A Csendes-óceánnal és a Karib-tengerrel hosszú partszakaszon érintkező ország Közép-Amerikában. A parti síkságból a Kordillerák vulkáni kúpokkal emelkednek ki, több magas csúccsal. Az ország spanyol elnevezése gazdag partot jelent. Keleti partjait Kolumbusz fedezte fel 1502-ben, míg nyugati partján 1519-ben jár először spanyol hajós, míg a belső magasföldet csak több mint 40 esztendővel később sikerült meghódítani. A spanyol gyarmatosítók szinte teljesen kiírtották az őslakosokat, emiatt Costa Rica az egyetlen közép-amerikai ország, amelynek lakossága nagyrészt európai leszármazottakból áll. Függetlenségét 1848. augusztus 31-én nyerte el, azóta köztársaság. Egy rövid katonai diktatúrát leszámítva az országban a stabil demokratikus kormányzás a jellemző. Az 51 ezer km2 területű Costa Ricában 4,1 millió ember él, fővárosa San José, pénzneme a colón.

Szövetség neve:	Federación Costarricense de Fútbol (FEDEFUTBOL)
Alapítási éve:	1921
FIFA-tagság kelte:	1927
Címe:	Costado Norte Estatua León Cortés, Sabana Este, 670-1000 San José, Costa Rica
Telefonszáma:	00-506-2221544
Telefaxszáma:	00-506-2552674
Internetcíme:	www.fedefutbol.com
E-mail címe:	ejecutivo@fedefutbol.com
Elnök:	Hermes Navarro
Alelnök:	Orlando Moreira
Főtitkár:	Milton Castro
Szövetségi kapitány:	Alexandre Guimaraes
A válogatott szerelése:	piros mez, kék nadrág, fehér sportszár

Az országban 1921 óta rendeznek bajnokságot (az első a Herediano sikerével zárult), Latin-Amerikához képest meglepő szervezettséggel, hiszen azóta csak egy kiírást mulasztottak el, 1961-ben pedig egy esztendeig két rivális bajnokságban szerepeltek a klubok.

A bajnoki címek tekintetében három klub messze kiemelkedik a többi közül, hiszen a 83 eddig kiosztott aranyéremből 24-et az LD Alajuelense, 23-at a Deportivo Saprissa, 21-et pedig a CS Herediano szerzett meg, a triót hat elsőséggel a CS La Libertad, a háromszoros bajnok CS Cartaginés, és a kétszer elsőként befutott Orión FC követi, ezen hat klubon kívül eddig egyetlen alakulatnak sem sikerült dupláznia. A Saprissa a hatvanas-hetvenes években káprázatosan szerepelt, a fővárosi egyesület 1961 és 1977 között sohasem végzett a másodiknál rosszabb pozícióban. A CONCACAF-zóna bajnokai között a Costa Rica-iak öt kupagyőzelmet ünnepelhettek, amivel az ország Mexikó mögött a második helyen áll. A Saprissa 1993-ban, 1995-ben és 2005-ben lett a térség legjobb klubja, a Cartaginés (1994) és az Alajuelense (2004) szintén elhódította a legrangosabb ottani kupát.

A Costa Rica-i válogatott első mérkőzését 1921-ben játszotta, Guatemalavárosban Salvadort győzte le 7-0-ra. A későbbiekben is csak a különböző tornákra, sorozatokra állt össze a nemzeti csapat, amely az 1950-es évekig alig játszott barátságos mérkőzést. A válogatott eddig közel 500 mérkőzést játszott, jobbára térségbeli országok legjobbjaival. Legnagyobb sikerének a kontinensbajnokság háromszori megnyerése (1963, 1969, 1989) számít, az Arany-kupa örökranglistáján jelenleg a harmadik helyen áll. Az UNCAF-kupát ötször hódította el Costa Rica, de nyert a közép-amerikai és karibi játékokon is.

Vb-történet

A karibi szigetország először az 1954-es világbajnokságra nevezett, de ezt sportvezetői határidő után tették, így a válogatott a selejtezőn sem indulhatott el. Négy évvel később csak egy összecsapásra voltak a tornától, de a Mexikó elleni párviadalban 3-1-es összesítéssel elbuktak, és ezután majd 30 évig nem kerültek ilyen közel a kijutáshoz. Az 1986-os világbajnokság előtt aztán megint jól szerepeltek a selejtezőn (igaz, ehhez kellett az is, hogy a térség legjobbja, Mexikó rendezőként nem vett részt a kvalifikációs sorozatban), és utolsó csoportmérkőzésük megnyerésével kijuthattak volna a vébére - azonban Hondurastól 3-1-es vereséget szenvedtek.

Az 1990-es torna előtt Mexikóval megint nem kellett versengeniük, mert az El Trit kizárták, így a Costa Rica-iak végre sikerrel vették a kvalifikációs sorozatot. Első vb-szereplésükön ezzel együtt fekete lónak számítottak, és még úgy is sima kiesőnek jósolták őket, hogy kevéssel a torna előtt a szerb Bora Milutinovics került a válogatott kispadjára. A világvándor szakember vezérletével aztán Costa Rica az olaszországi világbajnokság egyik legnagyobb szenzációját okozta azzal, hogy továbbjutott csoportjából, pedig ellenfelei között két európai válogatott is volt. Rögtön első meccsükön 1-0-ra megverték Skóciát, és ezután csak 1-0-ra kaptak ki a favoritnak tartott braziloktól, de az utolsó, Svédország elleni mérkőzésük előtt így sem adtak nekik sok esélyt. A karibiak azonban a fantasztikusan védő kapusuk, Luis Gabelo Conejo, illetve szélvészgyors csatáruk, Hernán Medford vezérletével 2-1-re legyőzték a háromkoronásokat, és ezzel bejutottak a legjobb 16 közé.

1990. június 20.
Costa Rica - Svédország 2-1 (0-1)
Genova, Luigi Ferraris-stadion, 30233 néző
vezette: Petrovics (jugoszláv)
Costa Rica: Conejo - Flores, González, Montero, Chávez, Chavarría (Guimaraes, 76.), Ramírez, Gómez (Medford, 60.), Cayasso, Marchena, C. Jara. Szövetségi kapitány: Milutinovics.
Svédország: Ravelli - R. Nilsson, Larsson, Hysen, Schwarz, Strömberg (Enqvist, 83.), Ingesson, J. Nilsson, Pettersson, Brolin (Gren, 34.), Ekström. Szövetségi kapitány: Nordin.
gól: Flores (75.), Medford (88.), illetve Ekström (32.)

A nyolcaddöntőben a Cseh és Szlovák SZK ellen egy órán keresztül tartották magukat, sokáig 1-1 volt az állás, de az európaiak végül 4-1-re nyertek - ám Costa Rica így is alaposan felhívta magára a figyelmet. A következő két vébé előtt nem is sikerült megfelelniük a megnőtt elvárásoknak, hiszen nem sikerült a kvalifikáció, a 2002-es világbajnokságon azonban ismét részt vehetett a válogatott, és megint tisztességgel helyállt. Akkor Kínával, Törökországgal és megint Brazíliával kerültek egy csoportba, és a selecao elleni találkozó volt a legemlékezetesebb, a Costa Rica-iak ugyanis nem álltak be védekezni, hanem legalább olyan vehemenciával támadtak, mint a brazilok, aminek eredménye egy rendkívül látványos találkozó lett. A gárda végül csak rosszabb gólaránya miatt maradt le a továbbjutásról, és a brazilok mellett a törökök mentek tovább, akik később bronzérmesek lettek a tornán.

