Egyedül… újra egyedül…

A karácsonyt mindennél jobban utálom, mióta egyedül vagyok… utálom december 24-ét és mindent, ami karácsonnyal kapcsolatos. Jogod van megkérdezni miért, nekem pedig jogom van tiltakozni… nem nem akarok róla beszélni… nem még mindig nem… nem tudom elmondani… nem még nem megy…-hirtelen csattanást hallottam... -ez mivolt? –gondoltam magamban-hiszen nincs itt senki…itt minden üres….-felnézek a tükörre, és arcomból vér folyik.. a korsó mit előbb még fogtam  a földön darabokban a tükör is törött... Rohanok a folyosó kihalt… minden üres, sötét, karácsony van a Roxfortban!

Tavaly Albus Dumbledore halála után mindenki elhagyta az iskolát, minden diák… csak Albus és én maradtam, meg a szellemek és Hagrid az erdőőr, ki minden nap friss virágot visz a sírra. Az egész iskola kiürült, s hogy én miért maradtam? A szerelem ereje itt tartott…

Amikor elsőévben ide érkeztem az iskolába, rögtön felfigyeltem a fiatal tanárra, és ő is rám. Először még csupán szakmai érdeklődés kötött össze A bájital tanárommal, majd kialakult valami ami aminek nem lett volna szabad…beleszerettem és ő belém. Titokban kellett tartanunk a tényt, mert Albus igazgatói helye volt a tét.

Sokáig jól ment minden, de a tanárom egyre komorabb lett, és az együttöltött estéinken is egyre komorabb arckifejezés ült ki fiatal arcára.

-Mostanában legyeskedik körülötted egy fiú…egy évvel feletted jár…-mondta Albus

-Tom..Tom Denemre gondolsz? -kérdeztem

-Igen rá!! Aggódom miatta.. ő olyan…-de Dumbledore helyett én fejeztem be a mondatot

-más…tudom észrevettem-mondtam halkan lehangoltan

-Mindig is tudtam, hogy különleges boszorkány vagy…jobb, mint bárki más…-mondta, és puha kezével végigsimította az arcomon.

-kérnem kell valamit -kezdte halkan és szomorúan. Tudtam hogy nem akarja kimondani, hogy neki is ugyanolyan rossz…

-Tudom, mit szeretnél mondani látom…

-Mindig nagyon jó oklumens voltál…már amikor ideérkeztél 5 éve, akkor tudtam...kivételes és nagy boszorkány vagy, de nem csak az erőd miatt, hanem a szíved a szereteted miatt..

-Albus kibírja ezt a kapcsolatunk?- kérdeztem sírva

-Nem tudom...de én mindig szeretni foglak-mondta, én pedig lassan felálltam kibontottam magam a karjaiból, amely olyan lágyan ölelt át minden este már 2 éve, majd elindultam az ajtó felé némán nem tudtam mit mondani és ő sem..

-Hagrid!!!Hagrrid!!! -rohanok a vadőr háza felé, át a virágágyáson, át mindenen- Hagrid- összerogyom amint meglátom a nagy fehér sírt -Ne!!!

Következő amire emlékszem Hagrid kunyhója, és egy puha meleg ágy. A vadőr szomorkodva az ágyam mellett ült.- Á végre felébredtél! -mondta mosolyogva a vadőr

-Ne tetesd a vidámságot Hagrid! Az rég elhagyta e falakat! -mondtam erőtlenül. Lassan felültem az ágyban.. a fejem iszonyatosan sajgott, csak azt nem tudtam mitől- mi történt velem Hagrid?

-Nem tudom…- egyszercsak hallottam a kiabálást majd láttalak eszméletlenül a fűben. Azt hittem valami baj van.

-Mennyi az idő? -kérdeztem úgy mint ha számítana, és legbelül tudtam számít is

-Éjfél felé jár az idő, mindjárt megnézem. Á nem tévedtem még csak 10 óra.

-Mennem kell…-mondtam céltudatosan

-Hová? -kérdezte a vadőr meglepetten

-Vadászni-mondtam és ruhám hirtelen éjfeketévé vált.

-De hiszen karácsony van…

-Amikor meghalt Albus akkor meg nyár volt. -és evvel kisétáltam a házból. Ahogy a csípős szél az arcomba vágott ismét elmélyültem az emlékeimben.

-Albus, miért féltesz? -fordultam vissza az ajtóból

-Mert szeretlek és mert nem hittem, hogy megteszed.

