A honfoglalás

Õ a kettõs honfoglalás mellett foglal állást, miszerint a magyarság két lépcsõben szállja meg a Kárpát medencét. Az elsõ fázis 670. körül volt, a második fázis pedig a jól ismert IX. század végi bejövetel.

Ezt az állítást a különbözõ krónikák és gesták leírásaival igazolja. Ezekben a leírásokban megjelennek a kettõs bejövetellel kapcsolatos történetek. Például Anonymus Gesta Hungarorumában a honfoglalást úgy írja le, hogy elõször a hunok, jöttek be, akik a magyarok rokonai, majd utána a magyarok. Az orosz õskrónikában (Nestor krónika) is kettõs magyar honfoglalásról írnak. Eszerint elõbb a fekete, majd a fehér magyarok érkeztek a Kárpát-medencébe. Az itt leírt fekete magyarok valószínûleg az onugorok lehettek, akik a bolgár népcsoporthoz tartozhattak. Ám nem biztos, hogy õk a magyarok rokonai, mindenesetre valószínû, hogy a Hungária elnevezés az onugor szóból ered.

A kettõs honfoglalást régészeti bizonyítékokkal is alá lehet támasztani. A VII. század második felében változás következik be az avar díszítõmûvészetben. Megjelenik a griffes-indás díszítés, amely jellemzõ volt a honfoglaló magyarok díszítõmûvészetére is (ezt alátámasztja a Nagyszentmiklóson talált aranylelet, amely avar kori). Emellett a Szarvason talált avar tûtokon látható rovásírásnak van magyar olvasata is. Eszerint a magyarok és az avarok rokon népek voltak.

Továbbá, a honfoglalás idei korokból feltárt leletek nem mutatnak pusztulásra utaló jeleket, és a magyar települések az avar települések mellé és nem rá települtek, amely megint csak azt igazolja, hogy az avarok Árpádék rokonai voltak.

Ezt az elméletet a legtöbb történész nem fogadja el, hiszen a griffes-indás díszítés, ekkoriban a legtöbb nomád, fél-nomád népre jellemzõ volt. A viszonylag békés bevonulást pedig azzal indokolják, hogy ekkoriban a Kárpát-medence nagyon ritkán lakott terület volt, hiszen Nagy Károly a VIII. században kiirtotta az avarok nagy részét. A terület jelentõs része bolgár gyepû volt, tehát lakatlan terület, a Dunántúli rész a keleti-frank állam, keleti része pedig a Morva fejedelemség peremterületéhez tartozott. A Kárpát-medence tehát nem volt túlságosan védett terület, így a magyaroknak nem kellett véres küzdelmeket vívni az itt élõ gyér lakossággal.

Ezt az álláspontot fogadja el a mai történészek 80-90%-a. Eszerint a magyarok egy lépcsõben szállták meg a Kárpát-medencét, amely részben tudatos, részben pedig véletlenszerû események láncolata volt. Tudatos volt, hiszen a magyarok már korábban feltérképezték a területet, ugyanis már a honfoglalás elõtt is indítottak kalandozó hadjáratot erre. Elsõként a 830as években bolgár felkérésre Bizánc ellen vonultak. 862-ben a morvákkal szövetségben a keleti-frankok ellen támadtak. Ezen hadjáratok során átkeltek a Kárpát medencén, tehát megismerték a területet. Ezen kívül a honfoglalást megelõzõ évtizedben négyszer jártak a késõbbi Magyarország területén. Ezeknek a látogatásoknak a célja egyértelmûen a terület feltérképezése volt.

A honfoglalás közvetlen elõzményei a 894es kalandozások voltak. Ekkor a magyarok, akik soha nem egységesen háborúztak, két felkérésnek is eleget tettek. Az egyik sereg a bizánciak felkérésére Bulgária ellen fordult és az Al-Duna és a tõle délre fekvõ részeken fosztogatott, a másik had, valószínûleg Árpád vezetésével, a morva fejedelmet, Szvatoplukot segítette az Arnulf vezette keleti-frankok leverésében. Miközben a két sereg idegen földön kalandozik, addig az Etelközben maradott magyarokat besenyõ támadás éri.

