volley
volley
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Név
 
Mennyi az idő?
 
Szerinted?
Milyennek találod az oldalt?

nagyon jó
tetszik
elmegy
hát...
pocsék
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
A röplabda hazai története
Magyarországon a II.világháború előtt gyakorlatilag ismeretlen volt a röplabdasport. Az 1930-as években egy szúk területen ugyan ismerték, de rendszeresen nem játszották, versenyszerűen nem űzték. Meghonosodni, gyökeret verni csak a II.világháborút követő években tudott. A szovjet hadsereg katonái, akik szabadidejükben játszották a röplabdát, csakhamar felkeltették a fiatalok érdeklődését a sportág iránt és csakhamar úgy Budapesten, mint a vidéki városokban, egyre többen kedvelték meg a játékot. A szervezeti élet követte a spontán kezdeményezéseket és 1946.decemberében megalakult a Magyar Röplabda Szövetség, amelynek első elnöke Nonn György lett. Az első országos bajokságra 1947. tavaszán került sor. A következő évben már 4500 csapat versenyzett a legkülönbözőbb szintű bajokságokban. A 60-as évek első felére az MRSZ már közel 30 000 igazolt játékost tartott nyilván. Sajnos a későbbiekben csökkent az érdeklődés, és a 80-as évek közepén már csak 11 000 versenyzőt számlálhattunk, napjainkra pedig ez a szám a 3 000-t sem éri el. A magyar röplabda történetének fényes napjai a 60-as, 70-es években voltak. Válogatott csapataink az Európa-bajnokságokon szerepeltek a legeredményesebben. A férfiak 1963-ban, a nők 1975-ben szereztek ezüstérmet. Az Európa-bajnoki szereplést emellett 4 bronzérem fényesíti (1950. férfiak, 1977., 1981. és 1983. nők). A világbajnokságokon érmet nem sikerült szerezni. A legjobb eredményt a nők érték el Várnában 1970-ben, ahol a 4.helyen végeztek. Az olimpiai játékokon a nők három, a férfiak egy alkalommal vettek részt. Bizony ma nagyon elégedettek lennénk a férfiak tokiói 6., a nők montreali és moszkvai 4.helyével!
 
Köszöntő
 
Számláló
Indulás: 2004-12-29
 
Mit gondolsz?
Röplabda
Milyen poszton játszol a legszívesebben?

feladó
támadó
center
liberó
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Akarj beszélni róla...
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Jó honlapok!
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre