1. Az elõzmények

A szövetségesek röviddel az USA 1941. december 8-ai hadbalépését követõen, a december 22.-január 11. között megtartott "Arcadia" fedõnevû washingtoni konferencián kidolgozták Németország hadászati bombázásának hosszú távú tervét. Erre alapozva kezdõdött meg az amerikai légierõ gyors fölfejlesztése. Az 1943. január 14-én megkezdett casablancai tanácskozáson pedig ROOSEVELT és CHURCHILL elfogadta az úgynevezett CBO (Combined Bomber Offensive), illetve fedõnevén "Pointblanc", tervet. Ez az okmány meghatározta, hogy a bombatámadásokat fokozatosan ki kell terjeszteni Németország szövetségesei - így Magyarország és Románia - területeire is, és az angliai támaszpontokon állomásozó 8. amerikai légi hadsereg (8. USAAF) mellett a Földközi-tengeri Hadszíntéren létre kell hozni egy új amerikai hadászati bombázó hadsereget, mintegy légi második frontként.1 A "csatlós államok" elleni elsõ hadászati bombatámadás az 1943. július 10.-i Ploesti elleni légi hadmûvelet volt. Augusztus 13-án pedig Bécsújhelyet (Wiener Neustadt) támadva elsõ ízben repültek át amerikai kötelékek Magyarország felett. Két hónappal késõbb alakult meg Tuniszban az új amerikai légi hadsereg, a 15. USAAF (US Army Air Force). Dél-Olaszország gyors elfoglalása lehetõvé tette, hogy 1944. januárjára, kiépítve 17 beton kifutópályájú tábori repteret, a 15. AAF áttelepüljön Bari-Foggia térségébe Dél Olaszországba. Ezzel részükre lehetõvé vált, hogy optimális bombaterheléssel tudják támadni a Balkánt, Romániát, Magyarországot és Ausztriát, továbbá a sziléziai szintetikus lepároló üzemeket, vagy ahogy akkoriban nevezték, mûbenzingyárakat. 1944. májusára a 15. AAF-t teljesen feltöltötték, és több mint 1500 repülõgép harcolt soraiban.

Magyarország ellen az elsõ nagyerejû bombatámadást április 3-án hajtották végre. A célok a Budapest-ferencvárosi rendezõpályaudvar, a csepeli WEISS-MANFRÉD repülõgépmotorgyár, valamint a horthy-ligeti Messerschmitt repülõgépgyár voltak. A következõ hetekben rendszeressé váltak a bombatámadások. Éjjel a britek, nappal az amerikaiak támadtak. A CBO terv meghatározta a bombatámadások fontossági sorrendjét is. Ez a következõ volt:

- repülõgép- és repülõgépmotor-gyárak;
- tengeralattjáró támaszpontok, hajógyárak... stb;
- vasúti közlekedés, vasúthálózat;
- kõolajipari létesítmények;
- harckocsigyárak, golyóscsapágygyártás;
- alumínium- és gumiipar... stb;

A tengeralattjárókat leszámítva a felsoroltak mindegyike megtalálható volt a szövetséges vezérkarok által kijelölt magyarországi céllistákon. A bemutatott célok sorrendje idõszakonként felcserélõdött, de tartalma érdemben a háború végéig változatlan maradt.

Magyarországon a legtöbbet bombázott célok a vasútállomások, rendezõpályaudvarok, vasúti hídak és berendezések voltak. Ez adódott az ország geostratégiai helyzetébõl. Európa szívében, a vasutak, közutak metszéspontjain, valamint a legnagyobb "országút", a Duna, középsõ szakaszán helyezkedett el. Megkerülni vagy nem lehetett, vagy komoly gondokat okozott. Ezért az ország tranzit szerepe meghatározó jelentõségû volt. A német hadigépezet részére nélkülözhetetlen romániai kõolaj a Dunán és a magyarországi vasútvonalakon jutott el a bécsi, pozsonyi és budapesti, almásfüzitõi kõolajfinomítókba. Esetenként azonban - mint késõbb látható lesz - kifejezetten katonai, hadmûveleti célok miatt is bombázták a vasutakat. A bombatámadásokból bõven kijutott a dél-erdélyi, bánsági és szerbiai, horvátországi vasutaknak is.

2. 1944. június 2., a "Frantic Joe I." légi hadmûvelet

Észak-Erdély területén néhány vasúti csomópontot és repülõteret leszámítva nem volt egyetlen hadászati szempontból jelentõsebb ipari vagy más hasonló célpont sem. Sõt, a Németországba irányuló romániai kõolajszállítmányok sem érintették a MÁV északerdélyi vonalait. Így a szövetséges légierõ csak akkor bombázta az itteni célpontokat, amikor azt valamelyik jelentõs szárazföldi hadmûvelet indokolttá tette. Összesen két ilyen hadmûvelet volt 1944-ben: a szövetségesek 1944. június 6.-i normandiai partraszállása, majd augusztus 20-át követõen a Vörös Hadsereg Jasi-Kisinyov-i áttörése, a román kiugrás és a viharos gyorsaságú szovjet elõretörés Romániában és a Balkán-félszigeten. Nézzük az elsõt. A "Frantic"-t (más néven "Frantic Joe") az amerikai és szovjet vezérkarok közösen dolgozták ki. A Dél-Olaszországból (15. AAF), illetve az Angliából (8. AAF) induló amerikai légikötelékek a bombatámadás végrehajtása után nem repültek vissza támaszpontjaikra, hanem az e célra közös erõfeszítéssel elõkészített és berendezett, jóval közelebb lévõ szovjet-ukrajnai repülõtereken szálltak le. Néhány nap pihenés, karbantartás és feltöltés után visszarepülve, ismét bombázták a meghatározott célpontokat. A módszer elõnye a nehézbombázó gépekben rejlõ lehetõségek maximális kihasználásában rejlett. Ez az "ingabombázás... megkezdõdött Olaszország és Szovjetoroszország között... az 1944. július 2-án Közép-Európa vasúti közlekedése ellen intézett súlyos légi rohammal..." írta George MARSHALL az USA Vezérkari Fõnökök Egyesített Bizottságának elnöke jelentésében.3 Ez a Kongresszusnak címzett jelentés már csak azért is érdekes, mivel 1944-45-ben az amerikai katonai vezetés Magyarországot félreérthetetlenül Közép-Európába "helyezte", nem pedig "Kelet-" vagy "Közép-Kelet-Európába" mint napjainkban oly gyakran.

