Az európai zene egyik legragyogóbb csillaga, kultúránk legdrágább kincse. Benne együtt csodálhatjuk egy kivételes született tehetség nagyságát és egy gazdag, teljes értékû zenei korszak eredményeit.

1756-ban született Salzburg városában. Édesapja Leopold Mozart egyházi muzsikus, hegedûmûvész, pedagógus, a sabzburgi érsek udvari zeneszerzõje és másodkarmestere. Sváb eredetû, felesége Anne Marie Pertl osztrák származású. 7 gyermekük közül sajnos csak Nannerl és az utolsónak született Wolfgang maradt életben. Az apa hamarosan felismeri gyermekeinek kivételes zenei tehetségét, képességét, és minden egyéni ambícióról lemondva csak gyermekeinek nevelését tûzte ki élete céljául. A kis Mozart meglepõ gyorsasággal tanult, sõt alig ötévesen zenét is írt.

A két Mozart gyerek zenei tudását az egész város ünnepelte, ezért a szülõk úgy határoztak, hogy a város határán túl is bemutatják gyermekeik zenei tehetségét. Így került sor 1762-ben a tizenegy éves Nannerl, a hatéves Wolfgang és a szülõk több évig tartó, hosszú, szép sikereket hozó mindenütt csodálatot és feltûnést keltõ hangversenykörútjára. Münchenben a választófejedelem elõtt szerepeltek. Bécsben Mária Terézia császárnõ fogadta a kis mûvészeket. Ferenc császár tréfálkozva próbára tette a kis Wolfgangot, egy kendõvel letakarta a zongora billentyûit, és így kellett bebizonyítania egyedülálló tehetségét.

Ezek a hangversenyutak még a tervezettnél is jobban sikerültek. Fél Európa ünnepelte a gyermek Mozart tehetségét. A legmagasabb társadalmi körökben is megfordult, elsajátította a szertartásos, mértéktartó udvariasságot, és megismerte az európai élet felhõtlen eleganciáját, amely bizonyosan mûvészetére is hatott. Ezt tükrözi korának egyik szórakoztató zenei mûfaja, a szimmetrikus motívumokból álló divertimento. Mozart korában a zene a hivatalos és magánünnepek tartozéka volt. A fejedelmi udvarok szinte egymással versenyezve jeles alkalmakra új mûveket rendeltek. Mozart élete végéig osztotta a kedves, behízelgõ szórakoztató zenét. Muzsikája - miután maga is jó táncos volt - szinte táncba  csalogatta a
vendégeket.

Salzburgba való hazatérése után újból a hercegérsek szolgálatába állt, de az a szolgálat már jóval több megaláztatást jelentett számára, mint az elõzõ érsek idején. E nyomasztó légkörbõl édesapjával együtt szabadulni próbáltak, ezért Bécsben kerestek állást, de sikertelenül. Ezt az idõszakot tehát a nyûgös zenekari szolgálat és a komponálás öröme jellemezte. Ekkor komponálta az ún. “Kis g-moll szimfóniát”, s a divertimentók, szerenádok és szimfóniák emellett most már versenymûveket is írt, fõleg zongorára, mert sajnos a közönséget továbbra is csak virtuóz zongorajátéka érdekelte, s mint zeneszerzõt semmibe sem vette. Mozart összesen 25 zongoraversenymûvet írt.

Nehéz szívvel tért vissza Salzburgba. A hercegérsek udvari orgonistává nevezte ki, mely újból nyomasztó szolgálatot jelentett a számára, mégis újabb remekmûvek kerültek ki tolla alól: “D-dúr divertimento”.

1785-ben mélyült el Haydnnel való barátsága. Bécsben találkoztak elõször, s bár Haydn jóval idõsebb volt Mozartnál, mégis igazi barátság szövõdött kettõjük között. Haydn elismerte, sõt nagyra értékelte a nála fiatalabb Mozart tudását, s egyenrangú társnak tekintette õt. Mozart mûvészi alázattal megvallotta, hogy vonósnégyeseit “Haydn-minta” szerint alkotta, s 6 vonósnégyesbõl álló sorozatát neki ajánlotta, mintha azok fiai lennének. (Apa 6 fiát nagyhírû ember védelmébe ajánlja.) “Haydn kvartettek”.

Beethoven, a bécsi klasszikusok legfiatalabb tagja is találkozott Mozarttal. A fiatal zeneszerzõ tizenhat évesen Bécsben kereste föl Mozartot, s kérte, hallgassa meg zongorajátékát, s fogadja õt tanítványának. Mozart kezdetben nem tulajdonított jelentõséget a “bozontos hajú fiatalembernek”. Beethoven elfogódott volt, s érezte, hogy most meg kell mutatnia tudását. Egy idõ után - miután már játszott a zongorán - arra kérte a Mestert, hogy játsszon egy dallamot, s õ bemutatja rögtönzõ, variáló képességét. Mozart megtette, s nem kis ámulatára Beethoven nagy mesterségbeli tudással, szinte fölülmúlhatatlan ügyességgel játszott. Mozart ekkor így szólt jelen lévõ muzsikustársaihoz: “Erre a fiúra ügyeljetek, errõl még sokat fog beszélni a világ!” Beethoven legnagyobb örömére Mozart elvállalta tanítványának, de sajnos rövid idõ múlva Beethovennek - édesanyja súlyos betegsége miatt - vissza kellett utaznia Németországba. Késõbb Haydn tanítvány lett, így “Mozart szellemét Haydn kezébõl kapta”.

Mozart élettörténetével foglalkozó írások rendre beszámolnak arról a már legendává magasztosult eseményrõl, amely halálának körülményeihez kapcsolódik. Egy délután eljött hozzá egy titokzatos, fekete álruhás megrendelõ, aki egy gyászmise írására kérte föl a 35 éves zeneszerzõt. (Utólag kiderült, hogy az illetõ Walseg gróf volt, aki saját neve  alatt akarta a mûvet kiadni). Betegsége alatt is megfeszített erõvel dolgozott, de ezt a mûvet már nem tudta befejezni. Tehetséges tanítványa, Franz Süssmayer pótolta a hiányzó részeket. Mozart Requiemje a mûfaj legjelentõsebb alkotásai közé tartozik. A liturgikus szöveghez igazodva 12 tételbõl áll, a négy szólamú vegyeskart és szólóéneket orgona és zenekar kíséri. Tiszta zeneiség, a halállal való megbékélés jellemzi, minden színpadias pátosz, külsõ hatásokra való törekvés nélkül. Egy följegyzés szerint élete utolsó délutánján otthonukban néhány barátjával a Requiem egyik tételét próbálták. Mozart az elsõ ütemek után hangosan fölzokogott és félretette a kottát. “Ma éjjel meghalok, megmondtam, hogy magamnak írtam a Requiemet!” Így is történt! Az emberiség mûvészetét oly bõkezûen gazdagító, zseniális zeneszerzõt a zuhogó havas esõ miatt senki sem kísérte el utolsó útján. Így aztán 1791-ben a bécsi temetõ tömegsírjába temették.