Mindenre van megoldás!

A nevem Lilla 16 éves egyszerű hétköznapi ember vagyok. Jászberényben élek de Ózdon születtem aztán ide költöztünk Jászberénybe apa állása miatt. Nem tudom egyesek mit fognak gondolni miután elolvassák a történetemet. Lehet sokan azt fogják gondolni, hogy halálosan szerelmes vagyok Lauriba de tájékoztatok mindenkit, hogy ez nem így van ez az egész arról szól, hogy egyik nap eljátszadoztam a gondolattal vajon milyen lenne Lauri barátnőjének lenni ennyi. Ebben a sztoriban szeretném bemutatni az életem egy kis töredékét az első néhány részben. Régen tanulási nehézségeim voltak pocsék helyesíró voltam, gondjaim voltak a matekkal, a magyarral, a tanáraimnak pedig alsós koromban soha nem volt türelmük hozzám. Rengeteg időt töltöttem a tanulással aztán, valahogyan szépen fokozatosan tanulással már nem voltak gondjaim a tanulással. Tinédzser koromban viszont amikor új osztályba kerültem az osztálytársaim kiközösítettek. Ma már más a helyzet amióta gimnazista vagyok. De, hogy jön itt képbe Lauri? Kérdezitek magatokban. Egyszerűen a Magyarországi koncerten én ugyan nem voltam ott de ugyanabban a szállodában találkoztam velük itt Budapesten múlt novemberben. Lauri és én  az első találkozástól kezdve jó barátokká váltunk de idővel ez a barátság már átalakult szerelemmé! Minden olyan lánynak/fiúnak ajánlom a történetemet akiknek voltak tanulási nehézségeik bárki bátran felvállalhatja mert ez nem szégyen. Én hosszú és rögös úton haladtam egészen addig amíg el nem múltak a tanulási nehézségek a történet többi része, hogy Laurival egymásba szeretünk stb. az már csak az én fantáziám… A véleményeket a történettel kapcsolatban a következő címre várom: melannie@vipmail.hu

1.rész

Életem legelső napja amikor ténylegesen szembe kellett néznem a kudarccal

7 évvel korábban:

Éppen egy nagyon unalmas matekórán ültem amikor apa elkért engem az óráról. Éljen megszabadulhatok az unalmas matekóráról gondoltam magamban. Gyorsan össze szedtem a könyveimet aztán irány apa  kocsija végre mehetek lovagolni, mint minden hétköznap délután. Amikor még Ózdon laktunk anyáékkal minden hétköznap lovagolni jártam. Imádtam a lovakat de ez még a mai napig sem változott semmit csak sajnos már nincs alkalmam lovagolni sajnos. Mindig amikor a lóháton ültem teljesen szabadnak és boldognak éreztem magam. 7 éves koromban kezdtem a lovaglást és 9 évesen már egészen jól ment. Szóval a délután eltelt de a lovaglás után következett mindennek a neheze látástól vakulásig tanulás. Minden délutánom így telt állandóan megszenvedtem minden egyes nap a tanulással de kutya kötelességem volt, hogy tanuljak! Egy-egy leckével több órán át szenvedtem volt olyan nap amikor a matek házival 5-9 óráig bajlódtam. Amikor nagyon untam anya is odajött hozzám segíteni, vagy pihenés gyanánt megittam egy pohár hideg tejet. Bár az utóbbi gyakoribb volt pont a tejtermékeket kellett volna elkerülnöm jó messzire. Nálam a magas fehérje szint leállítja az agyműködésemet és magyarán lassan haladok a tanulásban ugyan ehetek fehérjés dolgokat de csak kis mennyiségben. Ezután a kis lazítás után még nehezebben ment a tanulás és amikor még nem voltunk tisztában azzal, hogy nem szabad sok fehérje mennyiséget bevinnem a szervezetembe akkor nem értettem sem én, sem anya miért megy ilyen nehezen a tanulás. És mondhatom megszenvedtem igen rendesen a matekórákon sokszor a tanárnőm tett olyan nehézségeket, hogy a teljesítményem egyenlő a nullával. Pedig a tanárnő tisztában volt azzal, hogy nem azért nem teljesítettem jól matekból mert nem tanultam hanem mert már 9 éves koromban jelen volt a tanulási nehézségem. És ez egyre csak rosszabbodott napról-napra. És ez még mindig mindennek csak a kezdete volt mert már magyarból is felütötte a fejét a tanulási nehézség. A magyar tanárom is teljesen rám volt szállva. Minden órán ment a megalázás. Talán akaratlanul is de olyan helyen támadtak ahol a legjobban fájt megsértettek nem egyszer meg nem kétszer:

- No lássuk Lilla dolgozatát! Hát Lillám ez szörnyű ez a dolgozat kb akkora nulla, mint te magad kislányom!- Mondta a matektanárom rosszul sikerült több dolgozatom is matekból pedig rengeteget tanultam de a tanárnőm nem ismerte azt a szót, hogy megértés és türelem!

- De én felkészültem a dolgozatra! Tényleg tanultam!- Mondtam már félig sírva. De ez a mondat süket fülekre talált a tanárom csak annyit mondott üljek le és azzal el volt minden intézve. Az egész osztály rajtam nevetett mire én kirohantam az osztályteremből el tudtam volna süllyedni szégyenemben rögtön a lány WC-be rohantam szégyelltem a könnyeimet az osztálytársaim előtt. Nem akartam, hogy azt lássák, hogy sírok. Olyan öt perc telt el amikor kijöhettem a WC-ből és a legjobb barátom Attila ott állt a terem előtt: -Nagyon megbántott a tanár néni?

-Igen! Rosszul esik, hogy így szégyenbe hoz előttetek én tényleg tanulok rendesen de valahányszor próbálom neki elmagyarázni, hogy én tanulok rám se néz, meg se hallgat!

- Akkor próbálj meg vele szünetben beszélni, vagy szólj anyukádnak, hogy beszéljen vele ő! De most gyere be az osztályba már tízórai szünet van és amúgy is ma vagy 9 éves nem szabad ma szomorúnak lenned! – Attilában pont azt szerettem, hogy mindig amikor szomorú voltam ő mindig próbált segíteni nekem, próbált jobb kedvre deríteni igazán jó barátok voltunk.

- Vettem neked egy kis ajándékot! De addig amíg nem szólok ne nézz ide csak ha szóltam jó!?

- Jó!

- Most már ide nézhetsz!- A kilencedik születésnapomra Attilától egy nagyon szép közepes szögre akasztható lovas képet kaptam aminek persze nagyon örültem. Október környékén anyát behívta az igazgatónő és azt tanácsolta anyának, hogy menjek el néhány kivizsgálásra, mert valószínűleg tanulási nehézségeim vannak de még ebben az igazgatónő nem volt biztos. Soha nem felejtem el azt a napot amikor az osztályfőnök közölte velem, hogy meg kell ismételnem a 3. osztályt. Hatalmasat csalódtam önmagamban joggal érezhettem magam egy igazi lúzernek aki nem képes elvégezni az alsó tagozat 3. osztályát!

2.rész

Kivizsgálások hosszú sorozata

Elkezdődtek a kivizsgálások amik mind- mind egytől egyik idegtépően hosszú volt. Minden egyes vizsgálat előtt/után görcsberándult a gyomrom fogalmam sem volt arról mi bajom lehet. Csak annyit tudtam, hogy ami zajlik körülöttem az nem tetszik és nagyon nem jó, kényelmetlenül éreztem magam. A legtöbb kivizsgálásom azt hiszem Szolnokon zajlott minden kétséget kizáróan a legtöbb esetben vért vettek tőlem az orvosok  magas fehérje szintre gyanakodtak! De senki sem tudott biztosat mondani nekünk ez volt a legrosszabb. Az még elviselhető volt, hogy szinte majdnem mindig kimaradtam az iskolából, reggelente nagyon korán keltem stb. Ez volt a legkevesebb amit el kellett viselnem erős akaraterőm volt már akkor is magamban elhatároztam, hogy bármit megteszek azért, hogy legyőzzem azt a valóságos akadálypályát. Jó pár hónap eltelt a vizsgálatokkal ami igen próbára teszi az ember tűrőképességét. Minden percben várod azt, hogy legyen már vége a kivizsgálásoknak de egyrészről van benned egy érzés amikor már nem a hátad közepére kívánsz mindent hanem szinte már tűkön ülsz és rágod a körmöd, azon agyalsz vajon mi a megoldás a problémádra. Én átéltem ezt az érzést nem egyszer hanem sokszor főként akkor amikor beutaltak a Szolnoki rehabilitációs központba. Ebben a rehab központban az volt a legrosszabb, hogy olyanokkal voltam össze zárva akik halmozottan is sérültek voltak. Ezek közt az emberek közt leginkább azt éreztem, hogy én nem tartozom közéjük és hogy távol voltam az otthonomtól az csak nehezített a helyzetemen. És a rengeteg kivizsgálás vérvétel az agyamra ment de nem tehettem mást ha tudni akartam mi okozza a tanulási nehézségeimet. De az egyedüllét egy akkora központban borzalmas volt sok idegen ember közt. Az egyedüli társaságom egy lány volt akinek az ujjai és a lábujjai össze voltak nőve vele jókat tudtam beszélgetni csak azt sajnálom, hogy már nem tudok róla semmit. Szóval, hogy rövidre fogjam ezt a részt még annak a sok kivizsgálásnak sem az árán tudunk semmit arról, hogy mitől volt tanulási nehézségem.

