Stories of Old
Mikor is keződött?
Sziasztok! Hogyan is lehet egy ilyen történetet elkezdeni? Hát ,elég hálátlan feledat, mivel nyilván az általam leírtaknak van elő-illetve utótörténete. Ebben kérném a segítségeteket,hogy aki hozzá tud szólni, ki tudja egészíteni a történetemet, az nyugodtan írjon nekem, nagyon szivesen fogadom.
Na, szóval az én történetem 1987-re nyúlik vissza. Mint már a bemutatkozásomban említettem a zenekart már 85-óta ismerem, azonban igazából csak a fent említett évben keztem megismerkedni munkásságukkal. Előtte a Break Dance-es (pontosabban Electric Boogie táncos) disco-s kölyök voltam, tipikus átlagtinédzser. Ebben a közegben ismerkedtem meg Filkor István (Fidó), barátommal, (aki kitűnően Electric Boogie-zott, Bognár Tibor barátjával szinte versenyszerűen nyomták, sok akkori Break-pózert megszégyenítve). Ő a 18 évével már igazi nagyfiúnak számított az én 15-ömhöz képest. Ezért csak utólag merem bevallani, hogy igen felnéztem akkoriban rá. 87-szeptemberében azonban egy hétköznap, amikor találkoztam vele (és Holló Attila barátjával), elég furcsán néztem rá, amikor azt mondta, hogy őt már nem érdekli a break, inkább Depeche Mode-ot hallgat mostanában, mivelhogy az aztán az igazi együttes. Hát a reakcióm nem volt valami pozitív (mivel tudtam milyen jól táncolt), mi több,igen nagy hülyének tartottam ezért a lépéséért. Azonban, mivel 87-végére már igencsak kezdett hanyatlani az Electric boogie varázsa, hamar szétesett az a társaság is. Én pedig, miközben fergeteges discoegyveleg gyüjtő voltam, kezdtem ismerkedni a popzenék különbözö ágaival. Mivel eladóként a gyöngyösi Skála áruház műszaki osztályán voltam gyakorlaton, néha az árulandó kazetták között is tallóztam. Így akadt a kezembe az 1985-ös The Singels válogatásalbum a DM-től. Először annyira nem foglalkoztam vele, ám az egyik munkatársam (a nálam 10-évvel idősebb Móricz Attila) nagyon ajánlgatta, és az ő zenei ízlésében általában meg lehetett bízni. Elvittem a cuccot haza meghallgatni, és amikor felismertem rajta a Shake the Disease-t(mert minthogy azt a bemutatkozásomban említettem, már hallottam azt a dal a 85-ös Peter ’s pop show-ban), beájultam rajta, mekkora nóta. Hasonlóképpen nagyon megszerettem a See You-t ,az Everything Counts-ot, és szinte mindegyik nóta adott valami plusszt nekem,amit az akkor egyre amerikanizálódó, nyálasodó (London Boys,Rick Astley,stb) pop discozene már képtelen volt megadni, az egyre arctalanabb, karaktertelenebb világával. Tetszett,hogy itt olyan zenekarról van szó,aki a saját egyéniségével tudta felküzdeni magát a csúcsra, hosszú évek munkájával. (ellenben az X-ideig münködő, felfedezett popgagyikkal). Az is tetszett hogy ennek a csapatnak igen karakteres kiállása van , amivel szinte divatdiktátorként is münködött a 80-as években. Még érdekesebbnek tűnt, hogy a Mode-nak van egy jellegzetes, minden más irányzattól elkülöníthető rajongótábora. Ez a tábor hamarosan nálunk Gyöngyösön is megjelent.
Az első kemény mag
Mivel a mi városunk kicsi volt ahhoz, hogy különböző rajongói rétegeknek önálló szórakozási lehetőséget nyújtson, gyakran csak a mindent és mindenkit összevonó disco maradt a bulizás lehetőségeként (vagy persze az általam jobban kedvelt házibulik). Szerény emlékezetem szerint, először a 88-as februári szalagavatómon láttam meg Fidó és Holló urat igazi DM diszegyenruhában (oldalt, hátul felnyirt Dave frizura, bőrdzseki-kabát, bakancs Dm jelvények stb), amint a számomra akkor elég furcsa, pogóhibrid Depeche táncot járják(a Qestion of Time-ra). A táncoló discos csapat pedig húzódott erre-arra, kerülve a sérüléseket a tomboló gárdától. Én eleinte nem értettem ennek a lényegét, (mivel azelőtt is leadták többször a Strange Love-ot, és arra elég nyugis táncikálás volt), azonban a csapatszellem és egyes Mode nóták energikussága (Photographic,Qestion..Behind)valóban képes előcsalogatni az emberből a kicsit intenzívebb, tombolósabb virtust. Sajnos, mint mondottam, a disco számunkra a legkevésbé volt ideális hely az érzelmeink ilymódú kifejezésére, ezt mindnyájan tudtuk és éreztük az egésznek a kényszermegoldás jellegét. Nem beszélve a rengeteg félreértésből való balhékról, verekedésekről, amikor nyilt provokációnak vették tőlünk már azt is amikor megjelentünk ilyen helyeken. Különc öltözködésünk, hajviseletünk meg külön vonzotta a konfliktusokat. Ebben igy utólag látva azt kell mondanom,picit mi is ludasok voltunk néha, de sajnos az akkori lehetőségeink, éretlenségünk ott, ezt tette lehetővé. A megszaporodott konfliktusok miatt sajnos volt Dj, aki bojkottálta a programjából a Depeche Mode-ot. Ebben a kissé viharos, de a maga nemében izgalmas időszakban verődött össze a gyöngyösi DM-társaság első szériája, amely a névsorban is szerepel. Talán az első alapmag akire emlékszem, a már említett Fidó, Holló Attila, Megyeri Miklós(Meggi),Putnoki Zoltán, Jakab Gábor, Bernáth Tamás, Bemme Edina, Gina, majd jómagam, Galó Anita, Bardóczi Gábor, Polgár Viktor,Csépány Zoltán, Csllagász barátom, Váradi Csaba, Pócs János és Zaja Tünde (R.I.P) volt. Azt hiszem ezzel a csapattal boldogítottuk a gyöngyösi művelődési ház, majd nyáron az Orczy kertbe kivonult szabadtéri disco-kat, hogy az esténként leadott 2-3 DM szám alatt kipogózgathassuk, tombolhassuk magunkat, nem kevés feszültséget generálva ezzel az egyébb discolátogató közönség egy részében. Nehéz és hálátlan időszak volt ez, ugyanis a legtöbbünk tulképp csak tombolni akart a kedvenc nótájára, (nem a balhé lett volna a cél), csakhát a mi táncstílusunk kissé provokatívabb volt, mint a slágerekre lötyögőké és ez sokakat zavart. Ezért éreztük egyre többen annak a szügségét, hogy rendezzünk magunknak egy külön találkozót, ahol felszabadultabban, egymás között bulizhatnánk és nem zavarnának minket mások,ellenben mi sem zavarnánk senkit.
