V. LÁSZLÓ

Sűrű setét az éj,

Dühöng a déli szél,

Jó Budavár magas

Tornyán az érckakas

     Csikorog élesen.

"Ki az? mi az? vagy úgy -"

"Fordulj be és alugy

Uram László király:

A zápor majd eláll,

     Az veri ablakod."

A felhő megszakad,

Nyilása tűz, patak;

Zúgó sebes özönt

A rézcsatorna önt

     Budának tornyiról.

"Miért zúg a tömeg?

Kivánja eskümet?"

"A nép, uram király,

Csendes, mint a halál,

     Csupán a menny dörög."

Megcsörren a bilincs,

Lehull, gazdája nincs:

Buda falán a rab

- Egy-egy felhődarab -

     Ereszkedik alá.

"Hah! láncát tépi a

Hunyadi két fia -"

"Uram, uram, ne félj!

László, tudod, nem él

     S a gyermek, az fogoly."

Mélyen a vár alatt

Vonúl egy kis csapat;

Olyan rettegve lép,

Most lopja életét...

     Kanizsa, Rozgonyi.

"Kettőzni kell az őrt,

Kivált Mátyás előtt!"

"Mátyás, az itt maradt,

Hanem a többi rab -

     Nincsen, uram, sehol."

A felhő kimerült,

A szélvihar elült,

Lágyan zsongó habok

Ezer kis csillagot

     Rengetnek a Dunán.

"El! míg lehet s szabad!

Cseh-földön biztosabb."

"Miért e félelem?

Hallgat minden elem

     Ég s föld határa közt."

Az alvó aluszik,

A bujdosó buvik;

Ha zörren egy levél,

Poroszlót jőni vél

     Kanizsa, Rozgonyi.

"Messze még a határ?

Minden perc egy halál!"

"Legitten átkelünk,

Ne félj uram: velünk

     A gyermek, a fogoly."

Az alvó felvirad,

A bujdosó riad;

Szellő sincsen, de zúg,

Felhő sincsen, de búg

     S villámlik messziről.

"Oh adj, oh adj nekem

Hűs cseppet, hű csehem!"

"Itt a kehely, igyál,

Uram, László király,

     Enyhít... mikép a sír!"

Állj meg, bosszú, megállj:

Cseh földön ül a rab;

Cseh földben a király,

Mindég is ott marad,

     De visszajő a rab...!

(1853)

A LEJTŐN

Száll az este. Hollószárnya

Megrezzenti ablakom,

Ereszkedik lelkem árnya,

Elborong a multakon.

Nézek vissza, mint a felhő

Áthaladt vidékre néz:

Oly komor volt, - oly zöldellő

Oly derült most az egész.

Boldog évek! - ha ugyan ti

Boldogabban folytatok, -

Multam zöld virányos hanti!

Hadd merengek rajtatok.

Bár panasszal, bár sohajjal

Akkor is szám telve lőn:

Kevesebbem volt egy jajjal...

Hittel csüggtem a jövőn!

Most ez a hit... néma kétség,

S minél messzebb haladok,

Annál mélyebb a sötétség;

Vissza sem fordulhatok.

Nem magasba tör, mint másszor -

Éltem lejtős útja ez;

Mint ki éjjel vízbe gázol

S minden lépést óva tesz.

(1857)

A WALESI BÁRDOK

Edward király, angol király

   Léptet fakó lován:

Hadd látom, úgymond, mennyit ér

   A velszi tartomány.

Van-e ott folyó és földje jó?

   Legelőin fű kövér?

Használt-e a megöntözés:

   A pártos honfivér?

S a nép, az istenadta nép,

   Ha oly boldog-e rajt'

Mint akarom, s mint a barom,

   Melyet igába hajt?

Felség! valóban koronád

   Legszebb gyémántja Velsz:

Földet, folyót, legelni jót,

   Hegy-völgyet benne lelsz.

S a nép, az istenadta nép

   Oly boldog rajta, Sire!

Kunyhói mind hallgatva, mint

   Megannyi puszta sir.

Edward király, angol király

   Léptet fakó lován:

Körötte csend amerre ment,

   És néma tartomány.

Montgomery a vár neve,

   Hol aznap este szállt;

Montgomery, a vár ura,

   Vendégli a királyt.

Vadat és halat, s mi jó falat

   Szem-szájnak ingere,

Sürgő csoport, száz szolga hord,

   Hogy nézni is tereh;

S mind, amiket e szép sziget

   Ételt-italt terem;

S mind, ami bor pezsegve forr

   Túl messzi tengeren.

Ti urak, ti urak! hát senkisem

   Koccint értem pohárt?

Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!

   Ne éljen Eduárd?

Vadat és halat, s mi az ég alatt

   Szem-szájnak kellemes,

Azt látok én: de ördög itt

   Belül minden nemes.

Ti urak, ti urak, hitvány ebek!

   Ne éljen Eduárd?

Hol van, ki zengje tetteim -

   Elő egy velszi bárd!

Egymásra néz a sok vitéz,

   A vendég velsz urak;

Orcáikon, mint félelem,

   Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,

   Lehellet megszegik. -

Ajtó megől fehér galamb,

   Ősz bárd emelkedik.

Itt van, király, ki tetteidet

   Elzengi, mond az agg;

S fegyver csörög, haló hörög

   Amint húrjába csap.

"Fegyver csörög, haló hörög,

   A nap vértóba száll,

Vérszagra gyűl az éji vad:

   Te tetted ezt, király!

Levágva népünk ezrei,

   Halomba, mint kereszt,

Hogy sirva tallóz aki él:

   Király, te tetted ezt!"

Máglyára! el! igen kemény -

   Parancsol Eduárd -

Ha! lágyabb ének kell nekünk;

   S belép egy ifju bárd.

"Ah! lágyan kél az esti szél

   Milford-öböl felé;

Szüzek siralma, özvegyek

   Panasza nyög belé.

Ne szülj rabot, te szűz! anya

   Ne szoptass csecsemőt!..."

S int a király. S elérte még

   A máglyára menőt.

De vakmerőn s hivatlanúl

   Előáll harmadik;

Kobzán a dal magára vall,

   Ez íge hallatik:

"Elhullt csatában a derék -

   No halld meg Eduárd:

Neved ki diccsel ejtené,

   Nem él oly velszi bárd.

Emléke sír a lanton még -

   No halld meg Eduárd:

Átok fejedre minden dal,

   Melyet zeng velszi bárd."

Meglátom én! - S parancsot ád

   Király rettenetest:

Máglyára, ki ellenszegűl,

   Minden velsz énekest!

Szolgái szét száguldanak,

   Ország-szerin, tova.

Montgomeryben így esett

   A híres lakoma. -

S Edward király, angol király

   Vágtat fakó lován;

Körötte ég földszint az ég:

   A velszi tartomány.

Ötszáz, bizony, dalolva ment

   Lángsírba velszi bárd:

De egy se birta mondani

   Hogy: éljen Eduárd. -

Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal

   London utcáin ez?

Felköttetem a lord-majort,

   Ha bosszant bármi nesz!

Áll néma csend; légy szárnya bent,

   Se künn, nem hallatik:

"Fejére szól, ki szót emel!

   Király nem alhatik."

Ha, ha! elő síp, dob, zene!

   Harsogjon harsona:

Fülembe zúgja átkait

   A velszi lakoma...

De túl zenén, túl síp-dobon,

   Riadó kürtön át:

Ötszáz énekli hangosan

   A vértanúk dalát.[*]

(1857 jún.)

[*] A történelem kétségbe vonja, de a mondában erősen tartja magát,

hogy I. Eduárd angol király, Wales tartomány meghódítása (1277)

után, ötszáz walesi bárdot végeztetett ki, hogy nemzetök dicső

múltját zöngve, a fiakat föl ne gerjeszthessék az angol járom

lerázására. - A. J.