-Én ízig vérig Albus Dumbledore embere vagyok. És  én is szeretlek. -kimentem az ajtón le a lépcsőn egyenesen le a nagyterembe, karácsony volt. -A Mardekár asztalánál megpillantottam Tom Denemet a jóképű fiatal varázslót. Ő is engem nézett, majd felállt és elindult a Griffendél asztalához.

-közeledik-suttogták a lányok örömittasan, én is ezt mondogattam magamban, de lehangoltan. Arcomra kiraktam egy kedves mosolyt, amikor megállt előttem. Lehajolt hozzám és halkan a fülembe súgta,

-Táncolsz velem? -majd felegyenesedett.

-Most? -kérdeztem- De hát nincs is zene.

-Ó ez megoldható-evvel felemelte a pálcáját és hirtelen zeneszó hallatszott. Albusra néztem, aki láthatóan rosszkedvűen, de mégis bíztatóan nézett felém. Felálltam, hát és a kezemet nyújtottam Tom felé.

-Igazad van, karácsony van! -mondtam.

Pár nappal később már együtt turbékoltunk mindenhol…nem szerettem Tomot, de ez volt a feladatom. Kémkedtem Dumbledorénak, akit ugyanannyira megviselt ez az egész mint engem.

-Nem gondoltam, hogy ez ennyire nehéz lesz .-mondta egy este az irodájában

-Bármikor abbahagyhatjuk-feleltem neki.

-Nem azt nem lehet te is tudod. -hát persze hogy tudom…láttam előre…

-Lassan baktattam Hagrid ajtajától a birtok kapujáig. Minden bűbájt feloldtam ami a kastélyt védte, kivéve egyet, a hoppoálni még mindig nem lehetett a birtokon, és Albus sírját is megerősített bűbájok védték. Elértem a kaput, azt a helyet, ahol Piton tavaly eltűnt… Hopponáltam.. tudtam hova kell mennem a lista még most is a kezemben volt, rajta áthúzva Albus Dumbledore neve is, mint rengeteg másé.

-Tom mit csinálsz, hová viszel? -szélsebesen rohantunk felfelé a lépcsőkön, kettesével szedve a fokokat.5. emelet 6., majd megálltunk a 7. emelet folyosóján, a Szükség szobája előtt -Mit keresünk itt.

-beszélnem kell veled- hallatszott a válasz. Tom kimondta amit szeretett volna- Rejtekhely kettőnknek.

-Tom ha szeretnél velem beszélni akkor miért nem párszószul…ezt rajtunk kívül nem sokan értik-mondtam értetlenül

-Ez most nagyon fontos…-bementünk a szobába- Űj le, kérlek!

-Jó de mi az? -ekkor már talán kicsit bele is szerettem a fiúba, de ami biztos az az, hogy fontos volt számomra…akkor már lassan iskolai időszámítás szerint fél éve együtt voltunk.

-nem jövök vissza 7-re az iskolába, és azt szeretném, hogy te se gyere. -nem mondtam semmit, de elég meglepődött fejet vághattam ahhoz, hogy Tom folytassa- felveszem a Voldemort nagyúr nevet, a lelkemet pedig felosztom pár darabba, hogy ha meghalok akkor is élve maradjon pár darabom.

A szavak hallatán nagyon megijedtem. -Tom nincs olyan varázsló aki 2-nél több részre osztotta volna a lelkét, de ezt miért tennéd, neked nem kell…

Félbeszakított

-De kell.. Én fogom uralni a földet, halálfalókat gyűjtök magam köré.. nagy leszek és erős…-ekkor elalgatott, majd folytatta - veled, ha akarod.

-Akarom.

Első utam Mr és Mrs Weasleyékhez vezetett az Oduba, néha benéztem hozzájuk, hogy megtudjam, hogy vannak, most, hogy ilyen sötét időket élünk.

-El kéne jönnöd arról a helyről. Neked és Hagridnak is. -mondta gondoskodóan az asszony.

-Nem lehet, maga is tudja. Ez a legbiztosabb menedék a számomra…-mindannyiunk számára.-tekintetem végigjárta a családot, és megakadt Harryn,  Hermiónén és Ronon. -mennünk kell! -mondtam nyomatékosan

-Most? -nézett fel könnyei közül Mrs Weasley- De hiszen KARÁCSONY van.

-Sajnálom Mrs Weasley ez nem várhat.

-Az a nyavalyás, Akit nem nevezünk néven nem várhat egy napot. Karácsony van!!! -kiabálta az asszony, miközben a 4 harcos felállt.

-Nyugodj meg Molli! -mondta Mr Weasley-Vigyázz a gyerekekre!- mondta gondoskodóan a férfi

-Meglesz Artur, meglesz!- de valójában én sem hittem el amit mondok.

