Nincs hova bújni

Kagoménak még az iskolába rohanva is az álma körül jártak a gondolatai. Nagyon elkalandozott, és azon kapta magát, hogy sikeresen belerohant egy 30 körüli, kék farmerdzsekis, napszemüveges férfibe. Kagome szinte visszapattant róla.

-Hé, jól vagy? –kérdezte a fickó és lehajolt, hogy felsegítse.

-Elnézést! –motyogta a lány.

-Iskolába, igaz? –az órájára pillantott. –Hát, annyira már nem kell rohannod, az első órára úgy se érsz be időben.

-Kösz. –morogta Kagome.

-Jó tudom, idegesítő, ha ezt mondják, mindenesetre közepes tempóval beérsz időben, nem muszáj lóhalálában rohanni.

Miután Kagome összeszedte a maradék cuccát a földről, a srác búcsúzóul intett neki és elindult az ellenkező irányba.

-Még időben vagy. –mondta miközben távolodott. –Jó matekot!

Kagome meglepődött és megfordult, de már nem látta a férfit.

-Mi a? –hitetlenkedett.

Végül elindult, ezúttal inkább csak kicsit sietve haladt és így pont beért a matekórára.

                                                                       ***

Larry városnéző túrán volt.

-Na, itt aztán kereshetem azt az ereklyét, az életbe nem találom meg. –morgott az orra alatt. -Most haverkodjak a helyi jakuzával és kérdezzem meg őket? Hmm, lehet eredményesebb lenne, mint bóklászni. Habár átnyálazhatnám valamelyik nagyobb könyvtárat. Ááá, mennyi munka és milyen kevés az idő!

Hirtelen az ég elsötétült. Larry ezt furcsállotta, hisz még délelőtt volt. Felnézett és a felhők lassan egy csuklyás alak arcává álltak össze. Úgy látszott, hogy a többi embernek ez fel sem tűnik, senki nem foglalkozott vele. A jelenés mennydörgésszerű kuncogást hallatott.

-Valóban kevés az időd! –dörögte, pedig a hangja ugyanolyan nyugodt volt, mint általában. –Ha akarnám, egy pillanat alatt porrá zúzhatnám az egész várost veled együtt.

-Jobban mondva, ha tehetnéd nem? –felelte Larry gúnyosan. –Nem árthatsz senkinek!

-Ó! Ebben nagyot tévedsz. Az emberek olyan ostobák, hogy maguk állnak a szakadék szélére. Nekem annyi a feladatom, hogy ráveszem őket, hogy lépjenek még egyet. Ne hidd, hogy biztonságban vagytok itt. Nincs hová bújni!

Azzal szétfoszlott és ismét világos lett. Larry idegesen körbenézett. Az emberek mit sem sejtve folytatták tovább az életüket. A fiúnak ökölbeszorult a keze.

-Átkozott!

                                                                       ***

Kagome a fejét támasztva ült az órán. Történelem volt, de sajna nem a középkori Japánt tanulmányozták, így hát nem volt eléggé felkészült. A barátnői éppen arról sugdolóztak, hogy talán szerelmi bánata van. Eri és Yuka egymás mellett ültek, ezért ők tudták legjobban megbeszélni a dolgot.

-Mit gondolsz, szerinted az az erőszakos barátja bántotta volna meg? –kérdezte Yuka.

-Nem tudom, de szünetben feltétlenül meg kell kérdeznünk! –válaszolta Eri.

Szünetben rögtön odasereglettek köré.

-Olyan szétszórtnak tűnsz Kagome. Mi a baj? –kérdezték.

-Csak elgondolkodtam azon, ami eddig történt. –felelte a lány.

-A fiúdon? –érdeklődött Ayumi. –Talán igazából miatta nem jöttél suliba. Mondott neked valamit? Vagy bántott?

-Nem, dehogy! –vágta rá Kagome. –De olyan sok minden történt, hogy… -itt elharapta a mondatot. „Csak nem mondhatom el nekik, mi történt velem az elmúlt napok alatt.”

-Sziasztok! –hallották meg Houjo hangját. Visszaköszöntek és vigyorogva néztek Kagoméra.

-Mondd csak, Kagome! –kezdte kicsit zavartan. –Jobban érzed magad? Úgy hallottam, gyomorfekélyed volt.

Kagome csak kimeredt szemekkel bámult rá. A nagypapának igencsak érdekes ötletei vannak.

-Á, nem volt olyan súlyos. –legyintett.

-Vigyáznod kéne, mit eszel! Tudod rendszerint az erős ételek szoktak hasonló gondokat okozni, de néha…

Kagome szeme még nagyobbra nőtt, mikor ugyanazt az alakot látta Houjo mögött, akit a szellemirtóknál is megjelenítettek. A fiú meglepődve nézett Kagoméra, majd megfordult. Kull-Kumm vigyorogva integetett neki, de úgy látszott Houjo senkit sem lát.

-Jól vagy, Kagome? Olyan… furcsa vagy. –mondta.

-S-s-sem-mi b-baj. –dadogta. „Nem lehet, csak képzelődök. Hogy kerülne ide?”

-Tudod, jobban tennéd, ha kicsit odafigyelnél azokra, akik foglalkoznak veled, mert különben könnyen egyedül maradhatsz. –mondta a démon. –Tudod, csak egyszer éltek…

Kinyújtotta a kezét és egy hatalmas kasza jelent meg benne. A belső éle pont Houjo torka előtt volt és látszólag egyetlen rántással le tudta volna fejezni a mit sem sejtő fiút.

-… és ki tudja, hogy meddig.

Kagome hirtelen érezte, hogy megrángatják a karját.

-Kagome, figyelsz? –hallotta a barátnői hangját.

-Nos, azt hiszem, talán majd később. –mondta Houjo. –Sziasztok!

-Mi ütött beléd? –kérdezték. –Lehet, hogy otthon kellett volna még maradnod egy kicsit.

„Csak képzelődök. Nem lehet itt! Hogy jött volna át? Bár az is igaz, hogy eredetileg a középkori Japánba is csak átment.”

Ezek után, ha lehet még szétszórtabb volt a maradék órákon. Egyáltalán nem tudott a leckére figyelni, és egy dolgozatot is teljesen üresen adott be. A barátnői most már komolyan aggódtak miatta.

Az órák végén körülállták és megpróbáltak belőle kihúzni valamit. Kagome végül engedett nekik, hogy ne aggódjanak annyira érte.

-Azt hiszem, hallucinálok. –mondta. –Mindenfélét látok egy pár pillanatig, aztán nyomtalanul eltűnik.

Yuka odalépett hozzá és a homlokára tette a kezét.

-Hmm, nem vagy lázas. Biztos nem a pasid miatt van?

-Biztos. Azt hiszem, rögtön hazamegyek és lefekszem.

-Nem tudom, segít-e, de azért próbáld meg.

-Kagome, nem felejtettél el valamit? –szólalt meg Ayumi.

-A fenébe, a táskám! –kiáltott fel Kagome. –Menjetek csak, én még visszaszaladok érte.

Elköszöntek, majd a lányok elindultak kifele az iskolából, Kagome pedig rohant vissza a terembe. Ám a lépcsőnél ismét felbukkant Kull-Kumm. A vállára vette a lány táskáját és fütyörészve ment felfele a lépcsőn. Kagome megdörzsölte a szemét, de még mindig látta. Úgy döntött utána megy, elvégre nem bánthatja. Mikor az emeletre ért, a démon már a következőre indult. A legfelső emelet teljesen kihalt volt, de a lány látta a küldött köpenyét meglobbanni, ahogy belépett az egyik nyitott terembe. Kagome oda is követte. Kull-Kumm a tanári asztalon ücsörgött, a táska két paddal előtte volt. Kagome odasietett és felkapta a táskát, de közben végig szemmel tartotta a démont.

-Kár volt idejönnöd, ugyanis, ha elhagyod a szobát, akkor rád omlasztom az egész iskolát. –szólt Kull-Kumm.

-Na persze. –válaszolt a lány. –Az egyensúly miatt nem teheted meg.

-Kivéve, ha a másik oldalon is követtek el valamit, amit ki kell egyenlíteni. Tényleg képes lennél hagyni, hogy az iskolában maradt tanulók a te hibádból haljanak meg?

Kagome nem tudta eldönteni, hogy igazat mond-e a küldött, de úgy döntött nem kockáztatja meg, még meg nem bizonyosodik róla.

-És mégis mit akarsz tőlem?

-Egyszerű. –leugrott az asztalról és egy tégelyt rakott az ablak felőli utolsó padra. –Ebben van egy marék por, amit, ha a földre szórsz, és erősen gondolsz egy helyre, rögtön odajuttat. Ha eléred és megszerzed, akkor megmenekülhetsz. Ha nem, meghalsz. Hogy döntesz?

Kagome nem akart válaszolni, mert ha belemegy, akkor esély lesz rá, hogy a küldött halálos fogadásként értelmezi és legálisan ölheti meg. Ehelyett váratlanul elkezdett rohanni a tégely felé. Kull-Kumm elvigyorodott és az ujjából folyamatosan zöld színű sugarakat küldött a lány felé. Kagoménak sikerült kitérnie előlük, így a lövedékek ártalmatlanul szétpattantak a falon. Maga mögött egy kattanást hallott és már nyúlt volna a tégelyért, mikor megjelent előtte a démon és a kaszájával megpróbálta lefejezni. A lány villámgyorsan lebukott, de a hajából pár tincset levitt a kasza. Felkapta a tégelyt és hátrébbugrott vele. A kezébe öntötte a tartalmát és a földre szórta.

„Juttass haza!” –gondolta, olyan erősen, ahogy csak tudta. Ám még mindig ugyanott állt és a por lassan lilás színű gázzá változott.

-Ostoba! –nevetett Kull-Kumm. –Azt képzeled, ennyit szenvedek veled, csak azért, hogy megölhesselek, ha egyszer hatalmamban áll? Valóban történt egy kisebb áthágás, de gyakorlatilag jelentéktelen. Illúziókat létrehozhatok, de nem ölhetek meg senkit. A sugarak illúziók voltak, de a kasza tényleg majdnem megölt. Kész szerencse, hogy kitértél, így megúsztam egy hivatali hatalommal való visszaélést. Ráadásul te engedted szabadjára ezt a halálos gázt, amit sajna lehetetlen kiszellőztetni, amíg élőlényt érzékel.

Szavai nyomatékosítására egy kulcsot dobott ki a nyitott ablakon, amin valamiért a gáz nem távozott a szabadba.

-Ja, és még te a tégelyt próbáltad megszerezni gyorsan bekulcsoltam az ajtót, persze minden varázslat nélkül.

Kull-Kumm visszaült a tanári asztalra, amit már teljesen elborított a gáz. Kagome töprengett mit tehetne, de nem sok ötlete volt. Megpróbálta kinyitni az ajtót, de tényleg zárva volt. Alig egyméteres körzet volt már csak, ahol nem volt gáz, mégpedig az ajtónál.

-Tudod, egyesek meglepően sokáig vissza tudják tartani a lélegzetüket. –mondta a démon mélyeket lélegezve. –Hasztalan, de azért szeretem nézni, ahogy próbálkoznak.

Kagome a gáz közelébe lépett és egy kicsit szippantott belőle, majd köhögve szédült neki az ajtónak.

-Azt hitted, illúzió ez is? –kérdezte kacagva. –Ez az egyetlen dolog, ami valódi azok közül, amiket láttál.

A lánynak még egy ötlete támadt és a lélegzetét visszatartva az ablakhoz sietett. Ám odakint egy lávatengert látott maga előtt.

-Ez persze illúzió. –folytatta Kull-Kumm. –De sajnos nem látod tőle, hogy hol kezdődik a párkány. A gáztól pedig könnyen leszédülhetsz. Vagy nem ez a terved? Segítségért akarsz kiabálni? Mert akkor a segítőkész lélekhordozók is meghalnak. Ne feledd! Te engedted szabadon a gázt.

Kagome pattanásig feszült tüdővel futott az ajtóhoz, ahol még egy kis részen tiszta volt a levegő. Gyanította, ez is csak azért van, mert Kull-Kumm szeretné elnyújtani a szenvedését. A démon is ajtóhoz lépett.

