Öt bizonyos korú csaj egy kaliforniai kertvárosban már csak unalmában is összeboronálódik. Lynette, a gondtalan családanya, Bree, a frigid perfekcionista, Susan, az elhagyott angyal, Gabrielle, az elkényeztetett csalfa, és Edie, a cinikus magánzó. Hogy mindannyian magunkra ismerjünk.
Csoda, milyen világrengető dolgok történnek velük. Intrikálnak, pletykálnak, kacérkodnak, okoskodnak, irigykednek, féltékenykednek és a saját életükön kívül megpróbálják megkönnyíteni (és főleg megkeseríteni) egymásét. Ahogy mi. Hogy most már Önök is hetente rághassák a körmüket, melyik szépasszonynak sikerül lecsapni a másik fiúját, odakozmálni a báránysültet, megvenni az új kocsit, lebukni
a szeretővel, visszahódítani az exférjet és lenyelni a gyerek pimaszságait. Vagyis gazdagítani a Wisteria (hisztéria?) sétány eseménydús hétköznapjait.
A SZÜLETETT FELESÉGEK (Desperate Housewives) pontosan abba a résbe talált bele, amit a Szex és New York elfáradt négyes fogata hagyott maga után, és úgy beletalált, hogy első nekifutásra letarolta a nézettséget, az öszszes Golden Globe-ot és a lehetséges Emmyket. Pedig a csajokat tényleg a hollywoodi perifériáról szedték össze. Amikor az a bizonyos telefon megszólalt, a sportos Teri Hatcher (Susan), a tűzrőlpattant latina, Eva Longoria (Gabrielle), a vampkirálynő Nicollette Sheridan (Edie), az átlagos és szimpi Felicity Huffman (Lynette), és a sudár, alabástrombőrű jégcsap, Marcia Cross (Bree) már-már azon a ponton volt, abbahagyja. Ami jött, annak a hozadéka népszerűségben is, anyagilag is felér egy lottó megaötössel.
Pár héttel ezelőtt a lányok meghívtak egy forgatási napra, és miközben csavarogtunk egy jót az Universal Studio lankáin felhúzott életnagyságú Wisteria Lane-en, mind az öt ?feleséggel? kiveséztük az ő kis világát.
Elsőnek Teri Hatcher (39) viharzott be ujjatlan fehér atlétatrikóban és ceruzakeskeny kék farmerben. Formás karjában hatalmas papírkockákat egyensúlyozott, miközben izgatottan körbekacsázta az asszisztensét, hogy le ne ejtse a dobozokat, dugig mézes-magos tortával és csokis sütivel.
A: Karácsonyt játszol vagy cukrászdát nyitottál?
T: Áh, csak imádok sütni. Egész éjjel fönn voltunk a lányommal, mert kaptam ezt a mogyorós-mandulás receptet, és ha már elsőre sikerült, gondoltam, hadd szóljon, így mindenkinek jut. A csokis süti meg a resztli.
A: Hol van neked erre időd?
T: A konyha a pihenés. Meg Emerson is imádja. 14-16 óra munka után teljesen kilazít, mikor összevissza kotyvasztunk, kiértékeljük a napot, jókat vihorászunk, nagyokat nassolunk, fölteszünk valami zenét, és akkorákat ugrándozunk, mint a bakkecske.
A: Nyolcéves a lányod. Két éve váltál. Nem lehet könnyű.
T: Ne is mondd! Tegnap azt hittem, szétdurran a fejem! Az exem elvitte a gyereket víkendre New Yorkba, és úgy volt, hogy tegnapelőtt hazahozza, de a vihar miatt tizenkét órát késett a gép, én meg már lemondtam a bébiszittert, nagyink meg nincs... Pont akkor estek be, mikor itt kellett volna lennem a sminkben. Bevágtam Emersont a kocsiba, irány a stúdió, még az a szerencse, hogy ez egy jó nagy család, ahol eggyel több vagy kevesebb, nem számít. Egész nap elvolt, este meg jött a konyhában a mulatérozás ? egy pár kalóriabomba.
A: Te meg majszolod. Nem lesz baj?
T: Csak annyit, amennyi belém fér. Genetikai áldás, nem hízom.
A: Persze. Negyvenig.
T: Hol van még a december...
A: Kíváncsi lennék, mennyit vallottál be a producereknek a színészválogatáson.
T: Hiszed vagy nem, föl se merült. Nem azért kaptam meg ezt a szerepet, mert negyven leszek, csak kevesebbnek látszom, hanem mert pont ezt a korosztályt keresték és pont egy ilyen barnát, mint én. Csak aztán a sajtó elkezdte piszkálni, hogy mennyi az anynyi, és azóta mindenki tapsikol, hogy mit sírnak az öregedő színésznők, mikor az élet negyven után kezdődik Hollywoodban.
A: Akkor is ilyen józan vagy, mikor végigsasszézol a Rodeo Drive-on?
T: Másfél évvel ezelőtt még a divatlapokat se vettem a kezembe, annyira nem érdekeltek a cuccok, meg nem is volt rá pénzem. Pontosan ismerem a típust, aki egyik butikba be, a másikból ki. Ez nem én vagyok. Egyébként is be vagyok oltva smucigsággal. Még ma sem tud olyan gyönyörű lenni egy blúz, hogy megérjen 500 dollárt. Minek? Hogy még egy lógjon a gardróbomban? Sokkal jobb helye van annak a pénznek másutt. Nálunk minden fillért megnéztek otthon, engem se kényeztetett el mostanáig az élet. Meg aztán mióta Született feleség vagyok, a tervezők házhoz küldik nekem a szebbnél szebb ruhákat. Egyszer fölveszem, aztán odaadom valami jótékonysági aukcióra. Mint Hamupipőke...
A: Akinek azért csak bejött a herceg a fehér paripán.
T: Na, nekem ne jöjjön. Jött már eleget.
A: Ez komoly? Nem jársz senkivel?
T: Hál' Istennek! És jobban nem is lehetnék. Van ugyan valami kialakulóban, de szerencsére dél-afrikai az illető, úgyhogy olyan irreális, hogy nyugodtan lehet sóvárogni.
A: És még kérdezze valaki, hogy honnan koppintottátok a Született feleségeket!
T: Azért Susan meg én két világ... Az én lányom bizony nem nézhet se tévét, se bulvárlapokat... Sose kérdezték ugyan, hogy honnan szalasztottak, de miután kiderült, hogy van némi humorom, sikerült elterelni a sorozatot ebbe az irányba. Humor nélkül elég nehéz lenne átvészelni a hétköznapokat.
A: A tévében vagy a valóságban?
T: Nem mindegy?
Hollywood, 2005. október Návai Anikó riportja
AJÁNLOM AZ OLDALT
