Messziről észreveszem az egykori labdarúgót, igaz, mozgása már nem a régi, de tartása ugyanolyan, mint amikor társaival a nagyerdei stadion játékoskijárójából baktatott kifelé, hogy a lelátón helyet foglaló 30 ezer néző előtt kivívják a feljutást a Nyíregyháza ellen. Az egykori focista-frizura őszbe fordult, gyérebb lett, felszaladt néhány kiló is, de amikor a régi meccsekről kérdezem, a szeme ugyanúgy csillog, mint sok évvel ezelőtt. - A város mindent megtett azért, hogy újra első osztályú legyen a csapat, a vezetetők lesték a kívánságainkat – kezdte a múltidézést a csatár, aki a feljutás évében házi gólkirályként 14 találattal segítette a Lokit. - 1975-ben Tuzsérról kerültem a DVSC-hez, persze, az elején hülyítettek Kiss Laciék, de hamar befogadtak.

Fürdés a sikerben A ’78-79-es bajnokságra jó társaság jött össze, egyértelműen mi voltunk az esélyesek. A Vágóhíd utcán és a Nagyerdőn 10-20 ezer ember szurkolt, de a Nyíregyháza elleni sorsdöntő rangadóra majdnem 30 ezren jöttek ki. Soha nem felejtem el azt a mérkőzést, 2-1-re győztünk, és gólt is szereztem. Óriási ünneplés volt, az emberek örömükben a csónakázótóban fürödtek, de mi is kitettünk magunkért, én is csak egy hét múlva kerültem haza.  A DVSC ’79-es bajnoki címéhez az erős játékos kereten kívül, persze, más is szükségeltetett, abban az időben egy együttes nem tűzhetett ki komoly célokat, ha nem volt mögötte megfelelő sportdiplomácia. Magyarul, nem csak a pályán kellett győzni, de ha úgy alakult, a pontokért is fizetni kellett. Mielőtt valaki felháborodna, ez akkoriban elfogadott és szükséges volt, nem csak a másod-, de a nemzetközi sztárokkal telitűzdelt első osztályban is. Természetesen Maczkó Gyulának is megvan erről a maga sztorija. - Az egyik dél-alföldi városban annak rendje és módja szerint hoztuk a meccset, de csak később derült ki, a pontokért kínált pénz szőrén-szálán eltűnt, nem jutott el az ellenfélhez. A következő szezonban aztán ennek rendesen megittam a levét, amikor - immár a DUSE játékosaként - ugyanitt játszottam, a bíró szinte még bele sem fújt a sípjába, már egy óriási rúgást kaptam a derekamra. A két belsőhátvéd az édesanyámat emlegetve, nem túl barátságosan arról érdeklődött, hogy tavaly hová tüntettük a pénzüket. Számomra csak ekkor vált világossá a helyzet, így félóra után cserét kértem, mert ezek az őrültek megígérték, ha pályán maradok, összetörnek. Mit mondjak, nem volt egy kellemes mérkőzés. A feljutás után fordulatot vett a center karrierje, bár minden évben minimum tíz gólt hozott a piros-fehéreknek, az NB I-be került gárda azonban már nélküle kezdte meg a felkészülést az új szezonra. - A csapathoz leigazolták Dákayt és Bodonyi Pétert, én, hülye meg elmentem, igaz, senki sem mondta, hogy nincs rám szükség. Ma is bánom ezt a döntésemet.

Ugye, nem sok? Azért jó néhány gólt még szerzett a DUSE, a Szeghalom, a Debreceni Kinizsi, a Püspökladány, a Biharnagybajom és a Tuzsér színeiben a Macinak becézett támadó, míg 40 évesen abbahagyta a játékot. A foci mellett pályafutása utolsó szakaszában már vállalkozóként is próbált boldogulni, de a barátjával közösen működtetett cég a már akkor is megszokott körbetartozásoknak köszönhetően csődbe ment. A több milliós tartozás miatt, hogy ne vesszen el, amiért addig dolgozott, papíron elvált, s minden vagyonát felesége nevére íratta. - A gond csak az volt, hogy később az asszony komolyan vette a dolgot, így 42 évesen egy reklámszatyorral távozhattam otthonról, s a nulláról kezdhettem mindent. Tíz év vendéglátózás következett, hol pultosként, hol főnökként, de a pályán töltött évek és a strapás munka megette az egészségemet, több műtétet követően ötven százalékos rokkant, majd munkanélküli lettem. Igyekeztem a teherbírásomnak megfelelő állást szerezni, de csak egy-két régi barát próbált segíteni, a többiek elfordították a fejüket, ha megláttak az utcán. Nem tagadom, ebben az időszakban nagyon megrogytam, a gyerekeim és a társam tartották bennem a lelket.

Tavaly augusztusban azonban adódott egy lehetőség, egy csökkent munkaképességűeket foglalkoztató bt.-től kapott állást, s azóta lépcsőházakat takarít. A munka csöppet sem könnyű, az elnyűtt izületek nehezen bírják a lépcsőzést, de Maczkó Gyula nem - Eleinte kellemetlen volt, amikor takarítás közben felismertek, s összesúgtak a hátam mögött. De azt mondom, sokkal becsületesebb dolog kemény munkával megkeresni a betevőt, mint lopni, csalni, hazudni. Nem szégyen a munka, tudom, nincs más lehetőségem, valamiből meg kell élnem, s ki kell fizetnem az albérletet. Szívesen végeznék könnyebb feladatot, akár portásként vagy éjjeliőrként, de most ez van, ezt kell szeretni. A fejesgólok szakértője ma már nem jár mérkőzésre, de egy sör mellett a tévében mindig megnézi az utódok produkcióját, szívből drukkol a DVSC-nek. A helyzeteknél még most is lendül a lába, egy-egy jó beadásnál ugrana fejelni, nem tud szabadulni a játék varázsától. - Örülök, hogy a legszebb éveimet labdarúgóként élhettem meg, soha nem felejtem el a meccseket, a társakat, a csibészségeket s azt az emlékezetes Nyíregyháza elleni derbit. Szerencsémre boldog párkapcsolatban élek, imádom a gyermekeimet és az unokáimat. Nem akarok már nagy dolgokat az élettől, csak nyugodt nyugdíjas kort, s hogy ne kelljen egyik napról a másikra élnem. Ugye, nem kívánok túl sokat?