-Tom elakarta, hagyni az iskolát, Albus harcosokat gyűjt, horcroxokat készít. -mondtam Rémülten Albus irodájában

-és elmegy? -kérdezte egy csöpp kíváncsisággal a hangjában

-Nem.. rávettem ,hogy maradjon. -mondtam miközben leültem egy székre

-Jó.. nagyon jó! Most menj mert nemsokára  jön James Potter.

-Jó megyek…

-Együtt kell maradnunk…ma nem Horcruxra vadászunk hanem Pitonra…-mondtam

-Ő az enyém! -mondta Harry magabiztosan.

-Gondoltam, hogy te is őt akarod, de ám legyen…mi majd fedezünk…-mondtam

-nem kellene valami terv? -kérdezte Hermione

-A terv az, hogy megöljük Pitont! -mondta Harry

Elérkezett a 7. év vége Tom Halálfalókat gyűjtött, Persze Dumbledórénak mindent elmondtam. Majd év végén otthagytuk az iskolát és elkezdődött Voldemort királyságának építése…

Tudtam mikor kit akar megölni és mindenkit rendre megmentettem ,annyi embert amennyit csak tudtam. Egyszer megbízást kaptam.. meg kellett ölnöm egy házaspárt. Nem akartam megtenni, de hirtelen megjelent Piton és hogy ne lepleződjek le megtettem, megöltem két embert, kegyetlenül.

Egyik este Piton egy nagy hírrel érkezett, egy gyerekről akit meg kell ölni. Potterék nevét hallottam és ekkor beugrott annak a fiúnak a képe az iskolából, akit Dumbledóre aznap este várt. Tudtam cselekednem kell.

-Meg akarod menteni őket mi? -hallottam egy ismerős jeges hangot.

-Piton. -fordultam meg lassan

-Voldemort gyanakszik rád… ezért itt hagyott őrködni.

-Pont téged…-és ekkor megláttam valamit, a jövőt, Piton visszakéredzkedik Dumbledórhoz.. majd megöli -ma elbukik a Nagyúr…-mondtam, és evvel meg is zavartam Pitont így el tudtam tűnni, de sajnos későn érkeztem Potterékhez. A keletkező mágikus viharban, amit még sosem láttam elvesztettem az eszméletem.

-Harry ott van! -mondtam halkan, Harry és arranézett és valóban ott volt Piton és Voldemort is, egy tucat halálfaló társoságában.

-Jó estét! -mondtam odakiáltva Voldemortnak! A halálfalók rögtön a pálcájukhoz nyúltak, de a Sötét úr megállította őket. -Engem nem bánthattok, meg egyébként is karácsony van-mondtam könnyedén

-Miért jöttél? -kérdezte Voldemort- Ritka vendég vagy nálunk Dumbledore halála óta

-Neveket szeretnék. -óh még mindig avval a papírtekerccsel mászkálsz amit múltkor adtam…

Albus ellátogatott hozzám tavaly iskolakezdés előtt és a segítségemet kérte, újra Voldemort ellen. Beavatott mindenbe ami az elmúlt 16 évben történt.

-semmit sem változtál….-mondta

-te viszont megöregedtél -mondtam- és ez a természetes. Azért mert elárultam Voldemortot nagy árat kell fizetnem.. örökké kell élnem…-egy pillanatra megálltam magam elé meredve -De térjünk a tárgyra Albus meg fogsz halni, és te még mindig bízol a gyilkosodban?

-Szerintem ez még nem eldöntött, a jövő változtatható -mondta nyugodt és sejtelmes hangján

-mindig a pozitívizmus volt rád jellemző én Albusom…és lásd hol tartunk most!

-Higgy bennem , higgy Potterben és magadban! Te vagy az egyetlen akit Voldemort valaha szeretett, téged sosem bántana, te lennél a legjobb kémünk…

-Érdekes nem? -mondtam keserűen

-Mi?

-Az, hogy a két legnagyobb ellenség egy nőt szeret.

-Neveket szeretnél? -mondta miközben lassan körbejárt körülöttem- Még mindig a Roxfortban laksz.. egyedül…Sokáig gondolkodtam azon-megállt velem szemben- hogy vajon mi volt közted és Albus között, de mostmár tisztul a kép.

-Millióegyszer kértelek, hogy ezt az egészet hagyd abba!

A visszatérésem után ellátogattam Voldemorthoz. A Potteréknél történt eset után, megéreztem, hogy merre jár.

-Miért csinálod ezt Tom? -a férfi olyan lendülettel fordult meg mint akire most küldtem egy halálos átkot.

