OASIS Pubtúra - a magyar Oasis-honlap
honlap
 
hírek
 
az együttes
 
diszkográfia
 
dalszövegek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
2005. június


Oasis: a lustaság varázsa

brewer  2005.06.30. 21:05

cikk by Kiss Bori (Moon)

Az Oasis hatodik lemezére sokat kellett várni, de megérte. Az egyszemöldökű fivérek a Don't Believe The Truth-tal ismét megmutatták, mit tudnak: bitlisz, rákendroll, és a lustaság varázsa, Liam lekáinozza Noelt, aki előveszi titkos fegyverét, a Velvet Undergroundot.

Három év után jelent meg az Oasis hatodik lemeze, a Don't Believe The Truth. Úgy tűnt, a zenekar balhékkal, magánéleti zűrökkel és belső viszálykodással tarkított pályafutása a zeneileg közepes, pénzügyileg sikeres Heathen Chemistry után lefelé ível: a 2002-es turné decemberben Münchenben hirtelen félbeszakadt, miután Liam a koncert előtt igen részegen amerikaifutballistákba kötött bele, akik kiverték a két első fogát. Egy évvel később pedig Alan White dobos, az egyik régi tag távozott a zenekarból, alig egy hónappal azután, hogy elkezdtek a Don't Believe lemezen dolgozni.

A Gallagher fivérek azonban nem jöttek zavarba: volt képük a Whoból lehalászni Zak Starkeyt, Ringo Starr fiát, Noel pedig feladta zsarnoki elveit, és a többieket is hagyta számokat írni. A stratégia sikeresnek bizonyult: a Liam által jegyzett The Meaning of Soul ütős rockandroll, de a lemez Andy Bell által írt első száma, a Turn Up The Sun is erős slágernek ígérkezik.

Noel ráér

Noel nem bánja, hogy három évet dolgoztak az új lemezen, derül ki a Daily Mirrornak adott interjúból. A The Importance Of Being Idle (A semmittevés fontossága) című számot éppen erről írta. "Szörnyen meleg nap volt. Nyitva volt a bejárati ajtó, én meg bent ültem és bámultam kifele az ablakon. A csajom meg nyaggat: 'Háromnegyed órája ülsz itt, mit csinálsz?' Mire én: 'Dolgozom' 'Min?' 'Gondolkodom!'"- meséli az idősebbik Gallagher, aki szerint a kreativitásnak térre van szüksége. "Ha három évbe telik rendesen megcsinálni, akkor három évig dolgozunk rajta. Nem bírom a határidőket. Az már megvolt a Be Here Now-val."

Rendesen meg is csinálták: az első kislemez, a Lyla rögtön megjelenésének hetében az angol lista élére kúszott. Liam még a korábbiaknál is arrogánsabban énekel, szerintem most már pusztán azzal kiérdemelne egy alapos verést bármelyik kocsmában, hogy megszólal. A Lyla igazi sláger, az a fajta szám, ami első hallásra befészkeli magát az ember fülébe, hogy aztán egész nap azt dúdolja. A szövege meg klasszikus Oasis: jól hangzik, de az égvilágon semmit nem jelent.

Bob Dylan és Velvet Underground

A Turn Up The Sun tisztán oasises felütése után a második track, a Mucky Fingers meglepően hat. Mit keres ezen a lemezen egy Velvet Underground-szám, melynek ráadásul Stones-tisztelgés a címe (vö. Sticky Fingers)? Továbbhallgatva egyre csak furcsul: belép ugyanis Bob Dylan szájharmonikával. Jó, nem ő, de akár ő is lehetne.

Pletykák szerint az Oscar Wilde-tól áthallott című The Importance Of Being Idle lesz a második single. Írta, rendezte és a főszerepben Noel Gallagher: annyira más Noel hangja, hogy elsőre még azt is nehéz megtippelni, hogy Oasist hallunk. Ezzel együtt jó, és elhangzik benne Noel kreatív lustaságdefiníciója: "Rendben leszek, / ha adsz egy percet / Az ember meghúzza a határt, / nem állok neki, ha nincs benne a szívem."

