- Beszélnünk kéne - nézett fel Amy halálosan komolyan. - Tudod, négy szem, két személy...
- Olyanra most egy ideig nemigen lesz lehetőségetek - libbent melléjük egy szőkésbarna vigyorkirálylány - Gabriel üzeni, hogy megyünk.
- Hova - fordult felé a két barátnő.
- Vacsorázni, hogy azért mégiscsak maradjon valami emlékfélénk Budapestről...
- Borzasztó sok emlékem van Budapestről - sóhajtott Hayna, de azért engedelmesen követte Velyt a parkolóig, ahol ismét taxiba szálltak.
A Tűzrózsa étteremig nem tartott sokáig eljutni, viszont azt az összeget, amit éppenséggel nem taxira költöttek, a pincérek bőségesen elkérték. Hangulatos kis hely volt. Kicsit klasszikus, kicsit modern, szóval tökéletesen eredeti. Mindannyiuk örömére néhány kellemes óra erejéig Gabriel még a dohányzásról is lemondott.
- Szerintem most elmehetnénk megbeszélni, úgysem lesz valami gyors a kiszolgálás, ahogy a magyarokat ismerem - jelentette ki Drea. Amy bólintott. Pillanatok múlva a bársonyos sötét, csillagoktól fénylő ég alatt találták magukat, ahogy szorosan egymás mellett, az étterem előtt sorakozó kopasz fák között sétálnak.
- Ha nem lenne ilyen lehangoló a táj, még romantikus is lehetne - vigyorgott Drea. - Egyébként... Biztos nem félsz kettesben maradni velem? Ráadásul ilyen sötétben... Azok után én a helyedben...
- Sajnos tudom, hogy nem tennél olyat, ami nekem nem tetszik - szakította félbe Amy.
- Már tettem...
A mindenkinek-velem-van-baja-hát-legyen-így arckifejezés persze nem maradhatott ki a jelenetből.
- Hát...
- Nem tudod, valójában mennyire gonosz vagyok... - folytatta a lány - Rosszabb, mint egy szatír... Nem ismersz eléggé... És mosolyog, hát ez hihetetlen. Mosolyog! Pedig én nagyon félelmetes vagyok ám...
Hayna ál-könnyekben tört ki, majd kétségbeesetten egy padra rogyott. Könnyebbnek tűnt terelni a témát, mint arról beszélni, ami valóban fontos. "De jó lenne, ha..."
- Ne viccelj, egy angyal csak ártatlan, tisztaszívű, és hófehér lehet...
- Én nem vagyok angyal... Hazudtam... - motyogta Hayna sötét tincsei mögé rejtőzve. Már-már úgy tűnt, tényleg valami bántja.
- A szavakat le lehet tagadni, de a tekintetet nem.
- Nem is nézek rááád, teee!
Amy hatalmasat sóhajtott, mert mániája a lélegzés, majd ő is a padra helyezte becses hátsóját, de Dreával ellentétben nem rejtőzött sötét tincsei mögé. Épp ellenkezőleg. Kezét a lány álla alá helyezte, és egy ügyes mozdulattal arra kényszerítette, hogy ránézzen. Vagyis kényszerítette volna, ha ő nem vált át hirtelen pipacsba, és nem szorítja össze a szemeit.
- Hayniii...
- Oké. Lábaid elé borulok, óh Istennőm, itélkezz felettem - szavalta a lány reménytelenül. - Ha már nem elég, hogy kétszemközt beszélsz magaddal... Úgy látom, rám mindenképp szükséged van. Komolyra fordítva a szót: hallgatlak. Vagy mi. Gomen nasai...
- Hm?
- Gomen nasai for everything... Bocsáss meg, hogy tökéletesen felforgattam az életed, és bocsáss meg, hogy nem tudsz semmibevenni, mert érzem, hogy neked is fáj...
- Nekem is sok mindenért kell bocsánatot kérnem.
Amy egy határozott mozdulattal tenyerei közé fogta Hayna kezét, mely még mindig nem közelítette meg a normális hőmérsékletet. A lány csak reménykedni tudott abban, hogy barátnőjének kellemes emlékek jutnak az eszébe róla... Mint például egy születésnapi torta, vagy az ölelések, melyek során ezek a kezek az ő hátát símogatták.
- Olyan jó fogni a kezedet... Bensőségesebbé teszi a kapcsolatunkat... - csak figyelte az Istennő minden szavát, és örült a pici szíve, hogy mindez vele történik - Hayna, sosem volt még olyan jó barátnőm, mint te... Nem tudom, miért mondok el mindent, miért bízom benned, miért szeretlek, és miért pont téged. Tényleg fáj ez az egész. Jobban, mint hinnéd. Képtelen lennék téged elveszíteni, annyi mindent kaptam tőled, és... Sajnálom, hogy annyira kegyetlen voltam. Még talán most sem tudom, mit kellett volna tennem... Mire gondolsz most? Annyira sajnálom, sejtem, hogy nem az volt a "csillaghullásos kívánságod", hogy oly "megértően" elrohanjak...
- Te pontosan tudod, hogy mit kívántam - a szavak nehezen jöttek. Hayna rekedtesen, félénken mondta ki őket - Azt is tudod, hogy szeretlek, de nem csak úgy, mint egy barátnőt. Hidd el nekem, ennyire még nem szerettek senkit... De nem fogok az utadba állni, ne haragudj, nem volt jogom ehhez, olyan, mintha érzelmileg zsaroltalak volna... Bocsáss meg, én szeretni, és követni foglak, és vigyázok majd rád, akármit teszel. Hát ezt érzem.
"Könnyek? Nem, nem érdemlem meg... Nem..." - tette hozzá Hayna gondolatban. Szorosan magához akarta ölelni Amyt, azt hazudni neki, hogy nem fáj, hogy szálljon szabadon, és ne érezzen lelkiismeret-furdalást, mert nem történt semmi.
- És még azt bizonygatod, hogy nem vagy angyal...
"Mosolyog! De szép!"
- Halott a világ számára, a te angyalod, ez vagyok én.
- Komolyan megérdemelnéd, hogy a világ minden teremtménye csak téged szeressen...
- De nem szeret - a lány keserűen felnevetett - Így jártam.
- Majd eljön a nap, mikor valaki rádtalál, hogy teljesítse minden vágyadat...
- Bár igazad lenne... Hosszú évek óta ezt ismételgetik nekem, és azóta is csak... Mindegy. Mostmár nem hiszem. Apácának megyek, főleg, hogy utálom az egyházat - ismét keserű nevetés kísérte mondatait. Idegesítette, hogy nem sikerült az elkeseredettségét tökéletesen leplezni. Pedig akkor minden végetért. End of all hope.
- Menjünk - javasolta hosszú másodpercekkel később. Mielőtt felállhatott volna, Amy visszahúzta, és újra átölelte. Milyen hülyék ezek a lányok... Folyton ölelgetik egymást. Fúúúj.
- Én annyira szeretném, hogy boldog legyél...
Drea arcán sós könnyek peregtek le. Kivételesen nem a nőt látta Amyben, akit szeret, hanem a védelmet, az utolsó menedéket, ahova saját fájdalma elöl menekülhet. Nem volt képes kimondani, mit érez, de talán mást se. Helyette csak zokogott, kitartóan, vígasztalhatatlanul, és úgy szorította magához Amyt, mintha csak egy mozdulaton múlna az élete.
- Ne haragudj... - Hayna a csodás fulladozásai között csak ennyit tudott kinyögni.
- Ugyan...
- Ha valamit utálok magamban, az ez a végtelen önsajnálat... Pedig egyébként tudod, mekkora egoista vagyok.
- De van rá okod, hidd el, és mindenki sajnálja magát, csak legfeljebb csendben. Az még rosszabb.
- Csak tudod én azt hittem, hogy szeretettel mindent legyőzhetek... De talán a természetet és az erkölcsöt nem...
Amy szótlanul meredt a messzeségbe. Csak percekkel később válaszolt.
- A szeretettel legyőzhetsz mindent, mert a szeretet a természet és az erkölcs felett áll, te pedig képes vagy érezni. Nem mondom, hogy ne add fel, semmit sem igérek, de... Nekem ez most hihetetlenül fáj, és mégis boldoggá tesz... És akármit teszel, nem foglak magadra hagyni.
Valahol a távolban a nevüket kiáltották. Kezdett nekik az is bevillanni, hogy valójában hol vannak, és miért. Vely, oh Vely, az az édes őrült...
- Maradjunk így, örökre - suttogta Hayna, és érezték mindketten, hogy valóban ezt kívánja.
- Hát... Mennünk kell, csak nem akarsz itt fagyoskodni egész éjszaka...
Drea arcán halvány mosoly jelent meg. Zsebéből előrángatott valamit, ami annak idején papírzsebkendőként fungcionált, és letörölte a könnyeit. Ekkorra már Evelynne is feltűnt a közeli lámpa fénykörében, és közölte velük, hogy...
- Mit csináltok ennyi ideig? Kihozták a kaját, és Zana már tervezi az akasztásotokat...
- Csak... Beszélgetünk...
- Persze, beszélgetnek... Ez baszélgetésnek is beillik... - dünnyögte a doboslány. Hayna és Amy csak mosolygott tovább, mert az esett jól nekik. Ha baszélgetés, hát baszélgetés.
Igazából semmi sem változott. Talán csak annyi, hogy e nevezetes este után már mindenhova együtt, kézenfogva mentek, de hát a mai világban ez nem is olyan meglepő. Ők csak szerették egymást...
A társaság tagjai nem nagyon kérdezősködtek, bár Nathanael sokáig úgy nézett rájuk, mintha pusztán a tekintetével meg tudná ölni őket. Nem vették észre. Zana mosolygott. Drea múló pillanatok erejéig úgy érezte, mintha Amy egyszerűen igent mondott volna neki, főleg mikor Gabriel is titokzatosan rákacsintott.
- És élvezitek a budapesti emlékeket? - tette fel a költői kérdést Helissa. - Mehetnénk, mert Leigh már nagyon álmos.
- Mindegy, babám, a gép úgyis éjfél után indul. Tizenegyig még maradunk - hadarta Evelynne - Na, még egy kör ital, hei!
- Úgy van - bólintott Gabriel. Újabb üveg sörök, csörrenő poharak, elmosódó fények, és hangok.
Minden tökéletes. Vagy mégsem?
Nath tekintete, Hayna titkolt könnyei, az a millió kérdőjel Amy érzései közé ékelve.
Evelynne rendíthetetlen próbálkozásai a jókedv előcsalogatására...
Mert ő újra és újra megpróbálta. A többiek sem bizonyultak rossz hallgatóságnak, ám a feszültséget mindenki érezte. Még együtt kellett maradniuk, pedig legszívesebben kilencen kilencfelé rohantak volna. Lehetetlen helyzet.
Tíz körül végre elszánták magukat, hívtak egy taxit, mindannyian bezsúfolódtak, és a repülőtérhez hajtottak. Maga az út semmi izgalmasat nem tartogatott számukra. A legtöbb, ami történt, hogy egymás vállán aludtak. Lassan Vely faviccei is elfogytak, és Leigh sem követelt több üveg kólát.
A jéghideg szél vidáman ásított Helsinki felett, majd újult frissességgel folytatta táncát a házak között. Helissa fázósan húzta össze magán a vékony kabátot. A friss hidegtől még Dreának is kiszökött az álom a szeméből.
Így érkeztek meg Gabriel szülővárosába, Helsinkibe.
A Helmiäinen-család örömmel vonult ki értük a repülőtérre. A szőke herceg ikertestvére, Angeline izgatottan pakolta a lányok táskáit a csomagtartóba. Közben udvarias semmiségekkel untatták egymást.
- Megyek, iszok egy kávét - csillant fel Hayna szeme, és végre, valami értelmetlen ürüggyel elszakadhatott hőnszeretett barátaitól. Szó szerint megkönnyebbült. Kedvetlenül bámult a fekete italba, miközben egy papírzsebkendőt próbált kitúrni teletömött zsebeiből.
Megintcsak folytónak érezte a légkört, mikor Helmiäinenék autójának hátsó ülésén Zana és Amy közé préselődött, és kibámult az ablakon. Igaz nem látott sokat. Ez egy olyan állapot, mikor az ember érzékszervei is kikapcsolnak. Mélységesen mély üresség.
Talán az a pillanat rángatta ki belőle, melyben Amy eldöntötte, hogy játszik még egy sort az érzelmeivel. Megsímogatta a lány szokásosnál is sápadtabb arcocskáját, és egész közel bújt hozzá. Csak... Fázott. Kegyetlen. Drea fejében megfordult az a lehetőség, hogy este tényleg részeg volt, és csak azért emlékszik egy nagyon konkrét "nem"-re. Aztán állát Amy fején pihentetve tovább nézett magaelé.       