3.rész

Költözés =új élet?

Az évek hamar elszálltak szinte észrevétlenül. A tanulási nehézségem pedig az évek múlásával egyre csak rosszabbodott. Farkasszemet néztem nap mint nap a kudarccal ami az idő múlásával rettenetes fájdalommal párosult. Úgy éreztem teljes mértékig csődöt mondtam. És az új tanárok még kegyetlenebbül bántak velem 3. osztály év elején amit meglehetősen nehezen viseltem. Aztán októberben úgy döntöttünk apáékkal, hogy Ózdról Jászberénybe költözünk mert apa igen jó állásajánlatot kapott. A költözés eltartott egy darabig december 17-én aztán végleg elköltöztünk Ózdról. Boldognak éreztem magam, mert végre megszabadulhattam örökre azoktól a tanároktól akik minden nap megaláztak az egész osztály előtt. De semmiképp sem gondoltam volna, hogy a helyzetem csak rosszabbodni fog ha Jászberénybe költözünk. Szóval a 3. osztály második fél évét egy Jász árokszállási iskolában folytattam. És végre egy olyan osztályba kerültem ahol elfogadtak engem az osztálytársaim! Sőt sok olyan lány volt akikkel tényleg jóban voltam és szerettek engem, árokszálláson jelentősen javult a tanulmányi eredményesen javult. A tanárokkal is jóban voltam. Legalább ha valami nem úgy ment ahogy kellett volna nem rögtön leordították a fejemet hanem türelmesek voltak velem. A türelmük pedig nagyon hamar meg is hozta azt az eredményt amit vártak tőlem. Még a matekjegyeim is jók voltak. Végre elégedett voltam magammal jól éreztem magam ott ahol voltam. De sajnos ennek is vége szakadt apa nem tudott engem minden reggel kivinni árokszállásra ezért itt Jászberényben kerestünk nekem iskolát. Kinéztük nekem a Gyakorló Általános iskolát ahová legelőször fel sem akartak venni. Hogy miért nem akartak felvenni? Hát csak a tanulási nehézségem miatt… Nagy nehezen aztán mégis csak felvettek  a kezdet nagyon nehéz volt. A jegyeim ismét leromlottak és az első itteni magyar tanárnőnek nem volt hozzám türelme. Nekem pedig abszolút nem volt kedvem megint eljátszani a türelmes ártatlan kislányt. A neheze még csak viszont ezután következett. Már az is kiderült, hogy magyarból is tanulási nehézségeim vannak. Sokszor rengeteget kellett ülnöm egy szabály felett, hogy megtanuljam de ez soha nem sikerült. Minden egyes feleletemre egyest kaptam minden alkalommal. És 5. osztály év elején fél évkor nem csak egy tantárgyból buktattak meg hanem kapásból háromból. Német, Irodalom, Nyelvtan ezekből csak úgy lazán megbuktattak. Állandóan rám sütötték a bélyeget, hogy soha semmit nem tanulok ez nagyon idegesített engem de semmit nem tehettem. Gyűlöltem az egész világot, az egész iskolát mindent mérhetetlen dühöt éreztem minden és mindenki iránt! Később már otthon is gondok voltak kiderült, hogy apa megcsalta anyát. Évekig ment otthon a veszekedés. És én teljesen csődöt mondtam lelkileg. Már semmi sem érdekelt belefáradtam az állandó veszekedésekbe, hogy soha nem sikerül semmi, gyűlöltem azt, hogy rengeteget tanultam és erre,tessék meg volt a végeredmény megbuktattak három tantárgyból rögtön félévkor. Na meg a családi gondok csak még inkább depresszióssá tettek. Ha ez nem lett volna elég nekem akkor még ehhez hozzájárult az is, hogy az új osztálytársak a kezdettől fogva kiközösítettek a tanulási nehézségeim miatt. Ez így is maradt egészen 8. osztályig. Az osztálytársaim mindent megtettek azért, hogy elmenjek az iskolából. Egyetlen nap sem telt el úgy, hogy ne illettek volna valami „szép” jelzővel. Vagy éppen bemószeroltak a tanárok előtt, ha esetleg elpanaszoltam azt amikor nem voltak hajlandóak leszállni rólam. Mindent rám fogtak mindig, azt mondták a tanároknak, hogy nem ők kezdték a baromkodást hanem én. Sokszor a tanárok nekik hittek nem pedig nekem jó ideig így volt ez. Aztán a helyzet csak akkor kezdett változni, amíg a tanárok teljes egészében meg nem győződhettek arról, hogy tényleg nem én kezdtem a beszólogatást stb. Később a tanáraim már hittek nekem mert megismertek és tudták, hogy nem hazudok. Sok esetben az osztálytársaim túlzásba vitték a szívatásomat az osztályfőnököm azt mondta szóljak neki, ha elkezdenek piszkálni, vagy beszólogatni. Még ez sem volt elég csak még jobban folytatták azt amit elkezdtek és a helyzetem akkor kezdett enyhülni amikor már anyukám bejött az iskolába és beszélt az igazgatónővel aki onnantól kezdve igazgatói figyelmeztetést ígért annak aki bántani mer engem. Nem mondom azt, hogy teljesen jó volt minden mert a piszkálódások továbbra is folytatódtak. Minden reggel görcsberándult a gyomrom valahányszor be kellett mennem az osztályterembe. Nem akarok hazudni így bevallom, hogy sokszor elég csúnyán reagáltam a beszólogatásokra és persze, hogy így csak még inkább folytatódott minden. Ma már más a helyzet nem reagálok a sértésekre olyan durván, mint néhány évvel ezelőtt.

