Egy sámán naplója

I.rész Yura

A nevem Yura,nem a hajszálak úrnője az InuYashából hanem egy sámán vagyok,mármint ha tényleg az vagyok,sámánságomon kívül van varázserőm is.Hát igen az én családfám a legkülönösebb.De inkább nem sorolnám fe az összeset,hanem csak a hozzámközelebb állókat.Édesapám Luise Johns amerikai származású sámán.Utálja az embereket,lenézi és megveti őket.Úgy gondolja nem méltók arra,hogy a földön éljenek és haljanak.Hát igen…

Édesanyám Ery Namuro,japánszármazású boszorkány.Imádja a természetet és minket is.

És itt vagyok én,egy 13 éves sámánlány,nyugodt harcmentes életet élő,egésszen addig a napig míg nem találkoztam egy fura alakkal.Az egész úgy történt,hogy a mozgalmas New Yourk-ból elköltöztünk Japán fővárosába Tokióba.Új suli,új hely,nem szeretem ,szokatlan,nincsenek barátaim,és televan a város szellemekkel.És persze szó se arról a furafrizurás pasiról akit Rió-nak hívnak.És hogy-hogy ismerkedtem meg eme”nyugodt ,szeretetre méltó emberrel”?!!Hát már a második napomat töltöttem a városba,mint mindig mentem a sulibuszra,szépen csendesen és akkor pillantottam meg amit nem kellett volna.Rió és bandája egy szemüveges csávót csúfoltak és egy fabottal verték.

-Hé főnök!Az a lány!Minket bámul!-mondta az egyik bandatag

-őőőő…Áhhh!Hehe!Nem láttam semmit,csak nyugodtan folytassátaok,én most szépen lassan indulok is tovább….-mondtam ilyedte és futásnak eredtem.

-Gyere vissza!

-Álj meg!-kiáltották utánnam és most a fiú szerencséjére és az én szerencsétlenségemre engem kezdtek el üldözni.Futottam ahogy csak bírtam,de valami hülye kőbe megbotlottam.Elestem..utolértek..Gúnyos vigyorral vettek szemügyre.Rió a fabotot az égnek emelte és arra készült,hogy lecsapjon engem,mint egy legyet.

És akkor…Egy fiú kiáltott Rióra:

-Rió!!Hagyd békén!!-emelte fel a hangját a srác

-Mármegint te??-kérdezte Rió

-A lány velem van!-mondta az idegen és akkor Rió és a bandája eltűntek

-Hé!Minden oké?Nem lett bajod?-kérdezte a fiú a kezét nyújtva,hogy felsegítsen

-Nem,megvagyok!Köszönöm.Esküszöm az egész életem leforgott elöttem-válaszoltam a srácnak a kezét szorítva.Egy pillanatra megszünt körülöttem minden hang,és élet.Egy fiú kezét fogtam,méghozzá a világ legcukibb fiújét.Hihetetlen.

-Mégegyszer kössz!-mondtam

-Hát szívesen!Vigyázz magadra,Rió egy kicsit flúgos.Különben Yoh vagyok.És téged hogy szólíthatlak?

-Az én nevem Yura.Nemrég költöztünk ide-mondtam valamivel nyugodtabban-de köszi,hogy segítettél és már megyek is mert elmegy a buszom.-csendesen búcsúztam el a kellemes hangú sráctól és a rózsaszín felhőktöől.Eltelt mégegy unalmas nap a suliban.Sajnos elhúzódott az utolsó órám ezért lekéstem a buszt így kénytelen voltam egyedül,a sötétben hazakullogni.

-Én ezt nem hiszem el!Minden normális diáknak van mobiltelefonja!Jajjj miket beszélek nem is vagyok normális!-morgolodtam magamban.Lassan hazaértem,levetkőztem,vacsoráztam és leakartam menni feküdni mikor édesanyám megszólított.

-Yura,gyere!Apád és én beszélni szeretnénk veled!

Hát nem volt mit tenni a pihe-puha ágyamnak még várnia kellett rám.

-Kérlek ülj le és halgass végig-mondta édesapám

-Azthiszem eljött az ideje ,hogy megtudd kislányom..-mondta kissé elkeseredetten édesanyám

-őőő…Mit kell megtudnom?-kérdeztem.Már selytettem miről lesz szó :a Sámánbajnokság

-Nyakunkon a bajnokság-mondta apu

-„Nah mit mondtam?”

-Yura !Kislányom,még meggondolhatod magad!NEM KELL INDULNOD!!-kiáltotta anyám,ugyanis nem szeretne elveszteni ami az én esetemben sajnos könnyen megeshet.Mivel nem vagyok egy egyszerű sámán ezért nem lesz egyszerű összehaverkodnom a védőszellememmel.

-Végig csinálom.-mondtam határozottan

-Rendben!Gyere velem-édesapám elkapta a kezem és levitt a pincébe-az ajtó mögött leled a védőd!Jól fontold meg mit teszel,ellenálj ha megtámadna,de ne bántsd!Csak finoman!-látszott apun ,hogy bízik bennem.És akkor beléptem az ajrón.A védőszellemem egy démon.Lassan közelítettem hozzá,nem mozdult.Ott ült a sarokban,gondoltam odahuppanok mellé és kezdeményezem a beszélgetést ha nem szólal meg.De egyszercsak felált,felémfordult.Hosszú világoskék haja,fekete szeme,és valami kimonó félét viselt.Először azthittem lány,de mikor hozzámszólt nekidöltem az ajrónak és akkor jutott el a tudatomig hogy ez egy fiú.

-Te vagy Yura!!Igaz?!-kérdezte tólem a szellem.

-Igen én vagyok-mondtam kissé meglepődve hiszem a szellem egészen barátságos hangon szólt hozzám.Pár perc múlva nekiáltunk beszélgetni és nagyon jól összebarátkoztunk,őszintén szólva én nem erre számítottam.1 óra múltán apa benyitott és elmosolyodott.Majd szólt,hogy menjünk.A szellemet eloldozta mivel megvolt láncolva hogy nehogy rámtámadjon.Majd szépen lassan felmentünk a szobámba a szellemmel.

-Jó északát mindenkinek!-köszöntem el szüleimtől.

Mikor felértünk a szellem leült az ágyam mellé törökülésba és figyelt.

-Figyelj!Szégyellem ,de elfelejtettem megkérdezni a neved!

-Hiroki-válaszolt vissza és csendesen elaludt.Én is a párnámra hajtottam a fejem és mind a ketten mély álomba merültünk.