Adva van a Megasztárból „kihullott”, tehetséges tinédzser és a „szerelem első látásra” érzését a lány kieséséig magába fojtó zsűritag. Utóbbinak dzsessz- és rockzenekara van, ő a United együttes vezető arca, Székesfehérváron a dzsessz-szakközépiskolában tanít, ősszel jelent meg Graffity című CD-je, s most éppen Dorina lemezanyagán dolgozik. Olyan a sztorijuk, mint a régi magyar film, a Meseautó mai változata.

– Ebben van valami, többen is mondták már, mennyire hasonlítunk egymásra. Dorina édesanyám szerint is olyan, mintha a lánytesóm lenne. Tényleg van két nővérem, mindkettő Skorpió, de barátnőben ő az első Skorpió.

– Tudtam hát. Első pillanattól éreztem, ő az, akivel el tudnám képzelni az életemet. Ott állt ez a nő, mármint Dorika (ez itt nem elírás, hanem becézés – B.E.) és olyan erős energia áradt belőle, ami eldöntötte a kérdést. Huszonnyolc évesen már rezzenésekből leveszem, mire van szükségem, és az ő mozdulatai, kisugárzása, egyáltalán, az, amilyen, megfogott. Például, hogy az infantilis lényén belül mennyire okos: egy csomó gyerekes szöveg között egyszer csak mond valami nagyon „hegyeset”. A nézőpont, amivel rápattan egy témára, az olyan tűhegyes, hogy: fhú!

– Nem akartam én együtt élni senkivel. De ha valakit szeretsz, akkor jobb vele, mint nélküle. Amikor megismerkedtünk, már itt laktam. Előtte volt egy kis lakásom, amiben az az érdekes, hogy ha itt kinézel a kisszobából, azt a belső kertet látod, amire az is nézett. Szuterén volt, de olyan csicsergő madaras fílingű. Kiültem az ablakba, és: futty, futty, pitypirity, ment a nóta. Az is érdekes, hogy amikor új lakást kerestem, ez volt az első, amit megnéztem. Végigjártam még vagy negyvenet, de ez a legjobb, ez a bauhausos. Ebben olyan Rejtő Jenő-s légkört érzek. Mindenféle furcsaságok vannak a lépcsőházban, kockás járólapok, a fordulókban domborművek, szóval olyan a hangulata, ami engem megcsíp. A környék meg! Óriási! Mi elég összevissza élünk, ezért nagyon jó, hogy itt vannak körülöttünk a dolgok, amiket szívesen csinálunk. Nullától huszonnégy óráig működik a világ, és mindig van benne valami, ami nekünk kell. Non stop üzletek és éttermek, mozik, szóval minden egy helyen.

– Csak kevés az időnk – sajnálkozik Dorina. – De itt annyira jó lakni! Azon gondolkoztam, hogy gyerekkoromtól Gödöllőn éltem, egy hatalmas házban, de amióta itt vagyok, egyáltalán nem igénylem a nagy kertet. Fél év alatt talán négyszer mentem haza, ami nagyon durva, de annyira szeretem ezt a pörgést, a pezsgő pesti életet, hogy otthon már unom magam. Horvátországban is: csendes helyen, a várostól három kilométerre volt a hotel; hát minden este be kellett mennünk, különben megőrültünk volna az unalomtól.
– Na, azért Egyiptomban, az ötcsillagos szállodában nem sok bajunk volt!
– Az igaz. Gondoltuk is, hogy itt Magyarországon is valami ötcsillagos, all inclusive-os szállodában kellene élni. Aztán rájöttünk, hogy tulajdonképpen úgy élünk. Van egy szuper jó lakásunk, és mindennel kiszolgálnak minket: átmegyünk a Mammutba, megebédelünk, járkálunk, mozizunk, konditerembe járunk, aztán meg tök jó, amikor hazajövünk.

– Klasszikusan rossz elrendezésű, régi lakásként vettem: a kisszoba volt a konyha, a boltív előtt a hall, aztán a nagyszoba. Arra gondoltam, oké ez a forma, de ez így nem jó. Kivetettem a konyhát, az lett a háló, a hall meg a konyha és étkező. Így ez nekünk bőven elég. A boltívet és a festést Ambrus „Hullás” Péter barátom csinálta, akinek azért ilyen fura a neve, mert olyan fekete kisbusszal sofőrködött, mint a halottszállítók, ezért az Irigy Hónaljmirigy tagjai elnevezték Hullásnak. Szóval nála láttam, hogyan festette ki a lakását, hát nagyon „állat” volt! Én nem akartam olyan brutálisat, mert inkább a klasszikus dolgokat szeretem, az ilyen pasztelles bevonatot.