Elvis és a Red Bull

A The Meaning of Soul a fekete-fehér filmek hatvanas évekbeli Amerikáját juttatja eszembe: lázadó fiatalok, bőrdzsekik, pörgős szoknyák és autóversenyek, mindenki James Dean akar lenni. Noel szerint ez a szám egy "beredbullozott Elvis". Liam írta, csakúgy, mint a következőt, a Guess God Thinks I'm Abel-t, amelyben tőle szokatlan szeretettel nyilatkozik Noellel való kapcsolatáról. "Te lehetnél a legjobb barátom" - énekli, és: "Asszem, Isten Ábelnek gondol engem, / Te lehetnél az ellenségem / Talán még van idő / Megkedvelhetnélek / Vajon ez bűn?" Persze nem is Gallagher lenne, ha nem a Káin-Ábel párhuzammal definiálná testvéri viszonyukat.

Gem Archer szerzeménye, A Bell Will Ring simán ráférne a Morning Glory-lemezre is: erős bitliszes áthallások, seggrázós házibuli-zene, ironikus, de alapvetően a világ jobbra fordulásában bízó szöveg. Jó lenne utolsó számnak is, gondoltam, amíg nem hallottam a Let There Be Love-ot. Noel megint belenyúlt: kicsit Imagine-szagú, egygitáros hippiballadának indul, aztán amikor az ember már kezdené megszokni a batikolt pólós, virágnapszemüveges zenekart, hirtelen rátesznek még egy lapáttal, bekapcsolják a mellotront és átmennek Hotel Californiába. A vége meg a Beatles tripes fénykorára jellemző szétcsúszás, mondjuk az I Am The Walrus.

Egyszemöldökű milliomosok

A mostani lemezzel lejár az Oasis szerződése; a bennfentesek szerint a Gallagher fivérek következő három lemezükre 15 millió font (öt és félmilliárd forint) körüli összegű szerződést köthetnek. Kérőik között lehet az EMI, a V2 és korábbi kiadójuk, a Sony, de a hírek szerint a fivérek szívesen csinálnának közös céget az első két lemezüket kiadó Creation Records alapítójával, Alan McGee-vel is. Akármi is lesz, a Don't Believe lemezzel most bebizonyították: az Oasisben van még lendület.

forrás: http://index.hu/kultur/showbiz/oasis0506/

 


Manchester here we come!
brewer  2005.06.30. 15:43

Három este teltházas koncert.

A manchesteri rendőrség mai napja izgalommal vegyes várakozással telik: este Oasis koncert a szép új manchesteri stadionban.

Ráadásul ha sikerül a ma estét különösebb fennakadás nélkül levezényelni, még mindig nem lélegezhetnek fel: szombaton és vasárnap is közel 60 000 Oasis-rajongó és egyéb manchesteri hazafi szeretné megtekinteni városuk leghíresebb együttesét.

A koncertszervezők semmit sem bíznak a véletlenre: a mai napon 17 órakor, szombaton és vasárnap pedig már 15 órakor megnyílnak a stadion kapui, és korántsem másodvonalbeli együttesek próbálják meg fenntartani az érdeklődést egészen 21 óráig, Gallagher és Co. megjelenéséig.

Csütörtökön a The Redwalls, a The Stand és a Super Furry Animals, szombaton a The Redwalls, a 22-20s, a The Bees és a The Coral, vasárnap pedig a The Redwalls, a The Subways, a The Bees és a Doves számára jutott az a feladat, hogy bemelegítsék a közönséget a Nagy Koncertre.

Gallagherék számára a manchesteri koncertek különlegesen fontosak, hiszen a család, a tágabb rokonság, volt manchesteri barátok és egyéb üzletfelek is jelen lesznek a koncerteken, majd az azt követő bulikon is.