Ennek okai:

• Az Aral-tó vidékén felemelkedõ arab állam a Szaszanida Birodalom kimozdítja az úzokat, melynek hatására beindul a dominóelv. Az úzok nyugat felé vándorolnak és rázúdulnak a besenyõkre, akik tovább vándorolnak nyugat felé és rátámadnak az etelközi magyarokra.

• A besenyõk 895-ben támadják meg a magyarokat, ugyanis Simeon bolgár cár – aki átmenetileg békét kér a bizánciaktól –, megüzeni a besenyõknek, hogy az Etelközben maradt magyarok védtelenek, ezzel bosszút állva a rájuk támadó magyarokon.

Mindezek hatására a magyaroknak menekülniük kell Etelközbõl.

895: Ez a honfoglalás kezdõ idõpontja. A magyarok három helyszínrõl érkeznek.

• Az egyik részük az Etelközbõl elûzött magyarok, akik rendezetlen formában menekülnek Erdélybe, ahol hét földvárat hoznak létre. Itt a magyarok megölték Álmos vezért. Arra, hogy ezt miért tették, három elmélet is létezik. Egyes feltevések szerint ekkor járt le Álmos megbízatása, és ezután feláldozták. Mások szerint a kendét akkor kell feláldozni, ha döntõ háborút veszít, mert ekkor bizonyossá válik, hogy meggyengült ítélõképessége. A harmadik feltevés szerint Álmos rituális feláldozásával ereje, bölcsessége és tehetsége átáramlik fiába, Árpádba.

• A magyarok másik része a Felsõ-Tisza vidékérõl érkezett. Ez a csapat harcolt korábban Bulgária ellen.

• A harmadik részük az Al-Duna felõl érkezett. Õk a keleti-frankok elleni kalandozásból tértek vissza.

A honfoglalás azonban nem egy év alatt zajlott le, hanem szakaszosan folyt. Elõször az ország keleti felét, majd késõbb a X. század elején a nyugati felét biztosították. 904-ben meghalt Kurszán. Árpád megszünteti a kettõs fejedelemséget, így õ lesz a magyarok egyetlen vezére. Késõbb 907-ben a magyarok visszaverik a keleti-frankokat, s így végleg biztosítják a Kárpát-medencét.

Ekkorra a magyarok áttérnek a félnomád életmódra, ám az állattartás még mindig dominál. Korábban, a letelepedés elõtt lovat és juhokat tenyésztettek, mert ezekkel könnyebben lehet mozogni, ám a letelepedés után meghonosodott a sertés és szarvasmarha tenyésztés is. Mivel az õsmagyarok ekkor már félnomád életet éltek, tehát az állattenyésztés mellett földmûveléssel is foglalkoztak, ezért ez utóbbi ág látványos fejlõdésen ment keresztül. Az itt élõ szláv népektõl a magyarok átvettek számos mezõgazdasági eszközt és technológiát. Ekkor számos földmûveléssel kapcsolatos szó került át a magyar nyelvbe.

Ekkoriban az ipar még szûk körû volt. A termelés nagyobbrészt a szolga népek végzik. Ezeket a törzsfõi, nemzetségfõi település köré telepítik, úgy, hogy egy helyre kerüljenek az azonos foglalkozásúak. Az iparhoz hasonlóan a kereskedelem se jelentõs.

A honfoglalók számát, kb. 200-400 ezerre becsülik. A betelepült magyarok törzsenként telepedtek le, és alakították ki saját törzsi településeiket. A központi település Megyer volt (mai Csepel-sziget térsége) A társadalom erõteljesen differenciálódott, melynek alapja a vagyon volt. Eszerint három (négy) réteg alakult ki. A legfelsõ réteget az urak alkotják. Õk a törzsfõk, akik rendelkeznek saját szállásterülettel melynek neve: uruszág (ebbõl keletkezett az ország szó). A következõ társadalmi csoport az bõk csoportja (mai bõség szó). Ide tartoznak a nemzetségfõk. A harmadik réteget pedig az ínek alkotják (mai ínség szó). Ide tartoznak a szabad közrendûek. Ezenkívül voltak rabszolgák is, de számuk minimális.