-Üdvözöllek! -mondta meglepetten Voldemort. -Jó téged újra itt látni köztünk…

-Én is örülök neked, de kérlek, fejezd be ezt az öldöklést…

-Ne bántsátok! -utasította a halálfalókat a Nagyúr -Miért vagy most itt?

-Megkérni, hogy fejezd ezt be, mert ha nem…-Voldemort közbeszólt

-Mi lesz ha nem? -kérdezte

-Megöllek…-Tom arca elfehéredett.

-Én sosem tudnálak téged bántani-mondta olyan hangon, mint 6.-os korában amikor Karácsony estéjén felkért táncolni

-Én viszont foglak!

-Miért nem ölsz meg? -kérdezte Voldemort

-nem azért vagyok most itt -feleltem-és te miért nem?

-nem tudlak…-mondta és most az egyszer vigyorgott-rajtad nem hatnak az átkok azóta az este óta.. örök életre vagy ítéltetve.

-és ez jelenti a te végzeted. -elkiáltottam magam, amire a csapat előbújt és harcolni kezdett. Sok halálfalót megöltünk.. rengeteget.

Harry és Dumbledore elhagyta a kastélyt. Tudtam hova mennek, tudtam miért, és tudtam, hogy mi lesz a vége. De nem tehettem semmit onnan ahol voltam. Dumbledor parancsára.

Amikor megláttam a halott igazgatót, az én igazgatómat könnybe lábadt a szemem.. Tudtam, hogy ez lesz, felkészülhettem volna rá, de miért nem engedte, hogy megvédjem, hogy megöljem Pitont. Miért  …. Tudtam, hogy Harry fejében is ezek a gondolatok járnak. A temetés után követtem Pottert.

-Veled tartok! –mondtam. És tudtam mit fog válaszolni ezért megelőztem. -Ez nem csak a te harcod, hanem a miénk is! Roné, Hermiónéé és az enyém. Együtt legyőzzük a gonoszt.

Karácsony volt.. egy karácsony a sok közül a Roxfort ugyanolyan kihalt mint már vagy 100 karácsony óta. A falak sem változtak semmit, egyedül vagyok, mióta eltemettem Hagridot, Harryt ,Hermiónét, Ront  és Dracot. Igen Dracot aki végülis csatlakozott Voldemort elleni harchoz. Már 100 éve egyedül járom a kastély sötét folyosóit, bár minden évben feldíszítem a nagytermet, hátha valaki betéved, ide a Roxfortba, de soha senki, csak pár szellem Egyedül ülök a nagyteremben. Ez a sorsom. Kimentem a kertbe Leborultam Albus sírjához. Látod szerelmem karácsony van. A világ megváltozott. -magamra szegeztem a pálcát és kimondtam az összes létező átkot amit ismertem. Úgy éreztem hatott, mert hirtelen ott álltam Albussal a nagyterem közepén.

-Már régóta várlak! -mondta az igazgatóm

-És mi is! -láttam Harryit Hermiónét és Ront rohanni felém.

-Mennyi időnk van? -kérdeztem, mert tudtam ez egy álom… nem haltam meg, nem tudok meghalni,

-Mostmár örökké itt maradsz Ellanor vége van…vége van.

-Azt mondod nem kell 20 perc múlva felébrednem a sírodon, és látnom, hogy nem tudok meghalni, hogy még mindig egyedül vagyok egy olyan világban ahol már nincs helyem?

-Azt!

-De ez hogy lehet? -kérdeztem meglepetten…

-Talán Voldemort is megértette, hogy nem büntethet tovább, de az is lehet, hogy az átok korlátozott idejű volt, 116 éves. –mondta Harry

-100 évig minden karácsonykor feldíszítetted a nagytermet, miért?-kérdezt dumbledore, a fiatal Dumbledore, miközben átöllelt.

-Mert reméltem ,hogy egyszer még találkozunk. -Ellanor sírt-Hittem bennetek-…a halál megváltás volt számomra, ezen a karácsonyi estén. -Miért kérdezted?

-Mert nem hittem, hogy megteszed! Te vagy az egyetlen aki még hisz bennünk-

-Ez nem igaz Albus! Minden gyermek és felnőtt ismeri a  történetünket! -mondtam

-Amiben Harry ,Hermione, Ron, Draco, Ellanor és Albus a sztár! -nevetés… ez az ami hiányzott Ellanor életéből és most nevetett. Boldog volt, a barátaival, karácsony estén, a holtak birodalmában.

by: Ellanor

Köszi a ficet! :)   by: Leona