Új Ga-Metru
(5000 évvel a Nagy Árnyék után)
Yula története:
1. fejezet: Az ásatás
- Yula! – a tanárnő a felszólított ga-matoránra bökött. – tessék! Mondd el nekünk, ki volt Lhikan!
A felszólított ga-matorán rémülten kapta fel a fejét. Kellemes, délutáni szunyókálásból ébredt a Ga-Metru-i iskola egyik padjában. Épp nagyon különös álma volt. Egy nagy, sötét helyen volt… pontosan nem tudta mekkora. Aztán átkerült egy kerek, oszlopos, kupolás terembe. Hirtelen fehér fény szűrődött be és egy kerek oltárt, egy Suvát világított meg. És egy hang szólt: Yuuuulaaa… gyereee! Teljesítsd be a sorsodat!
Hirtelen felébredt és azt látta, hogy az osztályban mindenki őt bámulja.
- I-igen Kinama tanárnő… szóval…
- Mondd el nekünk, ki volt Lhikan! – a tanárnő türelmesen megismételte a kérdést.
- Igen… háát… Lhikan egy… Toa volt!
Az osztályban néhányan a tenyerükbe kuncogtak.
- Ragyogó! És tudnál nekünk mondani róla még valamit?
- Hát… ő volt… az Utolsó Toa… aki kiválasztotta Tahut, Lewát, Galit és… jaj nem! Vakamát… öö… Mataut… éééés…
A szomszéd padban egy Kaukau-s lány, Ikama kezdett nyújtózkodni. Yula legjobb barátnője épp azon volt, hogy megmentse barátnője becsületét. Látta, hogy Yulának fogalma sincs a mai anyagról.
Yula egyébként egy ezüstszínű Rau-t viselt (a fiatalabb fajtát, szóval ez nem Turaga Maszk!) és ez nagyon széppé tette. Az osztály legcsinosabb lánya volt. Csak az volt vele a baj, hogy abszolút nem érdekelték a régi történetek. Jobban szeretett az ásatásokon lógni, mint az iskolapadban gubbasztani a könyvei fölött. Tanítónak szánták, mint a legtöbb ga-matoránt, de Yula feje a vizsgák előtt mindig úgy ürült ki, mint egy lyukas vizesvödör. Jobban szerette a kézzel fogható dolgokat, mint a homályos történeteket. Barátnője ennek a tökéletes ellentéte volt. Rajongott a mesékért és szóról-szóra meg is jegyezte őket.
Ami Kinama tanárnőt illette, egy öregebb fajta Rau-t viselt, ami sötétkék színű volt. Mindig nagyon türelmes volt a lányokkal. Ő volt az iskola legöregebb tanítója.
- Tessék, Ikama! – intett a tanárnő.
- Lhikan Toa választotta ki Vakamát, Nokamát, Mataut, Nujut, Onewát és Whenuát Toa Metrukká. Ezen kívül egy 11 fős Toa-csapatot vezetett győzelemre az ősi Kanohi Sárkány ellen. Ő az egyik testvére az áruló Nidhikinek, aki a Levegő Toája volt, de aztán átállt a Sötét Vadászokhoz és szörnyeteg lett…
- Köszönjük, Ikama! – intette le kedvesen a tanárnő. – Ami pedig téged illet, Yula… legközelebb kérlek, próbálj ébren maradni az órámon!
- Igen tanárnő… sajnálom… - Yula visszaroskadt a székére.
Az óra végét harsány csengőszó jelezte. A lányok felugráltak a padokból és kisiettek az osztályból. Ikama vigasztalóan karolta át Yula bal karját.
- Ne szomorkodj, Yula! Egyszer-egyszer mindenkivel megesik!
- Nem akartam aludni… de hirtelen…
Nem tudta mi történt vele. Sosem aludt még el órán!
- Már megint estig ültél Darki izéi fölött?
- Azok nem izék, hanem értékes, régészeti leletek! Darki megkért, hogy fordítsam le!
- Yula! Ga-matorán vagy! A régi tárgyakkal és jegyzetekkel foglalkozzanak csak az onu-matorán és po-matorán fiúk! Mi tanítók vagyunk! A legendákat kell továbbadnunk!
- Nem tehetek róla, hogy egy ásatás a régi Metru Nui romjainál jobban izgat, mint egy őskori történet bemagolása! Jó… az is hasznos! De sokkal szívesebben hasznosítanám egy régi templom feltárása közben, minthogy egy fülledt tanteremben álljak és a szájába próbáljam rágni, néhány unatkozó diáknak!
- Ha már az ásatásoknál tartunk, Darki üzent!
- Komolyan?? – kérdezte lelkesen Yula.
Ikama elmosolyodott, mielőtt folytatta volna. Yula akkor a legjobb, mikor vidám és izgatott.