2002. június 13.
Costa Rica - Brazília 2-5 (1-3)
Szuvon, World Cup Stadium, 38524 néző
vezette: Gandur (egyiptomi)
Costa Rica: Lonnis - Marín, M. Wright, G. Martínez (W. Parks, 74.), W. López, Solís (Fonseca, 65.), Wanchope, Centeno, R. Gómez, Wallace (Bryce, 46.), Castro. Szövetségi kapitány: Guimaraes.
Brazília: Marcos - Cafú, Lúcio, Edmílson, Anderson Polga, Júnior, Gilberto Silva, Rivaldo (Kaká, 72.), Juninho Paulista (Ricardinho,61.), Ronaldo, Edílson (Kléberson, 57.). Szövetségi kapitány: Scolari.
gól: Wanchope (39.), R. Gómez (56.), illetve Ronaldo (10., 13.), Edmílson (38.), Rivaldo (62.), Júnior (64.)

Vb-selejtezők

A Ticos nem állt messze attól, hogy már az első megmérettetésen könnyűnek találtasson, hiszen Kuba válogatottja ellen 3-3-as összesítéssel, csak idegenben szerzett több góllal ment tovább. A Havannában elért 2-2 még jó eredménynek számított, de az otthoni 1-1 bizony alkalmas volt a piros-kékekért szorítók ijesztgetésére.

A csoportkörben a B jelű négyesbe került a csapat, ahol az ellenfél Honduras, Guatemala és Kanada volt. Akkor már a kolumbiai Jorge Pinto felelt a szakmai munkáért, azonban az új mesterrel sem kapta el a fonalat a gárda. A Ticos ugyanis szörnyű kezdést produkált, előbb Hondurastól, majd Guatemalától szenvedett vereséget.

Hogy mégis összejött a továbbjutás - sőt, a csoportelsőség is -, az elsősorban Paulo Wanchope-nak köszönhető. A tapasztalt támadó a következő három mérkőzésen öt gólt szerzett, de így is csak az utolsó, Honduras elleni mérkőzés után lélegezhetett fel Jorge Pinto, vereség esetén ugyanis az ellenfél jutott volna tovább. Mint kiderült, az idegenbeli 0-0 csoportgyőzelmet ért, amiért a Costa Rica-iak Guatemalának mondhatnak köszönetet, akik biztos továbbjutásuk tudatában elszórakozták a Kanada elleni mérkőzést.

Miután a zónadöntő első pár mérkőzésén sem mutatott különösebb előrelépést a válogatott, a kolumbiai szakvezetőnek nem volt maradása, helyére pedig egy nemzeti legenda, Alex Guimaraes került. Természetesen neki is kellett némi idő, hogy végre összerázza a gárdát, de a fejlődés néhány mérkőzés után már az eredményekben is megmutatkozott, végül csakúgy, mint a 2002-es selejtezősorozatban, az Egyesült Államok elleni győzelemmel biztosította be világbajnoki szereplését a Ticos, a zónadöntőben a két nagyágyú mögött a harmadik helyet megszerezve.

Mindeközben az együttes első számú csatára, Wanchope egy egyéni rekordot is felállított, a sorozatban összesen nyolc találatot elért támadó ugyanis megdöntötte korábbi társa, Rolando Fonseca válogatottbeli gólrekordját, az angol és a spanyol élvonalban is megfordult játékos már 43-nál tart ebben a tekintetben. Németországban - ha másra nem is - Wanchope-ra érdemes lesz odafigyelni az ellenfelek védőinek.

Játékoskeret

A maratoni hosszúságú selejtezősorozatban a Costa Rica-iak összesen 44 labdarúgót vetettek be, ami még a másfél éves időintervallumot tekintve is nagy számnak tűnik. A gárda összesen 18 mérkőzést játszott, amíg kiharcolta a vb-szereplést, és egyetlen olyan labdarúgó sem akadt, aki mindegyik találkozón pályára lépett, sőt, még olyat sem találunk, aki csak egy összecsapást hagyott ki.

A legtöbb találkozón Luis Marín és Gilberto Martínez lépett pályára, mindketten 16 mérkőzést abszolváltak, és mivel mind a két játékos a védelemben szerepelt, így elmondható, hogy a hátsó alakzatban azért volt némi stabilitás - főleg, hogy a hátvéd Leonardo González is több mint tíz találkozón játszott.

