A felebaráti szeretet

A szeretet elsősorban nem egy meghatározott személyhez fűződő viszony; a szeretet magatartás, a jellem beállítottsága, amely meghatározza az illető személyviszonyulását, nem a szeretet egy bizonyos "tárgyához", hanem a világ egészéhez.
Ha egy személy csak egy másik személyt szeret és összes többi embertársával szemben közömbös, a szeretete nem szeretet, hanem szimbiotikus ragaszkodás vagy megnagyobbított önzés. A legtöbb ember mégis azt hiszi, hogy a szeretet a tárgyon múlik és nem a képességen. Sőt éppenséggel azt hiszik, hogy az bizonyítja a szeretetük intenzitását, ha senki mást nem szeretnek a "szeretett" személyen kívül. Ez ugyanaz a téveszme, amelyről már korábban is beszéltünk. Aki nem érti, hogy a szeretet aktivitás, a lélek ereje, az azt hiszi, hogy semmi másra nincs szükség, csak meg kell találni a megfelelő tárgyat - és aztán megy minden magától. Ez a magatartás olyan, mintha valaki, aki festeni akar, kötné az ebet a karóhoz, hogy nem kell megtanulnia a mesterséget, elég, ha megkeresi a megfelelő tárgyat, és mihelyt megtalálta, gyönyörű képet fog festeni.
Ha igazán szeretek egy embert, akkor minden embert szeretek, szeretem a világot, szeretem az életet. Ha azt tudom mondani valakinek, hogy "szeretlek", tudnom kell azt is mondani: "Szeretek benned mindenkit, szeretem rajtad keresztül a világot, szeretem benned önmagamat is".
Abból azonban, hogy a szeretet beállítottság, amely mindenkire vonatkozik és nemcsak egyvalakire, nem következik az, hogy a szeretet típusai között nincsenek olyan különbségek, amelyek a szeretet tárgyának fajtájától függenek.

A. Felebaráti szeretet:

A legsarkalatosabb szeretetfajta, amely a szeretet összes típusainak alapjául szolgál, a felebaráti szeretet. Ezen a bármely emberi lény iránti felelősségérzetet, gondoskodást, tiszteletet, ismeretet értem, a kívánságot, hogy az életét segítsük. Erről a szeretetfajtáról beszél a Biblia, mikor azt mondja: szeresd felebarátodat.
A felebaráti szeretet minden emberi lény szeretete; az a jellegzetessége, hogy senki sincsen kirekesztve belőle. Ha kifejlődött bennem a szeretet képessége, akkor nem tudom nem szeretni a felebarátaimat. A felebaráti szeretetben megvalósul a minden emberrel való egyesülés, az emberi szolidaritás, az emberi eggyé válás élménye.
A felebaráti szeretet azon az élményen alapul, hogy mindnyájan egyek vagyunk. A tehetség-, intelligencia- és tudásbeli különbségek elhanyagolhatók a minden ember számára közös emberi lényeg azonosságához képest. Hogy ezt az élményt átélhessük; a felszíntől a lényegig kell hatolnunk.
Ha felületesen érzékelem a másik embert, akkor főleg a különbségeket érzékelem, amelyek elválasztanak minket egymástól. Ha a lényegig hatolok, észreveszem az azonosságunkat, azt a tényt, hogy testvérek vagyunk. Ez "centrális rokonság" - nem felszín és felszín, hanem centrum és centrum között.
Vagy ahogy Simone Weil olyan szépen fejezte ki: "Ugyanaz a szó (ti. a férfi azt mondja a feleségének: szeretlek) lehet jelentéktelen vagy rendkívüli a módtól függően, ahogyan kimondták. És ez a mód azon múlik, hogy milyen mélységű az emberi létezésnek az a régiója, ahonnan a szavak fakadnak - és az akarat ebben semmit sem tehet. És csodálatos egyezéssel ugyanarra a területre jutnak el abban, aki hallgatja őket. Ekképpen a hallgató felismeri, ha megvan benne a felismerés képessége, hogy mi az értéke a szavaknak:"

A felebaráti szeretet egyenlők közti szeretet: csakhogy egyenlőkként sem vagyunk mindig egyenlő helyzetben; emberek lévén, mindnyájan segítségre szorulunk. Ma én, holnap te. De ez nem azt jelenti, hogy az egyik ember tehetetlen, a másik meg életerős.
A tehetetlenség mulandó állapot; az viszont állandó és közös képességünk, hogy felkeljünk és megálljunk a saját lábunkon.
Mégis, a felebaráti szeretet azzal kezdődik, hogy szeretjük a tehetetleneket, szeretjük a szegényeket és az idegeneket. A saját húsomat és véremet szeretni nem nagy teljesítmény. Az állat is szereti az ivadékát, és gondoskodik róla. A pária szereti a gazdáját, mert tőle függ az élete; a gyerek szereti a szüleit, mert szüksége van rájuk. A szeretet akkor bontakozik ki igazán, amikor cél nélkül szeretünk. Nem véletlen, hogy az Ószövetségben az emberszeretet központi tárgya a szegény, az idegen, az özvegy és az árva, és végül a nemzeti ellenség, az egyiptomi és az edomita.
Részvétet érezve az elesett iránt, az emberben a testvére iránti szeretet ébredezik; és önszeretetében szereti azt is, aki segítségre szorul, az esendő, gyönge emberi lényt. A részvét magában foglalja a megismerés és az azonosítás elemét. "Ismeritek a jövevény életét - mondja az Ószövetség -, mert ti is jövevények voltatok Egyiptomban... szeressétek a jövevényt!"