88 nyara.Pasadenában buli, itthon nyugi.
A nyár folyamán kicsit távolabb került a társaság némely része egymástól, mivel sokan nyaralgattakk itt- ott, az Orczy-s bulikat meg már untuk kissé. Én többnyire Holló Attila barátommal, a Bardóczy fivérekkel,és egy Darók Roland nevű ált.iskolai osztálytársammal mozogtam (akivel hosszú évekig igen jó barátságban voltunk). Augusztusban sajnos Attila barátomat behívták katonának, így aztán hosszú ideig szinte alig találkoztunk. Az őszi Müv.házas bulikra azért csak újra összeverődött a társaság jórésze. Ekkor hozott össze a sors Csillagász barátommal, amint egy hatalmas vadásztávcsővel a nyakában megjelent, amikor a KERI.(Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző) szineiben hangosítottunk egy területi focibajnokság szüneteiben a helyi Batthyányi téri sportteleben. Épp a LIVE IN HAMBURG-85-ös DM-koncertfelvételéről nyomtam a New Life c. számot amikor láttam egy feketeruhás vékony távcsöves gyereket közeledni. Azonnal bemutatkoztunk egymásnak, majd úgy ugrott be a sporttelep kerítésén a keverőpult mögé mint egy gazella (vagy mintha azt épp szabad lett volna). Azonnal rögtönöztünk is egy Depeche órát (mivel ezen eset dél körül történt, ígyhát mindenki ebédszüneten volt, úgyhogy nem zavartattuk magunkat.). A telep zengett Dave-éktől. Kiderült, hogy Csili úr zenei és egyébb felkészültsége a legmesszebbmenőkig rendben volt DM-téren, ezért gyorsan nyélbe is üttöttünk pár csereüzletet, valamint igencsak fontolóra vettük egy Mode buli kérdését. Megbeszéltük, ki az igazi arc, ki a divat, sőt egy kis vitánk is volt. Történt ugyanis, hogy egy hatalmas kacsa terjedt el akkoriban közöttünk. Valaki a társaságból ugyanis a 88-ban megjelent (és igen erős Depeche hatásokat magán viselő) német CAMOUFLAGE-zkr debütáló Voice and Images c. albumát kikiáltotta a 88-as Depeche lemeznek. Mivel akkoriban nem volt ritka a másolt kazetták terjedése, igazán a muzsikáról (minden infó hiányában ) el is lehetett volna hinni, hogy DM, mivel a zenei megoldásokban és hangszerelésben is elképesztő volt a hasonlóság. Azonban én már korábban a rádióból ismertem az albumon szereplő The Great Comandment c.dalukat és tudtam, hogy az nem Depeche Mode. Ennek ellenére elég nyomós okokkal kellett ezt alátámasztanom, hogy eldőljön ez a vita.
This is Nodisco
Fontosabb volt azonban ennél, hogy készüljünk a várva várt bulinkra, amely végre megszületett 1988-őszén, a helyi régi rendőrség kibérelt emeleti helyiségében. (ráadásul büntetlenül. ha ha...). Ezen a bulin volt az első igazi nagy gyöngyösi Mode-bandatalálkozó. Itt ismertem meg a képgyüjteményben is szereplő Bozók Bertold-ot, Zázravec Jánost, Maticsek Pétert és itt buliztam asszem először Csépány Zoltánnal, Guba Bélával, stb. Hajnalig tartó, igazi Depeche őrület volt és a csapat szine java igencsak kivette a részét a hangulat egekig emeléséből. Eltekintve egy-két szerelmi tragikomédikus jelenettől és a rockerbandák támadással való fenyegetőzéséből, egy olyan bulit sikerült tető alá hozni, ami példaértékűen jól sikerült. Egyből levágta erről a legtöbbünk, hogy ennek a bandának igenis többször is össze kell zördülnie. Ráadásul a feszültség már nem csak a rockerekkel és a discos keményfiúkkal, hanem az akkoriban népszerűvé vált Beastie Boys LL Cool J, Jovanotti, Public Enemy-rajongó rapperhadakkal is kezdett egyre jobban kiéleződni.Ez a tény igencsak szügségessé tette a bandaszellem és az összetartás megerősítését. Mai fejjel talán már kicsit mókásnak tűnnek ezek a kis bandacsaták (én személy szerint soha nem is értettem, mi szügsége van annak aki egy táborhoz tartozik, a másik csapat tagjait automatikusan gyűlölni), de akkor sajnos ezek bizony igenis élő problémák voltak. Ebben sajnos nem tudok igazságot tenni utólag sem és asszem nem is nagyon lehet, mivel sztem az egyikünk 19 volt ebben a másikunk egy híján 20. Minden csapathoz csapódtak ugyanis szarkeverők, akik szították az ellentéteket, uszítottak bennünket egymásra. Utólag szemlélve a dolgot inkább ezekre az emberekre kellett volna jobban odafigyelni és akkor rengeteg kellemetlenség talán elkerülhető lett volna. A külömböző látásmód csak egy csekély része volt a kiváltó okoknak . Na, szóval éreztük, hogy ennek a társaságnak igenis egy állandó szórakozási lehetőségre van szügsége, ami elkülönül a helyi discok-tól és sokkal személyesebb, privátabb annál. 1988 szilvesztere ugyancsak jelentős eseményként említhető, mivelhogy itt újra összeverődött a Mode csapat, mégha nem is akkora számban, mint az őszi bulin.
1988. Szilveszter. Elindult a banzáj.
Az esemény egy házibuli volt ami Galó Anitáéknál zajlott. Itt ismertem meg Takács Gábort, és asszem itt találkoztam először a Szatmári Móni féle társasággal is. Az est ugyan csak félig meddig volt DM-jellegű, mivel a társaság fele (többnyire Anita osztálytársai) nem igazán voltak Mode fanok inkább az aktuális disco slágereket szerették. Azért jópár frankó muzsika és nem kevés tombolás kisérte végig ezt a party-t is. A mulatság ránk eső részének a gerincét a Live in Hamburg koncertfelvétel audio változatának sűrű forgatása tette ki (Photographic rulez), kiegészitve néhány akkori hazai kedvenc ( a Bonanza Banzai Induljon a Banzáj c. dalának még lemezmegjelenés előtti premierverziója, az Exotic zkr. debütáló Holdfénytánc c. albumának a Nézz Rám Tizedes c.dala) produkciójával, valmint a cyberpunk Sigue Sigue Sputnik The 20-century Boy c. pogóművészetével (egyébbként a Sputnik ezen albuma nagy kedvencként forgott a későbbi bulijainkon is). Természetesen jelentős ismeretségek, barátságok alakultak ki a buli folyamán, (sosem felejtem el , amikor Csillagász barátom olyan erős gesztikulációval osztotta az észt Szatmári Móniéknak , hogy kénytelen voltam leparodizálni a mozdulatait vele párhuzamban. ha ha ha...) mégjobban összekovácsolva a társaságot. Az éjféli koccintás egy kreatívabb év képeit vetítette elő felénk.
Here is the művház.
1989- első hónapját az akkori kinevezetlen magnófelelősünk Guba Béla jóvoltából reprezentált magnós útcai bandafelvonulások jellemezték. Ebben az időben ismerkedtem meg olyan arcokkal mint; Szabina, Huszár Edina, Juhász Médea, Csépány Orsolya , Varbai Orsolya és Katalin, Selmeczy Edina, és Szeka. A törzshelyeink pedig vagy a helyi Korona söröző (ma már pizzériává alakult át) vagy a Művelődési Központ aulája volt. Talán innen pattanhatott ki az ötlet, hogy a házat meg kellene kérdezni , nem e adnának nekünk egy kisebb termet esetleges klubhelyiségnek. Ha jól emlékszem, nemsokára (nagy örömünkre) meg is kaptuk az emeleti 2-es számú klubhelyiséget, amit azt hiszem Takács Gábor egy közeli rokona segített nekünk elintézni, Az első buli,( bár azt még félig meddig meg kellett osztanunk a Jimmy Hendrix klub rajpngóival) számomra igen emlékezetes volt. Egy Videoton tv-n és valami pocsék ezeréves videón néztük agyonmásolt állapotban a People are People, a Shake the Disease, a Stripped , és a Question of Lust videoklippjeit. A mai internetes, DVD-s, házimozis világban már elég röhejesen hangzik ez, de akkoriban nem volt ennyire könnyű hozzájutni ezekhez az anyagokhoz, főleg vidéki viszonylatban. Ráadásul a többségünknek abban az időben még videója sem volt, így hát örülhettünk, hogy mozgóképen láthatjuk Dave-ékat (na jó, talán ez már tényleg túlzás egy kicsit,de ezzel csak érzékeltetni akartam, bár nem tudom ki hogyan élte meg azt az időszakot, hogy sztem korántsem voltak ezek ilyen könnyen elérhető dolgok, mint manapság.). Az élményektől feltöltődve neki is lódultunk szervezgetni a további partykat minden pénteken 18 órától. A program eleinte csak full Depeche Mode- ból állt, ám amikor már minden létező művüket orrvérzésig nyomtuk,(B-oldalak, maxik, kalóz koncertfelvételek) finoman kezdtünk hasonló muzsikákat is belevonni repertoárunkba. Azért természetesen a főszerep mindig a négy faszagyereké volt .ha ha... Maticsek Péter barátommal (többek között) igencsak értettünk az ilyen olyan kalózverziós koncert ritkáságok és B oldalak begyüjtéséhez. Ilyenek voltak például;az 1988-as Wembley-arenás koncert (a pesti koncert 10-ei, csütörtöki programja), az 1985-ös Live in Basel (szinte ugyanaz a programja mint a hamburginak, csak rajta van a Puppets és az Ice Machine), egy 85-ös Montreaux-i buli, a Hammersmith 1982-ből és a csapat egészen korai 81-82-es klubbulijai(Bridgehouse,stb stb)A B-oldalas kedvenceink pedig a Fools, az In Your Memory, a Work Hard, a But Not Tonight,a Now This is Fun és a Pleasure Little Treasure- voltak.Ezek gyakori party-dalokként szerepeltek nálunk.
Február tájékán a hajdani Exotic zenekar tette tiszteletét városunk műv. házában, táncos lábainkat a parkettre csalogatva 24/24-szer. Bár én a muzsikájukat inkább csak igényes szórakoztatózenének tartottam (sehol nem volt nálam a Mode mélységéhez képest) de a tagok olyan meggyőzően adták elő magukat és annyira jó arcok voltak, hogy nem lehetett nem szeretni őket. Emlékezetes pillanata volt az estnek, amikor Galó Anitáékkal a kezét éppen felénk nyújtó énekes Sipos F .Tomit lerántottuk a szinpadról, majd a magasba emelve tartottuk ahogy egy rocksztárt illik . Szegény annyira megrémült ,hogy holtsápadtan ijedtében csak ennyit tudott mondani , hogy „tegyetek már vissza”, majd azután kétszer is elmondta ,hogy ő ilyet még soha nem tapasztalt sehol.
Kikapcsolódás.
Március környékén hirt kaptunk egy gyöngyösi szintizenekar jelenlétéről akik Take Off névre keresztelték magukat és a névsorunkban is szereplő Páli Norbert szintizett benne (Csomor Attila és Fodor Zoltán mellett). Sajnos azon okokból kiindulva, hogy asszem cirka fél- háromnegyed évig léteztek nem sokat tudok írni róluk , de azért úgy érzem , mégiscsak említést kell tennem rövid munkásságukról. A muzsikájuk amolyan finomabb, slágeresebb szintipop volt, amely inkább a korai Depeche dolgaira emlékeztetett néhol. A vokális területen azoban nem voltak valami szerencsések. Először a névsorunkban szereplő Maticsek Péterrel, majd később egy Hédervári Lilla nevű énekeslánnyal próbálkoztak (vele azt hiszem koncerteztek is a műv. Házunkban),de egyikük sem bizonyult tartósnak.Végül 89-nyarán Csomor Attila távozásával ketten folytaták Norbiék azután úgy tudom nemsokára fel is oszlottak. Hát igen ,egy ilyen kis városban sajnos igen nehéz megfelelő embereket találni főleg ilyen tipusú muzsikához.
Új zenék jönnek, régi haverok mennek.
A tavaszi szezon új zenéket hozott a klubéletünkbe, ugyanis május környékén meglátogatott minket a hatvani szekció, Stirlich Lajos, Pepe és Ottó személyében. Az ő tarsolyukban volt (többek között) a Soft Cell, Non Stop Erotic Cabaret c. albuma amelyet igen megkedvelt a társaság nagy része. Ottó barátunk pedig a Cure ízeit kóstoltatgatta velünk. Frissítésként hatott ugyancsak, az épp abban az időben megjelenő első Bonanza korong (Induljon a Banzáj), valamint a nyár folyamán kijött második Camouflage anyag a Methods of Silence (Love is a Shield rulez). Na és persze ki ne felejtsük a sorból a 101c . koncert audio és videoanyagának, valamint az azonos címü dokumentumfilmnek a megjelenését. Az Everything Counts 88-as Live verziója újra tarolt a rádiókban és a táncparketteken egyaránt. Egyre többen kezdték újra megkedvelni az addigi fanyalgók közül is a Mode-t. Klubéletünk pedig szépen fejlődgetett a létszámunk gyarapodgatott. A Kezdeti videós, kismagnós ,szinte csak beszélgetős bulikat már a tavasz elején kezdték felváltani a Hi- Fi cuccos hangos tombolóparty-k, ahol a pogózásból szinte tanfolyamot indíthattunk volna. Az átlagosan 30-40-fős kis csapatunk egyre láthatóbban adta a jelét annak , hogy igen jól érezzük magunkat a kis klubunkban. Ezt nemcsak a házas bulik, hanem az egyébb közös tavaszi megmozdulások (a képtárban fellehető Május 1es Dobogókői összeröffenés, a Lajosháza-i kirándulásunk, valamint a budapesti Planetáriumban megrendezett, DM nótákra komponált lézershow- n történő részvételünk ,amely előadás egyébbként a Kiberiada nevet viselte. Na és persze a szmbati műv. házas Vitovszky úr diákdisco-i, akinek köszönet, hogy annak ellenére sem bánt velünk szükmarkúan DM, és egyébb pogóztató zenék tekintetében, hogy néha igen csak rezgett a léc , mert bizony eléggé ráztuk a pofonfát ha. ha...) is igyekeztek alátámasztani. És mint ahogy ez lenni szokott, kezdtek ránk felfigyelni innen- onnan , kezdett híre menni a dolgainknak. Ennek jó és rossz következményei egyaránt voltak. Talán a rosszak közé sorolható az, hogy néhány rocker arc elég sokat sündörgött akkoriban a műv. ház felé, egyre mesterkedve valami balhé kiprovokálásán velünk. Nem beszélve arról , hogy sok nem kedves vendég csapódott közénk is akik nem mindig a legjobb magaviseletről tettek tanúbizonyságotságot ,sem nekünk ,sem a ház vezetőségének. Sajnos ez néha konfliktusokat okozott nekik a személyzettel, és előfordult, hogy velünk is. Sok régebbi arc pedig ezt látva el-el pártolgatott a társaságunktól. Ráadásul sokan a sűrű atrocitástól megcsömörve valami más, biztonságosabb zenei és öltözködési irány felé kezdett tapogatózni. Némelyek úgymond védekezési mechanizmusként kezdtek a Skinhead- filozófiával és a kopasz társaságokkal szinpatizálni, mások az akkor vidéki viszonylatban még gyerekcipőben járó alternatív zenei kultúra felé mutattak nyitottságot. Kezdett egy újabb fajta belső szelektálódás kialakulni köztünk, amelyre a ház nyári szünete egy elég jelentős próbatételt biztosított, mivel kissé távolabb kerültünk egymástól. Ez a kényszerpihenő lehetővé tette, hogy kiderüljön ki mit és hogyan gondol ezekről a dolgokról.
egy másik hasonló szub"Cure"-túra
A nyár végre lehetőségeket nyújtott a városi keretekből való kitörésre, új utak, új társaságok, új helyek,új zenék felkutatására. Sajnos mi ekkor még elég fiatalok és tapasztalatlanok voltunk ahhoz, hogy ezt a lehetőséget maximálisan ki tudjuk használni,de azért igyekeztünk. Én Sramkó szilárd, a Bardóczi fivérek és Charlotte által kezdtem a The Cure zenekar munkásságával behatóbban ismerkedni. Igaz, már májusban jelen voltam a felejthetetlenül nagyszerű első budapesti fellépésükön,azonban a dalokat még akkor nem nagyon ismerve csak az érdekes és varázslatos feelingű előadásmód jött át. Nagyon pozitívnak tartottam, hogy ez a csapat is (bár a zenéjük néhány rokonelemtől eltekintve egészen más mint a Mode-é ) nem kis egyéniség a 80-as évek zenei palettáján, akárcsak a D M. Nem beszélve arról, hogy a Cure-osok épp oly mániákus rajongással tudják szeretni a csapatukat, mint a Depeche rajongók. Ráadásul néhány hangulati rokonvonás miatt még elég jóban is van a két rajongótábor egymással (rőhejes,de szinte már hihetetlen volt számunkra, hogy ilyesmi létezhet, hogy valakik minket is kedvelnek.), és sokszor fellelhetők egymás bulijain.Nem beszélve arról, hogy mivel a DM-dolgait már oda-vissza ismertük nem ártott egy kis kalandozás a hasonló muzsikák között, hogy tovább tudjuk vinni azt a fajta lázadást, amely a populáris divattömegcikk, a zenei giccsparádé terjeszkedése ellen szólt. Nekünk a zene többet kellett, hogy nyújtson a személytelen táncikálásnál, vagy a mosogatás közbeni háttérzörejnél. A karaktert az egyéniséget,az újszerűséget a dekadens különállást kerestük és ezt a Cure-ban is meg tudtuk találni, ugyanúgy, mint a Depeche Mode esetében, sőt talán náluk ha lehet, még lázadóbb formában.A jóval szélsőségesebb image-ük, egyszerre volt érdekes és picit riasztó számomra. Nem mondom .a Mode-rajongók között is akadtak súlyos arcok, ám ahogy a Cure-osok és a gruftie-k ki tudtak nézni az aztán a provokativitás netovábbja volt nálam. Elgondolkoztam, hogyha nekünk a kockafejért, a bőrdzsekiért, a bakancsért és a fekete cuccért beszólnak itt -ott , akkor ők aztán mit élhetnek át a polgárinak és átlagosnak még a legtágabb értelemben sem nevezhető megjelenésükkel.Ugyanakkor viszont vonzott a dologban az extravagáns megközelítés és a még keményebb kihívás és lázadás lehetősége a kommersz ellen. Az azonban még jóval későbbi történet, amikor tupírfrizurával, Boogeys csizmában, aprópettyes ingben, kifestve nyomultunk a Cure, Sisters of Mercy, Mission, Nephilim,New Modell Army, Clan of Xymox zenéire és filozófiájára, mint setét darkerek.)
Nyár ,fiatalság, bolondság Cézár, stb...
