Harm lakása

A Union Stationtól északra

Harm felvette a kagylót a második csengetésre. „Rabb.”

„Szia Harm. Visszajöttünk; csak most hoztak be. Bud hazament.”

„Hol vagy?”

„A reptéren. Problémák voltak a repülés megszervezésével, így felugrottunk egy kereskedelmi járatra. Emlékeztess rá hogy civil ruhát viseljek legközelebb. Ha még egy fickó úgy szólít hogy ’Hej közlegény…’ Kikészítem őket és boldogan viselem a következményeket!”

Harm halkan nevetett. „Ettél már?”

„Nem még. Azt terveztem hogy meggyilkolok egy hamburgert és azután kimerültségemben beesek az ágyba teljesen felöltözve. Van jobb ötleted?”

„Igen, felvennélek és elvinnélek valahová egy étkezésre.”

„Aw, köszönöm tengerész. Átmegyek az ellenőrzésen és várlak-igazán kivagyok.”

„Ok, felveszlek és megetetlek itt. Találkozunk néhány óra múlva és megyünk haza amikor kész vagy.”

„Hozzá tudnék szokni.”-válaszolta halkan Mac, alig várta hogy újra lássa Harmot.

„Egy órán belül ott leszek. Találd fel magad addig.”

„Ok. Talán boldogulok kettővel is, tudom milyen az időérzéked.”

„Menj tengerész. Ott leszek amint tudok.”

„Harm?”-Mac megállt, nem volt teljesen biztos hogyan mondja el, hogy több mint hálás hogy Harm az élete része. „A köszönöm nem elég de bárhogy is ’köszönöm’.”

„Tudom.”-válaszolta Harm. „Most el kell indulnom, kilépek az ajtón…szia!”

Mac felakasztotta a kagylót és mosolygott magában, megfordulva felmérte a legközelebbi kávézót az érkezési oldalon.

Ronald Reagan Washington nemzeti repülőtér

Washington DC

19:30

„Hej”-mondta Harm ahogy leült a székbe Mac mellé. „Isten hozott itthon tengerész.” Kicsit előrehajolt és adott egy gyors csókot Mac ajkára. Mac nyögését csak ő hallotta, mosolyra húzódott a szája, ahogy visszaült.

„Nekünk nem kellene ezt igazán…”-kezdte mondani, de Harm az ujját a szájára tette.

„Civilben vagyok és egy zsúfolt reptéri váróterem közepén, nagyon kétlem, hogy bárki miatt is vigyáznunk kéne. Így megcsókoltalak. Csak hogy tudd, meg fogom fogni a kezedet is.”

Mac vigyorgott. „Most nem gondolkozom, ha felveszel és elviszel innen. Mint egy ’tiszt és egy úriember’.”

„Ok.”-Harm felállt, lehajolt mintha fel akarná venni. Mac hang nélkül nevetett és ráütött a kezére.

„Ne is gondolj arra tengerész.”-mormogott és azután rákacsintott huncut kifejezéssel a szemében. „Mi az?”

„Én igazából többre gondoltam mint egy tűzoltó emelés. Ez azt jelenti hogy szükségem van egy szabad kézre hogy cipeljem a csomagod. „Harm kapott egy másik ütést Mactől és nevetett ahogy csatlakozott hozzá.

„Gyerünk tengerész, vigyél haza és etess meg.”

„Örömmel.” Harm nem tudta hogy Mac tudatában volt-e a nyelvbotlásnak mikor azt mondta hogy ’haza’. Akár tudta akár nem arra gondolt hogy most egy oldalon állnak.

Mac Harmra pillantott amint felkapta az útitáskáját. Ahogy kiegyenesedett megajándékozta egy mosollyal, a bal kezét a férfi jobb kezébe tette és kimentek a reptér épületéből és keresztül mentek az autóparkolón. A Corvette egy mellékesen fenntartott katonai parkolóban állt és beültette Macet az utasülésre, a csomagjait betette a csomagtartóba és azután gyorsan beült az autóba. Amíg vezetett Mac elmesélte hogy mi történt Leavenworthben, közben fáradtan ásítozott.

„Sajnálom Harm.”-kért újra bocsánatot az ásításért.

„Majd holnap beszélünk erről. Kapcsolatba kell lépnünk Jackkel és Sueval bárhogy is és el kell mondani nekik hogy mit tudtál meg. Addig várnunk kell. Csukd be a szemed. Felkeltelek mikor hazaértünk.” Harm hagyta a szavakat kicsúszni a száján mielőtt Mac álmosan bólintott volna és a szeme már le is csukódott.

Harm a Union Station felé vezetett egy kis kerülővel hogy elhozza Mac kedvenc ételét, még a hamburger illata sem keltette fel az alvásból ami megnevettette. Amikor leparkolt a Corvettel a lakása előtt Mac kinyitotta a szemét.