A MARSHALL tábornok által említett "ingabombázás", a "Franctic I" fedõnevû "légiroham" a második világháború során Magyarország ellen intézett legsúlyosabb légihadmûvelet volt, amely rendkívül nagy pusztítást végzett Nagyváradon és Kolozsváron, valamint Szolnokon, Debrecenben, Miskolcon és Szegeden, Püspökladányban is. Továbbá a dél-erdélyi Piski-telepen (Simeria). Magyarországon a bombatámadás sorozatnak az eddigi és nem végleges számításaim szerint 1563 lélek esett áldozatul, közülük 69 magyar és 242 német katona volt, és feltehetõen 8-10 ukrán menekült.4

A támadó amerikai légi kötelékeket, tekintettel arra, hogy az európai hadszíntéren ez volt az elsõ amerikai-szovjet hadmûveleti együttmûködés, személyesen Ira C. EAKER altábornagy, a Földközi-tengeri Szövetséges Légierõk fõparancsnoka vezette, bombázva Debrecent. A gépparancsnokokat hajnali 2 órakor igazították el. Az elsõ kötelékek június 2-án reggel 6 óra 55 perckor szálltak fel Bari térségébõl. Nagyváradot a 5. Wing 463. és 483. Bomber Groupja, Kolozsvárt az 55. Wing gépei bombázták.5

Nagyváradon június 2-án reggel 8 óra 48 perckor üvöltöttek fel légiriadót (akkori nevén "légvédelmi riadót") jelezve a szirénák. A város fölé mintegy száz gép röpült be. Hirtelen kivált a kötelékbõl 14 gép, és mivel a várost semmi, egyetlen légvédelmi ágyú, vagy gépágyú nem védte, nagy kört leírva néhány száz - egyesek szerint 200, mások viszont azt állítják 800-1000 - méterre leereszkedve közel 70 db rombolóbombát dobtak a MÁV fûtõházától a VÖRÖSMARTY-úti vasúti átjáróig terjedõ vágányhálózatra. (Itt közbeszúrva megjegyzem, hogy az írásban mindenütt az 1944. évi hivatalos magyar utca- és helységneveket használom.) A nappali bombatámadások során nagyobb célterületek, pl. vasúti csomópontok, rendezõpályaudvarok, nagyüzemek stb. bombázásakor az úgynevezett "szõnyegbombázás" módszerét alkalmazták. A célterületre zárt kötelékben repültek rá, majd a kötelékparancsnok jelére nagyjából egyszerre oldották ki bombáikat. A bombák a gépek hasában (törzsében) elhelyezett bombarekeszekbõl egymást követve hullottak ki, és a földre csapódva a célterületet szõnyegszerûen beterítve robbantak fel. A bombatámadások ezért általában rövid ideig tartottak. A Várad elleni elsõ támadás is alig másfél percig. A szõnyegbombázást még ma is alkalmazzák, ha nagyobb kiterjedésû célterületek rombolásáról van szó.

A budapesti rádió, az Országos Légvédelmi Központ intézkedésére 9 óra 28 perckor "Várad" légoltalmi körzet részére "Pihenj" vezényszót adott. Az intézkedés oka: A Szolnokot 8 óra 29 perckor ért bombatámadás során "az elágazó vezetékek bombatalálata folytán az Erdély felé vezetõ távbeszélõ vonalak megszakadtak...".6 Az Országos Légvédelmi Központ tehát úgy intézkedett, hogy valójában nem volt tisztában a helyzettel. A városi légoltalmi parancsnok - a rendõrkapitány, sajnos neve nem szerepel az okmányokban - azonban mivel még jól hallható volt az amerikai óriásgépek, B-17-es repülõ erõdök (B-17, Boeing "Flying Fortress"), jellegzetes mormoló - fölerõsödõ, elhalkuló - motorzúgása az egész városban, nem hajtotta végre az utasítást, nem fúvatta le a légiriadót. Valószínûleg többszáz ember életét mentette meg ezzel, mivel a nagyerejû légitámadásra csak ezt követõen került sor. A kötelék visszakanyarodott, és 9 óra 40-42 perc között további 260 db. 500-1000 fontos (1 libra, libs - angol font - = 453,6 gramm) rombolóbombát vetve a városra. Közülük 8 db nem robbant fel. A cél ismét a vasútállomás volt, de "... a bombák legnagyobb része lakónegyedekre és fõleg az állomástól északra fekvõ munkás lakónegyedre, az úgynevezett NIGLESZ telepre esett, amelyek egészen kis egyszoba-konyhás lakásokat és családi házakat tettek tönkre. A halálos áldozatok száma is fõként innen került ki..."7 Ez nem váradi, hanem jellegzetes magyarországi, sõt közép-európai városépítési sajátosság volt. Minden nagyobb vidéki városunkban hasonló helyzet alakult ki. A vasútállomások, pályaudvarok mentén voltak a legolcsóbbak általában a telekárak. A MÁV és nagyobb üzemek ezért általában itt építették fel gyáraikat és szociális létesítményeiket; természetesen a takarékossági szempontok, a kis szállítási távolságok is fontos érvként szolgáltak. Így a pályaudvarok körül valóságos füzérként helyezkedtek el a zömében könnyûipari és élelmiszeripari üzemek. És természetesen a munkás lakókolóniák is. Sõt a vékonypénzû nyugdíjasok nagy része is itt lakott, kis családi házakban. E lakótelepeken általában nem épültek óvóhelyek, legfeljebb a pályaudvarokon. Visszatérve a váradi bombázásokra, a jelentõsebb épületkárok a következõk voltak. Teljesen megsemmisült a csendõrlaktanya, és egyetlen épület maradt meg, az is romosan, az állami közkórházból. Rendkívül súlyosan megrongálódott a MÁV fûtõház, a legtöbb vasúti raktár. Az állomás pályatestét 43 bomba robbanása tépte fel. "Közepesen", azaz még helyreállíthatóan, megrongálódott a HORTHY Miklós úti hadkiegészítõ parancsnokság, a földmérési felügyelõség, a törvényszék és a bábaképzõ intézet, és megsemmisült több mint másfélszáz lakóház.

A bombázás során 105-en vesztették életüket, köztük 8 német katona és ápolónõ. A sebesültek száma 380 fõ volt.8 A jelentések általában a támadást követõ 4-5. napig összesített adatokat tartalmazták az elõírásoknak megfelelõen. A katonaorvosi tapasztalatok szerint azonban a súlyos sebesültek átlag 10%-os utólagos elhalálozásával lehet még számolni, így teljesen pontos veszteségadatokat csak az anyakönyvek tételes feldolgozásával lehetne kapni.9

A bombák robbanása után alig negyedórával a városi légoltalom azonnal megkezdte a mentõ, helyreállító munkákat. Öt kárterületet alakítottak ki, ahol 240-en dolgoztak. 763 munkaórát teljesítve 200 ház romjait takarították el, kimentve a romok közül a sebesülteket és kibontva a romok alól a halottakat. A közutakat megtisztítva járhatóvá tették. A kibombázottakat - a németeket kiszolgáló SZTÓJAY-kormány rendelete értelmében a város zsidó vallású lakosságának gettóba gyûjtését követõen üresen maradt 4700 lakásból 519-et igénybe véve, helyezték el. A deportálások is már országszerte folytak. Úgyszintén a zsidók hátrahagyott értékeibõl elégítették ki a kibombázottakat ruhákkal, edényzettel és más, a mindennapi élethez szükséges tárgyakkal. Ellátásukra azonnal népkonyhát állítottak fel, és már június 2-án délben, tehát alig 3-4 órával a bombázás után 255 adag ebédet osztottak ki, majd vacsorát is. Másnaptól pedig napi háromszori étkezést szolgáltak ki a rászorulóknak.10 A kibombázottak élelmezési normája a következõ volt:

Az elõírások szerint naponta kétszer kellett számukra meleg egytál ételt készíteni (a váradiak tehát megemelték a fejadagokat) az alábbi nyersanyag és étel mennyiségbõl:

- 250 g kenyér,
- 200 g hüvelyes, vagy 50 g zöldfõzelék, vagy 150 gramm szárított tészta, esetleg 1 kiló krumpli;
- 100 g színhús, vagy 150 gramm csontos hús;
- 20 g zsiradék;
- cukor, só, fûszer szükség szerint
- 5 deci forró kávé, vagy tea. Meg kell jegyezni, hogy mivel a "gyarmatokkal" nem volt kereskedelmi kapcsolata az országnak, cikóriakávét adtak;
- a gyermekeknek, terhes és szoptatós anyáknak, aggoknak ezen felül tejet is adtak.
A felsoroltak napi fejadagnak számítottak.11

A városi elöljáróság még a bombázás napján hirdetményekkel tudatta a lakossággal, hogy hol és ki milyen segélyre jogosult (pénz, lakás, ruha, élelmezés... stb. - valamint, mindehhez milyen okmányokra... stb van szüksége. Mindent összeszámítva megállapítható, hogy Nagyvárad közigazgatása és légoltalma aznap valóban jó munkát végzett, és példaként szolgálhatott mindegyik bombázott magyar városnak.

A Kolozsvárt megközelítõ kötelékek 9 óra 8 perctõl repültek át Zilah felett, nagymenynyiségû röpcédulát zúdítva a város nyakába12. A röpcédulaháborúra még visszatérünk. Erdély fõvárosában 9 óra 2 perckor szólaltak meg a szirénák, jelezve a légiriadót. A bombatámadás jóval nagyobb erejû volt, mint a váradi. A magyar légoltalom jelentése szerint mintegy 200 B-24-es Consolidated "Liberator" típusú négymotoros bombázó szórta halálos terhét a városra. E szám valószínûleg túlzás, mert a ledobott bombák számából következtetve 140-150 gépnél nem lehetett több. A városra egyébként több, mint 1200 db. 500-1000 fontos rombolóbomba hullott, közülük 50 nem robbant fel, ezeket a honvédség tûzszerészei hatástalanították.12

A célpont itt is a pályaudvar és környéke volt. 250 épület semmisült meg teljesen, köztük a pályaudvar, a református kórház, az ÜV élelmiszerraktára, a 2. sz. postahivatal. Súlyosan megrongálódott - ez azt jelenti, hogy megfelelõ gazdasági elemzésen kell eldönteni, érdemes-e még helyreállítani, vagy gazdaságosabb lebontani - 252 épület, köztük az ortopéd kórház, több vasúti raktár és más épület, közepesen (helyreállítható) a Marianum iskola, kollégium,. helyõrségi kórház, tûzoltó laktanya stb.13

Kolozsvár jelentõs ipari város volt. Országosan is fontos üzemek sorakoztak a pályaudvar körül, ezek többsége nagyon súlyos károkat szenvedett. A Dermata Mûvek Bõr és Cipõgyár Rt. Magyarország második legnagyobb bõrárugyáraként évi 840 vagon bõrt dolgozott fel, az össztermelés 17%-át. 1944-ben gyakorlatilag már a honvédségnek és a német haderõnek termelt. Területére 36 db. 500 fontos rombolóbomba hullott. Mintegy 2 millió pengõs kár keletkezett. A helyreállítására 3 hónapra volt szükség.14 A Magyar Általános Gyufaipari Rt. kolozsvári gyára az országos összmennyiség 25%-át állította elõ. 19 db 500-1000 fontos rombolóbomba találattól kigyulladt és teljesen kiégett.15 A Fermata Mûvek Fémárugyárra 8 bomba hullott, teljesen lerombolva az öntödei részt, súlyos károkat okozva a gyárban és megölve négy munkást.16 Több telitalálatot kapott BAATZ Ervin Furnér és Falemezgyára is, itt ketten vesztették életüket. Teljesen megsemmisült a vasúti mûhely, és könnyebben megrongálódott a Magyar Acélárugyár és a városi vágóhíd is.17

A bombáktól életét vesztette 315 civil lakos, 25 magyar és 60 német katona, azaz 400 lélek. Megsebesült 389 polgári személy, 41 magyar és 50 német katona.18 A sebesültek teljes száma valószínûleg soha nem lesz megállapítható. A könnyû sérültek nagy része a kötözést és orvosi ellátást követõen gyorsan hazament, és nem várta meg, amíg nyilvántartásba vették. A háborús behívások, katonai szolgálat, a zsidó orvosok deportálása... stb. miatt az amúgyis kevés orvos és ápolónõ nem ért rá az elõírt bürökráciával foglalkozni nagyszámú sérült gyors osztályozása és ellátása esetén. A gyors orvosi beavatkozás életeket mentett meg. Ezért a nyilvántartások felfektetésére csak utólag, a betegek ellátása után került sor. Egy részük viszont ekkor már eltávozott. Ez a helyzet az országban mindenütt kialakult, ahol sok áldozatot követelt a bombázás.19 A sebesültek száma tehát valószínûleg 20-25%-kal több lehetett.

A támadást gyakorlatilag nem zavarta itt sem senki és semmi. A város "légvédelmét a bombatámadás alkalmával hat légvédelmi gépágyú látta el. Ezek azonban csak 3.500 méterig hatásosak, márpedig a bombatámadást 6-8.000 méter magasságból hajtották végre a támadó gépek...".20 A gépágyúk egyébként 64 lövést adtak le. Borsó volt a falra...

A "Frantic I" alaposan megrázta az országot. Egyértelmûvé vált, hogy a szövetséges légierõ gyakorlatilag az ország egész területét képes támadni. Bebizonyosodott, hogy az ország nincs kellõen felkészülve a légiháborúra, és kiemelkedõ fontosságú városai - pl. Debrecen, Kolozsvár, Nagyvárad... sõt még Miskolc is, mert a légvédelem csak Diósgyõrre épült ki, oda is elégtelen mértékben - maradtak teljesen fedezetlenül, kényére-kedvére kiszolgáltatva a támadó repülõgépeknek. A felháborodott visszhang nem is váratott magára sokáig. Kolozsvár Törvényhatósági Jogú Szabad Királyi Város (THJ Sz. Kir. Város) fõispánja, már két nappal a bombatámadás után, jelentésében így ír a belügyminiszternek, miután felsorolta, hogy miként szervezték meg a mentést és helyreállítást (egyébként hasonlóan pontosan és jól, mint Nagyváradon, csupán a hellyel való takarékoskodás érdekében eltekintettem a tételes felsorolástól. Kolozsvár közigazgatása és légoltalma is kiemelkedõen dolgozott, példamutatóan helytállt. P. I.): "... megengedhetetlen, hogy az ország második városa teljesen ki legyen szolgáltatva az ellenség kényének-kedvének..." Felháborodott a légvédelem hiánya és hibája miatt. "Itt még csak azt kell megjegyeznem, hogy saját tapasztalatom a repülõ állomáson igen sok vadászgép volt, de ezek a repülõtér polgári parancsnokától kapott információ szerint felsõbb utasításra, a pilóták minden önfeláldozó önkéntes vállalkozása ellenére sem szállhattak fel. A felsõbb utasítás állítólag azért volt tiltó, mert a gépek úgynevezett "Héja" típusú gépek, amelyek a támadó Liberator gépekkel szemben... csak értelmetlen áldozatok lettek volna. Ha tehát ez a helyzet, akkor ezek a gépek olyan helyre szállítandók, ahol felhasználhatók, és helyükbe olyan gépek hozandók, amelyek ha teljes védelmet nem is nyújthatnak, de a lakosságban legalább a védettség érzetét keltik. Ugyanez áll a légvédelmi tüzérségre is...".21 Nagyon õszinte jelentés. Érzékelteti mind a városi lakosság mind a szamosfalvi repülõtér magyar pilótáinak kiszolgáltatott helyzetét. Félreérthetetlenül jelzi, hogy amit elmulasztanak idõben, még békében megtenni a védelem érdekében, az már pótolhatatlan háborúban, és rendkívül véres áldozatokat kíván.

A belügyminiszter a különbözõ városokból érkezõ panaszokat, felháborodásokat összegezve átküldte a vezérkarnak. A vezérkari fõnök kiadta kivizsgálásra a légvédelmi erõk parancsnokának. Egy hónap múlva kapta meg a választ. A teljes okmányt mellékeltem e tanulmányhoz. Jellemzõ okmány. Iskolapéldája a mûfelháborodásnak és a felelõsség elkenésének (Lásd 1. sz. melléklet). A vezérkari fõnök tisztában volt a helyzettel, és mivel nem tudott segíteni, nem volt légvédelmi eszköze több a meglevõnél az országnak, értelmetlennek ítélte a további vitát. Válaszlevelében kérte a belügyminisztert, hogy az érintett fõispánokkal látogassák meg õt a kérdés megbeszélésére.22 Így is történt, és a kérdést a felelõs vezetõk a "szõnyeg alá söpörték". A teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy 1944. nyarán már sem Németország, sem szövetségesei, Magyarország, Románia nem voltak abban a helyzetben, hogy akár egyetlen szövetséges hadászati bombatámadást képesek lettek volna megakadályozni, csupán zavarni tudták.

3. 1944. augusztus-szeptember

Június-július hónapok az úgynevezett "olajháború" hetei voltak. A szövetséges légierõ a normandiai partraszállás sikerét követõen új feladatot kapott. Tönkre kellett bombáznia a német, román, magyar, szlovák stb. kõolajipart. SPAAZT tábornok június 8-án kiadott és a továbbiakban egészen a háború végéig érvényben maradt direktívája így határozza meg a fõ feladatot: "Az elsõdleges hadászati cél a továbbiakban az ellenséges katonai erõk üzemanyagellátásának megakadályozása....23 Egymást követõ hatalmas erejû támadásokkal augusztusra a német kõolaj- és mûbenzingyártást az év elejinek a 6%-ra (!) és a magyar egyharmadára szorították vissza.24

Észak-Erdélyben, a tanulmányomban nem tárgyalt átrepüléseket leszámítva, egészen augusztus elejéig viszonylag nyugalom volt. A helyzet augusztus 20-át követõen változott meg gyökeresen. A román kiugrás és a Vörös Hadsereg gyors romániai elõtörése alapvetõen megváltoztatta a háború menetét e térségben. A 15. AAF egyik fontos feladata lett a Vörös Hadsereg támadásának támogatása. A céllistákra ismét felkerültek az észak-erdélyi, valamint a kelet-magyarországi vasúti pályaudvarok, rendezõpályaudvarok valamint a magyar és német katonai repülõterek. Egy rövid felsorolás is érzékelteti e bombatámadások intenzitását és sûrûségét. Szegedet augusztus 20, 24, 29-én és szeptember 2-áról 3-ára virradó éjszaka, Szolnokot augusztus 20, 28, 29-én és szeptember 1, 3, 5, 19-én érte bombatámadás, Debrecent szeptember 1-én és 21-én, Nyíregyházát pedig szeptember 6-án. Bombázták az Alföldön lévõ összes állandó és tábori repülõteret is. E támadássorozathoz kapcsolódnak a Nagyvárad, Nagykároly és Szászrégen elleni bombatámadások is.

