A GYILKOS TÓ MONDÁJA
Ahogy a szárhegyi Máthé Róza mesélte: Valamikor élt itt egy csodálatosan szép lány, Fazekas Eszter. Haja fekete volt ,szeme szürkészöld, mint a Szármány oldalán nőtt ezüstfenyő, alakja, mint a szélben hajladozó büszke jegenye. Eszter egyszer elment a gyegyószentmiklósi városba. Ott találkozott egy olyan daliás legénnyel, aki két karjának szorításával kipréselte a medvéből a szuszt, aki legszívhezszólóbban furulyázott az egész környéken, aki házat is tudott ezermesterkedni, meg szekeret faragni. Ahogy szemük összevillant-és mert a szerelem hirtelen jön és szíven üt, mint a villám-, nyomban meg is szerették egymást. A fiú égszínkék selyemkendőt vásárolt Eszternek a tükröspogácsa mellé, és megkérte, hogy legyen a mátkája. Esküvőre azonban nem kerülhetett sor, mert a legényt elvitték katonának.A lány csak várta, várta. Esténként agyagkorsójával kiment a csobogóhoz, és ott sóvárgott hosszú félórákon át szerelmese után. Még a hegyeknek is meglágyult a szíve a lány sóhajtozásától, fájdalmas szép énekétől. Történt azonban, hogy egyik vasárnap délután meglátta Esztert arra jártában egy zsiványvezér. Azonnyomban nyergébe emelte és vágtatott vele, mint a szélvész a Kis Cohárdhoz, az ezerarcú sziklák közé, ahol tanyája volt. Aranyát, ezüstjét ígérte a lánynak, gyémántos palotát akart építeni neki, csak hogy megszeresse. De Eszternek nem kellett sem a kincs, sem gyémántos palota, csak a régi mátkája. Azt várta vissza, amikor felkelt a nap, akkor is, amikor behunyta szemét a világ. Feldühödött a zsivány és erőnek erejével akarta kényszeríteni Esztert, hogy legyen a felesége. Eszter a hegyekhez kiáltott segítségért. Sikolyát megértették a sziklák,és hatalmas záporral, mennydörgéssel válaszoltak, majd megindultak lefelé a völgyben, iszonyatos földindulással, maguk alá temettek mindent; a lányt is, a zsiványt is. Így keletkezett a Gyilkostó, amely ha napsütésben belenézel, szürkészöld, mint Eszter szeme.
|
|
|