89-nyara még csak az ismerkedés területe volt. A Camouflage Love is a Shield- je hasított a nyári éjszakáink levegőébe kellemes dallamaival. A Cure Lullaby- ja pedig az elvont , nyomasztó dekadencia arculatát jelentette számunkra. A Soft Cell Youth-ja és Bedsitter-je a New Wave-nek azt az időszakát idézte fel nekem, amikor az még szinte csecsmőkorát élte, sokkal ambíciómentesebben és talán ártatlanabban és naivabban is. Abádszalóki nyaralásaink folyamán igen igen sok éjszakát töltöttem el a vízparton ülve , hallgatva ezen muzsikákat, valami olyasmit szivva be belőlük, amely lényegesen másabb volt, mint amit akkoriban szeretni kellet a jó átlagtinédzsernek. Amikor pedig itthon voltam többnyire a 80-as-i lakótelepen mozogtam Csillagász barátommal. Itt ismerkedtem meg Izrael Roland-dal (amint épp az útcán üvölttette a Live in Hamburg-ot a magnójából, mit sem törődve a lakótelep nyugalmával ha..ha.ha) Pataki Zsuzsó-val (aki a mai napig a legkedvesebb ismerőseim egyike) és Zsókával, akivel a világon a legjobban lehet Depeche dalokat előadni King Singers módjára, szájjal. (felváltva énekeltünk, szájdoboltunk,szájbillentyűztűnk, szájsamplereztünk. A körülöttünk lévő társaság pedig dőlt a röhögéstől.ha.ha ha ) Na és persze ki ne felejtsük a nyár élményeiből a Bardóczy fivérek által közösen végrehajtott orbitális bűncselekményeinket.ha..ha. Róluk azt érdemes megemlíteni (itöbbek között) hogy tipikus mintapéldányai voltak a jótestvér szindrómának. Ha a Kassai út-i házuk falai mesélni tudnának arról, hogy mit összecszsegették ezek egymást néha, hát lenne mit mondaniuk. A kiváltóokot többnyire az szolgáltatta, hogy mi Gáborral (magától értetődően) a DM, a Cure-és társai körül mozogtunk zeneileg, mig Attila képes volt olyan számunkra gusztustalan , divatos popszámokat halgatni, hogy a víz vert ki minket tőle.(csak pár gyöngyszem; Milli Vanilli, Bros, ááh) Soha nem felejtem el azokat a testvéri csevejeket amelyek nagyjából a következőképpen szóltak;
Attila:- Hát én nem nagyon szeretem a Depeche Mode-ot,de atetszik tőlük a Mester és Segédje.
Gábor:-Meg a hülye Millivanilli és segédje, Bardóczy Attila.
Attila. Kussoljáá már, mert szétrúgom a pofádat, te majomláda!!!Mi az a Depesmód, ott van kint Cézárnál (az akkor kb 15-éves németjuhász keveréküket hívták így és természetesen ő ,a kutyaháza körül található félkemény kutyaszarra gondolt, amit többször felhozott hasonlatként a Depeche Mode-al kapcsolatban.ha..ha..ha.).
És így ment ez szinte hétről-hétre ,amikor a nagy pénteki- szombati bulikra készülődtünk náluk vagy 2-3 órát (ez nem vicc, soha sem felejtem el, amikor egy alkalommal Attila felpróbálta a teljes ruhásszekrénye kollekcióját, majd végül kikötött egy gyűrött melegítőfelsőnél.ha..ha..ha) Azt azért tudni kell Attisról, hogy annak ellenére is ,hogy kicsit(?) másként gondolkodott zeneileg, mint mi, nagyon sokat lógott velük és igencsak fel tudta dobni a társaságunkat, mivel elég jó arc volt ahhoz. Gábor úr pedig csak Cure-osodtt, tupírozódott a szülei nagy bánatára(emlékszem amikor a faterja kikelt magából, mivel Gáborunk egy zöld fonálból készített pókhálót akart kitenni a szobája falára. Amikor ezt meghallotta szegény ,egyből kifakadt, hogy "Hülye vagy te fiam, még ami a falon van azt is le kéne verni!!!")Hát igen, az őseink picit nehezebben tudták tartani velünk a lépést ha..ha..ha.
Nem Kjúrklub!!!
A meglehetősen hamar elrepült nyári szünet után végre újra nyitott a ház is , ami automatikusan azt jelentette, hogy újra kezdődött az általam várva-várt klub. Az arculat azonban kissé változott, bár szerintem nem olyan nagymértékben, mint ahogy azt egyesek felfújták. Bardóczy Gábor úr (Miután a nyár nagyrészét végignyomultam velük jópár nemsemmi- kategóriás akciót megélve itt ott), már kezdődő-növögető tupírfrizurával és hosszú aljú fehér ingben jelent meg, egyre követelve a Cure térhódítását. Nosza több sem kellett a kissé Mode-izmus terén konzervatívabb és egyébbként is sokszor hangadó Bernáth Tamás-nak, aki azonnal feketén -fehéren megmondta, hogy "Ez depesmódklub és nem kjúrklub"!!!! Majdnem igaza is volt. Azért csak majdnem, mert attól hogy egy Depeche klubban(miután az jópárszor tanúbizonyságot tett arról , hogy a DM-től minden, de minden létező anyagot, amely csak a birtokában volt ,több ízben is lenyomott a party- k alkalmával) megszólal valami más is (természetesen rokon kaliberű dolgokra gondolok itt, nem metál vagy discoszámokra) még automatikusan nem válik olyan klubbá. Nem beszélve arról a szősszenetről, amikor Bozók Bertold beállított hótrészegen, egy Die Artze kazettával amit végigpogózott szinte egymaga. Nahát az volt aztán csak az, olaj a tűzre ha ha...
Road 60.
Szegény Tamást ezen eset után már nem is nagyon láttuk a klub-ban valami oknál fogva.ha..ha..ha. A hatvaniakkal ápolt jóbaráti viszony jegyében néhány tag hébe- hóba lejárogatott hozzánk ,sőt egyszer az egyikük el is hívott minket hozzájuka 213- as suli gólybáljára. Bár , ne tette volna szegénykém, mivelhogy nem voltunk biztos tudatában annak, hogy élve hazajövünk onnan. Történt ugyanis, hogy amint beléptünk a terem ajtaján, sikerült (főleg Badóczy Gábor haverunk frizurájával, de amúgy az egész bandánk kollektive kinézetével is )olyan rettenetes népszerűséget kivívnunk, hogy menten egy kb 25-30-fős fogadóbizottságot kaptunk, akik kilátásba helyeztek nekünk ezt- azt az este folyamára ( mivehogy állítólag megyertük a kisöccsüket, meg beszótunk a nagybátjukra..ha..ha..ha) és sajnos nem úgy nézett ki a dolog, mintha tréfálnának. Azonban kiderült ,hogy nem is csak velünk van bajuk , hanem kollektive a Depeche-el és táborával, mivelhogy a szemünk láttára kezdtek összeverni mindenkit, aki táncolni mert a Mode- ra, vagy bármire ami nekik nem tetszett. Ám hozzánk a csodával határos módon valamiért mégsem nyúltak .( talán látszott rajtunk milyen kemííny kölykök vagyunk, mivel próbáltunk olyan határozottan járni- kelni , mintha olyanokat mint ők, naponta ötössével ütnénk agyon darabonként.ha..ha..ha Az már más kérdés , hogy egy zabszem nem fért volna seggünbe és kb 30-fillért sem adtunk volna az egész életünkért. ha..ha .ha.....) Azért kaland ide- hősiesség oda, annál jobban semminek sem örültem , mint amikor éppségben hazakerülve megúsztuk azt a C. kategóriás akciófilmbe illő napot. ha.. ha.. ha.
Itt van az ősz, itt van újra, sdark, mint mindíg énnekem.
Természetesen az ősz sem maradt zenei csemegék nélkül. Rögtön ,szeptember első napjaiban kapható volt nálunk Martin Gore első szóló Ep-jének kazettaváltozata a Counterfeit (amelynek b-oldalán, a 82-es Hammersmith- i koncert pár dala volt hallható) és ami a legfontosabb, megjelent az akkor aktuális legújabb Depeche Mode single Personal Jesus/ Dangerous-cimmel, mintegy előfutáraként a 90-es albumnak, amelyet már jóideje vártunk. Az első reakcióm igen furcsa volt erre a Western- feelingű gitáros, hozzájuk képest elég érdekes hangzású nótára(Personal Jesus). Azonban mégis volt valami megfoghatatlan varázsa, ami miatt még a furcsasága ellenére is szerethető volt. A b-oldalas Dangerous már egy sokkal tipikusabb DM- szám az elektronikusabb hanzású tipusból. Közben vadul folyt az ismerkedésem a The Cure lemezeivel is. Először a 79-es Three Imaginary Boys.c albummal indultam el, majd ezt követték elébb a poposabb lemezek közül néhány( Japanese Whispers.. The Head on the Door) később a darkosabb anyagok (Pornography, Disintegration).Láttam az MTV-n a Lovesong klippjét, és iszonyúan bejött ( az a cseppkőbarlang nagyon állat), majd olvastuk az Ifjúsági Magazin ,Grufti-król szóló cikkét ami eléggé felháborított. A cikkben szereplő Charlotte azonban elmondta, hogy sajnos eléggé kiforgatták a szavaikat és közel sem olyen bután, primitíven nyilatkoztak, mint ahogy azt a cikk írója beállította, mint valami negatív oktatófilmet. Furcsa egybeesés, hogy pont ősszel ismertük meg ezt a kultúrát és talán a Halloween ünnep közelsége is benne volt abban , hogy kissé megnyílt felé az érdeklődésünk némelyikünknek. Azonban ,hála az égnek , nem vittük túlzásba a dolgot és nem mélyültünk bele a kultúra negatív részébe (halálvágy, boszorkánykodás, sátáni praktikák, átkok,varázslások stb.stb.) Azt hiszem, sem a Cure sem a Mercy nem jutott el ezekre a mélypontokra, amelyek tényleg csak a műfaj egy szűkebb elborultabb rétegének szüleményei. Pont ez volt a zavaró a cikkben,hogy egy-két ember kivételével csak ezek a céltalan önpusztításal foglalkozó alakok szólaltak meg és én meg tudtam ,hogy a Cure, még ha a legszomorúbb periódusában van sem erről szól. Kissé olcsó és tisztázatlan elvek hangzottak el ott, mindenféle józan értelmet, értéket mellőzve. Szerencsére lett folytatása a dolognak(mármint a cikknek) és lehetősége nyílt pár értelmesebb arcnak tisztázni ezt a dolgot, amennyire lehetséges.
Az ősz vége ,tél eleje,a deresedő fák és a nyirkos hideg méginkább aktuális környezet volt a komorabb DM- Camouflage és Cure lemezek hallgatásához. Főleg ,ha szerelmi bánattal, vagy egyébb elutasítottságérzéssel küzdött az ember, vagy épp csak elege volt a kurva világból. Jó érzés volt tudni, hogy rajtunk kívül is vannak olyanok akik át tudják érezni , vagy esetleg megélték ezeket a problémákat, és nem reklámszlogen szerű felületes marhaságokkal próbálnak kábítani, egy olyan világot vetítve eléd ami gyakorlatilag nem is létezik.Olyan boldogság képet, ami mögött egy érzéketlen profitgépezet működik, undorítóan kiszámítva minden gyanútlan fogyasztó reakcióját és manipulálva azt.