– Ha már a klasszikus ízlésedet említed, bevallom, megleptek a barna bútorok, a hatalmas bőrgarnitúra. Na jó, van néhány bolondság is…

– Főleg, amit elrakattál velem – szembesíti Dorika a maga mélységes „konzervativizmusával” Barnát.
– A sárga kacsára gondol, amit odarakott a főhelyre.
– Rengeteg rajongótól kapok kis plüss állatokat, és egyre többet teszek ki. Amikor Schmidt Barbi jött hozzánk, ő is mondta, milyen jó, hogy itt vannak ezek a bolondságok, így legalább látszik, hogy itt lakom.
– Kacsa nélkül is látszik – védi magát Barna.
– Jó, hát meg is egyeztünk, hogy akkor a sárga kacsát nem, de a vízilovat meg a kutyát kitehetem. Színben éppen passzolnak a lakáshoz.
– Hát ez nálunk a kompromisszum: a kutya meg a víziló.

– Na jó, de végül is: mi ez a nagy barna felnőttesség, gyerekek?

– Amikor zenélni kezdtem, olyan stílusok felé mentem el, amiknek a jelrendszerébe ilyen fílingű tárgyak tartoznak bele. A szívem mélyén dzsessz és blues irányultságú ember vagyok – mikor láttál blues-zenészt hipermodern környezetben? Az ilyen beül egy bőrfotelbe, fölteszi a lábát az asztalra, rátámasztja a gitárt és játszik.

– És neked, Dorina, megfelel ez a felnőttes világ?

– Persze. Én alapvetően elég komoly ember vagyok… vagyis hát olyan is tudok lenni, csak általában nem azt mutatom, mert az túl unalmas. Úgyhogy jobban szeretem a vidámságot meg az őrültségeket, de nagyon jól érzem magam itt. Az is jó, hogy olyan emberrel költöztem össze, aki elő tudja segíteni a zenészkedésemet, mert van zongorája.

– De helyes! Én meg elcsodálkoztam, hogy: „ej, ez a kislány, hogy elszólja magát ezzel a karrierépítéssel”. De nem. Dorina a zongorának örül.

– Persze, mert régen rengeteg fáradtam, amíg összehoztuk, hogy az egyik rokonunktól megszerezzünk egy zongorát.
– Ami nem volt behangolva – kajánkodik a hangszertulajdonos.
– Ja – érkezik a helyeslő „mondat”. – Ez meg be van. Itt mindent meg lehet találni, például rengeteg gitárt, de azért vettem magamnak egyet, hogy megtanuljak rajta játszani. Olyan a lakás, hogy akárhány palotát láthatok az újságban, egyik sem annyira otthonos, mint ez. Ha mondjuk, esik az eső, és tökre nincs kedvem kimozdulni, akkor is egy csomó dologgal el tudom foglalni magam. Itt mindig azt érzem: hú, de jól feltalálom magamat!

– Milyen lesz a karácsonyotok?

– Furcsa, mert ez lesz az első közös – kerekedik az örömre Dorina szeme. – Nagyon szeretek díszíteni, és el akarok kezdeni sütni-főzni is, készítek valami husit meg sütit. Úgyhogy lehet, hogy beújítunk egy jó sütőt.
– Igazából én nem együttélésére rendeztem be a lakást – menti magát Barna –, hanem arra, hogy itt alszik az aktuális barátnőm, aztán elmegy. De úgy látszik, szeretek együtt élni, csak ez eddig nem derült ki. Ezért nincs sütő. De most, hogy Dorika örömmel sütne, veszek neki egyet.

– Próbáljátok meg elképzelni életetek első közös „mennyből az angyal”-os hangulatát. Szóval lesz „husi meg süti”, és mi még?

– Kacagás lesz, meg gyertyák… és füstölők, az száz százalék. Angyalkás asztalterítőt is szeretnék, meg vásárolok mindenféle szép égőket, és kiteszem őket az ablakba. Ahogy kiskoromban apukám is kitette, majd Barnabás is kiteszi. Ezek fontos dolgok. Meg a karácsonyi dalok is, amiket majd Barna zongorázik és énekel nekem. Én meg vele énekelek – neki.

forrás: figyuzz.hu