- A főnökei engedélyezték, hogy elkezdje azt a munkát a régi Ga-Metru öbölben, és szüksége lenne pár lelkes fordítóra.
- És ezt csak most mondod? Mikor megyünk?
- Darki vár minket a metrónál! Jobb, ha sietünk…
Néhány percen belül a két ga-matorán már Po-Metru homokos, köves utcáin haladt egy hatalmas, tornyos, palota formájú épület felé, ami tiszta kőből épült. Egy kisebb hegyet emelte ki a földből és formálták ki belőle az épületet. Rengeteg repülő autó és szállító-jármű nyüzsgött körülötte és egymás után tűntek el az épület falába vágott, innen messziről csupán fekete pontoknak látszó járatokban. Ez volt a „reptér”. Innen indultak a járatok a többi szigetre és a föld alá, az ásatásokkal foglalkozó falvakba. A két ga-matorán összemosolygott és nekivágtak az arrafelé vezető utcának…
A peronon alig lézengett pár matorán. Három vágány volt, mindegyiken egy hosszú, fekete ablakos fülkékből álló, áramvonalas szerelvény. Az orra egy sötét alagútba meredt, aminek oldalát piros lámpák világították meg. Darki már várta őket az egyik szerelvény mellett. Egy narancssárga Kakama-t viselt. Jól állt barna színéhez. Sárga szemei vidáman csillogtak, ahogy meglátta a közeledő lányokat és odaintegetett.
- Yula! Ikama! Tudtam, hogy számíthatok rátok!
- Szia Darki! Mi a helyzet? – köszönt Yula.
- Minden készen áll! Lemegyünk a Régészfaluba, ahol már előkészítették a csomagjainkat! Esküszöm… ugrál a feszültségem az izgalomtól!!
A lányok elnevették magukat Darki viccén. Yula mindig csodálta a po-matorán fiú lelkesedését… és irigyelte, hogy ő szemrehányások nélkül űzheti kedvelt foglalatosságát, a régészkedést.
Egyszer csak megszólalt a hangszóró:
Figyelem! Figyelem! A fél 4-es Régészfaluba induló szerelvény 15 percen belül indul! Kérjük az utasokat, hogy jegyeiket még most vegyék meg!
- Megveszem a jegyeket! Várjatok itt! – sietett el Darki.
Darki pár percen belül visszatért és felszálltak a második szerelvényre. Belülről ezek nagyon egyszerűek voltak. Sötétkék anyaggal borított, kétszemélyes ülések sorakoztak, az ablakoknak háttal. Középen egy korlát volt, amibe az álló utasok kapaszkodhattak. A vagon teljesen üres volt. Darki, Yula és Ikama leültek az egyik sarokba. A szerelvény nagyot zökkent, majd elindult. Ez a vánszorgó tempó csak az első szakasz végéig tartott. Utána a metró olyan gyorsan süvített a föld mélye felé, hogy a matoránok semmit sem éreztek a vagonban.
- Egyébként hogy haladsz a fordítással, Yula? Sikerül? – kérdezte Darki.
- Itt van! – Yula elővett egy csomó papírt a válltáskájából. – éjszakába nyúló munka volt, de sikerült! Ez egy feljegyzés a régi Onu-Metru Levéltárból. A 12-es rahi-tároló terem beosztása. Leírja, hogy melyik tartályban mi van.
- Remek! Majd elküldöm Tarfu-nak! Most már nyugodt szívvel kérvényezheti, hogy egy csapattal megvizsgálja a régi tárolókat.
- Mi most hová megyünk?
- A régi Ga-Metru öbölben találtak egy épületet és adtak egy térképet, hogy keressem meg. Valami iskola, vagy múzeum lehetett! Ha ez igaz, találhatunk pár értékes holmit!
A metró úgy egy fél óráig meg sem állt. Aztán mindenki érezte, hogy hirtelen lelassít, majd zökkenve megáll.
Megérkeztünk a Régészfalu-végállomásra! Kérjük utasainkat, hogy csomagjaikat ne hagyják az üléseken, mert a szerelvény pár perc múlva elindul visszafelé! Az új utasokat kérjük, jegyeiket még most vegyék meg! Köszönjük, hogy az utazáshoz minket választottak!
Matoránjaink gyorsan leugrottak a vagonból. A megálló körül nagy volt a sürgölődés, pedig nem volt egy nagy szám. Egy hatalmas sátorponyva védte a fémpult mögött ülő pénztárosokat. Mögöttük már látszott a Régészfalu. Nagy méretű sátorváros volt az egykor dicső Colosseum lábánál. A hatalmas fémépületről köteleken, munkásfülkék lógtak, melyekben po-matoránok dolgoztak azon, hogy letisztogassák és restaurálják az épületet. Yula olvasta a híreket, hogy rendbe akarják hozatni a Colosseumot. Az alsó termekben múzeumot létesítenek, a stadiont pedig, újra működésbe hozzák, és bajnokságokat rendeznek benne. Nagyon szép tervek voltak.
