A tengeren majdnem lehetetlen megkülönböztetni a rövidszárnyú gömbölyűfejű-delfintől, de azért van köztök különbség: a hosszúszárnyúnak hoszabbak a mellúszói és általában több foga van; a koponya alakja színtén eltér egy kicsit. Szerencsére úgy tűnik, hogy elterjedési területük csak kissé fedi egymást. A hosszúszárnyú gömbölyűfejű-delfin is gyakran társul más, kisebb cetfajokkal, pl. a csukabálnával, a közönséges delfinnel, a palackorrú delfinnel és a fehéroldalú delfinnel. Hátúszójának alakja az életkor és a nemek szerint változó: a fiatal állatokon sarló alakú, a nőstényeké viszonylag felfelé áll, a hímeké pedig hosszú alapú és a csúcsa bunkós. A fajt századokon keresztül vadászták, de napjainkra ismét eléggé gyakori.

Család:

Delphinidae

Faj:

Globicephala melas

Egyéb nevek:

Globicephala melaena, G. incrassatus, G. svineval, Delphinus globiceps, D.melas, gömbölyűfejű delfin, fekete cet, tökfejű cet, grind, fekete delfin 

Élőhely:

nyílt tengerek, part közeli vizek

Gyakoriság:

Gyakori

Egyedszám:

ismeretlen

Veszélyek:

vadászat/halászat, halászhálóba gabalyodás

Csoportméret:

10-50 (1-100), százak és ezrek gyűlhetnek össze

Táplálkozás:

kalmárok vagy polipok, halak

Testfelépítés:

• a homlok az arcorr fölé boroulhat, főleg az idős hímeken
• a szemek mögött szürke vagy fehér átlós csík húzódik
• alacsony de feltünő hátúszó, ami a test elülső részén található
• főként az idős hímeken és a déli félteke állatain szürke vagy fehér palást
• a karcsú test adővel egyre erőteljesebbé válik
• megvastagodott faroktörzs
• szurokfeket vagy sötétszürke színű test
• a has világosabb a hátnál és az oldalaknál
• a mellúszók megnyúltak, karcsúak; a fej közelében helyezkednek el, hosszuk a testhossz 1/5-e, szöglete az életkorral feltünőbb
• W alakú szürkésfehér folt a torkon
• fogak: 16-24/16-24
• születés tömeg: kb 75 kg
• felnőtt tömege: 1,8-3,5 tonna

Farokúszó:

• mélymerülés előtt lehet látni
• feltünő bemetszés középen
• homorú hátulsó szegély

Viselkedés: 

A csoportok néha mozdulatlanul lebegnek a felszínen, olyankor csónakokkal jól megközelíthetők. Ismert olyan eset, amikor az orrvízben úsztak. Farokcsapkodást és kémlelődést gyakran megfigyeltek. A fiatal állatok gyakran ugranak, a felnőttek ritkán. Általában többször csendesen lélegeznek, aztán néhány percre alámerülnek (a táplálkozási célú alámerülések lehetnek 10 percesek, vagy hosszabbak is). A páraoszlop erős, több mint egy méret magas, jó időben látható és a kilégzés hallható. Képes 600 m mélyre merülni, de többnyire csak 30-60 m-re száll alá.

Előfordulás:

Két különböző populációja ismert: az egyik a déli féltekén a Humboldt-, a Falkland- és a Benguela-áramláshoz kötődik; a másik pedig az Atlanti-óceán északi részén él. A közöttük húzódó széles trópusi öv miatt lehet, hogy ezek két külön alfajt alkotnak (délen az edwardii, északon a melas). Mély vizeket kedvelik. Előfordulhatnak nyílt víztől a parti vizekig, sőt, a tintahalakat követve vándorolhatnak: nyáron és ősszel a partközelbe, télen és tavasszal a nyílt vízbe. Megfigyelésükre legalkalmasabbak a kontinentális peremek mögötti területek. Az egyik leggyakrabban tömegesen partra vetődő cetfaj.