem tudta elfelejteni. Gyönyörű, földöntúli hang volt, amit mindnyájan akkor hallhattak, és amely soha többé fel nem hangzott:

- Itt vagyok, Lyserg. - Lyserg odafordult. Cloe, kitagadott őrszelleme állt ott és szólalt meg - akkor először és utoljára. Mert Cloe különben nem beszélt sohasem.

- Cloe! - kiáltotta Lyserg. - Ne haragudj rám! Igazad volt! A Kívülállók tévedtek, ezt már a Vasszűz is tudja! - Ekkor a fejében újra hallotta Jeanne gyakran ismételt szavait: ,,Lehetséges volna, hogy… Hiszen akkor irtózatosat tévedtünk…"

Cloe szótlanul Lyserghez repült gyönyörű pompájában. Lyserg gyorsan alkalmazta vele a Szellemkontrolt. Yoh barátai is épp ezt tették, és már ugrottak Yohhoz. Lyserg elkiáltotta magát:

- Barátaim, kérlek, bocsássatok meg! Irtózatosat tévedtem, most azonban kijavítom! Megyek, Yoh, megyek segíteni tartani a kardot! - Lenny, Trey és Rio e szavak hallatára egy pillanatra megtorpant. Belül mindőjükben melegség áradt szét, mert érezték teljes szívükből, Lyserg most őszinte, Lyserg valóban a barátjuk volt eddig is, és most belátta hibáját… De nem volt idő mézesmázos visszafogadó szövegekre, Lyserggel együtt már ugrottak is örök jóbarátjuk, Yoh Asakura védelmére. Gyorsak voltak, gyorsabbak, mint valaha…

De így is későn érkeztek. Yoh furiyokuja megtört, a kard engedett, és Sicknek szabad volt az út Yoh szívéhez. Nem is késlekedett, szemrebbenés nélkül megölte ikertestvérét, Lenny, Lyserg, Trey, Rio és szellemeik már csak azt láthatták, ahogy Yoh szeméből kihuny a fény…

Sick felnevetett, Lennyék dermedten a földre ugrottak. Egy darabig egyikük sem szólt. Mindegyikük visszaemlékezett a Yohval töltött legszebb perceikre…

- Yoooh! - ordította Len.

Lyserg a földre rogyott és némán rázkódni kezdett.

- Ne-e-e… - nyöszörögte.

Trey lehajtotta a fejét és üresen maga elé nézett.

- Yoh… - sóhajtotta egészen halkan. Neki egy könny nem hagyta el a szemét; ő némán, dermedten gyászolt.

Rio leguggolt a földre és vékony hangon óbégatni kezdett:

- Yoh mester, Yoh mester…

Aztán mind egymásra néztek. Szegény Anna és Morti, akik még nem tudják… Egyszerre ugyanarra gondoltak.

- Megölünk, Sick! - ordított fel Len.

- Yoh-ért és azért, amit ő elkezdett, végzünk veled! - kiáltott Lyserg.

- Búcsúzz a puszta léttől! - sziszegte Trey.

- Yoh mester is biztosan azt akarná, hogy megtegyük! - állt fel a földről Rio is.

- Figyeljetek. - szólt Len. - Bele kell adnunk mindenünket ebbe a csapásba. Nem pusztán a furiyokunkra gondolok. Emlékezzetek, mit mondogatott mindig Yoh! Az érzései, a szeretete, a barátai az ő legnagyobb ereje! Adjuk hát bele nem csupán a furiyokunkat, hanem az érzéseinket, a szeretetünket iránta, az ő-és elveszett szellemének, Amidamarunak megmaradt foszlányait, a testünket, a lelkünket! Tegyük ezt most Yohért!

- Úgy van!

- Akkor rajta! - Ezután négy szájból egyszerre hangzott el a kiáltás:

- EGYESÍTETT TÁMADÁS! - És valóban mindannyian beleadták mindenüket. Érezték, hogy Sick furiyokuja lassan foszladozik, de az ő lelkük is… Ennek ellenére nem adták fel, eldöntötték: legyőzik Sicket, ha az életükbe kerül is.

És sikerült.

De mindannyian meghaltak Sickkel együtt.

Vagy legalábbis mindenki ezt hitte. A helyen, ahol az Egyesített Támadás, melyre ezer év múltán is emlékeztek a sámánok, zajlott, körös-körül minden élet megszűnt. Szerencsére sámán kevés volt a környéken, sokan követték Sylva tanácsát és elmentek - de akik maradtak, mind meghaltak.

Pár nap múlva a tanács, a formaságok miatt, kiküldött két ifjoncot, hogy vizsgálják meg, maradt-e ott élő, bár ebben maguk sem bíztak. És ahogy az élettelen testeket nézte a két tanonc…

…az egyik megmozdult.

Egy fiú volt. Ez a fiú alacsony volt és furcsa, fehér egyenruhát hordott. Az arca kedves, lágy, már-már lányos, a haja pedig - zöld. Igen. Lyserg volt.

- Azt nézd! - rikkantott az egyik ifjonc, Jacob. - Ő még él! Segíts megtámasztani! - Társa azonnal segítségére sietett. Együttesen felpolcolták Lyserg fejét, aki lassan kinyitotta nagy, zöld, érzelmekkel teli szemeit.

