A narvál hímje különleges, más cetfajokkal össze nem téveszthető állat. Hosszú, spirálisan csavarodott, 1 vagy 2 agyara nő a felső állkapcsából, ami - valójában módosult fog - úgy néz ki, mint egy formátlan, eltekeredett sétapálca; a 17. századig azt gondolták róla, hogy a legendabeli unikornis (egyszarvú) szarva. Az agyar szerepe régóta foglalkoztatja a tudósokat. Számos elképzelés született, melyek szerint azzal szúrja fel a halakat, táplálékért túrkál vele vagy a jeget töri át, valóban télleg gyakran rekednek a jég alatt, amikor hirtelen hidegre fordul az idő, de olyankor nem az agyarukkal törnek léket a légzéshet, hanem a fejükkel. Az agyar szerepe igazából a szarvasok agyarához hasonló: a nőstények meghódítására és erőfitoktatásra való. Küzdelem közben az agyar letörhet, az idősebb állatok feje tele van harci sérülésekkel. A nőstényeknek nincs agyara. A korosabb egyedek majdnem teljesen fehérek, ezért összetéveszthetők a belugával.

Család:

Monodontidae

Faj:

Monodon monoceros

Egyéb nevek:

Narwalus vurgalis, Narwalus microcephalus, agyaras narvál, tengeri egyszarvú

Élőhely:

part menti vizek, nyílt tengerek

Gyakoriság:

helyenként gyakori

Egyedszám:

25 000-45 000

Veszélyek:

vadászat/halászat, szennyezés, emberi háborgatás

Csoportméret:

1-25, százak vagy ezrek vándorolhatnak együtt

Táplálkozás:

halak, kalmárok vagy polipok, világító- (krill), vagy egyéb rákok

Határozó bélyegek:

• mozgékony a vízfelszínen
• a magas észak lakója

Testfelépítés:

• gömybölyű homlok
• aránylag kicsi fej
• mozgatható nyak
• kicsiny púp a hátúszó helyett
• márványmintás hát és oldal
• "fordított" farokúszó
• hengeres test
• világos színű vagy fehéres has
• rövid, felfelé pöndörödő mellúszók
• kicsi felfelé ívelt száj
• az arcorr jelentéktelen
• fogak 0-2/0
• születési tömeg 80 kg
• felnőtt tömege 0,8-1,6 tonna

Farok:

• a farokúszó a felszínre emelkedhet mélymerülés előtt
• az elülső szegély idővel egyre homorúbbá válik
• középen határozott bemetszés van
• a hátulsó szegély domborúsága az életkorral egyre kifejezettebb

Mellúszók:

• a mellúszók csúcsa az életkorrak egyre jobban felgörbül
• rövidek
• sötétszürke színűek

Egyetlen agyar:

Majdnem mindenhím narválnak a felső állkapcsa bal oldalán lévő fogából fejlődik egy agyara. Az agyarak átlagos hossza 2 m, a legnagyobb hosszúságú 3 m. Kerülete a tövénél 30 cm is lehet, súlya pedig elérheti a 10 kg-ot. A nőstényeknek kb. 3%-a növeszt egy vékony, 1,2 m-nél ritkán hosszabb agyarat. Az agyar az óramutató járásával ellentétes csavarodású (a töve felől nézve). Majdnem teljes hosszában üreges, a csúcsa ragyogó fehér és általában simára koptatott.

Kettős agyar:

A narválok felső állkapcsában két fog ered. A hímek 1 éves kora körül a bal oldali fog kibújik és elkezd agyarrá növekedni; azonban kb. minden 500. hím állatának mindkét foga tovább fejlődik, ezeknek dupla agyaruk nő. Ilyen narvált csak nagyon kevesen láttak, és egyetlen olyane eset ismert, amikor egy nősténynek is volt két agyara. A ritkán előforduló jobb oldali agyar kisebb mint a bal.