Az együttes a július 2-ai manchesteri koncert miatt mondta le a fellépést a Live 8 jótékonysági megarendezvényen, és úgy néz ki, hogy Afrika élharcosainak a Liam által emlegetett élő kapcsolásról is le kell mondaniuk.

Viszont a pusztán Oasis-rajongóknak jó hír, hogy a koncertekről dokumentumfilm is készül, valamint a Channel 4 július 9. napján leadja a július 2-ai fellépést.

forrás: the-soapbox, sadsong, manchesteronline.co.uk, press.chanell4.com


Augusztus 22: The Importance Of Being Idle...
brewer  2005.06.30. 14:57

...a második kislemez az albumról

Augusztus 22-én jelenik meg a The Importance Of Being Idle maxi, amely a második kislemez lesz a Don't Believe The Truth-ról.

A kislemezen további két dal lesz még hallható: a Liam által jegyzett Pass Me Down The Wine, amelyet az iTunes amerikai vásárlói már az albummal együtt megismerhettek, valamint a Gem által írt The Quiet Ones.

A számhoz készült videóklipet július 1-jén, pénteken, 19 óra 55 perckor mutatja be a Channel 4, így csaknem két hónappal később lehet majd a boltokban is kapni a maxit, amely idő bőségesen elég lesz arra, hogy aki akarja, letöltse a számot a netről :)

forrás: oasisinet 


Kezdetét vette a Don't Believe The Truth turné
brewer  2005.06.18. 13:20

Torontóban péntek este elrajtolt a világkörüli turné

Ugyan az együttes már május közepe óta folyamatosan koncertezik, a Don't Believe The Truth világkörüli turné hivatalosan csak tegnap este kezdődött el a torontói Molson Amphiteaterben.

Az előjelek nem voltak túl kedvezőek a balul sikerült imolai koncertet követően: a hírek arról szóltak, hogy Noel és Liam már megint nem beszélnek egymással.

Voltak ugyan kósza és csendes hírek arról, hogy Liam torokgyulladással küszködött a német és az olasz fellépéseken, azonban az együttes múltját ismerve ezen kézenfekvő magyarázatot a rajongók nehezen hitték el.

Liam végül eloszlatta a kétségeket, amikor kijelentette, hogy mindössze egyetlen oka volt, hogy otthagyta a koncertet a vége előtt négy számmal: elment a hangja.

Szerencsére azóta minden rendben, így már nem volt akadálya a csütörtöki, mintegy 60 kiváltságos néző előtt tartott jótékonysági és a pénteki, turnényitó koncertnek sem.

A pénteki koncert teltházas volt, 16 000 néző hallgathatta meg a már megszokott számokat, annyi változtatással, hogy a Stop Crying Your Heart Out helyett a Love Like A Bomb szólalt meg.

A setlist a következő volt:

F*ckin' In The Bushes
Turn Up The Sun
Lyla
Love Like A Bomb
Bring It On Down
Morning Glory
Cigarettes & Alcohol
The Importance of Being Idle
Little By Little
A Bell Will Ring
Live Forever
The Meaning of Soul
Mucky Fingers
Champagne Supernova
Rock 'n' Roll Star

Ráadásként:
Songbird
Wonderwall
Don't Look Back In Anger
My Generation

A turné ma folytatódik Detroitban.

forrás: oasisinet.com


Akusztikus fellépés Hollandiában
brewer  2005.06.13. 19:15

2 Liam, 3 Noel-dal

2005. június 3-án a holland 3FM rádióadóban lépett fel az együttes, és akusztikus mini-koncerttel örvendeztette meg a közönséget.

Liam a The Meaning Of Soult és a Guess God Thinks I'm Abelt, míg Noel a The Importance Of Being Idle-t, a Talk Tonight-ot és a Wonderwallt énekelte.