- Yoh… Barátaim, kérlek, bocsássatok meg… - nyögte a fiú. Teste megrázkódott.

- Gyere gyorsan! - kiáltott fel Jacob. - Gyorsan, a tanácshoz kell vinnünk, ők talán még megmenthetik! - És eszerint cselekedtek is, Lyserg azonban ezt már nem érzékelte. Újra elsötétedett előtte minden.

Mikor legközelebb felébredt és kinyitotta a szemét, az első dolog, amit meglátottt, koszos, fehér kórházi plafon volt…

A második pedig Sylva.

- Hát felébredtél? Te vagy Lyserg, ugye? - kérdezte Sylva, arcán gyenge, erőtlen mosollyal. - Sokáig utoljára hallhattad a neved. Mindent elmondok…

- Mi van Lennyvel, Treyjel és Rio-val? - vágott közbe a fiú zaklatottan. Sylva lehajtotta a fejét.

- Meghaltak. Te vagy az egyetlen túlélő. - Lyserggel forogni kezdett a világ. Slyva felemelte fejét és a szemébe nézett. - Cloe mentett meg. A többiek szellemei is meg akarták menteni gazdáikat, de… Sick csapása őket azonnal elpusztította.

- És Cloe? - hörögte Lyserg. Cloe volt az utolsó, akibe még belekapaszkodhatott, utolsó megmaradt szerette!

- Lyserg… nagyon sajnálom. Elmondok mindent. - Lyserget azonban már semmi nem érdekelte. Meghalt mindenki, csak pont ő, az áruló, aki a Kívülállókhoz csatlakozott, csak ő, a legalattomosabb mindőjük közül maradt életben! A világ elmosódott körülötte, szép lassan forogni kezdett minden…

- Lyserg, nem hagyhatod el magad! - kiáltott fel Sylva. - Ne legyen hiába Cloe áldozata! - De a fiút már ez sem érdekelte. Teljes lelkéből, teljes akaratából el akart enyészni, eltűnni testestül-lelkestül… - Lyserg, te vagy a Sámánkirály! - Erre ledermedt. A kép kiélesedett, az örvény szépen lassan újra egységessé vált. Sylvára nézett.

- Hogy mi? - hebegte.

- Hadd mondjak el minent, kérlek, hallgass végig. Megteszed? - Lyserg zaklatottan bólintott. - Mint mondtam, mindenki meghalt. Mindannyian beleadtátok mindeneteket, hogy legyőzzétek Sicket. Ez sikerült is, de a furiyoku-tömegek visszhatása megölt mindenkit. A szellemek mind megpróbálták megmenteni a gazdáikat, de ki tudja, miért, csak Cloenak sikerült. Két tanonc talált rád pár nappal később félholtan.

- Te is tudod, hogy a Sámánkirály mindig a Sámánbajnokság győztese. Idén azonban megszakadt a Bajnokság, és nem is fog folytatódni, csak 500 év múlva. A megszakítás oka Sick, ezért értelemszerűen azt kell megtenni Királynak, aki őt legyőzte. S bár te, Lenny, Trey és Rio is fontos szerepet játszottatok ebben, esélyetek sem lett volna, ha Yoh le nem fáraszti annyira testvérét. Utolsó csapásánál ugyanis mintegy felére csökkentette Sick furiyokuját. Épp ezért Yoh-ot kellett volna Sámánkirálynak tenni, de hát Yoh meghalt. És a többiek is, mindenki, aki részt vett Sick elpusztításában - csak te maradtál. A Tanács tehát nagy dilemma előtt állt. Hogy tehetnének meg téged Királynak, mikor Yoh volt a hős?

- És ráadásul én el is árultam őket, mikor a Kívülállókhoz álltam! - fakadt ki Lyserg.

- Lyserg, megígérted, hogy végighallgatsz. - rótta meg Sylva.

- Bocsánat. - hajtotta le fejét Lyserg.

- Mint mondtam, a Tanács jelentékeny része most is ellenzi, hogy te lettél a Király, mindazonáltal nem volt más választásunk. A mostani Sámánkirály, Goldva már öreg és erőtlen, tehát valakit muszáj volt választani. Mostantól ezért te már nem Lyserg, hanem Felség néven vagy elraktározva a sámánok emlékezetében!

Lyserg sosem felejtette el e szavakat. Ha Yoh nem is lehetett Király, a csapatából bárki méltóbb lett volna erre a címre, mint ő - hiszen ő hányszor megtagadta Yoh-ot, Lenny, Trey és Rio viszont soha, ők mindig kitartottak mellette. Ez a döntés neki tehát nem jutalom volt, hanem örök büntetés. Nagy Sámánkirály lett, uralkodása alatt virágzott a bolygó, de ő maga soha nem érzett többé örömöt. A lehető legnagyobb kitüntetés tehát neki a lehető legnagyobb átok volt, és az is maradt örökre. Csak mikor meghalt, és a Szellemek Világában viszontláthatta régi barátait, volt újra felszabadult és… BOLDOG MINDÖRÖKKÉ