magyarhon
magyarhon
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Idő
 

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
...

//gportal.hu/gindex.php?pg=7484873

//gportal.hu/gindex.php?pg=7484954

//gportal.hu/gindex.php?pg=7611440

 

 

 
Kárpátia
 
Egészséges Fejbőr
 
Romantikus Erőszak
 
Ismerős Arcok
 
Szálasi

Korábbi írásaihoz képest e munkájában jelentős lépést tesz előre: kidolgozza az Ősföld (a Kárpát-Duna medence, vagyis a történelmi Magyarország) megújhodásának, újjáépítésének, átszervezésének, szerves és egységes irányításának, a Hungária Egyesült Földek létrehozásának a tervét.
A Cél és követelések c. írást felfoghatjuk úgy is mint egy rövid - de lényegre törő - bevezető tanulmányt Szálasi legjelentősebb ideológiai munkájához, az Út és cél c. tanulmányhoz. A két tanulmány megírása között azonban évek telnek el. A NAP megalakulását a pártszervezés, pártépítés nehéz időszaka, egy sok időt és energiát igénylő munka követi, mégpedig a szinte minden oldalú támadások kereszttüzében. (Ezek a támadások azután állandósulnak, Szálasi Ferencnek és mozgalmának mondhatni egy perc nyugta nincs, majd a vesztes háború után, amikor őt és mozgalmát teszik meg a legfőbb bűnbaknak, minden rossz legfőbb okozójának, Szálasi egy rendkívüli erkölcsi, szellemi és fizikai tortúra szenvedő alanyává válik, halála után pedig egy - mind a mai napig véget nem érő - olyan gyalázkodás folyik ellene és hungarista mártírtársai ellen, ami logikussá teszi a feltételezést: azt, hogy a Nemzetvezető és bajtársai már minden bizonnyal egy megtisztult "túlvilági" állapotban vannak s valóban az Örök Világosság fényeskedik nekik.)
1936. október 6-án Gömbös Gyula váratlanul meghal és reformtörekvéseinek leginkább értő továbbfejlesztőjét, Szálasit Keresztes-Fischer Lajos, Horthy katonai irodájának főnöke (a későbbi belügyminiszternek, a nemzeti szocializmus következetes ellenségének a fivére) egy országos helyzetjelentés megírására kéri. Szálasi - országjárása, elmélyült vizsgálódásai után - ún. Emlékeztetőt ír, amelyben honi állapotaink felett alapos bírálatot gyakorol, hangsúlyozván: a nemzet válságban van. Egyszersmind kihallgatást kér Horthytól. Keresztes-Fischer Szálasi írását elsüllyeszti, az államfő és Szálasi kapcsolatfelvételét pedig megakadályozza. A kabinetfőnök e tettével egy sorozatot indít el: a következő években Szálasi számtalanszor keresi a kapcsolatot Horthyhoz, ebbeli igyekezetében azonban egészen 1944 májusáig minduntalan elgáncsolják. 1937 tavaszán megindul a NAP első lapja, az Új Magyar Munkás. A lapban megjelent cikkek bírálják a kormányzatot, a liberális világszemléletet, a nemzetközi nagytőkét és a kommunista internacionálét és taglalják a hungarizmus politikáját és programját. A következmény: a kormányzat gyorsan feloszlatja Szálasi pártját (ez ebben a "műfajban", tehát a hungarista pártok feloszlatásának sorában az első eset) és 1937. április 15-én, szinte hajszálra 100 évvel azután, hogy Kossuth Lajost bebörtönzik - és ugyancsak egy sorozat nyitányaként - letartóztatják magát Szálasi Ferencet is. A bírói szabadlábra helyezést nem sokkal követően még ugyanez év augusztusában egy röpirat miatt újból letartóztatják, majd szabadlábra helyezik, de vádat emelnek ellene. 1937 nyarán Szálasit britek keresik fel azzal az ajánlattal, hogy hajlandók támogatni a hungarista mozgalmat, ha az elkötelezi magát egy délkelet-európai konföderáció mellett. Szálasi nemet mond, viszont rajön arra, hogy a Hungária Egyesült Földek elnevezés zavarba ejtő lehet (ő sem konföderáció, sem föderáció formájában nem tartotta volna helyesnek a Kárpát-Duna medence állami feldaraboltságának tartósítását), ezért ettől kezdve a Hungarista Magyar Birodalom kifejezést használja. Mindezen közben a hungarista pártépítés nem szűnik meg: 1937 augusztusában Szálasi megegyezik vitéz Endre Lászlóval, hogy a hungaristák új pártot hoznak létre, amelybe belép Endre is pártjával, a Magyar Fajvédő Szocialista Párttal. Az új párt, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt 1937. okt. 24-én a Budai Vigadóban tartja alakuló nagygyűlését, amelyen kimondják: a párt a teljes hatalmat akarja átvenni, mégpedig egyrészt az államfő, másrészt a nemzet akaratából. Mint Szálasi kifejti: a hatalomhoz vezető úton a börtön és a szabadság édestestvérek, az első az utat jelöli, a második a célt. A cél a teljes rendszerváltozás, mert csak ez hozza meg a kívánt új valóságot, az ezt tükröző új igazságot és az új - és igazi - szabadságot. Ez a rendszerváltozás csak forradalomban születhet, ez a forradalom azonban tudatos és nemes szándékú népmozgalom. Jól vezetett és építő szellemű, nem az alacsony rendű ösztönöktől vezérelt és nem egy romboló szenvedélyű tömeg hajtja végre. Ha mármost csupán a nemzet akaratából - az államfő és az alkotmányosság ellenében - akarnák a hatalmat átvenni, akkor nem az említett igazi forradalmat hajtanák végre, hanem a tömegek terrorisztikus és anarchista lázadása előtt köveznék ki az utat, ha viszont a hatalom átvételében pusztán az államfő akaratára támaszkodnának, akkor ez diktatúrára vezetne, ami elfogadhatatlan és nem tévesztendő össze a - hivatalos felhatalmazáson alapuló - tekintélyre építő rendszerrel.