4.rész

2006 a változások éve

Sok évbe és még több munkába, tanulásba telt az amíg teljes egészében meg nem szűnt a tanulási nehézségem. Rengeteget tanultam nap, mint nap ezen a szokásomon még ma sem változtattam. A teljesítmény szorongásom még a mai napig jelen van az életemben de már nem olyan erőteljesen, mint pár évvel ezelőtt. Ahhoz, hogy leküzdjem a tanulási nehézségemet türelemre, de első sorban sok gyakorlásra volt szükségem minden nap. Sokszor éreztem azt, hogy elegem van megfordult a fejemben az is, hogy végképp feladom ezt az örökös küzdelmet de végül szerencsére ez nem így történt. Ma már elmondhatom azt, hogy minden rendben van velem tanulásilag.

2005.

Ebben az évben végül aztán eljött az a nagy esemény amikor végleg ott hagyhattam azt az osztályt amit utáltam. Boldog voltam nagyon, mert az életemben lezárult egy nagyon nem kívánatos szakasz. Viszont azért szomorúságot is éreztem mert abba az általánosba ahová 3 és fél éven keresztül jártam voltak olyan tanárok akiket a szívembe zártam. Ilyen tanár Edit néni vele 7. osztály év elején találkoztam legelőször és igazi jó barátomnak tartom a mai napig is. Ő volt és lesz továbbra is az a személy aki mindig támogatott sok mindig mindenben és akivel megbeszélhettem a magánéleti problémáimat, rengetegszer tanácsot adott fiú ügyekben és más egyéb ilyen dolgokban is. Nem egyszer meg nem kétszer panaszoltam el neki a problémáimat hanem sokszor. Ő még a mai napig is olyan nekem, mint ha a Mamám lenne (53 éves Edit néni).  Edina nénivel is nagyon jó viszonyban voltam vele még most is tartom a kapcsolatot.

by: Lilla