Üdvözöljük Debrecen egyetlen Floorball Bemutatótermének honlapján
Üdvözöljük Debrecen egyetlen Floorball Bemutatótermének honlapján
Menü
 
Termékeink
 
Floorball linkek
 
Floorball története

A floorball történte

  Két nemzet is a saját találmányának tartja ezt a játékot. A 60-as évek végén az Egyesült államokban már játszották a Floorhockey nevű játékot(hasonló ütőkkel a mostaniakhoz), de ezidőtájt egy társaság Svédországban(természetesen magyar tagja is volt, Czitrom András személyében) kitalálta egy másik nagyon hasonló játékot az amerikaihoz, amit Innebandynak neveztek el. Céljuk, hogy a jégkorongozni vágyó, de korizni nem tudó, vagy a hoki agresszivitásától tartóknak, egy legalább ugyanolyan élvezetes, ám sokkal tisztább játékot hozzanak létre. A svéd szövetség 1981-ben alakult, a játékszabályokat is ekkor rögzítették, a Floorball név 1986-tól használatos a Nemzetközi Floorball Szövetség(International Floorball Federation,IFF) megalakulásától.

 Az első Európa-bajnokságot férfiak részére 1994-ben Finnországban, nők részére 1995-ben Svájcban rendezték, az első világbajnokságot férfiak részére 1996-ban Svédországban, nők részére 1997-ben Finnországban tartották. 

 Gyakran találkozhatunk a Unihockey elnevezéssel( amit a legegyszerűbben floorball kispályás változatának szoktak hívni). Azonban Dániában, Németországban, Ausztriában, Belgiumban az általunk ismert (nagypályás)floorball megfelelője az unihockey.

 A skandináv országokban a mai napig az Innenbandy elnevezést használják erre a nagyszerű játékra.(Hazánkban az egri csapat is ezt a kifejezést használja klubja megnevezésére) 

 Magyarországon a játékot 1989-ben mutatták be, amit Palánklabda névre kereszteltek, és még ez évben meg is alakult a Magyar Palánklabda Szövetség, melynek jogutódja a Magyar Floorball Szövetség lett 1997-ben. Jelentős fejlődés ekkor indult meg: főleg a fiatalok, általános és középiskolások kezdték el játszani. 1998-tól diákolimpiai sportág lett, ahol több mint száz csapat indul, melyek száma folyamatosan növekszik. A korosztályos versenyeken túl jellenleg működik egy női elsőosztály(OB I.) és a férfiaknál egy első(OB I.), egy másodosztály(OB II.) és 2004-ben megindultak az OB III. küzdelmei is.   

 
Tabella

2005/2006 OB.II.

H

Csapat

M

Gy

D

V

Ga

P

1

Debrecen

7

5

 

65-30

12

2

Miskolc

7

6

 

 1

51-37

12

3

Neumann

7

4

2

 1

51-30

10

4

Whitesharks

7

3

 2

2

47-49

8

5

Baja

7

3

 1

3

54-41

7

6

SZPK"B"

7

1

5

27-36

3

7

Veszprém

7

1

 

6

35-64

2

8

Ares "B"

7

 1

 

6

25-68

2

 

Pirossal a feljutó helyen állók, zölddel a kieső helyen állók vannak jelölve.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.