Idõrendi sorrendben Nagyváradot, a repülõtéren állomásozó német gépeket érte 1944. augusztus 30-án az elsõ támadás. A rendelkezésre álló okmány nem tudott állást foglalni a támadó vadászgépek nemzetiségérõl. Lehettek amerikaiak, szovjetek vagy akár románok is. Az alacsonyan támadó és fedélzeti fegyvereikbõl tüzelõ gépek 20-25 német repülõgépet felgyújtottak, majd gyorsan tovább repültek. Öt-hat ember vesztette életét.25 Másnap, 31-én 10 óra 5 és 20 perc között 16 amerikai "Mustang" (P-51-es) típusú vadászgép támadta meg a német repülõteret. Az Országos Légvédelmi Központ ismét nem jelezte elõre a légitámadást, csak a helyi riasztás mûködött. Az alacsonyan támadó gépek a földön felgyújtottak 15 német repülõgépet. Egy, a repülõtér melletti kis ház is leégett. Ketten vesztették életüket, és 7-en sebesültek meg.26 Ugyanezen a napon az amerikai gépek megtámadták a szászrégeni német tábori repülõteret is. A támadásról semmilyen részletes adat nem áll rendelkezésünkre, a tényen kívül.27 A Országos Légvédelmi Parancsnokság, valamint a honvédelmi minisztérium 35., 36. légoltalmi osztályainak iratanyagai Budapest ostroma alatt megsemmisültek. A rendelkezésre álló és különbözõ levéltárakban föllelhetõ iratok pedig hiányosak. Az erdélyi levéltárakban nem állt módomban kutatni, ezért elõfordulhat, hogy egyes - elsõsorban a katonai célok ellen végrehajtott - légitámadások adatai hiányosak, vagy nem kerültek elõ, elkallódtak.

Szeptember 1-jén 11 óra 25-kor mintegy 80 amerikai bombázógép átrepült Nagykároly felett. "...10 perc múlva visszatértek, de már csak egy kötelék, amelyben 27 gép volt, ezek között 6 vadászgép. A bombázást a szappangyárnál 11 óra 45 perckor kezdték meg, amikor már kb. 2500 m-re ereszkedtek le. Bombáikat az állomáson átfutó Budapest-máramarosszigeti sínpárok irányában, jobbra-balra, kb. 200-250 m széles sáv által meghatárolható területre szórták le..."28-98 db. bombát dobtak le, köztük 10 db. 1000 fontost, a többi 500 fontos volt. Közülük 2 db. nem robbant fel. Hárman - közülük egy egyéves kisbaba és egy német katona - vesztették életüket, és 18-an sebesültek meg. A legsúlyosabb károk a vasútállomást, vasúti raktárakat érték, ahol 10 vagon és 5 vagon termék megsemmisült, és az "Erdély" Olaj-, Szappan- és Vegyicikk gyárat. 8 rombolóbomba találat megsemmisítette a gyár raktárait és margaringyártó valamint vízbontó üzemeit. Sok ház megsemmisült a vasútállomás körüli HUNYADI, ARANY János, MIKSZÁTH Kálmán, BERCSÉNYI utcákban és a LUKY soron. 21 család, 53 lélek vált hajléktalanná. Szükséglakásokban helyezték el õket. A jóval nagyobb veszteséget az állomásfõnök és a szappangyár igazgatója elõzte meg, akik a légiriadó elhangzásakor azonnal kiürítették az állomást és a gyárat. A rendelkezésre álló 15 perc alatt az emberek elhagyták az állomás körzetét.29

A város légoltalmi szervezete viszont már korántsem dolgozott olyan jól, mint Kolozsváré vagy Nagyváradé. Az állomány egyharmada nem jelent meg menteni. A fõszolgabíró a környezõ községek - Gencs és Kapoly - osztagait hozta segítségül és a leventéket. Két betemetett asszonyt kellett kiásni. Az ijedtségen kívül "...komoly baja egyiknek sem történt".30

E napok valamelyikén, vagy néhány nappal késõbb érte (érhette?) valószínûleg Szatmárnémetit is egy nagyerejû bombatámadás, mert egy szeptember végi pestszenterzsébeti polgármesteri jelentés írja, hogy a várost ért súlyos bombatámadás okozta károk felszámolására, a helyreállítás megszervezésére segítségül "...a tapasztalt ZSOLGYA Árpád... mûszaki tanácsost küldi..." Szatmárnémetibe.31 A légitámadásról viszont egyetlen jelentés sem beszél.

Az utolsó nagyerejû bombatámadás, amely észak-erdélyi város ellen irányult, 1944. szeptember 6-án Nagyváradot érte. E támadás azonban már a korábbiaktól eltérõ politikai célú légi hadmûveletsorozat része volt. Szeptember ötödike volt a nyitánya annak a többhetes légitámadás sorozatnak - elsõsorban a fõvárost érte - amely éjjel-nappal, szünet nélküli támadásokkal a magyar politikai vezetést akarta rákényszeríteni a fegyverszünet elfogadására, a román kiugrás követésére. Találóan kibombázni Magyarországot a háborúból" célnak nevezte egy angol politikus a támadásokat.32

A meghatározó cél mellett a fõfeladat továbbra is a Vörös Hadsereg elõtörésének támogatása volt. Csapatai ekkor már napok óta Székelyföld területén (Úz-völgy) harcoltak, és páncélos erõinek éle szeptember 5-én elfoglalta Brassót. A bombatámadások során a vasúti csomópontokra, állomásokra, hidakra és repülõterekre mértek sorozatos légicsapásokat. Szeptember 6-án Nagyvárad mellett Nyíregyháza és Újvidék vasútállomásait érte szõnyegbombázás, valamint több repülõteret és a Körösök hídjait támadták. A légi hadmûvelet sem méreteiben, sem intenzitásában nem közelítette meg a június másodikait.33

Nagyváradon - nagyjából Nyíregyházával azonos idõben - 10 óra 55 perckor szólaltak meg a szirénák. A légitámadás 11 óra 10 perckor kezdõdött, és 10 percig tartott. 108 "Liberátor" 1249 db 500 és 1000 fontos rombolóbombát hajított a vasútállomásra, - amely természetesen ismét beterítette a környéket is - és váradvelencei, valamint õsipusztai vasútállomásokra. A Körös vasúti hídja is súlyosan megrongálódott.34 A városban súlyosan, vagy közepesen megrongálódott 680 köz- és magánépület. (A jelentés nem részletezi.) 906 család, 2718 ember vált hajléktalanná. A város polgárai közül 145-en vesztették életüket, és ami a legfájóbb, közülük 41 még gyerek volt. Továbbá meghalt még 71 német katona és ápolónõ, akik a pályaudvaron tartózkodtak. 87 sebesült közül 45 került kórházba.35

A repülõgépek elvonulása után a légoltalom azonnal megkezdte a mentést és a kárfelszámolást. A munkában az összes hatósági légoltalmi szervezet teljes erõvel, valamint a környezõ falvakból berendelt alakulatokkal közel három napig dolgozott. A munkába bekapcsolódott a honvédség és a Wehrmacht - Váradon tartozkodó erõivel, mentõautóival.

4. A szovjet légierõ gépeinek támadásai

1944. július végére a Vörös Hadsereg Kárpátalja elõterében fölzárkózott a Kárpátok gerincein kiépített magyar védõvonalakra, és bár több kísérlettel sem tudta áttörni a védelmet, intenzív légitevékenységet indított az ungi, beregi, máramarosi és ugocsai magyar városok és a közlekedési célok ellen. E támadások átcsaptak Észak-Erdélyre is. Szovjet felderítõ repülõgépek szinte naponta repültek át légterén. A felderítés tevékenységének érzékeltetésére egyetlen napot emelek ki, 1944. augusztus 8-át, tehát még a jasi-kisinyovi hadmûvelet elõkészítése idõszakának egy jellegzetes napját. Reggel a légvédelem jelentette, hogy Románia területei felett élénk légitevékenység folyik. 9 óra 20 perckor Kolozsvár térségében 1 szovjet felderítõ repülõgép berepült, néhány kört írt le a város felett, majd Szászrégen-Nagybánya-Máramarossziget útvonalon 10 óra 50 perckor elhagyta az ország légterét. Egy másik gép 10 óra 03-kor Gyergyóbékásnál repült be, majd Borszéknél északra fordulva végigrepült a Kárpátok felett, és 11.10-kor Kárpátalján hagyta el a magyar légteret.36 Átlag nap volt. A leírtak bármelyik napra ráhúzhatók. Több berepülés után, az elsõ jelentõsebb szovjet bombatámadás 1944. augusztus 17-én 21 és 22 óra között érte a Csík megyei Ditrót, mintegy 100 foszforos gyújtóbombát és 10 rombolóbombát dobtak a településre, a rombolókat pedig nagyrészt a vasútállomásra. Kilenc ház teljesen kiégett, valamint közel két tucat szénáspajta és istálló. Egy ember megsebesült, mintegy 20 szarvasmarha, sok juh, sertés elpusztult.37 Egy repülõgép úgy látszik eltévedhetett, mert néhány gyújtóbombát a közeli Gyergyóremetére dobott.38 Valamiért Ditró a szovjetek érdeklõdésének homlokterébe kerülhetett, mert már elõzõ nap éjszaka dobtak le a környékére - a mezõkre - néhány romboló bombát és 15-én 22.15-kor feltehetõen feltételezett partizánoknak az 1492. magassági pontnál két élelmiszerzsákot dobtak ki ejtõernyõvel. Tartalmuk szárított kenyér, rizs, húskonzervek, margarin, orosz tea, dohány és kézifegyver lõszer, valamint 2 fõzõedény volt. A csendõri jelentések nem írtak partizánokról a környéken.39 Az amerikai bombázásoktól eltérõen a szovjetek legtöbbször kis kötelékekben - géppár, raj, legfeljebb század - hajtották végre a támadásokat. Éjszaka pedig, az összeütközések elkerülése érdekében, egyesével repültek rá a célra. Így volt ez a Maros-Torda megyei Palotailván is augusztus 19-én 21 óra perckor amikor egy szovjet éjszakai bombázógép a német katonák elhelyezési körleténél 3 db. gyújtóbombát dobott le, célt tévesztve.40

Augusztus 20-a után megszaporodtak a támadások. 24-én 22 óra 30-kor feltehetõen egy gép, 82 db. "orosz" 5 kg-os gyújtóbombát dobott a községre. Nagy részük nem robbant fel, így csekély kárt okoztak.41 Nyugati irányba, az Ukrajnából berepülõ szovjet repülõgépek Észak-Erdély területén legtávolabb Szatmárnémetit bombázták. Szeptember 22-én 22 óra 10 perckor 3 "orosz repülõgép" "sok romboló, gyújtó és világító bombát" dobott a városra. A világító bombákat a népnyelv "sztálingyertyáknak" nevezte, függetlenül attól, hogy britek, vagy szovjetek használták. A városban 1 ember életét vesztette, és 3-an megsebesültek.42 Augusztus 28-án 22 óra 10 és 20 perc között 5 db. nagy romboló és 5 db. világító bombát vetettek a városra. Öt emeletes és földszintes ház rongálódott meg. Egy gyermek életét vesztette, és három nõ megsebesült.43 Augusztus 30-án 21 óra 6 perckor ismét bombázták a várost. 4 romboló és 4 világító bomba mindössze két lakóházat rongált meg könnyebben és súlyosan megsebesített két férfit.44

Egy nappal korábban Szolnok-Doboka megyében egy szovjet gép 8 db. kisebb rombolóbombát vetett Székelybethlenfalvára, csekély kárt okozva.45 Továbbá Máramarosszigetet érte délelõtt 11 óra 5 perckor légitámadás. Egy szovjet bombázó 1 db. 50 kg-os és 1 db. 100 kg-os bombát vetett a városra. A 100 kg-os nem robbant fel. 1 ház összeomlott, 4 megrongálódott és 4 ember megsebesült.46

Augusztus 31-én reggel 7 óra 10 perckor Radnótfája (Maros-Torda megye) melletti német tábori repülõteret 20 ellenséges repülõgép alacsonyan szállva megtámadta. Fedélzeti fegyverekkel a földön különbözõ típusú gépek közül 53-at felgyújtottak. A gépek teljesen kiégtek. Az idõközben fölszálló német vadászgépek 4 támadó repülõgépet lelõttek. Egy pilóta ejtõernyõvel kiugrott. Elfogták. A többi bentégett a lelõtt gépekben. A német katonák közül többen súlyosan megsebesültek. Az alacsonyan támadó gépek a repülõtér közelében legelészõ gulyából nyolc tehenet lemészároltak.

