Szokványos nap

Ébredsz reggel, s tudod, múlt nap is értelmetlenül telt el. A reményekről, lemondtál, mi még vár rád, csak halál. Kikelsz az ágyadból, s napi ruhád megfogva, fürdő felé visz az utad.

Ajtón belépve, billen a kapcsoló, villan a fény, vakul a szem, az élet oly kegyetlen. Ruhádat leteszed, kisebb dolgod még megteszed, majd pizsamád, leveszed. Átlépsz a kabinba, bele a zuhanyba. Mást már égetne a víz, mit magadra nyitsz, de tűrsz, amint léted, ezt se érzed. Mosod magad, s közbe jár az agyad, az élet koszát lemosni, hogy fogod… Utolsó mozdulatod, cseréli a csapot, s záródik a meleg, ömlik a hideg. Még a jeges árnak is örülne, mely ily vízbe lenne, de te ezt se érzed, nincsen érzelmed.

Csapot zárod, törölközőt veszed, fejed törlőd, gondolatot veszted. Lassan felöltözöl, nem sietsz, kinek számítanál, nincsen senki. Nem várnak rád, nem számítasz, ha gondjuk van, hallgatsz, majd egyedül is hagynak. Fogmosással is végeztél, már szobádba is mentél.

Elmentél már régen az élők közül, csak tested van még emlékül. Mit viszel, összerakod, cipőd, kabátod, magadra kapod. Lehajtott fejjel lépsz ki az ajtón, hogy minek vagy, még nem tudod. Kapun kilépve sóhajtasz, lelked, mint egy sivatag. Ódaúton még búslakodsz.

Egész nap, egyedül, a sok ember rád sem hederül. Nem érdeklik, hogy ki vagy, hogy vagy, miért vagy, ha meg is halsz, se siratnak. Erőt vesztve, egyedül, indulsz haza, keserűn.

Buszon állva, ülve utazol, gondod legmélyebbre rabol. Hazaérve vagy már padlón, díszt faragnak koporsódon. Körülötted anyád, apát, s testvér néhol akad tán. Nem érdekled őket sem, szobád sötét, hideg, s vár.

Nem vagy te élő, csak egy robot, ki nem érez, s nem szeretnek. Ez a tudat csitít el, ágyad újra átölel.

[2006.01.31.]
(Shade Bull {Peet})