„Itt vagyunk.”-mormogta Harm halkan és rámosolygott.

„Mmmm, köszönöm.” Mac megállt és beleszimatolt a levegőbe. „Vettél nekem hamburgert! Harm, ez annyira figyelmes…. Tartozom neked, igaz?”

„Csak ha akarod.” Harm felemelte Mac bal kezét és megcsókolta a tenyerét mielőtt kiszállt volna az autóból és kinyitotta a csomagtartót. Kivette a csomagjait az egyik kezével, becsukta a tetőt és odavitte az ajtajához, kinyitotta és segített neki kiszállni. Felmentek a lépcsőn a lakásához majd beszálltak a liftbe. Amíg Harm kicsomagolta a hamburgert egy tányérra és teát készített kettejüknek addig Mac levetkőzött a hálószobában és felvette a pólót, amit Harm tett ki neki az ágyra.

Harm felnézett a tea kevergetéséből, ahogy Mac felbukkant, olyan volt mintha a látomásából jött volna elő. A szürke pólóban és alsónadrágban ’Navy’ írással keresztül a mellkasán le az egyik lábán, Mac úgy nézett ki mint egy fáradt gyerek, álmos mosollyal az arcán.

„Nem tudom hogy fennt tudok-e addig maradni amíg megeszem azt a hamburgert de megpróbálom.”

„Tégy egy kísérletet tengerész.”-válaszolt Harm, bólintott a heverő felé, ahol Mac ült az ölében a tálcával, amelyen a hamburgere várta.

„És sült krumpli! Wow tengerész, mindet megvetted egy éjszaka alatt. Ünneplünk valamit?”

„Nah, csak gondoltam adok neked egy kis szünetet a szokásos ’egészséges étkezés’ szónoklatomban.”

„Higgy nekem, hálás vagyok!”-mosolygott Mac és harapott egyet a hamburgerből, morgott élvezetében, ahogy megkóstolta a húst, a szószt és a salátát.

Harm nézte ahogy evett, fogva a csésze teáját az egyik kezében. A tekintete nem volt tolakodó és Macnek furcsán melege lett, ahogy törődött vele és megvendégelte. Amikor befejezte az evést és letörölte a kezét egy szalvétával, Harm átadta neki a csésze teát, amit korábban öntött ki neki. Mac kortyolt egyet a még mindig meleg italból és azután a csészéje fölött Harmra nézett.

„Most már rendben leszünk, igaz Harm?”-kérdezte, megharapta az alsó ajkát, amíg a válaszra várt.

„Szerintem rendben leszünk. Időbe telt de szerintem itt vagyunk, együtt, kényelmesen és így haladunk tovább együtt.”

„Nem gondolod, hogy túl sok időt pazaroltunk el?”

„Egy kicsit de amin mi ketten keresztül mentünk az tett minket azzá akik most vagyunk. Ha a korábbi életünkben lettünk volna együtt, talán nem lett volna tartós. Ki tudja?”

„Nem kell tudnom többé. Örülök hogy itt vagyok, Harm.”

„Én is.”-válaszolt Harm halkan, Machez hajolt hogy megcsókolja de megállt, amikor Mac a szájához emelte a kezét egy újabb ásításkor. A nevetésük boldognak hangzott. Harm kinyújtotta a kezét és megfogta az arcát. „Gyerünk tengerész, ideje ágyba bújni.”

Nem volt kérdés hogy megosztják-e az ágyat. Mac magától értetődően bízott Harmban és az ajánlata csak arra szólt hogy aludjon annyit amennyire szüksége van és hagyja amíg nem lesz kész arra amit pontosan jelentenek a szavak. Ha felébredne éjszaka és úgy érezné hogy haza akar menni, ő készségesen hazavinné. Megosztani az ágyat ez idő alatt csak azt jelenti hogy mellette fekszik és megvédi őt amíg alszik.

Mac elaludt ahogy a feje a párnát érte és Harm betakarta majd lefeküdt mellé és nézte az arcát alvás közben, egy pillanatra megpillantotta a gyermeki ártatlanságot a kemény tengerészgyalogos  külső alatt. Végül az ő szeme is lecsukódott és nem emlékezett semmire, amíg a reggeli fény be nem sütött az ablakon.

Mac kis idővel ezelőtt ébredt fel, 10 perce és 7 másodperce hogy pontosak legyünk és nézte az alvó Harmot. Nem lepte meg őt, hogy az egész éjszakát itt töltötte, az agya valószínűleg tudta hogy biztonságosan aludhat amikor Harmmal van és aludt majdnem 9 órát! Most nézte Harmot ahogy alszik, biztonságot és szerelmet érzett. Rögtön átrepült a fején hogy Harmot hívja mikor megérkezett a reptérre és ne Clayt. Amilyen gyorsan az eszébe jutott olyan gyorsan el is felejtette és újra Harmot nézte, aki most már ébren volt és őt nézte.