Angeline, és Gabriel -meg persze szüleik- egész szép környéken laktak, eltekintve attól, hogy Hayna mégsem egy huszonnégy emeletes épület felsőszinti lakására számított. Mikor ő ott járt, még egy viszonylag szegény környéken, földszintes házban éltek. Errefelé mindent hó borított, látszólag frissen esett le. Helissa boldogan ugrott ki az autóból, és botladozva szökkent a legnagyobb hórakás közepébe. Vely természetesen azonnal utána vetette magát.
- Gyere, Zanaaa! - nevetett a tétován ácsorgó lányra, és kérését egy jókora hógolyóval erősítette meg.
- Ez mind olyan Helissa-fehér... - jegyezte meg Amy halkan.
- Tetszik? Mondtam, hogy egyszer megmutatom neked. Kicsit azért fázok - mosolygott Drea - Gyere - és kézenfogva szaladtak a monszunon keresztül. Illetve a hótornyokon, a bejárat felé.
Gabriel már a lift előtt állt, lassan Vely és Leigh is befutott. Az ajtó kinyílt.
- Hölgyeim - udvariaskodott a házigazda. - Mellesleg ki van írva, hogy maximum százharminc kiló.
- Ugyan, gyere már - legyintett Amy - Na, az a húsz kilód vasággyal már nem számít. Meg fogunk sértődniii!
Érvek és ellenérvek bőséges felsorakoztatása helyett elindult a lift, mire Hayna a következő kijelentést tette:
- Te, ezek azt hiszik, hogy mi ketten...
- Ez olyan vicces - Amy karjait barátnője nyaka köré fonta, és mélyen, bár a vártnál kicsit több játékossággal a szemébe nézett.
"Meghalok." - döntötte el magában Hayna - "És nem kell neki a szerelmem, de azért játssza nekem ezt az édes kislányt, olyan ártatlanul néz, a halálom, a halálom. Esküszöm, megőrülök, hogy nem csókolhatom meg, és kint minden olyan jéghideg, és fázok, de ahogy ő hozzámér, az éget... Jó ég, de édes..."
- Hát annyira nem...
- Oh szorri...
- De hagyd csak, szép ez a pillanat...
És senki nem mozdult, csak bátortalanul egymásra mosolyogtak.
- Szerintem is - suttogta Amy kissé félénken. Hayna valami elviselhetetlenül fájóan gyönyörűnek érezte az ilyen mértékű közelséget... A következő mozdulat a lift ajtajának hangja miatt sajnos félbemaradt.
- Ti fél percet nem bírtok ki egymás nélkül? - gúnyolódott Nath.
- Eltaláltad - vágta rá Hayna. Angeline békítően a vállára tette a kezét, és kulcsot húzott elő.
- Gyere.
A lakás nagyon ötletesen lett megoldva. Megvették a két felső szintet, és egy lépcsővel összenyitották őket. A vendégek először a konyhát szállták meg, kivéve Velyt, Zanát, és Lissát, mert ők át kívántak öltözni. Mrs. Helmiäinen forró teát és sós süteményt kínált.
- A reggeli még nincs kész - szégyenkezett - Túl későn ébredtünk fel, és nem volt időm megcsinálni.
- Hoztunk ennivalót, anya - sietett a segítségére Gabriel, és egy szatyorból nagy mennyiségű péksüteményt borított az asztalra - Ja és made in hungary...
A reggelit követően volt szerencséjük körbejárni a lakást, és megtekinteni Gabriel szobáját is, ahol később letáboroztak. Evelynne és Hayna szinte élet-halál harcot vívott a fűtőtest közelségéért. A fekete leányzó végül nagylelkűen megadta magát, és inkább Leigh-hez fordult. A kislány épp egy tizedikes történelemkönyvet lapozgatott. Drea ekkor vette észre, hogy a szobában tulajdonképp nem sokan maradtak.
A következő percben Helissa is felállt, és kisétált az erkélyre. "A mazohista..." - gondolta Hayna, ám nagyjából sejtette, hogy a fagyangyal unokatestvérét próbálja felolvasztani.
- Nath - kezdte kislányos izgatottsággal - Mit szólsz, ugye milyen szép? Nem értem, miért nem hógolyózhattunk még egy kicsit. Anélkül semmit nem ér fagyoskodni. Miért nem jössz be, mi a baj?
- Sajnos nem vagyok képes elviselni egyesek társaságát...
Helissa felvonta szépívű szemöldökét, míg a férfi a távolba meredt.
- Különbenis, szép a táj így magasból.
- Nagy fehérség - vont vállat Helly - Gyere már, kérlek. Amy tök aranyos, nem értem, miért nem kedveled. Naaath...
- Csak, mert nem.
- Magyarázd meg, vagy nem hagylak békén.
- Jajj, de kiváncsi kis fruska vagy... Leigh sokkal okosabb nálad, nem kérdez feleslegesen.
- Megsértődtem.
- Sértődj.
- De akkor se hagylak békén - nyujtott nyelvet Lissa, és a párkányon tornyosuló hóból gyúrt golyót, hogy megdobálhassa drága unokatestvérét.
- Oké.
- Nos?
Eközben Leigh tovább lapozta a könyvet, Vely Daniellel kártyázott -aki ugye Zana barátja, csak a feledékenyek kedvéért-, Amy, Zana, és Angeli a finn telekről cseverészett, Gabriel a pudingot kevergette a konyhában (mert anyuci erre kérte), Hayna meg diszkréten röhögött rajta.
- Akkora arconcsapást kapsz mosmár! - fenyegetőzött a finn fiú. - Te sosem kevergettél pudingot?
- Nade tizenhárom éves voltam!
- És ha lesz gyereked, ki csinálja meg?
- Manuela, de nem lesz gyerekem. És a tiédnek? Tán családalapításra készülsz? No és kivel? Had halljam, ki a szerencsés.
Gabriel az énekesnő felé fordult. Hiba volt. Nem áll neki jól a fültől-fülig vörös, semmilyen árnyalatban. Pedig ő igazán, szívből próbálkozott.
- Nem tudom.
- Ismerem?
- Hát...
- A táncoslány, Meri?
- Ugyan dehogy. Meghívtam egy kávéra, beszélgettünk, ennyi. Különbenis úgy vettem ki a szavaiból, hogy van barátja.
Drea a szőke herceg arcát fürkészte, mintha kiolvashatná belőle a lány nevét. Tovább próbálkozott.
- Hát akkor Leona tért meg?
- Nem, sokkal, sokkal szebb.
A lány el sem tudta képzelni, hogy létezik Leonánál szebb teremtés, persze Amy kivételével, de vele csak nem tervez családot az egyik legjobb barátja... Emlékezett a ragyogó zöld szemekre, a dúsan omló, gesztenyebarna tincsekre, a lány napbarnított bőrére, nőies alakjára, és arra is, hogy miért hagyta el Gabrielt. Csak egy távoli munka volt, valamivel jobban jövedelmezett, mint a hajápoló-termék bolt Los Angelesben. Leona kedves pedig nem bízott a távkapcsolatban.
- Jól ismerem?
- Szerintem nálad nem sokan ismerik jobban - motyogta a fiú, és visszafordult a fortyogó pudinghoz. Bizony, ideje volt elzárni.
- Eeeszteeer?! Ja, őt nem is ismerem jól.
- És ahogy hallom, vőlegénye van.
- Jól van, Gabriel, ne játsszunk tovább: pontosan tudom, hogy Lissa, de ezt miért nem lehet nekem elmondani?
- Hát...
- Jaj, szivem - nevetett Hayna, és gyorsan Gabriel mellé lépett, hogy jól megölelgesse. Vajon mit gondolhatott róluk az éppen belépő Mrs. Helmiäinen?
Mindegy, mert addigra már Nath és Lissa hátsófele is befagyott annyira, hogy legalább egy rövid olvasztásra betérjenek a szobába. Végre a feszültség is háromnegyedére csökkent.
Ebéd után a társaság három részre oszlott. Helissa, Leigh, Zana, és Gabriel a ház mögött fekvő üres telekre mászott át hógolyózni, Angeli, Evelynne, Amy, és Hayna elindult felfedezni Helsinkit, a maradék hímneműek pedig Gabriel padlóján elterülve édes álomba merültek.
- Nade Gabriel, ne mozdulj, megtöröd a szűzi szépségű hó egyenletes eloszlását... - Helissa ártatlanul csillogó szemmel nézett a fiúra. Gabriel egy pillanatra mozdulatlanná vált, de annál váratlanabbul érte Lissát a hógolyó, mely a következő pillanatban vállon találta. Hiába szűzi szépségű hó, hiába minden, ezt a tettet bosszúnak kellett követnie.
- Az viszont nem ér, hogy mindhárman engem támadtok - jelentette ki a szőke fiú - Gyere Leigh, legalább te állj ki mellettem! Én mindig nagyon kedves voltam hozzád...
- Cukrosbácsiii! - nyujtott nyelvet Zana.
- Jössz, Zana?
- Ugyan, kímélj meg a szexuális ajánlataidtól! - és nevetve tért ki egy újabb hógolyó elől.
- Lis...?
- Nem, Gabriel, a magadfajta emberek megérdemlik, hogy hóban veszítsék el a...
- Szüzességüket? Az már megvolt.
A fagyangyal nevetve rávetette magát ellenfelére, és igyekezett minél mélyebbre gyömöszölni a térdig érő hóban.
- A hócsatát! - tette hozzá harciasan kiáltva. Szépséges amazon...
Gabriel perverz vigyorral nyugtázta, hogy a lány elég félreérthető pózban térdel felette, de nem sokáig bírta, mert, mert azok a felolvadásra képtelen jégkék szemek... Nos, azok a jégkék szemek kihívóan mégis barátságosan néztek rá. Zavarát leplezvén fordított az álláson, így most Lissa került a földre, és Gabriel ünnepelhette saját győzelmét.
- És mit kérsz jutalmul? - pislogott Helissa.
- Hmmm...  - Gabriel a lány füléhez hajolt, és titokzatosan suttogta - Segíts legyőzni Zanáékat is... Ja, és egy puszi is jól jönne - mondta már kicsit hangosabban, és felállt. Végül mindkét kívánsága teljesült. Zana később alig bírta megszárítani a haját és ruháit, annyira legyőzték.
- És veletek mi jó történt? - huppant le a konyhai fűtőtest körül melegedők közé. Angeli felelt kérdésére:
- Megcsodáltuk a tengert, onnan Helsinkit, meg a pincért a hajón...
- És hazafelé láttunk a kirakatban szexi rucikat - folytatta Hayna - Úgy látszik, itt nem csak az aligsemmi topok és miniszoknyák a divatosak, a mínuszhúsz fokban...
- Azért érdekes dolgokra képesek - tette hozzá Amy egy elnéző mosolyjal.
- Nem láttatok mindent - közölte nevetve Angeline - És szerintem nem is kell, elég ez.
- De a kávé finom! - mondta lelkesen Hayna, hogy valami jót is említsen - Voltunk kávézni, nameg azok a sütik, nem is emlékszem a nevükre, oh... Ezért érdemes visszatérni.
- Na és a hotelt meglátogattátok - kérdezte Gabriel - Tudod, Drea, amit elneveztek Sleeping Sun-nak, a történetünk miatt. Merthogy részben mi is finnek vagyunk, legalábbis én... Na és ott kezdődött minden.
- Azt holnapra halasztottuk...
- Legalább jöhetek én is - örvendezett Zana.
Ekkorra már Mrs. Helmiäinen is elkészült a "hét fogásos vacsorával". Hayna igazán sajnálta, hogy csak kétszer szedett magának, de a kávéval és a süteménnyel már épp eléggé tele volt. Nath és Daniel viszont hihetetlen nagy hálát érzett a finom falatokért. Nem is beszélve Zanáról, akiben még mindig ott lötyögött a délutáni hóolvadék fele.
- Segíts, Angeline, ki kell hozni a vendégeknek az ágyneműket - fordult a gondos anya egyetlen lányához - Utána apáddal elmegyünk lefeküdni, nem akarunk zavarni titeket.
- Oké, mindjárt jövök.
- Segítek - pattant fel Zana is, és követte vendéglátóit. Végülis kilenc ágyneműt elhurcolni kilenc helyre elég nagy feladat.
E szép estén -közös döntés alapján- már jóval hamarabb ágyba bújtak. Tizenegyre teljesen elcsendesedett a lakás, de Hayna nem mulasztott el előtte mindenkitől jóéjt-puszit kérni, és még annak is előtte behurcolni táskáit Angeli szobájába, valamint nyavajogni egy sort, hogy akkora ágyon vajon hogyan fognak elférni hárman.
A jóéjt-puszi körút után -melynek során Drea a vendégszobába, és Gabrielékhez is betért-, lezuttyant az ágy szélére, és sejtelmes mosollyal Angelihez hajolt.
- Tőled is kapok puszit?
