Szabó Gergő keskeny szöges gumik után szaladgált és kiderült mire is kell neki... A hétvégére Tallin felé indult egy kis magyar különítmény, két autóval...
Hogy jutott eszetekbe? Nem mi találtuk ki. Érkezett egy megkeresés Észtországból, hogy kibérelnék az autót. Miután megegyeztünk az észtekkel, akkor találtuk ki, hogy miért ne kocsiznánk egyet mi is a Mitsubishivel. Még sosem autóztam ilyen körülmények között. Tavaly ugyan egy cseh rallysprinten már volt hó, de akkor a Focus-ra nem tudtunk szöges gumikat feltenni a nagy fékek miatt, most viszont fel tudtunk készülni megfelelően technikailag is. Ha már úgyis odamegyünk, akkor gurulunk mi is egyet.
Mesélj egy kicsit a versenyről! Eesti talv ralli 2006. Ez a neve… Nemzetközi verseny, a közös észt és lett bajnokság egyik futama. Náluk is van egy úgynevezett téli kupa és ennek az egyik fordulója. Havas verseny… Jönnek finnek is, hiszen komppal három óra alatt átérnek. Azt hiszem mi leszünk ott az egyetlen páros, aki hóban még nem versenyzett…
Egy napos a verseny, 100 kilométer gyorsasági kilométer, 5 féle gyors, mindegyiken kétszer megyünk végig. Pénteken egy napon a tréning és a gépátvétel, szombaton pedig a futam.
Mit vársz Magatoktól? Egy jó autókázást, hiszen nagyon szeretünk hóban autózni. Sokat kint is vagyunk, de azért ez nem ugyanolyan, mint amikor versenyen mész. Különösebb elvárás nincsen, nyilván sietni fogunk. Azt gondolom egy nagyon kemény mezőny lesz, hiszen évek óta nyomják a helyi srácok és havat is jóval többet láttak, mint mi. A bajnokságuk több futama is havas pályákon van, biztosan nagy a rutin. Néztük a tavalyi listát, majdnem negyven darab N-es autó ment és evoVIII-asok, STi-k. Kemény mezőnyre számítok… Hiú reményeink nincsenek. Szeretnénk egy jót autózni. Azt gondolom felejthetetlen túrára indulunk… Utána majd többet tudunk mondani…
Milyen messzire is mentek? 1800 kilométer… És majdnem teljesen észak felé. Kemény idő lehet fent, csoda lesz, ha odaérünk. A srácoknak egy három napos út a szervizbusszal…
Ha jól tudom, nem Benics Kálmival indulsz. Valóban így van, Köhler Zoli fog navigálni. Megbeszéltük Kálmival, hogy nekivágunk, aztán az utolsó héten rájött, hogy ez nagyon messze van és nem fér bele az idejébe, nem tudta vállalni. Azt hitte, hogy Fehérvár mellett van Tallin. Köhler Zolival már megjártunk több ilyen külföldi túrát… Együtt voltunk Amerikában, együtt mentünk Libanonban, Monte Carloban. Van bennünk már pár közös kilométer. Az utolsó néhány napban sikerült meghülyítenem Zolit, kapva kapott az alkalmon.
Jó versenyt kívánunk, vigyázzatok Magatokra! Köszönjük! Hazafelé majd hívlak és elmesélem milyen volt |