-Oly sok reményt és bizalmat fektettél Larry Lartonba, de kérdem én, ugyan miért? –gúnyolódott a küldött. –Nyílván valamilyen szimpátiát érzel iránta, de nem hidd, hogy viszonozza. A zaurien faj megveti az embereket, legfeljebb felhasználják őket a céljaik elérésében. Na persze, ha ilyen kedvesnek mutatja magát egy lány előtt, akkor lehet, hogy őt másra is fel akarja használni. –halkan elnevette magát. –Nyílván nem kell célozgatnom, hogy milyen szándékai lehetnek… -észrevette, hogy Kagome a gázra sandít, félve, hogy eléri az ajtót is és akkor megfullad. A démon, mintha olvasott volna a gondolataiban.

-Tudod, hogy miért nem terjedt az ajtóhoz a gáz? Azért, mert kíváncsi vagyok, hogy képes vagy-e betörni a pici válladdal. Na, igen, nem sok rá az esély, de azért meg lehet próbálni, ahogy az előző áldozatok is tették. Sajna egy sem menekült meg.

Kagome megpróbálkozott betörni, de az túlságosan masszívnak tűnt számára.

-A kétségbeesésed. Emlékeztet engem arra, amit láttam a siralomházakban... a Második Világháború alatt… sőt, egyes kis illegális börtönökben is. Ott is így igyekeztek.

A lány eltorzult arccal a küldöttnek rontott és elkezdte püfölni. A démon védekezni sem próbált csak nevetett, de ekkor Kagome lilás színben csillogó ököllel orrba verte őt. A démon arcáról lefagyott a mosoly és meglepetés váltotta fel.

-Te… megsebeztél. Hogy tudtál megsebezni? –kérdezte döbbenten. Kagome válaszul még egy ökölcsapást küldött felé, de Kull-Kumm elkapta a kezét és gyomron vágta őt, de olyan erővel, hogy lány pár centit megugrott tőle, a szeme könnybe lábadt és vért köpött a padlóra. Utána egy balhoroggal az ajtóig küldte Kagomét, aki levegőért kapkodott.

-Gyenge vagy. –mondta a küldött és elindult felé. –Ritka az olyan ellenfél, akit magamnak kell elpusztítani és elég csupán a fizikai erőmet használnom. A hatásos támadásoddal írtad alá a halálos ítéletedet.

Kagome gyorsan felkapott egy széket és őrült tempóban kezdte csépelni az ajtót vele. Azonban, ahogy Kull-Kumm odaért kirántotta a kezéből a széket és a ruhájánál fogva megragadta a lányt és a padok közé hajította. Kagome látta, hogy a démon beszél hozzá, de csak foszlányokat hallott.

-…jelentesz kihívást a számomra. Hamarosan úgy végzed majd, mint ő, te kis…

Kull-Kumm felé rohant és egy jobbegyenessel igyekezett eltalálni a lányt, aki hirtelen elkapta a karját és átdobta őt a vállán. Ezután szédelegve felkapott egy újabb széket és addig ütötte vele az ajtót, még szét nem ment.(mármint a szék) Ezután a vállával igyekezett betörni, nem törődve a fájdalommal.

-Na, jó. Most meghalsz! –mondta a küldött, ám az ajtó engedett és beszakadt. Futott kifelé az iskolából, ahogy csak a lába bírta. Érezte, hogy pokolian fáj a jobb válla talán el is tört, de nem foglalkozott vele. Senkivel nem futott össze és az utcán is csak egy embert látott. Közelebb érve látta, hogy Larry az, bár fogalma nem volt, hogy került ide.

-K-Kagome! –kezdte teljesen megütközve. –Mi tör… -ennél a pontnál nem jutott tovább, mert a lány ájultan zuhant a földre.

                                                                       ***

Az éjszaka közepén egy alak lépett a városi könyvtárba. Kék farmerdzsekit és napszemüveget viselt, bár kérdéses, hogy éjjel minek. Látszólag keresett valamit.