Valószínûleg ugyanezek a gépek néhány perccel késõbb rácsaptak a Lõvér (Maros-Torda) melletti magyar tábori repülõtérre is. A földön álló 11 gépbõl egyet fölgyújtottak és egyet megrongáltak. Egy magyar repülõkatona megsebesült.47

Szeptember 1-jén ismét Gyergyóremetét érte bombatámadás. Szovjet gépek egy légiaknát dobtak a falura. Öt lélek hunyt el.48

Szeptember 3-án a Szolnok-Doboka megyei Ispánmezõre 11 rombolóbombát vetettek az "orosz" gépek, nem okozva lényeges károkat. Ugyanaznap délelõtt Palotailva mellett légiharcban a szovjetek lelõttek egy német repülõgépet. Két fõs személyzete ejtõernyõvel kiugrott, de szörnyethalt, mert ernyõjük nem nyílt ki.49

Továbbra is szeptember 3-ánál maradva: Délelõtt Kolozsvárt érte feltehetõen szovjet bombatámadás. A veszteségek adatait a magyarországi levéltári anyagból nem lehetett megállapítani. Hét székely települést is ért szovjet légitámadás. Balavásárra (Maros-Torda) 10 rombolóbombát vetettek. Egy lélek meghalt, hárman súlyosan és mintegy tízen könnyebben megsebesültek. Sok ház leégett, és számtalan állat elpusztult. Megfigyelhetõ, hogy amíg a június 2.-ai bombatámadásról szóló - és idézett- adatok mindent pontosan, részletezve feltüntetnek, szeptember elején már sok az általánosítás, pontatlanság. A jelentést készítõ rendõrségek, csendõrörsök, városi-községi elöljáróságok érezhetõen kapkodnak, bizonytalankodnak. De nézzük tovább az aznapi eseményeket. Udvarhely megyében Zetelakán egy súlyos gyújtóbombákkal végrehajtott bombatámadás következményeként 50 ház leégett, ketten meghaltak és 30-an megsebesültek. 12 gyújtóbomba nem robban föl. Ez is jelzi, mily sokat dobtak a községre. A szintén udvarhelyi Küküllõkeményfalván, bár áldozat nem volt, egy ház leégett. Csíkmadarasra 2 romboló, Óradnára (Beszterce-Naszód megye) 5 gyújtóbombát vetettek. Egyik bombázás sem okozott nagyobb károkat. Hasonló volt a helyzet Telcsen (Beszterce-Naszód) is, ahol bár 12 nagytömegû rombolóbombát dobtak le, mindöszsze egy tehén esett áldozatul. A Maros-Torda megyei Teke községet viszont súlyos bombatámadás érte. Hat lélek hunyt ki örökre, és heten sebesültek meg. Sok ház és az iskola is megsemmisült, illetve megrongálódott. Másnap, szeptember 4-én Bethlenre (Maros-Torda) vetettek 4 rombolóbombát, négyen sebesültek meg.50

A magyar kormányzat 1944. szeptember 6-án elrendelte Székelyföld kiürítését. A jelentések fokozatosan csökkentek, majd megszûntek...

7-én ismét bombázták Ditrót, ez alkalommal a vasútállomást. Az áldozatok száma és a rombolás mértéke ismeretlen.51 Szeptember 8-án Gyergyószentmiklósra 8 rombolóbomba hullott. A veszteség itt is ismeretlen.52 Még aznap Borgóprundra (Beszterce-Naszód) 6 bombát dobtak. Itt két magyar katona sebesült meg.53 Másnap szeptember 9-én Szászrégent bombázták. A kár, veszteség mértéke itt is ismeretlen.

Kolozsvár elõterében tombolt a tordai csata. Így a szovjet és részben a román légitevékenység súlypontja is Észak-Erdély középsõ és nyugati területeire tevõdött át. Dést 14-én bombázzák elõször. Egy ember meghalt, hárman megsebesültek, és az utászlaktanya súlyosan megrongálódott. Három nap múlva, szeptember 17-én a vasútállomást és környékét éri súlyos szovjet bombatámadás. A raktárak teljesen kiégnek és a jelentés az áldozatok számának meghatározása nélkül megjegyzi, hogy sok halott és sebesült van. 19-én újra bombázzák a várost. Ez alkalommal a kár csekély, és nincs halott, viszont "sok a sebesült".54

A legsúlyosabb szovjet bombatámadás szeptember 16-án Szatmárnémetit éri, amelyet, bár kisebb erõvel, 17-én és 19-én megismételnek. Összesen közel 1000 nagyméretû rombolóbombát (azaz 250-500 kg tömegût) dobtak a városra. 130-an haltak és 350-en sebesültek meg. "A városban épségben lévõ ház nincs - jegyzi meg a csendõrség jelentése, majd így folytatja - A lakosság 50%-a hajléktalanná vált, és a környékbeli falvakba menekült. A hatóságok, hivatalok és intézetek nagyrésze elhagyta a várost. Villany-, vízszolgáltatás és távbeszélõ összeköttetés nincs." Sajnos ennél részletesebb jelentés jelenleg nem áll a szerzõ rendelkezésére. E néhány sor, mindössze féloldal, azonban jelzi, hogy a várost valóban rendkívül súlyos bombatámadás érte. Ily nagy veszteséget csak az amerikai szõnyegbombázások szoktak okozni. Valószínûleg a szovjet légierõ is a szõnyegbombázás módszerét alkalmazhatta.55