Alapembernek számított még a veterán csatár, Paulo Wanchope, aki a válogatott házi gólkirálya volt a maga nyolc találatával, valamint a középpályás Alonso Solís - ők alkották a csapat magját. Ez aztán időről időre más focistákkal egészült ki, összesen hat olyan labdarúgó akadt, aki csak egy vb-selejtezőn kapott lehetőséget, további hat focista pedig csak kétszer lépett pályára a kvalifikációs sorozatban.
 

név	poszt	szül. idő	klub	sel.	gól
Arnáez, Luis	középp.	1967. nov. 5.	LD Alajuelense	1	-
Azofeifa, Randall	középp.	1984. dec. 30.	Deportivo Saprissa	1	-
Badilla, Cristián	középp.	1978. júl. 11.	CS Herediano	6	-
Bennett, Try	hátvéd	1975. aug. 5.	Deportivo Saprissa	3	-
Bolanos, Cristián	középp.	1984. máj. 17.	Deportivo Saprissa	4	-
Bryce, Stevens	középp.	1977. aug. 16.	Anorthoszisz	9	-
Castro, Alexander	középp.	1979. febr. 14.	LD Alajuelense	2	-
Castro, Carlos	hátvéd	1979. szept. 10.	LD Alajuelense	3	-
Centeno, Walter	középp.	1974. okt. 6.	Deportivo Saprissa	15	2
Chinchilla, Pablo	hátvéd	1978. dec. 21.	Los Angeles Galaxy	6	-
Cordero, Víctor	hátvéd	1973. nov. 9.	Deportivo Saprissa	3	-
Díaz, Minor	csatár	1980. dec. 26.	LD Alajuelense	1	-
Drummond, Jervis	hátvéd	1976. szept. 8.	Deportivo Saprissa	6	-
Fonseca, Danny	középp.	1979. nov. 7.	CD Cartaginés	4	-
Fonseca, Rolando	csatár	1974. jún. 6.	Comunicaciones	2	1
Gómez, Ronald	csatár	1975. jan. 24.	Deportivo Saprissa	10	3
González, Leonardo	hátvéd	1980. nov. 21.	CS Herediano	12	-
González, Ricardo	kapus	1974. márc. 6.	Comunicaciones	4	-
Hernández, Carlos	középp.	1982. ápr. 9.	LD Alajuelense	9	5
Herrón, Andy	csatár	1978. febr. 3.	Chicago Fire	6	2
Ledezma, Froylan	középp.	1978. jan. 2.	LD Alajuelense	3	-
López, José Luis	középp.	1981. márc. 31.	Deportivo Saprissa	7	-
Marín, Luis	hátvéd	1974. aug. 10.	LD Alajuelense	16	-
Martínez, Gilberto	hátvéd	1979. okt. 1.	Brescia Calcio	16	-
Mesen, Álvaro	kapus	1972. dec. 24.	CS Herediano	8	-
Miller, Roy	hátvéd	1984. nov. 24.	FK Bodö/Glimt	2	-
Montero, Cristián	hátvéd	1982. jún. 24.	LD Alajuelense	1	-
Myrie, Roy	középp.	1982. aug. 21.	LD Alajuelense	2	2
Parks, Winston	csatár	1981. okt. 12.	Szaturn Ramenszkoje	3	-
Porras, José	kapus	1970. nov. 8.	Deportivo Saprissa	7	-
Rojas, Óscar	csatár	1979. ápr. 27.	Veracruz	3	-
Saborio, Álvaro	csatár	1982. márc. 25.	Deportivo Saprissa	7	3
Scott, Eric	csatár	1981. máj. 29.	Real Salt Lake City	5	-
Sequeira, Douglas	hátvéd	1977. aug. 23.	CD Chivas USA	7	1
Solís, Alonso	középp.	1978. okt. 14.	Deportivo Saprissa	13	1
Solís, Mauricio	középp.	1972. dec. 13.	Comunicaciones	7	-
Soto, Jafet	középp.	1976. ápr. 1.	CS Herediano	7	-
Sunsing, William	csatár	1977. máj. 12.	AD Pérez Zeledón	2	1
Umana, Michael	hátvéd	1982. júl. 16.	Los Angeles Galaxy	4	-
Viquez, Mário	középp.	1979. máj. 4.	Municipal Puntarenas	1	-
Wallace, Harold	hátvéd	1975. szept. 7.	LD Alajuelense	6	-
Wanchope, Paulo	csatár	1976. júl. 31.	CS Herediano	14	8
Wilson, Wayne	csatár	1975. szept. 7.	Brujas FC Escazu	2	1
Wright, Mauricio	hátvéd	1970. dec. 20.	CS Herediano	1	-

Szövetségi kapitány: Steve Sampson (2 mérkőzés), Jorge Luis Pinto (6 mérkőzés), Erick Lonis (2 mérkőzés), Jorge Luis Pinto (1 mérkőzés), Alexandre Guimaraes (7 mérkőzés)

Szövetségi kapitány: Alexandre Guimaraes

A brazil származású szakember (Rio de Janeiróban látta meg a napvilágot) 2002-es világbajnokság kvalifikációs sorozata elején még csak asszisztensként dolgozott az akkori szövetségi kapitány, Gilson Nunes mellett, de amikor a Guatemala elleni idegenbeli vereséget követően a mestert menesztették, őt nevezték ki a válogatott élére. Guimaraesnek nem volt sok ideje az ismerkedésre, hiszen a csapatnak pótselejtezőt kellett játszania, de az újdonsült mester bátran nyúlt a fiatalokhoz, és ennek eredménye 5-2-es győzelem, vébére való kijutás, majd egy hét mérkőzésből álló veretlenségi sorozat volt.

Guimaraes már ezt megelőzően is népszerű volt az országban, ahová 11 évesen szüleivel érkezett Brazíliából. Nem csak a labdarúgással, hanem kosárlabdával is foglalkozott, de végül a foci mellett döntött, és a Deportivo Saprissa futballistájaként ott volt az 1990-es világbajnokságon is a válogatottal.

Edzői pályafutását is Brazíliában kezdte, a Belém együttesénél, majd dolgozott a guatemalai Comunicacionesnél, Costa Ricában pedig a két legnépszerűbb klubcsapatot, a CS Heredianót és a Deportivo Saprissát irányította. A válogatott élén sikerült elérnie azt, amit elődeinek nem, vagyis hogy az együttes igazi csapatként lépjen fel, és ennek jutalma a világbajnoki kvalifikáció lett. A vébé után aztán lemondott posztjáról, de a kvalifikációs sorozat gyengébb eredményei után 2005 áprilisában megint visszahozták, és másodszor is végrehajtotta a "csodát", kijuttatta a gárdát a vébére.

Sztárok voltak, vannak, lesznek

Paulo Wanchope

Igazi futballista családból származik, hiszen édesapja is az élvonalban szerepelt Costa Ricában, testvérei közül pedig Carlos és Jorge is felhúzhatta már a Costa Rica-i válogatott mezét. Paulo hazájában a CS Heredianóban kergette a labdát, és ezzel a csapattal már 18 esztendősen bajnoki címet nyert 1994-ben. Ráadásul a kosárlabda is igen jól ment neki (nem csoda, hiszen majd két méter magas), és annak idején az egyik amerikai egyetem sportösztöndíjjal csábította. Paulo azonban inkább a labdarúgás mellett döntött, és jól tette: 1996 elején az angol Derby County Costa Ricában edzőtáborozott, és szakvezetői ott figyeltek fel a fiatal tehetségre. Szerződést ajánlottak neki, és a bajnokság végén a közép-amerikai be is mutatkozhatott az angol élvonalban. Nem akárhol: első bevetésére a Manchester United otthonában, az Old Traffordon került sor, ez azonban egyáltalán nem zavarta Wanchope-ot. A teljesen ismeretlen csatár az egész védelmet kicselezve szenzációs gólt szerzett, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Kosok 3-2-re nyertek a Vörös Ördögök ellen. A következő idényben természetesen már kezdő volt a Derbyban, és ezt 13 bajnoki találattal hálálta meg. Egy évvel később valamivel kevesebb gólt szerzett, "mindössze" kilencszer volt eredményes, és 1999 nyarán a londoni West Ham Unitedbe szerződött. Noha ott is sok gólt rúgott (egészen pontosan 12-t), a szurkolók kegyeibe mégsem férkőzött be, mert legalább kétszer annyi hatalmas lehetőséget elpuskázott. Így aztán ismét klubot váltott, és az élvonalban frissen feljutott Manchester City csatára lett. Eleinte Manchesterben is jól ment neki a játék (első hazai mérkőzésen rögtön mesterhármast vágott), de azt nehezen fogadta el, amikor kispadra ültették. Végül egészen 2004 nyaráig maradt a kék-fehéreknél, időközben egy súlyos térdsérülésen is átesett, de a 2002-es világbajnokságon azért szerepelt. A 2004-2005-ös pontvadászatot a spanyol Málagában töltötte, majd a katari Al-Garaffába igazolt, ahonnan nemrégen visszatért hazájába, a Heredianóba.