-Ki a fene az? –hallott egy rekedtes hangot. Odafordult és egy idős őrt látott, egyik kezében zseblámpával, a másikat a pisztolyán tartva. –És egyáltalán, hogy a fenébe jutott be?

-Némi információt keresek a 83-as ásatásokról.

-Zárva vagyunk, ha nem tudná. Jöjjön vissza reggel, most viszont húzzon a fenébe, ha nem akar a rendőrséggel vagy a pisztolyommal egyezkedni.

-Nem hiszem, hogy szükség lenne ilyesmire. Én csak szeretném tud… -észrevette, hogy valami ezüstszínű nyakbavalót visel az őr, ami javarészt eltűnt a ruha alatt, ám a hívatlan vendég így is tudta mi az.

-Mondja csak, maga hívő?

Az őr meglepődött és észrevette, hogy a nyakláncát figyeli a behatoló. Előhúzta, és valamiért elkezdte nézegetni. Egy keresztre feszített Krisztust ábrázoló nyaklánc volt.

-Igen. –motyogta. –Bár nem hiszem, hogy bármi köze…

-A nyavalyás keresztények mindenhová eljutottak, még ide is. Terjednek, mint a pestis és terjesztik a sok hülyeséget, amit az évezredek alatt kitaláltak. Szegény, tudatlan újkori lélekhordozók pedig zabálják, mint a cukrot.

Az őr csak nézett, és látszólag nem igazán értette, hogy a jövevény miről beszél. A férfi az öregre nézett, majd elnevette magát.

-Persze, maga nem tudhatja ezt, elvégre nem volt ott, mikor keresztre feszítették. Hasonló, mint amit a keresztények mondanak, de azért volt néhány lényeges eltérés. Láttam, őt és ő is látott engem. Érezte, hogy én nem vagyok ember, ebben biztos vagyok. Nem azért voltam ott, hogy gyönyörködjek a szenvedésében, csupán… nem is tudom… azt hiszem sajnáltam őt. Ritkán fordul elő ilyesmi. Talán közbe is avatkozom, ha megtehetem. Olyan furcsán nézett rám. Tudta, hogy pokolbeli vagyok, mégsem láttam gyűlöletet a szemében. Meghalt azokért, akik megölték őt. Ez sohasem értettem meg. Ám tény, hogy nagyon bosszantott a halála. Tény, hogy félisten volt, de nem támadt fel, legalábbis nem úgy, ahogy ők gondolják. Az egészet csupán elhitettem velük. A testét felvittem oda, ahová tartozik és utána törtem a fejem, hogy miként állhatnék bosszút a gyilkosain. Megmérgeztem az uralkodók lelkét, hogy taszítsák nyomorba a férgeket, akik azoknak voltak a leszármazottjai, akik a keresztre küldték őt. Azután, mikor már elég szétszórtnak találtam Rómát úgy gondoltam ideje befejezni és meggyőztem néhány barbár törzset, hogy rohanják le. Hát, igen, régen volt, de azt nem mondanám, hogy igaz se volt.

Ekkor vette észre, hogy a biztonsági őr remegő kézzel szegezi rá a pisztolyát. Bár nem mutatott fel kézzel fogható bizonyítékot, az idegen túlságosan is meggyőző volt, ráadásul feltűnt, hogy sohasem mondta ki Krisztus nevét.

-Úgy látszik kicsit elkalandoztam. Na mindegy, legalább ennyivel felvilágosodottabb lett. Szóval, hol is vannak a könyvek a 83-as ásatásokról?

-Ki a fene maga? Mi a fene maga? –az őr már teljesen ki volt borulva.

-Remélem ezüsttöltény van benne, mert csak az hatásos. –nevette el magát a férfi. Persze ez hazugság volt, de gondolta, hogy ettől még idegesebb lesz az öreg. Levette a nyakbavalóját és maga elé tartotta.

-Távozz Sátán! –kiáltotta.

-Ugyan, én csak a szolgálója vagyok, mondhatni a jobb keze. Démon vagyok, ha eddig nem esett le, és Kull-Kumm a nevem. Remélem most okosabb vagy. Most pedig megyek és megkeresem a könyveket.

-Egy lépés és lövök! –üvöltötte magánkívül az őr.

Kull-Kumm hirtelen a derekához kapott, mintha pisztolyt akarna rántani. Természetesen nem volt nála semmi, de ezzel megijesztette az öreget, aki elsütötte a fegyvert. A démon elvigyorodott. Támadás érte. Jogában áll válaszolni rá.

-Mivel most ilyen meghatott állapotban vagyok úgy döntöttem elmegyek. Ami magát illeti…

Ránézett a zseblámpára, aminek erre összetört az üvege és egy-egy apró elektromos lángnyelv csapott ki belőle, az egyik jobbra, a másik balra. Eltalálták a könyvespolcokat és egy másodperccel később már lángokban álltak, ami villámgyorsan terjedt.

-Nem öllek meg! –harsogta túl a lángok ropogását a küldött. –Lássuk mennyit ért a hited! Lássuk érdemes volt-e elmondanod azt a rengeteg imát! Lássuk megment-e az istened!

Azzal megfordult és kisétált, át a lángokon. Nyugodt léptekkel haladt kifelé a könyvtárból, amit szinte teljesen elborított a tűz. Nem nézett vissza, csak gonoszan mosolygott és eltűnt az éjszakában.

                                                                       ***

Éles fájdalom térítette magához Kagomét. Ám mielőtt sikkanthatott volna elmúlt és csak tompa sajgás maradt utána. Körülnézett. A szobájában volt, borogatással azokon a pontokon, ahol Kull-Kumm megütötte.

-Kiugrott a karod és bátorkodtam helyrerakni, még magadhoz nem térsz, hátha nem fáj így annyira. –hallotta Larry hangját. -Mondd csak, ki látta el így bajodat? Csak egy állat verne össze így egy lányt, különösen téged.

-Kull… Kumm… -nyögte Kagome.

-Mi? Hisz’ az lehetetlen! Csak akkor árthat neked, ha te támadod meg.

-Sikerült… kiprovokálnia. Majdnem… megölt.

-Na, igen, észrevettem, hogy beszívtál a mérgező gázából, és ez még csak egy gyengébb változat volt, de emberekre ez is nagyon veszélyes. Isten, kész csoda, hogy arra jártam.

-Mit kerestél… arra?

-Mivel a számítógépedet jelszó védi, hackelni meg nem volt szívem, úgy döntöttem a sulid egyik gépét használom. Reméltem, hogy találok valamit az ereklyéről. Azt hiszem az ásatásokat kéne ellenőrizni, hiszen az a legjobb mód, hogy nem túl feltűnően megtaláljanak valamit. Jól vagy?

Kagome köhögött, de bólogatott. Azonban egyre csúnyábban köhögött és mikor elvette a szája elé tett kezét látta, hogy véres.

-Egy francot vagy te jól. –ugrott oda a fiú. –Belső vérzésed van, ami nem állt el rendesen. Sajnos nem tudok gyógyítani, ám ha még megvan a gyógyital, amit adtam, azt javaslom, idd meg.

-Nem vészes. –nyögte a lány.

-Igen? –Larry óvatosan Kagome hasára tette a kezét, majd picit megnyomta. Kagome felszisszent.

-Idd meg! El nem tudom képzelni, hogyan tudtál talpon maradni ilyen kegyetlen ütés után. El nem tudom képzelni, hogy nem tudott elpusztítani a világegyetem talán második legerősebb lénye egy halandó lányt, mikor volt rá lehetősége.

Kagome bizonytalanul nézett a fiúra.

-Talán… elbízta magát. Szerencsém volt. Azt hitte… nem tudok kijutni és…

Megint köhögött.

-Előbb idd meg, aztán beszélj. –mondta a fiú. –Látom, hogy fájdalmas minden szót kipréselned.

Kagome előhalászta a Larrytől kapott gyógyitalt és felhajtotta a tartalmát. Pár pillanat múlva gyógyulni kezdtek a sérülései. Igaz, a véraláfutások még látszottak, de azok egy idő után úgyis eltűnnek. Kagome végignyúlt az ágyán és élvezte, hogy elmúlt a fájdalom. Larry odahajolt hozzá és megsimogatta az arcát miközben halványan mosolygott.

-Jobb már?

