Politikai irányzatok választási eredményei 1920-1947

1. rész

Magyarországon a két világháború között a hatalom megszerzése nem volt tétje a választásoknak. A kormányzó elitnek éppen ennek elkerülése volt a célja. Közjogi és politikai eszközök sorozatát vetették be annak érdekében, hogy a parlamenti váltógazdálkodás ne következzen be. A választásokat a politikai viszonyok legitimitására használták. Ez persze nem jelentette azt, hogy a parlament összetétele ne tükrözte volna a választók voksainak szándékát. E tanulmány politika- és társadalomtörténeti szempontból vizsgálja a pártok politikai támogatottságát.

A vizsgált időszakban két történelmi korszak, és annak megfelelő politikai rendszer jelentette a választások környezetét. A két világégés közötti Horthy-korszak demokratikus elveken alapuló intézmények elegye. A demokratikus korszak későbbi szűkülésekor a konzervatív nacionalista elveken alapuló „EGYSÉGES PÁRT” uralta politikai korszak volt a jellemző, míg a II. világháború utáni (1945-1947) időszakot a többpárti demokrácia és a széles pártkoalíciós kormányzás jellemezte. Az 1945-ös időponttól teljese hiányzott a szélsőjobb oldal, és nem létezett a szó igazi értelemben vett konzervatív nacionalista irányzat.

Mindkét korszakba közös a parlamenti demokrácia korlátozottsága. Az 1945-öt követő politika szélesebb társadalmi támogatottságot élvezett. A 45-ös, illetve a 47-es választások is megfeleltek a demokratikus követelményeknek. E választásokat általános és egyenlő választójog jellemezte, illetve közvetlen és titkos szavazással bonyolították. Ezen alapelveknek a két világháború között csak az 1920-as választás felelt meg, hiszen az 1922, 1926, 1931 és 1935-ös választásokon a mandátumok 80%-át nyílt szavazással lehetett elnyerni.

Az 1939-es voksolás – igaz titkosan történt, ám az adott időszak politikai akaratnyilvánítást nehezítő tényezői miatt nem felelt meg az előbbi elveknek. Magyarország politikai tagoltságát teljes mértékben nem tükrözik a választási rekonstrukciók, hiszen azok a választásra jogosultak és azok által leadott szavazatok alapján készültek. A választásra való jogosultság tükrözi az adott rendszert, megmutatva azt a lakossági arányt, akik részt vehettek a közügyek gyakorlásában. 1920-ban az össznépesség 40%-a rendelkezett választójoggal, ami a korábbi időszak 7-8%-ához képest jelentős előrelépést jelent. Mértéke Európában is az élvonalhoz tartozott. 1922-ben a Bethlen-féle választójogi változások révén ennek aránya a 30% alá csökkent. 1926 után az iskolázottság emelkedése révén ez az arány ismét emelkedni kezdett.

Az 1938-as választási törvény – a választásra jogosultság korlátozása (faji..stb.,) – szigorításai ismét 30% alá csökkentették a választópolgárok arányát. Ennek elsődleges célja természetesen az ellenzéki képviselők arányainak csökkentése volt. A világháború után a cenzusok megszűnésével ez az arány a kétszeresére nőtt. Az 1947-ben hozott szabályozás viszont növelték a politikai kizártak számát.

A politikai támogatottság megítélésénél tehát figyelembe kell venni, hogy többször változott a választási törvény, így nem ugyanazon csoportok vehettek részt a voksolásokon. A megítélésnél nem hagyható figyelmen kívül, hogy a nyílt szavazás rendszere – 1920 kivételével – 1939-ig fennállt. Európában ezt a módszert az I. világháború után már nem alkalmazták. A világháborúk közt Budapesten és környékén, valamint 7 többmandátumos városban folyt mindvégig titkos szavazás.

A nyílt szavazás antidemokratikus volta révén az állam meggátolhatta a választójoggal rendelkező állampolgárt a szabad politikai akaratnyilvánításban. Ehhez nem kellett konkrét fenyegetés, csak a puszta tudat, hogy a hatóságok a polgárok politikai irányultságuk tudatában korlátozhatták annak életterét. Azt azonban nem tudni, hogy ez a szavazatok milyen arányát érintette, hiszen a voksok (demokratikus körülmények közötti) a kormányerők által elérhetetlen maximumot jelentették. Az ellenzékre leadottak viszont valószínűleg a minimumot, ami akár nagyobb társadalmi támogatottságot is jelenthettek.

Politikai irányultság alapján – folyamatosságának vizsgálatához – 3 csoportba sorolhatjuk a pártokat. Figyelembe véve a közigazgatási beosztásukat, a szavazások módját, (nyílt, titkos) illetve a politikai választék terjedelmét.

Jelentős befolyással rendelkező politikai irányzatok:

- Kereszténypártok

- Szociáldemokraták

- Liberálisok

- Nemzeti konzervatívok

- Szélsőjobb oldaliak

1922-töl lajstromokra és legalább 4-6 pártra – Budapesten és környékén titkosan – szavazhattak. Ezen pártok általában mindig akadály nélkül indulhattak. Az ennél kisebb támogatottságú pártok csekély számban érték el a megfelelő számú aláírást. A 7 többmandátumos nagyváros (Debrecen, Győr, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Miskolc, Pécs és Szeged) titkosan, illetve 1926-tól listákra szavazhattak. 1922-39 közt vidéken egyéni jelöltekre történt a voksolás. E területeken egyre több kispártot utasítottak vissza nem csak kevés számú aláírás, hanem visszaélések miatt is. A választási adatok a választói mentalitásra utalnak, és a „MINIMAX” (kormánypártbefolyás maximuma, ellenzék befolyás minimuma) elvnek felelnek meg. A nyílt szavazásos területek sokszori egyhangú szavazásai miatt a választási eredményekből nem lehet következtetni az egyes irányzatok társadalmi támogatottságára. A fenti csoportosítás a regionalizálása miatt – rekonstruált eredmények alapján – nagymélységű elemzésre ad lehetőséget. Az országos eredmények szinte sehol nem egyeznek meg a különböző választókerületek eredményeivel.

Pátcsaládok

A pártok nagy száma miatt viszonylag homogén csoportba soroljuk. Hogy milyen kritériumok alapján, arra a hazai irodalom nem ad eligazítást, így logikai úton állitunk fel kategoriákat. Az így létrejött pártcsaládok a magyar történeti fejlődés termékei, és nem feltétlenül tükrözik a nyugat-európai, illetve a régióban található pártokkal. A hat nagyobb irányzat, balról-jobbra haladó skálán a következők:

- Munkáspártok (szociáldemokraták, kommunisták)

- Liberális és/vagy kispolgári alakulatok (nemzeti demokraták, szabadelvűek, oktobristák)

- Agrárpártok (kisgazdák, parasztpártiak)

- Kereszténypártok (melyek a politikai katolicizmust képviselték)

- Konzervatív nacionalisták (elsősorban az „EGYSÉGES PÁRT”)

- Szélsőjobb (fajvédők, nyilasok, nemzeti szocialisták)

Szerző: Tóth Attila © copyright

Felhasznált irodalom: Választási tanulmányok alapján. Alma Mater Zala Bt.. Nagykanizsa

Következő rész: Pártcsoportok bemutatása

Get my banner code or create your own banner