Unikornis sors

A Hold a patak vizére nézett,

Melyben ezer csillag ragyogása égett.

Paták dobogása, sörény susogása,

Beleolvadt a sötét éjszakába.

Unikornis emeli a fülét magasba,

Teszi ezt gyorsan, mert tovább haladna.

Vágtat, vágtat meg sem áll,

Olyan gyorsan, hogy szinte száll.

Szarva neki hű lámpása,

Mögötte már csak a csapása.

Vágtat zihálva sietve,

De megáll egy háznál lihegve.

A kis házikó az erdőszélen vala,

Melyhez nehezen talált oda.

Benéz az ablakon, s mit láta,

Egy kislány fekszik az ágyon, ki halálát jára.

A kicsi lány mellett szerető családja,

S a tiszta lelke miatt az unikornist látja.

Egyszerre az unikornis a szobában terem,

A kis lányt ekkor elfogja a sejtelem.

Az egyszarvú nem tudja mi legyen:

„ A kislányt egészségessé tegyem?

  De akkor láthatóvá válik a testem,

  S hidegvérrel megölnének menten.

  Nem! Meg kell gyógyítanom Őt,

  Mert sohase lesz akkor felnőtt.

  Inkább engem öljenek meg,

  Minthogy e tiszta lelkű gyermek haljon meg.”

Szarvát a lány homlokára teszi,

Mit a kislány nagy érdeklődéssel lesi.

S amint a szarv hatása meg van,

Az unikornis szorult helyzetben van.

Már látja a lány egész családja,

S az apja gyorsan vasvillával támadja.

Az egyszarvúba szúrja menten,

Mondja is az unikornis:” Nem kellett volna, hogy így legyen!”

Az egyszarvú azonnal összeesik,

Ezüst vére a padlóra folyik.

Félig meghalva, utolsó lélegzetével ezt mondja:” Ezt a gyöngyöt neked adom,

Hogy gondolj néha rám életedet szimbolizáló utadon.

Most már tudom sajnos,

Hogy milyen az unikornis sors.

Az egyszarvúak könnye gyönggyé vál’,

Mit az ember a tengerben talál.

Az unikornis véren élni lehet,

De ahogy a szádba veszed,

Pokol lesz az életed,

S sötétségben kell leélned!

Ezért ölnek minket meg,

S veszik el mindenünket.”

Ez volt az unikornis utolsó szava,

Melyek után tette le fejét halva.

Írta :Angyal