Joana Summer Ann és Joe Summer gyermekeként látta meg a napvilágot, ám korán árvaságra jutott. Az akkor kétéves csöppséget a Gilmore család fogadta örökbe. A szöszke kislányka nem csak szülőket, de négy testvért is kapott. Sarah és John Gilmore Joanán kívül két, vele egykorú fiút vett magához, s a következő évnek januárjában egy lány ikerpárt is a világra segítettek. Imádták a gyerekeket, mindent megadtak nekik, ami csak tőlük tellett. Régi varázslócsaládból származtak mindketten, így örökségük egy nagyobb darab föld volt egy csinos kis házzal a közepén. Szeretettel, tisztességgel nevelték gyermekeiket, akik, amint tizenegy évesek lettek, rendre mind megkapták levelüket a Roxfortból. Kétségtelen volt ugyanis a szülők számára, hogy még fogadott gyermekeik is kivétel nélkül varázserővel bírnak, melyek nem akármilyen erényekkel párosulnak.

A két fiú, Justin és Jesse a Griffendél ház diákjai lettek, Jane és Josephin, a két lány, pedig Joanával együtt Hugrabug Helga házának asztalánál foglalhattak helyet első ünnepi vacsorájukon.
Joana könnyen beilleszkedett diáktársai közé. Megismerkedett egy Rose nevű lánnyal, akivel első beszélgetésük óta rendkívül kedvelték egymást és nagyon jó barátok lettek. Rose már a vonaton megismerkedett Melindával, így ő is igen hamar csatlakozott a kis társasághoz.
A kis tizenegy évesekből azonban szinte felnőtt, tizenhét évesek lettek. Megnyúltak, átalakultak, s főként a lányok megszépültek.

Joana nem volt kitűnő szépség, inkább átlagos. Nem volt sem alacsony, sem magas, sem túl vékony, de nem is telt. Hosszú, szőke, egyenes haja mindig frissen omlott hátára, vállaira. Szemei kéken világítottak, lehetett napsütés vagy sötét éjszaka. Jószívűségét hovatartozása is bizonyította, de enélkül is mindenki tudta, kihez forduljon, ha gondja van. Gyakran vállalt munkát Madame Pomfrey mellett is, ott segédkezett, ahol kellett.
Mindig is visszahúzódó, csendes lány volt, soha nem kereste a feltűnést, a nagy társaságot.
Mégis barátai jelentettek neki mindent. Na és persze nevelőszülei, akikre vérszerinti szüleiként tekintett. Nem is tudta volna elképzelni az életét családja, barátai nélkül.

Kedvességét nem mindenki tartotta tiszteletben. Mark Stanesfield, aki ötödikben egy csapásra rabul ejtette Joana szívét, csúnyán össze is törte azt. A lány akkorát csalódott, hogy azután meg sem fordult a fejében, hogy bárkinek is engedjen, bármelyik fiúnak is higgyen.

Bármilyen szelíd volt is, ha a helyzet megkövetelte, olyan határozottan tudott fellépni és olyan frappáns válaszokat tudott adni, hogy még testvérei is meglepődtek.

**

- Mit gondoltok, idén hallunk valami újat is Dumbledore professzortól, vagy végre elkezdhetünk enni? Farkas éhes vagyok! Otthon direkt nem ettem, csak, hogy itt minél több kaja férjen belém! – Melinda kidülledt szemekkel meredt üres tányérjára, néha végignézett a szintén üres, hosszú asztalon, s már ráképzelte a sok finom falatot, ami alatt az roskadozni szokott. Mel volt az, akinek pontban reggeli, ebéd és vacsora időben jelzett a gyomra, s akkor aztán rögtön szabadjára kellett engednie rágóizmait. Ha nem tehette, addig sóhajtozott és türelmetlenkedett, amíg hozzá nem jutott a várva várt falatokhoz.
Barátnői nevetve figyelték.
- Úgy csinálsz, mintha először lennénk itt. Én ilyet utoljára az első év elején csináltam. – korholta le játékosan Joana.
- Na jó, jó, de…
- Egy kis figyelmet kérek! – hangzott fel hirtelen az igazgató mély, kedves hangja.
- Na végre! – suttogta Mel, mire mindannyian kuncogni kezdtek.

**

Joana nem is sejtette volna, hogy milyen gyorsan repül az idő. Három hét is eltelt már, s ő egyre jobban izgult az év végi vizsgák miatt.
De valami más is aggasztotta. Egy délután a könyvtárban ülve testvéreivel hangosan gondolkozott. Azon töprengett, vajon mit rejthet a Tiltott Rengeteg és mi lehet a túloldalán. Justin Jesse-t cukkolta, hogy milyen jó is lenne megnézni, de biztosan nem merne bemenni az erdőbe. Ebből persze vita alakult ki és csak nagy nehezen lehetett őket lenyugtatni, miután körbekiabálták a fél könyvtárat.

Pár nap alatt el is felejtődött az incidens és maga a felvetés is, hogy mi lenne, ha megnéznék, mi rejtőzik a Tiltott Rengetegen túl.

Azonban egy hét múlva, pénteken, tanítás után, amikor Joana, Rose, Mel és az iker lányok épp szobájukba tartottak, Justin és Jesse hirtelen meglepte őket az utolsó kanyarnál, mielőtt befordultak volna a klubhelységükhöz vezető folyosóra.
- Helló belló lányok! Ide figyuzzatok! Oltári tervet eszeltünk ki! Gyertek utánunk! – hadarta vigyorogva Justin.
- Hé, mi ez az egész? Csak nem megint valami rosszban sántikáltok? – érdeklődött Mel bizalmatlanul. Tátva maradt az ő és barátnői szája, amint megláttak a két fiú arcára sejtelmes, ördögi mosolyt úszni.
- Merlinre, vajon már megint mire készülnek? – Rose gyomra görcsbe rándult a kíváncsiságtól, ugyanakkor izgult is, tudta jól, ha egyszer azt a bizonyos mosolyt látja, valami nagyon rossz fog történni, annak pedig tuti, hogy ők isszák meg a levét. Legutóbb is kit kaptak el? Hát persze, hogy nem a fiúkat. McGalagonynak már megvan a véleménye a társaságról, egyedül talán Bimba professzor az, aki sejtheti, hogy mi is az igazság, kik az állandó valódi tettesek.

Joanat legkevésbé az izgatta, hogy kit fognak hibáztatni, ha valami galibát okoznak a fiúk. Előtűnt rejtekéből pesszimizmusa és rögtön a legrosszabbra gondolt, ám pontosan nem tudta, épp mi következik Justinék listáján.