- Óh hát hogyne. Cupp.
- És végül, de nem utolsó sorban, gyönyörűséges Istennőm, vesd rám szép szemed sugárát...
Amy nagylelkűen felkűzdötte magát félig ülő helyzetbe, áthajolt Angeli fölött, és a puszihoz egy ölelést mellékelt. Aztán Hayna bemászott a falhoz, fészkelődött, magára ráncigálta a takarót, végül kijelentette, hogy megfelelő a fekhely.
- Hát, jó éjt... Még valami... Ne haragudjatok, ha álmomban rajtatok kötök ki, néha szoktam forgolódni.
- Majd arrébbrugdosunk - biztosította Angeli.
- Nyugodtan - mosolygott Amy. - Asszem, nem bántalak érte.
- Biztos?
- Biztos.
- Akkor nem haragszol meg, ha... - Drea félénken barátnőjéhez bújt, és továbbrais gyűrűkkel teli kezecskéjét Amy tenyerébe csúsztatta - Tudod, félek egyedül, anya.
- A történtek után, anya...
- De te mindannyiunk édesanyja vagy... Az egyetlen Istennő... És mi a gyermekeid...
- Jó éjt - jelentette ki Angeli, majd a szobára sötét és csend borult.
Hasonló csendben, sötétségben állt Helissa a konyhai ablaknál, és homlokát az üvegnek nyomva kémlelte a környéket. Ő volt az egyetlen, aki nem tudott aludni. Vagy nem? Nem hallotta meg a közeli lépteket. Nem is látta az ablakon kívüli világot, csak álmait és vágyait, de azokat igazán élesen.
- Lis, kérsz teát? - álmodozásából egy jólismert hang rángatta ki. Zavartan hátrafordult, és elmosolyodott.
- Köszönöm, igen. Egyébként is fázok... Hideg van itt, Finnországban... Főleg télen.
- Úgy hallottam, szereted a telet - Gabriel újabb filtert hejezett az edénybe, és elcsavarta a tűzhely gombját.
- Imádom, gyönyörű - bólintott a lány. - Nincs is baj azzal, hogy fázok, csak fázok.
- A tea felmelegít...
A lány ismét az ablak felé fordult. Nem égett a lámpa, csak egy gyertya halovány fénye pislákolt az asztalon. Nem Helissáért - Gabriel egyébként is szerette a gyertyákat. Egy hosszú pillanatig a lángba bámult, majd Lissa mögé lépett, átölelte a vállát, és a hátához símult.
- Így jó?
- A hőmérsékletre célzol? - kacagott a fagyangyal.
- Igen, arra...
- Csodálatos...
Gabriel kábultan figyelte az ezüst hajzuhatagon táncoló lángocskát. Alkarját csiklandozták a ráhulló tincsek. Helissa fázott, ám így is sok melegséget volt képes átadni. Fagyangyal...?
- Kész a tea - jelentette ki a férfi, és a tűzhelyhez lépett, de a pillanat varázsa nem tört meg.
Most Helissán volt a sor, hogy a lángba bámuljon. Beszélgetni akart - mondani valamit, akármit, csak a csönd takarodna el.
- Mesélj Helsinkiről... Mindigis látni szerettem volna...
- Fogadjunk, hogy te többet tudsz róla.
Gabriel nem tévedett sokat. Helissa beszámolt mindenről, amit tudott a városról, amit képen látott, és amire személyesen is kiváncsi. A férfi elég nehezen vallotta be magának, hogy a nevezetességek feléről még csak nem is hallott. Témájuk később a szilveszterre, Angelire, a Helmiäinen-szülőkre, Nathanael furcsa viselkedésére, majd Haynáékra, végül az alvásra terelődött. Az idő valóban későre járt, és már ők is álmosnak érezték magukat.
- Köszönöm a beszélgetést - tette el Gabriel a teafilteres dobozt.
- Szívesen, máskor is - mosolygott Helissa.
- Gyere, visszakisérlek a szobátokhoz.
Néma léptek, két szív heves lüktetése, két csillogó szempár az éjszakában.
- Én is kapok jóéjt-puszit? - kérdezte a lány az ajtóhoz érve, és ártatlan-kérlelően pillantott Gabrielre.
- Hát persze...
Lissa arcán még hajnalban is ott égett Gabriel ajkának nyoma, ahogy az ágyában feküdt, és lassan álomba szenderült.

by: Drea