A destructív szűzoltók, és a gőzvezetékszerelők
Na de azért nem csak ilyen komor dolgokból állt az életünk, voltak ám vidám pillanataink is szép számmal. 89-őszéhez köthető egy számomra egész mókásra sikeredet házibuli Szűz éknél (a társaságunkban többször megforduló Juhász Médea egyik legjobb barátnője.Jónéhányszor vendége volt klubunknak) ahol a társaság javarésze képviselte magát. Hát Depeche meg Cure az itt is akadt bőven, ám faterom bivalyerős háziborától olyan szinten sikerült fejre állnom ,hogy azt tanítani lehetett volna. Szegény Szűz -barátnőnk mamáját igencsak meglephettem, amikor a hálószobájukban megtalált, amint éppen hottrészegen ténfergek a nadrágomból kiengedett aljú fehér ingben , amit nadrágszijammal kívülről kötöttem át derékban.(nem semmi desighn ..ha..ha.) Nem is csoda, hogy miután talált még pár ilyen hasonló állapotban lévő jómadarat a házban itt-ott ,eiég hamar véget vetett a mulatságnak.ráadásul a Qestion of Time és társai alatt Vastagh Zsolt cimboránkkal eléggé adtunk a kultúrának, úgyhogy a szoba berendezésének biztonságáért senki sem mert volna garanciát vállalni. A kelleténél hamarabb bekövetkezett hazavonulásunknál már sikerült olyan szinten meghülyülnöm a házibortól, hogy amikor a városi kórház mellett elmenve láttam egy kéményt füstölni, szentül álítottam ,hogy ez azért van ,mert a gőzvezeték-szerelők jártak ott. ha...ha.
"Hát nem nyílik a cipzár, hogy esne szét a ház"
( Persze nem biztos, hogy jót tett nekünk.)
Nagyon fontos megemlíteni még a novemberi Bonanza Banzai koncertet városunk műv. házában. Ez az első albumuk turnéja volt, még jóval szerényebb kiszerelésben mint a későbbi BS-es megaparty-jaik.A menedzser Fábián Tibor abszolút semmitmondó, süket bemutató reklámdumája után végre belecsaptak a skacok a lecsóba. Szinte mindent eljátszottak ami az akkori albumukon koncertesélyes és szerethető tombolható volt , sőt még pár ízelítőt is a későbbi anyagukról (Colours, Bonanza Pogo 1,stb) Azt hiszem jót tomboltunk rájuk , bár valamiért olyan mély nyomot nem hagyott bennnem az a koncert. Talán azért mert éreztem, hogy egy kicsit észrevehető volt a srácok hozzáálásán , hogy ez mégiscsak vidék ,meg aztán lehet ,hogy a müv házunk szolgátatta technikai feltételekkel sem lehettek túlzottan megelégedve. ( bár bocsánat ,ha nem így volt ,de nekem valami ilyesmi jőtt le). A dedikálásnál viszont nagyon közvetlen ,aranyos arcok voltak. Sajnos sikerült is Szűz-el jól összevesznem Menczel Gábor előtt egy számcim félreértelmezésén. (Shake the Disease) Azonban később kiderült , hogy neki volt igaza , én néztem el a dolgot (na, azt hiszem kaptam is utánna a pofámra bőven a szalagavatómon tőle egy héttel később. Alig birtam kiengesztelni a hölgyet ha...ha..ha) Mindenesetre utólag is bocsánatot kérek tőle, nem akartam ezzel neki kellemetlenséget okzni ,főleg Menczel úr előtt.
"Jó estélyt kivánok"
A szalagavatóm ugyancsak emlékezetes estének bizonyult . Ugyani s, miután a melehetősen lagymatag hangulatú iskolai bulinkról leléptem, Csillagászéknál (a teljes szülői apparátus hiányában ) egy rögtönzött házibulira került sor, ahová ugyan nemtom honnan ,de odakeveredett Szili és Charlotte barátom is , meg még jópár illusztris résztvevője városunk underground lázadó életének. Történt ugyanis, hogy egyszercsak megjelent nálunk városunk két igen keményvonalas Punk alakja Gyánti Attila és Szigetvári Attis (Sziszi), mondván hogy a Koronából kénytelenek voltak eljönni, mivel kissé zokonvette a jelenlétüket egy kb 30-főt számláló többnyire Felső- és Alsóvárosi társaság, akik miután hepciáskodni kezdtek velük, azt szintén nehezményezték ,hogy néhányuk kissé harcképtelenné vált az este folyamán , könnyelműen alábecsülve Attiláék ütőképességeit.
Miután néhány órát nálunk töltöttek nem kevés sztorizás és eszmecsere közepette (emlékszem ahogy a társaságukban lévő akkor halászra költözött Torgyik László nevű osztálytársamat és akkoriban igen jó cimborámat egy kombájn vásárlásával fenyegették meg ha..ha...ha), hazaindultak tőlünk. Már bocs , hogy leírtam ezeket a sztorikat róluk, de sztem jópofa történetek és sokat vidultunk akkoriban rajtuk. Charlotte cimborám pedig beható ismeret anyaggal látott el bennünket a budapesti klubélet és darkerság, DM- osság minden apró történéseiről mozzanatáról (aki egyébbként azért nevez benzinarcúnak, mert én szóltam be egyszer v. mi ilyesmit , jellemezve valakiket). Szili pedig a csendes többség hangja volt, ráhelyeselve a dolgokra .ha..ha.ha... Bardóczy Gábor úr meg egyre azt hajtotatta ,hogy őt nem tudja senki megijeszteni, majd a mellette lévő erkélyre nyíló konyhaablakból Csillagász úr váratlanul,sejtelmes mély hangon ráköszönt, hogy "jó estét kivánok " és rögtön leesett a székröl rémültében, mi meg a röhögéstől .ha..ha...ha..
Folytatás a Stories of old 2-ben |
AJÁNLOM AZ OLDALT