- Nem megyünk veletek, nem fogtok megint belerángatni valamibe, amiből úgyis mi kerülünk ki vesztesen! – ellenkezett Jane.
- Úgy van! Nem dőlünk be nektek! – helyeselt testvére véleményére Josephin.
Joana azonban egyre kíváncsibb lett.
- Menjünk. – jelentette ki homlokát ráncolva. Mindenképp tudni akarta, mit terveztek a fiúk, hogy legalább legyen esélye megállítani őket. Rose kidüllett szemekkel meredt rá, nem véletlenül, ugyanis Joana volt az, aki a legutóbbi alkalommal megfogadta és a lányokkal is megígértette, hogy többet nem segédkeznek, nem falaznak nekik és főleg jó messzire elkerülik őket, ha újabb csínyre készülnek.
A könyvtárba érve a Tiltott Részleg mellé telepedtek, mivel tudták, annak környékére szinte senki sem jár. Körbeülték az ott lévő egyetlen kis asztalt, mire Jesse előhúzott talárja alól egy pergament. Kihajtotta és győzedelmes mosollyal körbetekintett a hüledező társaságon, akik alig hitték el, hogy egy komplett tervrajzot látnak, majd Justinra kacsintott.
- Mi ez? Kész kavalkád! – Rose forgatni kezdte a pergament, de sehogy sem jött rá, mit ábrázol, még az írást is alig tudta kiolvasni.
Joana összevont szemöldökkel pásztázta tekintetével a tervet, majd egyszer csak megakadt valamin a szeme. Hirtelen mozdulattal lecsapott rá és magához vette. Két fő dolog volt rajta ábrázolva: egy sokcsúcsú épület – feltehetően a Roxfort – és egy… csomó? Valami olyasmi… vagy inkább gombolyag, fölé volt írva, hogy…
- Te jó ég… - suttogta maga elé Joana. A pergamenre a „gombolyag” fölé ez volt írva: Tiltott Rengeteg. A két ábrázolt tájékozódési pont között útvonal volt megrajzolva.
Abban a pillanatban minden világos lett a számára: bogarat ültetett testvérei fülébe.
- Szó sem lehet róla. – jelentette ki határozottan. Sokszor tűnt úgy, hogy ő az őrangyala testvéreinek. Anyjuk és apjuk távollétében, azaz, amíg a Roxfortban voltak, ő vigyázott mindegyikükre.
- Mi? Még nem is tudod, miről van szó! – kiáltott fel Jesse.
- Dehogynem. – felelte Joana.
- Tényleg? Beavatnál minket is? – kapta fel a fejét Mel.
- Teljesen lényegtelen, ebből úgy sem lesz semmi. – Joana felállt s komolyan tekintett le a kis csapatra, főleg a két bajkeverőre. – Nem mentek sehová. – szögezte le ellentmondást nem tűrő hangon.
- Na de Joana! Neked nem kell jönnöd, ha nem akarsz! – húzódozott Jesse.
- Ez az! És ha a lányok jönni akarnak, szívesen elvisszük őket! Tök izgi lesz! – állt testvére mellé Justin.
- A nagy frászt! Nem visztek senkit sehova és ti is itt maradtok! Elment az eszetek? Veszélybe sodorjátok a magatok és a lányok életét! De, ha már az életetekért nem aggódtok, gondoljatok arra, hogy kicsaphatnak titeket! Gondoljatok bele! Mit mondtok majd anyáéknak? Mélységesen csalódni fognak bennetek! Állandóan csak a zűr van veletek! Nem igaz, hogy nem bírtok ki egy évet nyugodtan! Minden áron szégyenbe akarjátok hozni magatokat és anyáékat? – korholta le őket Joana keményen. Hangján érződött a féltés, az aggodalom, így nem hatott túl meggyőzően.
- Megmondtuk, ha félsz, maradj itt! – szegült szembe a lánnyal Jesse.
- Én nem magamat féltem, hanem titeket, értsétek már meg! – dühöngött ismét a nővér.
- Hé, hé, nyugi! – csitította a civakodó feleket Rose – Mi lenne, ha szépen visszaülnétek az asztalhoz és nyugodtan megbeszélnénk a dolgot?
- Nincs ezen mit megbeszélni, nem mentek sehova, és kész. – jelentette ki Joana immár sokkal határozottabban, karba tett kézzel.
- Gyere Jesse, hagyjuk. Ebből úgysem lesz semmi. – húzta el testvérét Justin lemondóan.
- Na de…
- Ne ellenkezz, gyere. – a fiúk bosszúsan, Joanara szemükkel villámokat szórva hagyták el a könyvtárat.
- Tessék, kellett ezt? – háborodott föl Mel, majd felállt és a fiúk után szaladt.
- Ne aggódj, tudod, hogy miért védi őket, pontosabban Justint. Fülig szerelmes belé. – állt Joana mellé Rose. Kedvesen rámosolygott és kacsintott egyet, majd fejével intett neki, hogy menjenek el ők is és térjenek végre vissza eredeti úticélukhoz.

**
- Nem igaz, megőrjít! Úgy viselkedik, mintha ő lenne az anyánk! – fortyogott Jesse magának motyogva – Te meg olyan sügér vagy! Miért adtad fel? Mindig csak az van, amit ő akar! Nem vagyunk már kisgyerekek! Leszállhatna rólunk! – mordult rá Justinra.
- Nyugodj már meg! Gondolkozz! Szerinted én ilyen könnyen feladom? – horkant fel a fiú. Sejtelemes mosollyal dőlt le ágyára, amint beértek szobájukba.
Jesse értette, mire gondol bátyja, s győzedelmes kacajt hallatva ő is elfoglalta fekvőhelyét.

Joana meglepődve tapasztalta, hogy Mel szobájuk mosdójából lépett ki, amikor ő, Rose és az ikrek megérkeztek, de nem tette szóvá. Azt hitte, a fiúkhoz ment, de utólag rájött, Mel azért annyira nem bátor, hiszen mindig zavarban van Justin közelében.
Úgy döntött, ő is lezuhanyozik, hogy este, ha elfárad és le akar feküdni, már ne kelljen.
A zuhany alatt újra végig gondolta a könyvtárban történteket és rájött – ismervén a fiúkat -, hogy nem adják fel olyan könnyen, mint ahogy az látszott.