A Régészfalu központja egy nagy, homokkal borított piactér volt. Matorán árusok és régészek nyüzsögtek mindenfelé. Valaki itteni, őshonos rahikat árult ketrecekben, valaki kikanalon-bérlést hirdetett. Ezeket a nagy állatokat a régészexpedíciók használták a csomagok hordására. Darki is bérelt nekik hármat, amik most csomagokkal megrakodva várakoztak az árus sátra és a karám mellett. Yuláék felültek rájuk és már indulásra készen álltak, mikor egy másik Kikanalon vágott eléjük. Egy másik csoport matorán volt. A vezetőjük egy ko-matorán… Yuláék jól ismerték. Thero-nak hívták és egy jégkék Akakut viselt.
- Hová készülsz, Darki? – kérdezte pimaszul.
- Semmi közöd hozzá, jégkocka fejű!
- Hó-hó! Nyugi, nagyfiú! Csak azért jöttem, hogy megköszönjem a múltkori fogást! Majdnem gazdaggá tettél!
- Aha… emlékszem, hogy megloptál. – felelt Darki dühödten.
Pár percig feszült csend volt az egész téren. Minden matorán ijedten húzódott fedezékbe, vagy kíváncsian ment közelebb. A rivális régészcsapatok gyakran összekaptak a zsákmányon.
Ami Thero-t illette, egykor Darki társa volt. Yula őszintén szólva sosem szerette, de tiszteletben tartotta, hogy Darki a barátjának tekinti. Ám Thero mindig külön utakon járt és egyszer Yula kifigyelte, hogy tünteti el a saját zsákjába a legértékesebb leleteket. Mint később kiderült ez már jó ideje így ment. Thero gátlástalanul meglopta Darkit. Mikor kiderült a turpisság, Darki felelősségre vonta… és Thero semmit sem szégyellve, bevallotta. Bolondnak nevezte Darkit, hogy ingyen adja oda a leleteket a múzeumoknak, holott egy kisebb vagyont kaphatna értük. Darki elzavarta és kijelentette, hogy többé nem dolgozik vele. Nagyon rosszul esett neki ez a döntés, de tudta, hogy igazságosan cselekedett. Thero saját csapatot szervezett és attól kezdve ő lett Darki legfőbb konkurenciája. A legutóbb, mikor a csapataik egyszerre dolgoztak egy helyen, versenyt futva egymással, Darkiék arra ébredtek egyik reggel, hogy még a kikanalokat is ellopták, őket otthagyva gyalog, a romos Onu-Metruban. Azt meg már ne is említsük, hogy az összes értékes leletnek lába kélt… Thero bankszámlája pedig, még aznap a duplájára dagadt. Eléggé nyilvánvaló volt, mi is történt…
- Jót tett neked az a kis gyaloglás, kőfejűkém! – mosolygott Thero gonoszul. – legközelebb ne állj az utamba!
- Mi voltunk ott előbb! – szólt Yula bátran. – te csak odapofátlankodtál, és kitúrtál minket! És még volt képed ezek után otthagyni minket, hátasok nélkül! Szégyelld magad!
- Hagyd Yula… - próbálta csitítani Darki.
- Nem, Darki! Nem hagyom! Egyszer rá fog jönni, hogy nem úszhat meg mindent! És imádkozom, hogy mi is ott legyünk, mikor ez megtörténik!
- Lehet, hogy egyszer megbánom… - Thero hangja először komor volt, majd felkacagott. – DE az nem ma lesz!
Azzal megsarkantyúzta a kikanalot és csapatával a nyomában, elvágtatott a régi Le-Metru felé. A piactéren áthaladva, majdnem fellöktek egy sétáló matoránt. Ez utóbbi szerencsésen megúszta. Yula viszont dühös volt, Darki szomorú, Ikama meg csak szeretett volna már elindulni, hogy túl legyenek a kellemetlenségeken.
Ta-Metrun volt a legfárasztóbb az átkelés. Ők is és a kikanalonok is leizzadtak. A lávafolyamok még mindig olyan forrók voltak, mint a város fénykorában, és ez igazán kellemetlen volt. De egyszer csak Ta-Metrunak is vége szakadt és hűvös, tengeri szellő csapta meg az arcukat. A régi Ga-Metru hófehér, de már romos, leomlott tornyait látták. Yula szeretett itt lenni. A legutóbb, mikor itt jártak, a Protodermisz zuhatagnál keresgéltek. Yula és Ikama, szíve szerint egy óriási strandot tudott volna elképzelni oda. Sajnos most nem a látványos vízeséshez mentek. A szigetek között hidak íveltek át. Darki elővett egy térképet, és megállította a kikanalont. Egy sziget partján álltak, a víz alól fehér, kupolás épületek emelkedtek ki. De maga, az épület alapja a víz alatt volt.
- Helyben vagyunk… de nem látom a múzeumot.
- De én igen. – szólt Ikama és mosolyogva az egyik víz alól kikandikáló kupolára mutatott. – ott van! A bejárat valószínűleg a víz alatt van.
- É-én… inkább… megvárlak titeket!
- Darki, ne gyerekeskedj! – ragadta karon Ikama.
- Nem tudok úszni!
- Majd én húzlak! Csak kapaszkodj belém!
- Nincs kedvem most úszni… - mormogta Yula.
- Mert nekem van??!! Nem is tudok!!
- Mondom, hogy bízz bennem! – Ikama nem szólt többet, hanem magával húzta a kapálózó Darkit a víz alá.
Yula követte őket. A víz tiszta volt, akár a kristály, így könnyű volt tájékozódni. Megtalálták a járatot, ami a múzeum belsejébe vezetett. Hirtelen a cső felfelé fordult és Yula meglátta a vízfelszín csillogását.
Mikor kibukkantak a vízből, egy hófehér, de porral belepett helységbe jutottak. Középen egy üvegbúra által védett kísérleti gép volt. A búrán hatalmas repedés éktelenkedett. Körbe a fal mentén asztalok és polcok. Rengeteg lombik, alkatrész és jegyzet hevert rajtuk szanaszét.
- Ezt inkább labornak nézem, semmint múzeumnak! – nézett körbe Yula.
- Az se baj! Az Új labor és az iskola örülni fog! – mosolygott Ikama.
- Oké lányok! – Darki-nak sikerült összeszednie magát az úszás után. – lássunk munkához! Címkézzetek fel mindent!
- Én és Ikama a jegyzetekkel kezdjük! Te vizsgáld meg az alkatrészeket!
Hosszú és csendes munka vette kezdetét. Yula és barátnője elolvasták a régi, kísérleti feljegyzéseket, naplókat és rendszerezték őket. Mindet légmentesen záródó zacskókba tették és címként ragasztottak rájuk. Darki a szerkezeteket pakolta dobozokba. Volt, amelyik menthetetlen volt… ezekkel majd lesz valami. Legtöbbször ócskás veszi meg, vagy az Új Ta-Metru olvasztóüzem. Ingyen anyag… csak a bolondnak nem kéne! A működő szerkezeteket és hibátlan alkatrészeket majd megkapja az Új Ga-Metru labor, vagy az iskola.
- Hehehe! Thero ebből már nem eszik! – nevette Darki, ahogy lezárta az utolsó ládát. – holnapra mindnek új gazdája lesz, nekem meg végre pár widget a bankszámlámon!
- Úgy érted nekünk! – emlékeztette mosolyogva Yula.
- Oh, persze! Úgy értettem! – bizonygatta Darki vigyorogva.
Már esteledett, mire az összes dobozt felhordták a felszínre. Darki eztán nekiállt felállítani a sátrat. A kikanalonokat kikötötték egy épület fala mellett, a ládákat pedig, a sátor mellett halmozták fel. A sátor zöld volt és kicsi. Keresztben elfért benne három hálózsák és egy fénykővel működő lámpa, de más semmi. Mielőtt lefeküdtek, Darki tábortüzet gyújtott és megették a kissé kiszáradt szendvicseket.
Yula nem bánta, hogy ők ilyen szerény körülmények között dolgoznak. Valahogy pont ez volt benne a szép. Kalandnak lehetett nevezni. Ráadásul jobbra, a Thero-féle lopások után, nem futotta.
- Csak el ne feledjük, Yula, hogy holnap még óránk van! – emlékeztette két falat között Ikama. – Reggel össze kell szednünk magunkat és ebéd után elindulni haza!
- Hétvégére valami különlegeset terveztem, ha a főnökeim beleegyeznek! – mondta Darki, mert látta, hogy Yula lelombozódik az iskola említésére. – elmehetünk az egyik Tudás Toronyba, Ko-Metruban! Azt mondják gyönyörű a kilátás egy olyan torony tetejéről!
- Ez jól hangzik! – lelkendezett Ikama és Yula is mosolyogva kapta fel a fejét.
Beszélgettek még egy darabig, aztán szép sorban elmentek lefeküdni. Utolsónak Darki maradt, aki gyorsan ellenőrizte, hogy a kikanalonok jól vannak-e kikötve és enni adott nekik, majd eloltotta a tábortüzet és behúzva a sátor bejáratát, ő is lefeküdt. Mikor a fénykő-lámpa kialudt, sötétség borult a kicsi tábor környékére.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