Gilberto Martínez

Nagy munkabírású futballista, aki a jelenlegi szövetségi kapitány, Alexandre Guimaraes felfedezettje, az ő első mérkőzésén, a Guatemala elleni pótselejtezőn volt először kezdő a nemzeti tizenegyben még 2001-ben. Pályafutását Deportivo Saprissában kezdte, itt lett télvonalbeli játékos. 1999-ben az ifjúsági válogatottal ott volt a korosztályos világbajnokságon. A 2002-es World Cupon a Costa Rica-iak nagy felfedezettje volt, teljesítményének köszönhetően leigazolta őt az olasz élvonalban szereplő Brescia, és Martínez a Serie A-ban sem teljesített rosszul, hiszen két éven keresztül alapember volt egyesületében. Némi meglepetésre a kiesést követően is maradt a klubnál, így jelenleg most a másodosztályban futballozik. A gárda első számú balhátvédje, a bresciai közönség kedvence, beceneve: Tuma.

Carlos Hernández

A Ticos középpályása, 1982. április 9-én született, és első klubja az Universidad de Costa Rica volt, amely hazája másodosztályában szerepel. Innen is meghívták azonban a korosztályos válogatottba, amellyel szerepelt a 2001-es U20-as világbajnokságon. A tornán egy gólt szerzett, és az együttes némi meglepetésre továbbjutott csoportjából. Hernández ezt követően igazolt az ország egyik legpatinásabb klubjához, az Alajuelenséhez, amelynek színeiben 2002 augusztusában mutatkozott be. Az első idény még a beilleszkedéssel telt, de így is bajnoki címet szerzett, a következő szezontól kezdve pedig már alapembernek számított. 2004 őszén ott volt az athéni olimpián, majd a bajnokság második felében remekelt: a 2005-ös clausurában az alapszakaszban nyolcszor talált be, az elődöntőben két, a fináléban pedig egy gólt szerzett, aranyéremhez segítve a csapatot. Be is került a válogatottba, és a vb-selejtezők során két gólt szerzett.

Felkészülés a világbajnokságra

A Ticos 1-0-ra verte az Észak-Amerikában turnézó Koreai Köztársaságot február 11-én, márciusban Teheránba utazik majd, hogy az irániakkal is összemérje erejét, május 31-én pedig a csehek vendége lesz Jablonecben.

Mint látható, a Costa Rica-i együttes csupa olyan ellenféllel mérkőzik majd, amely szintén ott lesz a világbajnokságon, vagyis Alexandre Guimaraes igyekszik komolyan felmérni együttese erejét.

A gárda legfőbb erőssége a veterán csatár Ronald Gómez szerint a csapategység, és a támadó úgy gondolja, hogy az együttes akár meglepetést is okozhat majd a tornán. A Ticos főhadiszállása a torna ideje alatt egyébként Heidelbergben lesz.