Kagome egy másodpercre visszamosolygott, ám hirtelen eszébe jutott, amit Kull-Kumm mondott: „A zaurien faj megveti az embereket, legfeljebb felhasználják őket a céljaik elérésében. Na persze, ha ilyen kedvesnek mutatja magát egy lány előtt, akkor lehet, hogy őt másra is fel akarja használni.” Ezzel a démonnak sikerült bogarat ültetnie a lány fülébe. Próbálta kiolvasni a fiú szeméből, hogy mik a szándékai. Larrynek aggódó tekintete volt, de látott benne mást is, ami mintha a sóvárgásra hasonlított volna. Viszont megint megérezte azt a belső lángolást, amit legutóbb, mikor a szemébe nézett, ezért gyorsan elfordult. Lesütötte a szemét és mereven figyelte a takaróját, amit zavarában gyűrögetett. Larry is észrevette, hogy valami nem stimmel.

-Mondd el szépen, mi történt! Mit művelt veled?

Kagome elmondta mi történt az iskolában, de a kínos részt kihagyta, csupán azt mondta el, hogy Kull-Kumm szerint a zaurienek megvetik az embereket. A végén Larry felsóhajtott.

-Valószínűleg arra célzott a végén, hogy a fivérem sorsára jutsz, bár úgy látom, ez nem következik be, mert nem gyakran veti be kétszer ugyanazt a trükköt egyvalaki ellen. Ami a zaurieneket illeti: nos… a többség tényleg nem igazán tartja sokra az embereket, de ezen a véleményen lehet változtatni, ha olyasmit teszel, ami egy zauriennek is kihívást jelent. Engem például már meggyőzött a kis csapatotok. Te épp most szabadultál meg attól, aki könnyedén elintézte a bátyámat, szóval ne hidd, hogy lenéznélek vagy ilyesmi.

-Miért, ezelőtt lenéztél? –kapta fel a fejét Kagome.

-Mi? Nem, dehogy. Félreértettél. –mentegetőzött a fiú. –Arra próbálok kilyukadni, hogy miért néznélek le, mikor ilyesmire vagy képes… -itt megállt, mert rájött, hogy ugyanazt mondta, amit az előbb csak átfogalmazva.

-Kösz. –mondta Kagome és kiment a szobából. Larry utánanézett és megcsóválta a fejét, majd felpattant.

-Hé, várj már!

Utolérte a lányt és elkapta a karját.

-Figyelj! Amikor a világotokba jöttem nekem is voltak előítéleteim, bár nem olyan súlyosak, mint a legtöbb zauriennek. Tudtam, hogy egy embernél erősebb vagyok, de nem vetem meg az embereket. Vagy talán észrevettetek erre utaló jelet? Persze egy zaurient alapvetően hasznosabbnak tartok, mint egy embert, de a kis kalandjaink során jócskán bebizonyítottátok, hogy képesek lennétek akár engem is legyőzni. Inuyasha már az első harcunk után bizonyította, hogy keményfából faragták. Bennetek a Narakuval való első találkozás során a kénytelen-kelletlen szövetségest láttam. Nem éreztem semmilyen megvetést, de arra gondoltam, hogy ember mivoltotok miatt nem tudtok nekem komolyabban segíteni, ám nem válogathattam. Aztán, mikor a szellemek és élőhalottak elözönlötték a falut, akkor változott meg a véleményem.

Kagome erőltetetten elmosolyodott.

-A történeted ott sántít, hogy mégis szövetségre léptél Narakuval.

-Ez egy kétélű szövetség. Rájöttem, hogy Kull-Kumm-nak is célja van a Szent Ékkővel és kapva kaptam a lehetőségen, hogy szétzúzzam kettejük szövetségét. Aztán, mivel tudtam, hogy eléggé rossz a kapcsolatotok és, hogy Kagura elég kényelmetlenül érzi magát vele, megalkudtunk, hogy őt is viszem. Igaz, Naraku készített egy újabb inkarnációt, de, ha valami gennyes hátsószándéka van és észreveszem, bontom a szövetséget. Különben is, csak addig szándékozom fenntartani, még Kull-Kumm-tól megszabadulok, azután a tiétek a terep. Ne hidd, hogy megbízom benne, de láthatod, hogy a segítsége nélkül nem nagyon lennének már szellemirtók, tehát már ezeknek az embereknek az életéért is megérte.

