|
Római vakáció (VIII. kritika)
Romantika a színpadi lépcsőn
2013.11.04.
Az örök város fényei, Audrey Hepburn mosolya, Gregory Peck csibészes sármja és egy beteljesületlen szerelem - az 1953-as Római vakáció méltán a szívünk csücske, olyan klasszikus moziremek, amelynek színpadra állítása rengeteg dilemmát vet fel.
A néző minden adaptáció esetében számon kéri azokat a tényezőket, amely miatt a filmet szereti: Róma városának szellemét, a hősnő utánozhatatlan személyiségét vagy az Oscar-díjas forgatókönyv érzelemgazdag fordulatait. Pelsőczy Réka rendező szerencsére felismerte az adaptálás korlátait, és bízva a nézőkben, volt bátorsága a kukába dobni annak „kötelező" elemeit: a történet velejére koncentrált, és egy ügyes dramaturgiai megoldással az 1953-as film és a hepburni kultusz előtt is méltó módon tisztelgett.
Amit látunk, reflexió a színpadra állítás kihívásaira és az alkotás folyamataira. A Cinecitta filmstúdiójában járunk, ahol épp a Római vakáció című filmet próbálja egy kis csapat: a korosodó rendező (Márton András), fiatal szeretője (Cseh Judit), a rendező féltékenykedő, saját nőiességében megsértett neje (Hernádi Judit), a szerelmespárt alakító, ellenségeskedő főszereplők (Tenki Réka és Fekete Ernő), a fotóst alakító színészkolléga (Szikszai Rémusz) és a szerepek hosszú sorát felöltő súgó (Nagy Dániel Viktor). Jelzésszerű, minimalista díszletek közt zajlik a munka, Itáliát mindössze egy kék Vespa képviseli, a híres Spanyol lépcsőt egy egyszerű mobil színpadi feljáró, és a darab során Rómáról is csak egy rövid projektoros vetítést látunk ismeretlen utcák képeivel.
Mindez pedig annak is elég, aki még sose járt Rómában, vagy épp nem látta a filmet, hisz kárpótol a következetes rendezői elképzelés, amely során a valóság két síkja hol elkülönül, hol egybecsúszik. Egyik pillanatban a „színészek" „kikacsintanak" a forgatás valóságába, felvillantva saját történetüket és érzelmeiket, poénok és gegek óriási tárházának helyet adva, a másikban azonban nem létezik más a királyi kötelezettségekbe belefásult Anna hercegnő és a nagy sztorit hajkurászó Joe Bradley bimbózó szerelmén kívül. Pelsőczy Réka hol eltávolít a történettől, és idézőjelbe rakja az érzelmeket - hol a mélyükre ás, és engedi a nézőt fülig elmerülni a szerelmes pillanatokban. Az arányok pontosak: ügyel rá, hogy a valóság rétegein átüssenek a történet élei, és azok a jelenetek tartsanak ki, sőt, ismétlődjenek meg a darabbéli rendező utasítására, amelyek a legfontosabbak: Anna és Brad egymásra találása, amelyet végül a fájdalmas elválás követ.
Bár egyes szálak (a rendező, a feleség és a szerető hármasának végkimenetele, a főszereplők viszonya) kissé zavarosak és elvarratlanok, nem feszélyeznek annyira, és mindez az egytől egyig brillírozó színészeknek köszönhető. Közöttük kiemelkedő a megcsalt, morózus feleség és az álmodozó grófnő szerepében Hernádi Judit, aki már megjelenésével is derültséget vált ki a nézőtéren, továbbá a fiatal Nagy Dániel Viktor, aki zseniális egyszerűséggel hozza a különböző karaktereket a macsó fodrásztól elkezdve a saját neméhez vonzódó stylstig - erőteljes színpadi jelenlétével ő az előadás rezonőre és lelke.
És arra is rájövünk, hogy Hepburn varázsa úgy idézhető meg leginkább, ha hagyjuk kibontakozni és életre kelni a minden nőben megbúvó hercegnőt. Tenki Réka légies, finom mozdulataival, mélyről jövő, természetes bájával igazi királyi, valódi Audrey Hepburn-i jelenség. Az előadás pedig nem pusztán 2 óra felhőtlen szórakozás, hanem a film „újrajátszásával", az elidegenítés-átlényegülés finom váltakoztatásával a Római vakáció eredeti, méltó színpadi adaptációja.
Római vakáció, Belvárosi Színház
Rendező: Pelsőczy Réka
J. A
Forrás: http://www.hetivalasz.hu
| |