A koncert nagyon jól sikerült, érdemes meghallgatni.


Új videó: premier július 1-jén
brewer  2005.06.13. 18:59

Az album második kislemezét a Channel 4 fogja bemutatni

A Channel 4 angol televíziótársaság szerezte meg a Don't Believe The Truth-ról kiadandó videóklipek exkluzív bemutatási jogát, így a Lylát követő kislemez videóklipjét is a C4 fogja először játszani.

A premierre július 1-jén, angol idő szerint este fél 12-kor kerül majd sor.

forrás: press.channel4.com


Liam távozott a Champagne Supernova közben
brewer  2005.06.13. 18:48

Az imolai koncertet Liam nem énekelte végig

Június 12 - én az Oasis az imolai fesztiválon lépett fel headlinerként, azonban nem minden úgy sikerült, mint ahogy azt a rajongók szerették volna.

Az együttes már 11 számon volt túl, amikor a Champagne Supernova felénél Liam váratlanul abbahagyta az éneklést, eldobta a tamburinját, elnézést kért a jelenlévőktől és távozott.

Némi tanácstalanság után Noel átvette az énekesi posztot és még további három számot (a Little By Little-t, a Wonderwallt és a Don't Look Back In Angert) elénekelt a csaknem 50 000 fős olasz közönségnek.

Egyelőre csak találgatni lehet, hogy miért került sor Liam váratlan távozására, a híradások bedobálásokról szóltak, legvalószínűbbnek mégis az tűnik, hogy Liam nem tudta folytatni a koncertet a hangja miatt.

Az elmúlt héten több alkalommal is gondja akadt az énekesnek, elég a brüsszeli koncertre, vagy a pro7 TV Total műsorában lejátszott Lylára gondolni, amelyek során Liam hallhatóan hangproblémákkal küszködött.

Egyik kedves topiklakó társunk volt olyan szerencsés, hogy élőben hallgathatta meg a koncertet, ő a következőket írta a történtekről:

"Nem tudom mi lehet, de érezhetően nagyon jó kedvű volt az elejetől addig, amig a Champagne Supernova alatt be nem szart a hangja. Ennyit én meg nem láttam mozogni koncerten meg kommunikálni, de lehet, csak én gondolom igy :) amúgy a szám elejétől lehetett hallani, h először érdesebb, utána nem mennek a magas hangok, szóval ez nem ilyen besértődes volt mint Japánban szokott lenni, télleg látszott rajtuk, hogy élvezik és kurvára kivolt (mindent eldobott és letépett magáról mikor lement, de előtte még elnézést kért teljesen normálisan).

Noel mondjuk nagyon szépen reagált (You know what he is like - like all the singers unfortunatelly :)) de utána nagyon szépen kitettek magukért, volt kis kupaktanács, hogy most mi a fasz legyen, de szerintem azert nem lett hosszabb, mert a dobos nem tudja a régi Noel nótákat. De a Wonderwall nagyon nagyon ütős volt, és meglepő módon az olaszok nem gyújtották fel a színpadot, hanem olléztak egyfolytában, hogy milyen jó is ez.

Nem volt csalódás egyáltalán, mert az első tíz szám az szerintem előadásmódban minden általam eddig látott koncertet vert."

Hivatalos közlemény egyelőre nincsen.

forrás: soapbox.net, forum.index.hu


Június 12, Southside Festival: élőben a neten
brewer  2005.06.11. 14:12

Vasárnap hajnalban 1 és 2 óra között.

A német Southside Festival szervezői élőben közvetítik a fesztiválon fellépő együttesek koncertjeit, így az Oasis sem maradhat ki.

Június 12-én, vasárnap hajnalban, 1 és 2 óra között az interneten keresztül megnézhető és meghallgatható lesz, hogy mit sikerül Gallagher és Co-nak összehozni.

