"Tisztelt Szakestély!

Egy személyes vallomással tartozom nektek. Olyan hibát követtem el, amit még a Konzekvencia sem tud orvosolni, ezért ezt levonom magam.

Eks!

Most joggal kérdezitek, mi lehetett ez a szörnyű tett, hát itt, nagy nyilvánosság előtt bevallom: tavaly sokat gondolkodtam azon, hogy –annak ellenére, hogy nem mindenki ismerhette közületek személyesen- meghívjam a magyar olajipar élő legendáját, a mindenki által tisztelt és szeretett Buda Ernőt, alias Bocst. Sajnos ez a gondolatom csupán néhány nappal a jeles rendezvényünk előtt született meg, így végülis nem hívtam meg, hagytam magam „lebeszélni”róla, majd jövőre meghívom, gondoltam. 83 éve ellenére teljes szellemi és testi frissességgel volt megáldva, így nem is gondoltam semmi rosszra. Ezért is ért váratlanul a tragikus hír, hogy Öcsi bácsi idén februárban visszatért a teremtőjéhez. Nagyon sajnálom, hogy miattam nem ismerhettétek meg ezt az örökifjút, aki a hazáját és a hivatását mindenek felett szerette és oly sok áldozatot hozott értük. Engedjétek meg, hogy néhány szóban összefoglaljam életútját.

Ezzel a kis mellékelt kiadvánnyal szeretnénk szerényen tisztelegni megbecsülésük jeléül Nagykanizsa és Zala megye díszpolgáráról, világ- és országszerte elismert gyémántokleveles bányamérnökről, Buda Ernőről, aki példaképül szolgálhat számunkra.

Ötödik generációs bányászként született 1921. június 23-án Brennbergbányán, soproni középiskolai tanulmányait követően bányamérnöki diplomáját Sopronban szerezte meg 1943-ban. A harmadik tanévet követően Inkén töltötte szakmai gyakorlatát, és annyira megszerette az olajbányászatot - ami akkoriban kezdett meghonosodni a Dunántúlon -, hogy a MAORT-ösztöndíjat megpályázta, és azt el is nyerte. A diploma megszerzése után a MAORT-nál kezdte el a pályafutását, ahol a cég hagyományainak megfelelően először fúrómunkásként alkalmazták, hogy a saját bőrén tapasztalja meg, hogy később főnökként mit és mikorra követelhet meg beosztottaitól. Ez életre szóló tapasztalat volt a számára. A második világháború vége felé a szovjet csapatok előretörésével a német parancsnokság elrendelte az olajmezők műszaki eszközeinek evakuálását. Bár a munkások megtagadták a parancs végrehajtását, ennek ellenére kb. 500 vagonnyi eszközt indítottak el külföldre. Az egyik szállítmánnyal utazott az eszközökre vigyázva Buda Ernő is ifjú feleségével. A háború után amerikai fogságba estek, de diplomáciai tárgyalások után sikerült a végsőkig kitartó 4 családdal együtt őket és a vagonokat is sértetlenül hazahozni. Óriási áldozatvállalásuk és sikerük jutalma az volt, hogy - mint megbízhatatlan "nyugatost" - börtönben vallatták. Végül kollégái közbenjárására kiengedték, és 1949-től Lovásziban kezdett újra dolgozni. Sajnálatos balesetben, egy gazolin-tűz miatt keletkezett robbanásban vesztette el feleségét, s egyedül maradt két kicsi, akkor 2 illetve fél éves gyermekével. Munkája mellett több kurzust is indított fúrómesterek számára, rengeteget tett azért, hogy az olajipari munkások szakmai tudását megalapozza és fejlessze.

1952-ben bízták meg a nagylengyeli fúrások vezetésével. Sikerei és kimagasló szakmai tudása miatt 1954-ben az Alföldre irányították át, hogy részt vegyen az alföldi olajipar megalapozásában. Az ’56-os forradalom után ’57 elején koholt vádak alapján ipari szabotázsra hivatkozva letartóztatták, először kötél általi halálra itélték, több hetet töltött el a siralomházban, végül másfél évet töltött börtönben, illetve internálva. Szabadulását követően még fél évig nem kapott munkát, majd 1959-től ismét Lovásziban tudott elhelyezkedni. Ezután kollégáival úttörő szerepet játszott a hidraulikus rétegrepesztés magyarországi meghonosításában, melynek rövid idő alatt nemzetközileg elismert szaktekintélye lett. Ez az eljárás tette illetve teszi lehetővé, hogy a hagyományos eljárásokkal már csökkenő termelést mutató tárolókból többlet-szénhidrogént tudjanak kisajtolni, amely meghosszabbítja a mezők élettartamát, több ásványkincset adva a nemzetgazdaságnak, ill. munkát a dolgozóknak. Részt vett a módszer továbbfejlesztésében, majd az alföldi elterjesztésében is. Elévülhetetlen érdemei vannak a hazai olaj- és gázkútkitöréseket elhárító mentőszervezet munkájának megszervezésében, a nemzetközi szakmai elismerés megszerzésében.

Buda Ernő ember tudott maradni embertelen időkben is, és mindvégig büszke volt oly magas színvonalon művelt hivatására, az olajbányászatra, bármily nehézség tette is próbára munka- és hazaszeretetét. Nagyon sokrétű ember volt, amit bizonyít kiemelkedő műveltsége, több, mint ezer népdalból álló gyűjteménye, továbbá szívesen foglalkozott tudományos ismeretterjesztéssel is. Jelentős oktatói tevékenységet folytatott, a Gazdasági és Műszaki Akadémia tanszékvezetője volt, meghívott előadóként tevékenykedett külföldi intézményekben, Cellében és Freibergben is. Szakmai munkájáért Eötvös Loránd-díjat és a MOL Rt. által alapított A Magyar Olajiparért kitüntetés aranyfokozatát kapta. A Selmeci Diákhagyományok szellemében megrendezett szakestélyeken mindig élmény volt lelkes felszólalásait hallgatni. A kiadványunkban bemutatjuk a Kanizsai Filiszterek Társasága által 1999-ben szervezett Évezredbúcsúztató szakestélyen elhangzott felszóllalását. Ha elolvassátok, talán kaptok egy kis ízelítőt igényességéből és elkötelezettségéből. Hatalmas dokumentációs anyaggal rendelkezett az olajipar életéről. 2005. február 7. fejezte be anyagainak elrendezését. Másnap, a déli pihenőjében hívta haza Urunk sokat próbált gyermekét.

Nagykanizsán, a MAORT-telepen, az Erdész u. 27-ben lakott, mely ház valójában nem az Erdész utcára néz, hanem egy kis névtelen közre, ami a Gyulay köz és az Erdész utca között helyezkedik el. Örömömre szolgál megosztani veletek azt a kezdeményezésem, amit a Kanizsai Filiszterek Társasága és a Szent Borbála Baráti Társaság nevében inditványoztam több szervezet támogatásával, hogy ezt a közt neveztessük el Buda Ernőről. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott a Kanizsai Olajos Seniorok Hagyományápoló Köre, Olajipai Múzeum és a Magyar Olaj- és Gázipari Bányász Szakszervezet.

Szeretnék megosztani veletek egy érdekes anekdótát a családjával kapcsolatban, amit Kozma Hubának adott hosszabb interjúban mesélt el: „Sopron születésemkor senkiföldje volt, és amikor az osztrákok el akarták foglalni a várost, a Selmecbányáról Sopronba került egyetemi ifjúság fegyveres ellenállást szervezett a város megmentésére. Félve a diplomáciai bonyodalmaktól az osztrákok vérrel nem akarták bevenni Sopront, így decemberre népszavazást írtak ki, ekkor érdemelte ki Sopron a leghűségesebb város” elnevezést. Az asszonyok – köztük anyám, nagyanyám – háromszor-négyszer átöltözve mentek szavazni, mert a szavazás előfeltétele – személyi igazolvány még nem lévén – az itteni anyakönyvi kivonat volt csupán. A már meghaltak anyakönyvi kivonatát előszedve újra és újra mentek szavazni. Az egyik nagyanyám Szepességből származott és jól tudott franciául is. Amikor ez a százharminc kilós asszony már negyedszer járult az urnák elé, felismerték. A francia ellenőrző tiszt felháborodottan mondta a mellette ülő olasz tisztnek: - Milyen disznóság, hogy ezek a magyarok így kibabrálnak velünk! Nagyanyám gyönyörű franciasággal válaszolt: - Uram, ugye az ön édesanyja is megtenné mindezt, ha Önöknél Franciaországban lenne ilyen népszavazás? A tiszt felállt, kezet csókolt nagyanyámnak: – Természetesen, Asszonyom. Legyen máskor is szerencsénk.”

És végül álljon itt egy a sok bölcsesség közül, amit tőle tanulhattunk: „Ne csak bízzatok a jövőben, hanem tegyetek is érte, hogy minden jobb legyen. Mert ahogy Jób mondta: Bármi munka jut két kezedre, tedd, amíg tenni tudod, mert a sírban - hová te is leszállsz - nem lesz már eszközöd, és minden akarat hiábavaló.”

Erdőbénye, 2005 december 3.

Jó szerencsét!

/Zelei Gábor a. Hegyiember/