Viselkedés:

Táplálkozás közben mozgásuk kiszámíthatatlan, és csak kis időre jönnek a felszínre. Általában 7-20 percre merülnek le, vándorlás közben gyorsan úsznak, és a felszínen vagy annak közelében tartózkodnak. vadászat közben körbe-körbe kavarognak vagy nagyon lassan mozognak. A csapat minden tagja egyszerre jöhet a felszínre és együtt merülhet le. A felszínen 10 percig is pihenhetnek, ilyenkor hátuk egy része és a mellúszóik a víz fölött vannak, viharos tengeren a mélyben pihennek. Agyarukat a víz fölé emelhetik. Elég gyakran kémlelődnek, farkukat és amellúszóikat csapkodják. Ritkán ugranak, de néha úszás közben a felszínre törnek. A páraoszlop gyenge, jelentéktelen.

Előfordulás:

Az összes cetfaj közül a legészakibb elterjedésű. Élőhelyei az Északi-sark körül nem összefüggőek, főként a sarkkör környékén fordul elő, egészen a jégtakaró széléig, ritkán található az északi szélesség 70°-ánál délebbre. Ritka a nyugat- és közép-kanadai, alaszkai és szibériai vizekben, de viszonylag gyakori a Davis-szorosban, a Baffin-öböl környékén és a Grönlandi-tengerben. Gyakran előfordul a jégtakaró környékén, ahol kisebb nyíltvizű területeken keres menedéket a közönséges kardszárnyúdelfin elől. Vándorlását a jégtakaró változásai határozzák meg. A telet a mély, hideg vízű fjordokban és öblökben tölti. Téli előfordulása - a rossz időjárás és gyenge fényviszonyok miatt - kevésbé ismert.

Préda és vadászzsákmány:

A narvál ragadozói a közönséges kardszárnyúdelfinek, a rozmárok, a jegesmedvék és cápák. A legnagyobb ellensége za ember. Az eszkimók vadásszák értékes agyaráért és vastag bőréért, melyet nyersen fogyasztanak el. Húsát a kutyákna adják, szalonnájávaé és zsírjával fűtenek és világítanak. A kanadai eszkimók már gyors motorcsónakokkal vadásznak és nagy hatótávolságú  puskákat használnak, ami nagyon pazarló módszer, mert az állatok fele elsüllyed, elvész, és később elpusztul a sebesüléstől, évente néhány száz pédányt lőhetnek ki, de ezzel a módszerrel a pusztítás jóval nagyobb. A grünlandi eszkimókat is szabályok kötik, de ők kajakot és kézi szigonyt használnak, amivel elkerülhetőbb a nagyobb puszítás. A 17. századtól kezdve kereskedelmi céllal is vadászták a narvált, de általában csak az agyarát hasznosították, a legtöbet Kínában és Japánban adták el, ahol még mindig hisznek az unikornisban és szarvának gyógyító erőt tulajdonítanak.

Párbaj:

A hím narválok agyarukkal vívnak, a párbaj történhet a felszínen vagy víz alatt. Közben hangos csattogás hallatszik. A fiatal hímek gyakran fitogtatják erejüket, de ritkán okoznak sérülést egymásnak, az idősebb hímek azonban gyakran súlyosan megsebesülnek a viadalokban. A két állat küzdelmét gyaktan egy nőstény szemléli. A vívás eredménye szabja meg az állatok rangsorát a csoportban. A legerősebb hímek, a leghosszabb és legvastagabb agyarral, valószínűleg több nősténnyel párosodhatnak.

Csapat:

A csapat olyan állatcsoportok keveredéséből jön létre, melyek életkor és nemek szerint elkülönülnek. A nőstények és a borjak külön csoportokat képeznek, míg a fiatalok és az idő hímek elkülönülnek egymástól. Vándorlás alatt több száz csapat csatlakozhat egymáshoz, úgyhogy állatok ezrei találhatók sok négyzetkilométeren keresztül.

Színváltozások:

A narválok testszíne az életkorral változik. Az újszülöttek szürke foltosak vagy barnásszürkék; 1-2 év múlva egyenletesen bíboros árnyalatú feketék, a serdülőkorban fehér foltok jelennek meg rajtuk, a felnőttek szürke alapon fekete vagy sötétbarna foltosak; a nagyon idős állatok majdnem teljesen fehérek.