Bővebb információ:

http://www.dasding.de/events/ssf05/livestream/?DD=f89219a3d1e01be5552d7ee888eb

Közvetlen kapcsolat itt:

 http://www.dasding.de/events/ssf05/bands/index.html?DD=f89219a3d1e01be555

forrás: dasding.de


A Don't Believe The Truth első a globális albumlistán
brewer  2005.06.11. 13:38

A múlt héten a DBTT-ből fogyott a legtöbb a világon

A Don't Believe The Truth volt az elmúlt héten az az album, amit a legtöbben vettek meg világszerte.

A lemez a Japán megjelenést követő 19. helyről az 1. helyre ugrott a listán, miután a múlt héten mintegy 460 000 példány kelt el az albumból.

A japán eladásokal együtt így már 600 000 példány fogyott a lemezből debütálásának hetében.

A Top 5:

1. Oasis - Don't Believe The Truth

2. System Of A Down - Mesmerize

3. Gorillaz - Demon Days

4. Black Eyed Peas - Monkey Bussines

5. Mariah Carey - The Emancipation Of Mimi

forrás: mediatraffic.de, soapbox.net


DBTT: 1. hely Olaszországban is
brewer  2005.06.10. 18:50

Ausztria, Svédország, Spanyolország, Új-Zéland

A Don't Believe The Truth az Egyesült Királyság, Írország és Japán után Olaszországban is első helyen kezdett megjelenésének hetében.

További helyezések:

Svédország: 3. hely

Ausztria: 6. hely

Spanyolország: 9. hely

Új-Zéland: 12. hely

forrás: swedishcharts.com, los40.com, fimi.it, charts.orf.at, rianz.org.nz


Második kislemez: The Importance Of Being Idle
brewer  2005.06.10. 15:02

Vagy lehet, hogy a Let There Be Love?

A Lyla után lassan itt az ideje az újabb kislemez megjelentetésének, azonban még mindig nem lehet tudni, hogy a The Importance Of Being Idle vagy pedig a Let There Be Love lesz a szerencsés második.

Az előzetes felmérések szerint ezen két szám a legnépszerűbb az albumról, de tekintettel arra, hogy a második kislemez alapvetően befolyásolja az album további sorsát, nem véletlen, hogy nehezen születik döntés.

A The Sun értesülései szerint a Let There Be Love a befutó, azonban a Radio1 a The Importance Of Being Idle-re esküszik.

Ez utóbbit támasztja alá, hogy a Channel 4 műsorában, ahol az együttes a Lyla mellett a The Importance Of Being Idle-t, a Let There Be Love-ot és a Love Like a Bomb-ot mutatta be, a műsorvezető a The Importance Of Being Idle-t, mint a következő kislemezt mutatta be.

A nagy titkolózás azért is érdekes, mert időközben a klip már elkészült a számhoz, azonban nem lehet tudni, hogy melyikhez.

A klip főszereplője a Notting Hillből ismert Rhys Ifans lesz, míg Liam temetkezési vállalkozót alakít majd.

forrás: soapbox.net, oasisinet. com, sadsong.net


DBTT: és még mindig újabb helyezések
brewer  2005.06.08. 17:08

Németország, Kanada, Franciaország, USA, Ausztrália

Így a hét közepén lassan ismertté válnak a hivatalos album eladási adatok, amelyek szerint a Don't Believe The Truth a következő helyezéseken debütált:

Németország: 2. hely
Kanada: 3. hely
Franciaország: 5. hely
USA: 12. hely

Az Egyesült Államokban az első héten összesen 65 000 példány fogyott el az albumból, ami csaknem kétszer annyi, mint a Heathen Chemistry 38 000 példányszámú eladása.

A Don't Believe The Truth a harmadik olyan Oasis album, amelyik a Top 15-ben kezdett az amerikai listán, a (What's The Story) Morning Glory? és a Be Here Now után.

Ausztráliában az album ezen a héten jelent meg, így egyelőre hétközi adatok állnak rendelkezésre, amely szerint az album második helyen áll a Coldplay új albuma, az X & Y után, és a White Stripes harmadik albuma előtt.

forrás: billboard.com, jam.canoe.ca, ifop.com, sadsong.net


DBTT: további helyezések
brewer  2005.06.07. 21:51

Svájc, Norvégia

A Don't Believe The Truth 3. helyen nyitott a hivatalos album listán Svájcban, míg Norvégiában az ötödik helyen kezdett.

forrás: lista.vg.no, swisscharts.com


DBTT: első hely az Egyesült Királyságban
brewer  2005.06.07. 21:33

és Írországban is

Az Oasis hatodik stúdióalbuma, a Don't Believe The Truth a várakozásoknak megfelelően első helyen nyitott az Egyesült Királyság hivatalos album eladási listáján.

A lemezből 237 865 példány kelt el az első héten, amely a második legnagyobb példányszámú eladás 2005 -ben a G4 nevű formáció mögött. Az album így már kétszeres aranylemez és a platinához is "csak" 60 000 további eladott példányra van szükség.

A Don't Believe The Truth mellett a Morning Glory a 27. helyre lépett fel a listán, míg a Definitely Maybe a 49., a Heathen Chemistry pedig a 69. helyen került fel újra a Top 75 -be.

A Heathen Chemistryből a múlt heti eladásokkal együtt összesen 999 961 példány fogyott, így már csak 39 eladott példány kell az 1 millióhoz.

Az Egyesült Királyság mellett a DBTT Írországban is első helyen kezdett.

forrás: bbc.co.uk/radio1, irma.ie, the-soapbox.net 


A Lyla hatodik Magyarországon
brewer  2005.06.05. 11:53

és negyedik Kanadában

A helyzet nem reménytelen: hazánkban a 6. helyen nyitott a Lyla a hivatalos kislemezeladási listán.

A hivatalos top 10:

1. HARD: Égni kell

2. ZORÁN: A körben

3. Shakira: La Tortura (feat. Alejandro Sanz)

4. MUSICAL: A szépség és a szörnyeteg

5. HAMVAI P.G. & HAUBER ZSOLT: A vágy kapuja

6. OASIS: Lyla

7. K'MARO: Femme Like You

8. MARIAH CAREY: It's Like That

9. GORILLAZ: Feel Good Inc.

10. AVRIL LAVIGNE: He Wasn`t


Kanadában a Lyla a 8. helyről a 4. helyre kúszott fel az eladási listán, míg Angliában az első helyről a 6. helyre esett vissza a második héten a kislemez.

forrás: forum.index.hu, mahasz.hu, live4ever.us, bbc.co.uk, hivatalos levelezőlista


Don't Believe The Truth: első hely Japánban
brewer  2005.06.02. 10:42

A DBTT az Oasis első listavezető albuma a távol-keleti országban

A Don't Believe The Truth Japánban már május 23. napjától kapható, így a távol-keleti szigetország lett a DBTT első listavezető helyének boldog birtokosa.

A Lyla sikere előrevetítette az album kedvező fogadtatását, ugyanakkor a Don't Believe The Truth az Oasis első olyan albuma, amely az eladási lista élére került Japánban.

Külföldi együttesként nem egyszerű elfoglalni ezt a pozíciót, az elmúlt tizenhárom évben mindössze négy férfi előadónak sikerült ez a bravúr:

1992-ben Yngwie Malmsteennek,
1995-ben Bon Jovinak
1995-ben Lenny Kravitznek és
1996-ben Mr.Big-nek.

Eközben a DBTT az angol albumlistán is meggyőzően kezdett: két nap után 128,753 példány kelt el belőle, amely több, mint a top 20 többi előadója összesen és amellyel már aranylemez.

forrás: oasisinet, oricon.co.uk, soapbox.net


 

 
galéria
 
turné 2005/2006
 
sziget 2000
 
extrák
 
linkek
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.