A hungarista eszme a hónapok, az évek során egyre szélesebb körben hódít, megszületik a párt jelszava: "1938 a mienk, Szálasi jön." Ebben a helyzetben az uralkodó körök úgy döntenek, hogy - a nemzeti szocializmus további előretörését megakadályozandó az elnyomás eszközéhez nyúlnak. A hungaristáknak is helyet adni kívánó és puhakezűnek mondott Darányit menesztik. (Szálasi véleménye szerint Sztójay előtt Darányi volt az utolsó magyar kormányfő, aki tisztességesen viszonyult a hungarista mozgalomhoz.) Ugyanakkor az új miniszterelnök, Imrédy Béla vezetésével nagyarányú támadást indítanak a hungarizmus ellen. Ún. rendtörvényeket hoznak, amelyekkel korlátozzák az egyesülési jogot, megszigorítják a sajtórendészetet, nagy internálótáborokat alakítanak ki, az ítélőtáblák székhelyén öttagú ún. különbíróságokat állítanak fel a politikai perek meggyorsítására és az államfogházbüntetéseket börtön- és fegyházbüntetésekkel váltják fel. (Ebben az időben a börtönbe zárt politikai foglyok csaknem mindegyike hungarista.) 1938 tavaszán a hungarista vezetőket rendőri felügyelet alá helyezik, majd betiltják a Magyar Nemzeti Szocialista Pártot is. Szálasi értékelése szerint Horthyt egy olyan klikk szigetelte el a nemzettől, amely 1938-ban hozzákezdett a hungarizmus megsemmisítéséhez. Ennek érdekében a szóban forgó klikk természetesen nemcsak szigorító intézkedéseket foganatosított, de nagyszabású politikai propagandaakcióba is kezdett. Másfelől a hungarizmus állhatatosságára jellemzően az egyik időközi választás során a parlamentbe is bekerülő Hubay Kálmán bejelenti az újabb - immár harmadik - hungarista párt: a Nemzeti Szocialista Magyar Párt - Hungarista Mozgalom megalakulását. (Az új párt 1938 augusztusában egy újabb nemzeti szocialista párttal egészül ki.) Az államhatalom fokozódó nyomásának körülményei között Szálasi érzi, hogy már nem sokáig maradhat szabadlábon. Hozzákezd tehát eszmerendszerének írásos rögzítéséhez, az Út és cél megírásához. Előérzetei nem csalják meg, az államhatalom Szálasi egyik árulóvá lett munkatársának közreműködésével "bizonyítékot" gyárt ellene s ezzel a korábban megfogalmazott vádat tárgyalhatóvá teszi. Ezután 1938. július 6-án másodfokon három évi fegyházbüntetésre ítélik s az ítéletet augusztus 16-án a Kúria is helybenhagyja, ami után Szálasi Ferencet azonnal a szegedi Csillagbörtönbe szállítják.
Ezekben az években a külső mintákat (Mussolini fasizmusát, a hitleri népi mozgalmat, Franco falangizmusát, stb.) is erőteljesen figyelő, magukat nemzeti szocialistának nevező hazai áramlatokat Szálasi hungarizmusa át- meg áthatja, és kétségtelen, hogy e táboron belül neki lett a legnagyobb tekintélye, mind erkölcsi, mind szellemi vonatkozásban. E tekintélyét azután bebörtönzése csak fokozza. Ez a körülmény is közrejátszik abban, hogy az államhatalomnak a hungarista mozgalom elleni támadásai nem csitulnak: Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter 1939. febr. 24-én betiltja a még egy esztendőt sem megélt hungarista pártot, valamint egy hasonló nevű kisebb pártot. Igaz, mindez Hubay Kálmánt nem zavarja abban, hogy a közelgő választások hírére - Szálasi nevével fémjelezve, az ő eszméit hirdetve - új és immár tartósan életben maradt pártot alapítson. Ez volt a Nyilaskeresztes Párt, amely az 1939-es országgyűlési választásokon meglepően jól szerepelt, minden elnyomó intézkedés ellenére - kis szövetségeseivel együtt - a képviselői helyek közel 20%-át szerezte meg s különösen jelentős sikert ért el Budapest munkáskerületeiben és a földműves nép szegényebbjeinek körében, ékesszólóan bizonyítva, hogy Magyarországon égetővé vált a szociális kérdés, de azt is, hogy a margóra szorított hungarizmus az egyetlen igazi reménysége a "három millió koldus országának". Mindez összefüggött azzal is, hogy a nép jelentős csoportjai Szálasiban nem bűnöst, hanem mártírt láttak. Beigazolódott az Út és cél híres jelmondata: "Nem az a hatalmas, aki üldöz, hanem az, akit üldöznek!"

<vissza>                                                             <tovább>

                                                           

 
Naptár

 
Cset
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Magamról
 
Statisztika
Indulás: 2006-01-11
 
Nemzeti oldalak
 
Választások
Szerinted ki nyeri a 2006-os választásokat?

MIÉP
FIDESZ
MDF
MSZP
SZDSZ
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Rádió

Online rádióhallgatás:

 

Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK