Wolfgang Mozart: Csak te meg én, meg a zene, ami győz! Tátja majd csak a száját- Sok fancsali csősz… Mert a Föld most az én zenémre vár, és mind, aki hall majd: elalélva csodál! Míg szenved az ostoba úr, szabadon a zseni él, mert röptet a szárnyán ihlet-teli szél! Szól egy égi hang, mely csak bennem zenél! Dúr vagyok és moll vagyok A zengzetek, a hangzatok s a csend. Dallamok és szólamok, fortissimók és sóhajok, meg ritmusképlet! Kavarog és felragyog a fejemben a hang, nem hazudok: nem is tudok, ez nekem a rang! Zene, az vagyok én! Mert tévedés zene nélkül az élet! Nem vagyok én ügyes szófacsaró és nem vagyok költő, nem úgy jön a szó sem a kép, csak az árnyak és a fény Mert nem vagyok festő, csak álmom enyém. Nem vagyok képmutató, aki alakokat vált és nem vagyok színész, és megvetem én a nagy maszkabált, s a sok-sok rossz szabályt. Dúr vagyok és moll vagyok, a zengzetek, a hangzatok s a csend, Dallamok és szólamok, fortissimók és sóhajok, meg ritmusképlet. Kavarog és felragyog a fejemben a hang, nem hazudok: nem is tudok. Ez nekem a rang! Zene, az vagyok én! Én vagyok a ritmus és a gyászdal és a könnyű tréfa mind. A tiszta hang, a disszonáns mind én vagyok, de mégse bánts! Az élet szól így. Buta vagyok, okos vagyok, mikor melyik, mondd? Kedves vagyok, undok vagyok, mi ezzel a gond? Zene, az vagyok én! Szeress hát, mert én így Élek őszintén!