Kagome lesütötte a szemét. Ez igaz.

-Amúgy szerintem ne nagyon menj a családod közelébe a mai nap folyamán. A zúzódásaid hiába gyógyultak meg, még látszanak és kétlem, hogy bevennék az elestem szöveget. Ha tudják, hogy ezt tette veled Kull-Kumm ráadásul ebben a világban, tutira nem engednének vissza. Én megpróbálok beszélni velük, hogy meggyőzzem őket, milyen fárasztó volt a napod. Ami mondjuk igaz.

A lány bólintott és megeresztett egy halvány mosolyt.

-Rendben, akkor én lefekszem, mert még mindig érzem a nap eseményeit a tagjaimban. Jó éjt!

-Szép álmokat! –nézett utána a fiú.

Hirtelen halk kuncogást hallott. A hang irányába fordult és egy magánál kicsit idősebb fiút látott. Fekete színű vértet viselt, volt két szarv a homlokán, a hátán pedig egy pár szétégett szárny. A falnak támaszkodva, karba tett kézzel figyelte Larryt.

-Kicsit idős vagy már hozzá, nem gondolod? –kérdezte vigyorogva.

-Lucifer? –kérdezte összeszűkült szemmel a fiú. –Mit keresel te itt?

-Kíváncsi voltam rátok. A lány túlélte Kull-Kumm-ot, ami fölöttébb figyelemreméltó.

-Meglepő, hogy annak ellenére, hogy te parancsoltad meg neki azt a sok szemétséget, mégis őt utálom jobban.

-Nos, az én parancsom annyi, amennyit te is tudsz már: az ereklye elhelyezése és az ellenállás megtörése. A saját módján viszi véghez, én nem követeltem, hogy a lehető legkegyetlenebb módon tegye.

-Mi van a bátyámmal? Nincs jogotok visszahozni és irányítani!

-Ha-ha, de még mennyire, hogy van. Kull-Kumm nem kapta parancsba, hogy ritkítsa a fajtádat, az az ő személyes ügye. Strikerről pedig annyit, hogy önszántából szolgál bennünket. Megtudott a pokolban egyet, s mást, ami meggyőzte arról, hogy ezt kell tennie. Ajánlom, szedjétek össze magatokat, ha méltó ellenfelek akartok lenni a teremtményemnek. Ugyanis ő is felállított egy olyan csapatot, mint az Inuyasháé. Csakhogy sokkal tapasztaltabb tagokból áll. Arról nem is beszélve, hogy úgy feldühítettétek, hogy átvitt néhány… barátot Striker parancsnoknak.

-Barátot? –ismételte Larry. –Nem üti ez a szabályokat?

-A zaurienek alapvetően olyan helyzetben vannak, mint az emberek. Az önkéntesek nem számítanak alvilági lénynek, ettől fogva egy átjáró nem nagy áthágás. Most vajon mit fogsz lépni? Ha visszamész a kis papnőddel, akkor könnyen nyílt tűz előtt találhatjátok magatokat, ha maradtok, akkor pedig a többi barátotok lesz veszélyben.

-Féltek, igaz? –próbált vigyorogni Larry, de csak dühös vicsorgásra futotta. –Féltek, hogy megtalálom az ereklyét és ezért mindent megtesztek, hogy visszatartsatok.

Lucifer elmosolyodott és kitért a válasz elől.

-Ahogy előtted az apád, úgy te sem jelentesz kihívást a számomra. Hamarosan úgy végzed majd, mint ő!

Ezek után egy másodpercre lángok csaptak fel körülötte és a következő pillanatban már nyoma sem volt a Sátánnak.

-Mi van az apámmal? Neki mi köze… -itt megfagyott a vér az ereiben. –Az istenit! –suttogta. –Ez csak egy idézet. Nem is nekem mondták ezt, hanem… -nem tudta tovább mondani, hanem reszketve fordult abba az irányba, amerre Kagome szobája volt.