Indiánok földjén

 "Színaranyban pompázik a Vadnyugat

 A préri szele halkan hívogat,

 Mint eltévedt vándornak,kit szíve hazahúz,

 Súgja nekem halkan,merre visz az út...

 Vakító fénnyel szikrázik a nap,

 Kis patak csillogó tükrével játszogat

 Mint anya gyermekét,melege símogat,

 S szél kergeti az apró hullámfodrokat.

 Körülöttem csak a végtelen rónaság

 Barátjává fogad a drága szabadság

 A horizonton keselyű hasítja az eget

 Arany színű fű rejti el lassú lépteimet.

 Nyugalom járja át a szívemet,lelkemet,

 Majd egyszer csak hirtelen minden megremeg,

 Mintha a prérin tűz táncolna át

 Megpillantom egy ménes sörényfátyolát.

 Nemes szilajsággal,büszkén vágtatnak,

 Hisz ez az Ő otthonuk,-de hová tarthatnak?

 Vágy ébred bennem velük rohanni,

 Hátha ők el tudnak HOZZÁJUK vezetni...

 Nem tétovázok soká,indulok...

 S hirtelen az egyikre felkapaszkodok

 És már visz is magával,ki tudja hova...

 Talán nem is találom meg ŐKET soha...

 Így szárnyalt sok-sok gondolatom,

 S velük együtt szárnyaltam én is a lovon

 Ki tudja meddig,s ki tudja merre,

 Mikor egyszerre a semmiből születve

 A távolban elém került egy halvány kép-

 Belül éreztem:erre vártam oly rég!

 Ám mikor a pánsíp hangja a fülembe szállott,

 Már biztosan tudtam:jó helyen járok!

 Keselyű tollak a sátrak tetején,

 Mintha egy képeskönyv került volna elém!

 Alig hittem el amit látok,

 Ők tényleg IGAZI INDIÁNOK!

 Alkalmi paripám hátáról leszállva

 Feltárul előttem a mesék világa,

 A történeteké,mik Róluk pendültek,

 Kik a határvidékről oly régen eltűntek.

 S most itt voltak előttem,kis falujuk

 Csupa élet,s szelíd mosolyuk

 Amerre csak néztem,mindenütt felderült

 Ha a dob,s a furulya hangja felzendült.

 Harci díszben vadászok őrzik a lovakat,

 a sátrak közt gyerekek íjakkal játszanak,

 Tűz köré gyűlve ifjak figyelik

 Bölénybőrbe bújt bölcsük szavait.

 A folyóparton mosó nők haján csillan a fény

 Egy sátorban békésen pipázgat tíz vén

 Minden oly idilli,hisz Ők egymásért élnek,

 Bár történelmük ne ért volna véget!

 De sajnos időm véges,a lelkem harcot vív,

 Maradnék,de az ébredés enyészete hív...

 Nem tudom,valaha látom-e még őket,

 Hiszen nem én választom az álommezőket...

 Ám egy biztos:a szívem egy része ott maradt ÖRÖKRE

 Az indiánok földjén,a szellemükhöz kötve!"

                /K.Zs.,2006 január/