A legnagyobb delfinfaj. Jellegzetes szurokfekete, ragyogó fehér és szürke rajzolata, a hímek hatalmas hátúszója alaoján viszonylag könnyű azonosítani. A nőstényeket és a fiatalokat távolról össze lehet keverni a Risso-delfinnel, a kis kardszárnyúdelfinnel vagy a Dall-disznódelfinnel. Előfordulhatnak magányos állatok is, de gyakoribbak a szorosan összetartó családok csoportjai. Két vagy több csoport időszakosan összeverődhet, és 150 fős, vagy annál nagyobb iskolákat alkothatnak. A csoport tagjai többnyire egész életükben együtt maradnak, és a rokonságban álló csoportok, a klánok saját "nyelvet beszélnek". Annak ellenére, hogy gyilkos bálnának is nevezik, sehol a világon nem támadják meg az embreket, és egymást közti agresszió is ritka a csoporton belül.

Család:

Delphinidae

Faj:

Orcinus orca

Egyébe nevek:

Delphinus orca, D. gladiator, D. duhamelii, Grampus orca, Orcinus eschrichtii, O.schlegelii, orka, gyilkos bálna, kardszárnyúdelfin

Élőhely:

part menti vizek, nyílt vizek

Gyakoriság:

helyenként gyakori

Egyedszám:

ismeretlen

Veszélyek:

halászat/vadászat, élőhely tönkretétele

Csoportméret:

3-25 (1-50), több csoport tartózkodhat együtt

Táplálkozás:

halak, emlősök, kamárok/polipok

Testfelépítés:

• a lekerekített fej csúcsosan összeszőkül
• feltűnő, ovális fehét folt a szemek fölött
• szürke nyeregfolt
• a test nagyobb része szurokfekete
• a fehér és fekete felületek határa kontraksztos
• fehér folt az oldalon
• a nagy lapát alakú mellúszók az életkorrak egyre nőnek; méretük az idős hímeken elérheti a teshossz 1/5-ét
• fehér mellkas
• fehér áll
• fogak 20-26/20-26
• születési tömege: 180 kg
• felnőtt tömege: 2.6-9 tonna

Hátúszó:

• a hátúszók alakja változatos
• gyakran sebhelyes és hátulsó szegélye csorba
• alakja majdnem egyenlő oldalú háromszög
• hullámos hátúszó gyakori az idős hímeknél
• a nagyon magas hátúszó elérheti az 1,8 m-t is, főként az idős hímeken

Farokúszó:

• az alsó oldal fehér
• felső oldala sötét
• középen határozott bemetszés van
• csúcsa hegyes
• a hímeké nagyobb mint a nőstényeké

Viselkedés:

Kíváncsi és könnyen megközelíthető állat. Ritkán úszik a csónakok orr- vagy sodorvizében, de gyakran csapkodja a farkát és mellúszóit, kémlelődik és ugrik. Érdes tárgyakhoz dörgölőzik, amikor gyorsan úszik, testének nagy része kiemelkedik a vízből. Amikor a felszínen lebegnek, az egész csapat azonos irányban áll, néha a hátúszójukat csapkodják, és hirtelen egyik oldalukra fordulnak a víz felszínén. Képesek 55 km/óra sebeséggel haladni. Alacsony, szétágazó páraoszlopuk hideg időben gyakran látható.

Előfordulás:

Az egyik legnagyobb elterjedési területű emlősállat a Földön, bár előhelyei nem összefüggőek. Gyakoribb a hideg vizekben, (főként a sarki régiókan) mint a trópusokon és a szubtrópusokon. Megfigyelhető a parti vizektől a nyílt óceánig, főként a partoktól 800 km távolságig. Néha tömegesen található a kontinentális peremek környékén. A mélyviezek jobban kedveli, de gyakran előfordul a sekély övökben, beltengerekben és folyótorkollatokban is (a folyókban csak ritkán). Könnyedén beúszik a zajló jég közé a préda után. Nincs szabályos, hosszú vándorlása, de a sarkokhot közeli területeken a jégtakarótól, máshol pedig a táplálék mennyiségétől függő mozgásai lehetségesek. Partra vetődése ritka esemény, többnyire a hímekkel fordul elő.

Kóborlók és helyhez kötődők:

Az Észak-Amerika észak-nyugati partvidékén végzett vizsgálatok szerint a közönséges kardszárnyúdelfinek 2, genetikailag elkülönült formája létezik, melyek kinézetükben és viselkedésükben is eltérnek egymástól. Egyikük a "kóborló" forma, kisebb csoportokat (1-7) alkotva nagy területeket barangol be, elsősorban emlősökkel táplálkozik, keveset kommunikál társaival, hirtelen változtatja útirányát úszás közebn, és gyakran tartózkodik a víz alatt 5-15 percig. Középen elhelyezkedő hátúszója is hegyesebb,mint a helyhez kötődő fajtársaié. Az utóbbi forma nagyobb (5-25 fős), cspatokban él, csoportjainak kisebb az élettere (legalábbis nyáron), főként halat eszik, gyakran kommunikál társaival, haladás közben irányt tart, és ritkán tartózkodik a víz alatt, egyszerre kevesebb, mint 4 percre merül le.

Táplálék és táplálkozás:

A közönséges kardszárnyúdelfin ügyes vadász és az egyik legváltozatosabb étrendű cetfaj. Ismereteink szerint mindenfajta tintahalat és kalmárt elfogyaszt, valamint halakat, tengeri madarakat, teknősöket, fókákat és delfineket, sőt, még az olyan hatalmas állatokkal is megbírkózik, mint az óriásbálna. A csapatok gyakran szervezetten vadásznak. A zsákmánnyal való kapcsolatuk nagyon bonyolult: a csapatok gyakran csak egyes fajokkal táplálkoznak, figyelmen kívül hagyják a többi lehetséges zsákmányt; számos bálna és delfin társulhat a közönséges kardszárnyúdelfinekhez láthatólag félelem nélkül, úgy látszik ösztönösen tudják, mikor nem fenyegeti őket a támadás veszélye.

Csoport összhang:

A csoportok szorosan együtt mozoghatnak vagy 1 km-nél meszebbre is szétszóródhatnak az óceánban; gyakran egyszerre jönnek a felszínre, és együtt merülnek le. A helyhez kötődők 4-5 alkalommal merülnek le felszínesen 10-30 másodperces időközönként. ezt követi a 4-5 perces mélymerülés. A kóborlók viselkedése kevésbé szabályos. A pihenő állatok a felszínen lebegnek, percenként többször csendben lélegeznek, 3-4 percre lemerülnek, majd utána ugyanazon a helyen jönnek a felszínre.

Ivari különbségek:

A közönséges kardszárnyúdelfnnél határozott ivari különbségek figyelhetők meg. A hímek hosszabbak és testesebbek a nőstényeknél; a hímek átlagos hossza 7,3 méter, a nőstényeké 6,2 m. Jelentős eltérés mutatkozik a hátuszó méretében és alakjában is. Mindkét nemű borjak hátúszója a nőstényekéhez hasonlít. A borjakon kisebb a nyeregfolt vagy teljesen hiányzik.

Ugrás:

A felnőttek és a fiatalok egyaránt gyakran ugranak, kecsesen egész testükkel a víz fölé szökkennek és hangos csattanással a hátukra, az oldalukra vagy a hasukra érkeznek vissza. A fiatalok gyakran próbálkoznak merészebb fordulatokkal és csavarokkal mint az idősek.

Kémelelődés:

Amikor kémlelődik, a közönséges kardszárnyúdelfin lassan kiemelkedik a vízbő annyira, hogy a feje és a mellúszóinak nagy része a felszín felé kerül, aztán fokozatosan elsüllyed a szem elől; több állat kémlelődhet egyszerre.