Szeptember 16-án még Csúcsára (Bihar), Halmira (Ugocsa), hullottak bombák. Az idõben két napot visszaugorva, 14-én 21 óra 22 perckor pedig egy szovjet gép Nagybánya MÁV vasútállomását és a Hungária vegyipari gyárát bombázta. Egyik támadás sem volt jelentõs.56 A jelentések nem beszélnek az áldozatokról. És most már a továbbiakban valóban "távirati stílusban" fölsorolva a bombatámadásokat, mivel a beérkezett jelentések többsége is távirat, vagy telefonon jelentett "távmondat" volt. Szeptember 17. Királydaróc (Szatmár) 14 rombolóbomba, a kár: 3 ház megrongálódott; Halmi (Ugocsa) 5 rombolóbomba, sem kár, sem veszteség nem volt. Érszentmihály 6 rombolóbomba, Siter (Bihar) 4 rombolóbomba. Mindkét községben kisebb épületkárok fordultak elõ. Szeptember 19-én Szamosújvárt bombázzák. Az áldozatok száma: 2 halott és 1 sebesült.

Szeptember 20. Zilah. A bombatámadás a vasútállomást érte. A részletek ismeretlenek.

Szeptember 21. Bors (Bihar), rombolóbomba, Köröstarján (Bihar) 4 rombolóbomba. A jelentésekben nincs szó veszteségekrõl.57

És végül szeptember 25. Erdõvásárhelyen (Szolnok-Doboka) légiharcban a magyar vadászgépek lelõttek egy román repülõgépet. A pilóta ejtõernyõvel kiugrott, majd az erdõségekben eltûnt.58 Ezzel a hivatalos magyar jelentések összes adatát számbavettük.59 Továbbiakra valószínûleg már csak az egyes volt megyék, vagy városok, községek iratanyagai között bukkanhatunk. Esetleg magángyûjteményekben.

Az amerikai és a szovjet bombázások végrehajtási módszereit, célpontjait... stb összevetve megállapítható, hogy amíg az amerikai támadásoknak kivétel nélkül minden esetben pontosan meghatározható katonai, ipari, közlekedési céljaik voltak, addig a szovjet támadások egy részérõl már közel sem mutatható ki ilyen határozott törekvés. Látszólag esetenként teljesen rendszertelenül bombázták az erdélyi falvakat, városokat. Így például Szatmárnémetit. Úgy tûnik, elsõsorban lélektani hatást akartak elérni, megtörni a lakosság erkölcsi ellenálló erejét. Ez esetben többnyire mindegy volt, a város mely részére dobják a bombákat. Mivel azonban a fölsorolt és bemutatott bombatámadások 1944. szeptemberi jelentéseinek nagy többsége már nem szakmailag megalapozott légoltalmi - mai szóhasználattal: polgári védelmi - jelentés, hanem rendõri, csendõri... stb., az is lehetséges, hogy készítõi nem voltak felkészülve szakértõ jelentések összeállítására, így csak feltételezésként értékelhetõ következtetések vonhatók le belõlük.

Amikor szeptemberben a hadmûveletek átterjedtek a Székelyföldre, majd néhány héttel késõbb fokozatosan végiggördültek egész Észak-Erdélyen, a jelentések megritkultak, hiányossá váltak. A korábban jól mûködõ rendszer észrevehetõen fellazult. Ezért a hadmûveleteket kísérõ, feltehetõen élénk szovjet és román légitevékenység ma már nyomonkövethetetlen. A magyar és német katonai jelentések pedig az esetek többségében nem tértek ki a polgári lakosságot ért veszteségekre, károkra.

Befejezésül néhány mondat a felhasznált forrásokról. Rövid eszmefuttatásomhoz a Hadtörténeti Intézet és Levéltárban (HIL), illetve a magyar Országos Levéltárban (OL) 1997. júliusáig fellelhetõ iratanyagokat használtam fel. Elsõsorban a légoltalmi, rendõrségi és csendõrségi jelentésekre támaszkodtam. Mint már korábban jeleztem, a fõváros ostromakor a légvédelmi és légoltalmi iratok nagy többsége megsemmisült, elégett. A HIL és az OL iratanyaga pedig hiányos. A részletek bemutatására példának a községek és rendõrséggel nem rendelkezõ kisvárosok eseményeit tételesen rögzítõ napi csendõrségi összefoglaló jelentések hiányaira térek csak ki. A román kiugrást követõ másfél hónap iratanyagából hiányzik a szeptember 3.-i, 8.-i, 10.-i, 24.-i, 29.-i, 30.-i, október 1.-i, 4.-i, 8.-i, 11.-i és 12.-i. Elég a tordai csata eseményeire hivatkoznom ahhoz, hogy feltételezzem, élénk légitevékenység volt e napokon is. A dolgozatomban leírtak egyértelmûen nem a teljes képet nyújtják az idõszakról. Minden valószínûség szerint jónéhány község, kisváros elleni bombatámadás kimaradt a vázolt képbõl. Pótlásukhoz azonban a volt észak-erdélyi helyi irattárak, anyakönyvi feljegyzések anyagában kéne búvárkodni. Erre jelenleg nincs módom.55

Az Észak-Erdély feletti légiháború teljességéhez hozzátartoznak még a röplapszórások, a különbözõ brit, amerikai és szovjet propagandaakciók, továbbá a Jugoszláv Népi Felszabadító Hadsereg valamint a lengyel Honi Hadsereg (Armija Krajowa) hadianyagutánpótlását végzõ szovjet, illetve brit légi szállítások bemutatása is. E témákra szándékosan nem tértem ki, mivel megdupláznák írásom amúgy is bõ terjedelmét. Elégedjenek meg az olvasók csupán egy tömör közléssel. 1944. nyarán - különösen a varsói felkelés napjaiban - éjszakánként 100-150 szovjet és brit szállítógép is megtette az utat Jugoszláviába, valamint Varsóba. Oda-visszaröptében áthaladva Erdély fölött.

Mindent összevetve megállapítható, hogy Észak-Erdély két nagyvárosát, Kolozsvárt, Nagyváradot, továbbá Szatmárnémetit és Nagykárolyt leszámítva, az akkori Magyarország bombatámadásoknak legkevésbé kitett területének számított. Megjegyezzük: hála istennek, mivel a magyar honi légvédelem által is leggyengébben védett terület volt.

szerző: Dr. PATAKY Iván