belgium
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
AUTOWORLD

Még sohasem voltam a frankfurti autó-kiállításon, de egyszer szeretnék eljutni. Megbámulni az autócsodákat, elámulni a technikai fejlesztéseken, rácsodálkozni mit hoz a jövő. Néha elgondolkodom, milyen óriási fejlődésen ment keresztül az autóipar. Ha Ford úr csöppenne a frankfurti kiállításba, akkor először valószínűleg tátva maradna a szája, aztán pedig tapsolna örömében.

Mindez fordítva is igaz: a ma embere hitetlenkedve nézi honnan indult az autó fejlődése. Nagyszerű áttekintésre ad lehetőséget az AUTOWORLD kiállítás, ahol végigkövethető az elmúlt száz év fejlesztési vonala. A látogató megmosolyogja az első félig hintó, félig autó járműveket, vagy a masszív, zárt autókat látva felidézi a gengszterfilmek autós jeleneteit. Aztán elnosztalgiázik a gyerekkorából már csak emlékként élő kocsik mellett, majd beleképzeli magát a hajóméretű limuzinokba. Némelyik típusnak olyan jól eltalálták a formáját, hogy az ember ma is szívesen elközlekedne vele.

Az autók múltjába tett kirándulás után talán kicsit más szemmel nézünk a sajátunkra is.

A kiállítás címe: Parc du Cinquantenaire, 11, 1000 Bruxelles
Telefon: +32 (0)2 736 41 65
Nyitva tartás: minden nap 10-17 h
Honlapja:http://www.autoworld.be

 
BLOG
 
Linkajánló
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre