F. József: Elisabeth! Engedj be, drágám! Vágyom rád, férjed volnék - jó volna együtt! Szörnyű nap volt ma ez, csupa válság, jó volna végre oldaladon! Nem bírok már a franciákkal, államcsőd zavar, forradalom! Jön a tífuszjárvány – ezrek lesznek árván! Gyere, engedj végre, vágyok a biztos, csöndes révbe! Akarom, így vigyázz ma rám - e vágytól tiszta éjszakán! No, nyisd ki hát! Mért kell itt várnom? Te legyél, ki megsegít! Elisabeth! Elisabeth: Az igazihoz, a jó anyádhoz! csak menj oda hát, ha ő a fontos! F. József: Szívem… Elisabeth: Ne kérj most! F. József: Mit követtem el? Elisabeth: Engednéd, hogy Rudolfot bántsák? F. József: Ki bántja őt? Elisabeth: Mindent megtudtam én: anyád átadta őt hülye káplároknak! F. József: Ez neveltetés! Elisabeth: Ő gyengécske még, hát döntöttem én, nem tűröm többé ezt, válassz hát: anyád, vagy én? Szabályos ultimátumot fogalmaztam. Ha nem akarsz elveszíteni, teljesíted. Magam akarok gondoskodni a gyermekeim neveléséről, és mostantól kezd- ve magam döntöm el, hogy mit teszek. Olvasd el az írást és döntsd el végre: anyád, vagy én. És most hagyj magamra! (Kinyitja az ajtót, Ferenc József kezébe nyomja az ultimátumot, s még mielőtt az beléphetne, csattan orra előtt az ajtó. Ferenc József döbbenten nézi a papírt, hátat fordít és eltűnik a sötét- ben. A hálószoba tükrében megjelenik a Halál, Elisabeth megrémül, mikor meglátja.) Halál: Elisabeth! Aggódnod nem kell, pihenj meg karomban hát, jöjj, drága úrnőm! Jöjj, szakíts a harccal, egy más világ majd megvígasztal! Meglásd, ott szép, új korszak jő, valódibb ott a tér, s idő! Elisabeth! Elisabeth! Jöjj, édesem! Elisabeth: Nem, hisz élni vágyom! Rövid a lét, hát mért ne fájjon? Szabadnak lennem úgy lehet, ha bevetem szépségemet! Menj! Nem kellesz még! Nem hívlak még! Menj!